Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-21 / 168. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. JULIUS 21. INTERJÚ 17 London elúszott mmmm • •# „Londonig meg sem áll” - idéztem Vass Gyulát, amikor még ju niorként érmet akasztottak a nyakába, s 19 évesen ott feszített a legjobb hazai sportolövők között. Egy kicsit eltúloztam, vagy belemagyaráztam - jegyzi meg, s talán van benne némi igazság, hiszen a sportágban később érők a sikeremberek. S tény, hogy akkor is azt mondta, be akarja fejezni az egyetemet, igaz, utána mindjárt jött az is, hogy a sportban is szeretne szépen haladni előre. V ass Gyula tavaly nem zárt túl jó évet, már ami a sportot illeti, az idei folytatás valamivel jobb. A szövetség elnöke, Miloslav Benca mégsem volt szkeptikus, amikor rákérdeztem, úgy vélte: ilyen a legtöbb versenyzővel megesik. Az átmenet, mármint junior korosztályból a felnőttek közé, nem könnyű, de nem fél attól, hogy a bodrogszerdahelyi traplövő nem birkózik meg ezzel. Amikor ezt az érintettnek elmondtam, kicsit felragyogott a szeme. Előzőleg arra a kérdésre, hová tűnt, egyből azt felelte: mélyre süllyedt. Ügy tűnt, mintha kételkedne önmagában. Miért nem jött össze a londoni olimpiai Nem is volt reális a londoni álom. Tudtam, hogy igen jónak kell lennem, a többieknek meg igen rossznak, hogy kijussak. Nagy a konkurencia a világban, meg nálunk is, ott van Varga Erik, Kovačócy, Filipovič, Slamka. Benne van ebben az is, hogy túl fiatal? Tény, hogy ők jó néhány évvel idősebbek, én csak 22 vagyok. Lehet, hogy ez is közrejátszik, meg az átmenet a juniorból a felnőtt kategóriába. Ami az előbbiben bőven elég, az itt kevés. Hétvégén 125-ből 117-et lőttem, az a junioroknál top limit, a férfiaknál még csak válogatott szintre sem elég. Ez az átmenet minden sportágban megszedi az áldozatait. Nem tehetség dolga, csak a legszívó- sabbak élik át. így van. Itt van a suli is, most fejeztem be a harmadik évet a pozsonyi műszaki egyetemen, az is rengeteg időt elvesz. Jövőre államvizsgázom, aztán még két év a mérnöki. Érdeklődtem, az egyetemen nincs probléma, jól megy a tanulás. Arról tehát szó se lehet, hogy mélyre süllyedt, az inkább személyiségprobléma. Úgy fogalmaznék, hogy most élsportoló létére gyengébben megy a lövészet. Ki hogyan áll hozzá, van benne igazság. Személyiségbeli problémáról szó sincs, a suliban a többiek most kínlódnak a vizsgákkal, nekem már a vizsgaidőszak felénél megvoltak. A sportról van szó, eddig minden évben javultam, a junioroknál értem el olyan eredményeket, amelyekkel most is kiegyeznék, akkor- „ *: v - \ (Fotó: Vass Gyula archívuma) elvileg túlszárnyaltam magam, most viszont lefelé megy a görbe. Ezért mondtam, amit mondtam. Nem lehet az, hogy túlságosan komolyan vette a tanulmányokat, és a sport kicsit a háttérbe szorult? Eléggé maximalista vagyok, nehéz volt mindent a lemagasabb szinten csinálni, lehet, hogy így mutatkozott meg. Az egyetemen ösztöndíjat is kapok. Elsőben ötszázan kezdtünk, mostanra nem egész háromszázan maradtunk, a jelzések szerint jövőre talán kétszázan se leszünk. Nem könnyű a tanulmányokat egyeztetni a sporttal, nem lehet egyéni tantervem, hogy csak vizsgára jövök, minden gyakorlaton ott kell lennem, el kell készíteni a feladványokat. Tavaly jártam Ausztráliában, idén Amerikában, amint megjöttem, be kellett hozni, amit elmulasztottam. Bárhová megyek, viszem magammal a notebookot, s míg a többiek sétálni mennek a városba, én ülök a szobában, és teszem a dolgomat. Amikor főiskolát kellett választani, már kitűnő sportoló volt. Nem fordult meg a fejében, hogy valami könnyebb szakra jelentkezik? A sportból nem lehet megélni. Ha véledenül beüt, hogy nem vagyok sikeres, netán megsérülök, akkor mit csinálok? Se iskola, se sport. így meg, ha