Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-27 / 173. szám, péntek
A nap száma: az olimpia legalacsonyabb résztvevője egy venezuelai futónő, aki mindössze centiméteres FELKÉSZÜLNI, VIGYÁZZ, MA RAJTOL A NYÁRI JÁTÉK! xxx..oldal III III lllllllll lllllllll Elfogadták a bankádét A legmagasabb az unióban - majd az ügyfelek kinyögik 2. oldal Meggy - a piros csábítás Pite, szósz és mártás, kompót és meggyleves ízvilág, 9. oldal A nap mondata: Nagy fogcsikorgatások közepette szavazták meg a képviselők mentelmi joguk eltörlését. Ján Baránek szociológus 11. Erzsébet brit uralkodó nyitja meg hivatalosan a játékokat, száz állam- és kormányfő lesz jelen Kezdődik a világ legnagyobb eseménye London. Ma este tízkor a nyitóünnepéllyel hivatalosan is megkezdődnek a XXX. Nyári olimpiai játékok. 204 ország 10 500 sportolója 32 sportág 302 versenyszámában méri össze erejét. A játékok még el sem kezdődtek, a világsajtó már több kisebb botrányról számolt be, s természetesen a politika is beleszól a Föld legnagyobb tömegrendezvényébe. 0SSZEF0GLAL0NK Az esti megnyitó háromórás lesz. „A csoda szigetei” címet viselő show 30 millió euróba kerül, tízezer szereplő közreműködik benne. A hírek szerint a sportolók a vidéki Angliát idéző díszletek között vonulnak be a stadionba. A 80 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban, ahol II. Erzsébet brit uralkodó nyitja meg hivatalosan a játékokat, mintegy száz állam- és kormányfő lesz jelen. A ceremóniát világszerte körülbelül egymilliárd tévénéző követi figyelemmel. Azt még nem tudni, ki gyújtja meg az olimpiai lángot. A fogadóirodák szerint a legendás evezős, Sir Steve Redgrave a legesélyesebb. A szigetországban rendkívül népszerű, 50 éves sportember 1984 és 2000 között sorozatban öt ötkarikás játékokon nyert aranyérmet Nagy-Britanniának. Az esélyesek között emlegetik David Beckham labdarúgót és Daley Thompson kétszeres olimpiai bajnok tízpróbázót is. Arra is lehetett fogadni, vajon meggyullad-e az olimpiai lángtól London polgármesterének, Boris Johnsonnak a meglehetősen loboncos hajkoronája (33-1). Azonban nem ez az eddigi legkülönösebb fogadás, hanem egy 23 dolláros tét arra, hogy a megnyitó alatt megjelenik egy ufó a stadion fölött. Az odds 1000-1! Valamivel rövidebb odds-szal (250-1) lehet fogadni arra, hogy a 4x400 méteres váltófutás döntőjének összes csapata elejti a váltóbotot. Gyülekeznek a politikusok is a helyszínen. Mitt Romney, az amerikai republikánusok elnök- jelölti posztjának várományosa máris bírálta a játékok megszervezését, a biztonság és a munkallyen lesz a ma esti megnyitó. A felvétel főpróbán készült. (TASR/AP-felvétel) feltételek „zavarba ejtő” történeteit emlegetve. Az NBC News amerikai televíziónak Londonban adott nyilatkozatában nem túl diplomatikusan úgy fogalmazott: „nem tudni, hogy fog ez menni”. Bár a rendezők szerint London teljes mértékben felkészült a játékokra, az izraeli titkosszolgálat szerint megismétlődhet a müncheni olimpián elkövetett terrorcselekmény: akkor 11 izraeli sportoló és edző halt meg terrortámadásban. Éppen ezért a 38 tagú izraeli olimpiai csapat védelmét megerősítették. A szervezők már túl vannak az első bakin is. Szerda este a Kolumbia-Észak-Korea női labdarúgó mérkőzés előtt tévedésből dél-koreaiként mutatták be az észak-koreai játékosokat.' A két Korea feszült viszonya miatt is kínos a tévedés, az észak-koreaiak addig nem voltak hajlandók játszani, amíg a szervezők nem orvosolták a hibát, így a mérkőzés egy órát késett. A legnépesebb küldöttséget a játékokra nem egy ország, hanem az NBC amerikai tévétársaság küldi. 2800 alkalmazottja dolgozik azon, hogy az amerikaiak mindenről időben értesülhessenek. Munkatársunk, Bőd Titanilla már Londonban tartózkodik, holnaptól az ő helyszíni tudósításait is olvashatják, (-m-, mti) NAHAT! Miniben olcsóbb a vidámpark Peking. A miniszoknyás nők fél áron mehetnek be egy vidámparkba Kínában, ami csaknem 7eurónyikedvezménytjelent.Az akció csak 18 éven felüli lányokra és nőkre vonatkozik, ha szoknyájuk nem losszabb 38 centinél: a park bejáratánál egy alkalmazott szigorúan leméri őket. Guilin városában él a kedvezmény, és életbe lépése óta a bejáratközeiében több tucatnyimini- szoknyaárus bukkant fel. A kiskereskedők leleménye nem jön rosszul a vidámparknak. Amikor ugyanis szexizmussalvádolják, azzalvédekezik, hogyakömyék textiliparát támogatja, nempe- dig férfi vendégeknek akar kedvezni, akik boldogan nézegetik, ahogy arövidszoknyákfel-fellebbennekahintákon. (MTI) Az összes jelen levő képviselő megszavazta a javaslatot, összesen 144 A képviselő is egyszerű ember lesz ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szeptember lejétől a parlamenti képviselőknek már nem lesz büntetőjogi mentelmi joguk, a kiváltság eltörlését tegnap szavazták meg a honatyák. Már csak a parlamenti üléseken tett kijelentésekre fog vonatkozni a mentelmi jog, erre azonban a mandátum lejárta után is. Tegnap mind a 144 jelen levő képviselő megszavazta a javaslatot, amelyet a parlamenti pártok közösen nyújtottak be. A döntést így mindegyik párt saját sikereként könyveli el. Képviselő ellen ezután anélkül indulhat hatósági eljárás, hogy a parlament „kiadná” az igazságszolgáltatásnak. Vizsgálati fogságba helyezéséhez viszont ezután is szükség lesz a parlament beleegyezésére. A bűncselekmény elkövetése közben tetten ért képviselő őrizetbe vételéhez a mentelmi bizottság beleegyezése kell. Ha tetten érnek egy képviselőt, akkor a rendőrségnek értesítenie kell a parlamentet. A kihágásokra, közlekedési kihágásokra vonatkozó mentelmi jogot még az előző kormánykoalíció törölte el. Részletek a 2. oldalon, (vps) Lidi, Billa, sok a hiba Sok a rossz élelmiszer Pozsony. Rengeteg a rossz minőségű élelmiszer az áruházláncok polcain, egyes boltokban minden második termék nem felel meg az előírásoknak. Vagy a címkék félrevezetőek, vagy az árut tárolják rosszul, vagy lejárt termékeket kínálnak. A minisztérium szerint a Billában és a Lidiben van a legnagyobb arányban problémás áru. Rész- leteka2. oldalon, (vps) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS ^ NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS IIIIIIIIIIIPIIIIII V71335 705052 3 0 llllll USD GBP CZK HUF PLN HRK Változékony idő, zápor Telefon: 1,2260 0,7878 25,505 284,81 4,1506 7,526 A hőmérséklet délen 29 és 32 fok között alakul. Olga 02/323 77 777