ügyes az ember, megy ez is, meg az is - így gondolkoztam. Tudtam, hogy nehéz, de bevallom őszintén, nem gondoltam, hogy ennyire. Milyen gyakran jut haza, a keleti végekre? Egyszer egy hónapban. Télen vettem autót, azóta egyszerűbb. Körülményes volt utazgatni Pozsonyból Nagyszombatba az edzésekre, itt öt perc várás, amott tíz perc, negyvenötven perc az út, s a pályaudvarról nem megy semmi a lőtérre, folyton hívogatnom kellett vagy az edzőt, vagy a haverokat, hogy vigyenek el. Folyton azon törtem a fejem, hogy ki fog elvinni, s ha visszajutok este nyolckor, még várnak a suliba elvégzendő feladatok A lövészet látszólag köny- nyű sportág, pedig nem az. Kitűnő kondíció kell hozzá. Abszolút fizikai és lelki felkészültség, biztos kéz, jó idegek, tökéletes koncentráció. Most, ha hazamegyek, kezdem az erőnléti edzéseket, szeptemberben Oroszországban lesz a főiskolai világbajnokság, arra szeretnék százszázalékosan felkészülni. Eltöpreng néha azon, hol is történt a hiba? Hogy valóban csak az átmenettel van a gond? Sokat gondolkodom rajta, s ha rájöttem volna, akkor már meg is oldom. Néha pontosan a túlzott igyekvés bénítja meg az embert. Igen, mert már nagyon kell az eredmény, már nem mindegy. Vasárnap ment magától, ötvenből negyvenkilencet lőttem. Nem szeretném elkiabálni, de mintha már jönne vissza a forma. Úgy tartják, harminc körül érnek be a sportlövők. London elúszott, most 22 éves, az azt jelenti, hogy a 30-ig még benne van két olimpia. Azok megpályázhatók, nem is szólva arról, hogy már a következőig befejezi az egyetemet. Tavalyelőtt a legjobb sportlövők kihirdetésén mondtam is, hogy London nem, de Rio de Janeiro elérhető. Nem adom fel, nem olyan fából faragtak. Segít majd, ha befejezi az egyetemet? Vagy jön egy újabb teher, munkát kell találni? Remélem, addig valami sikerül. Most, a szünidőre is kaptam ajánlatot egy tőketerebesi műépítésztől, akinek ott van műterme. Megmutattam neki az eddigi munkáimat, s azok alapján felajánlotta, hogy jöhetek. Az építészetben most nem túl rózsás a helyzet, a válság miatt sok minden áll. O viszont azt mondta, sok a munkája. w Szeptemberben Oroszországban lesz a főiskolai világbajnokság arra szeretnék százszázalékosan felkészülni. 2009-ben volt kitűnő junior versenyző. Mi minden történt azóta? Semmi eget rengető. Akkor ötödik voltam a világbajnokságon, utolsó junior évemben pedig második. Ott már az Eb-n csak egyedül maradtam, mert két csapattársam, akikkel a legtöbb Világ-kupa-via- dalon dobogón álltunk, felkerült a felnőttek közé, a vb-n pedig két nagyon fiatal versenyzővel álltunk ki. Az elmúlt évben már gyengébb volt az eredményem. Annak idején azt mondta, van egy olyan tulajdonsága, hogy mindig a legjobb akar lenni. Ha nem így történik, elégededen. Még mindig megvan ez a kényszer? Megvan, csak rá kell jönni, hogyan juthatok el oda, hogy megint a legjobbak között legyek. Tehát ez a időszak útkeresés? Vagy önmaga keresése? Önmagámé nem, de nem tudom pontosan definiálni, besorolni. Valahol megtört valami. Az elmúlt évben is voltak elfogadható eredményeim, bár a szintet nem értem el, sokszor csak kevés hiányzott hozzá, nagyon szoros volt. Pontosan erre utaltam: ha nem lenne maximalista, akkor nem mondta volna, hogy mélyre süly- lyedt. Igen, akkor azt mondanám, hogy mindjárt jó lesz. Mindig mindenben maximalista volt? Látszik, hogy a tanulmányait illetően is az. Eléggé törekvő vagyok, szeretem, ha úgy mennek a dolgok, ahogy én azt elképzeltem. Nem önfejűén, holttesteken át, de amit lehet, igyekszem megvalósítani százszázalékosan. Olyan sose volt, hogy csináld meg, csak hogy meglegyen. Kitől örökölte ezt a tulajdonságát? Szerintem mindkét szülőmtől. Ok átélik velem a problémát, a sikert. Minden téren segítenek, támogatnak. Urbán Klára
