Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-18 / 165. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 18. / Vélemény És háttér 5 A szlovákiai pártok nem igazán mernek a romakérdéshez nyúlni A populizmus védelmében Az Egyszerű Emberek a romakérdést firtató fi­gyelemfelkeltő akciók sorába kezdtek az elmúlt napokban. RAVASZ ÁBEL Egyrészt Igor Matovič és Alojz Hlina „Tour de Roma” né­ven rövid körútba kezdtek, meglátogatva négy romatele­pet. Matovičék beszélni szeret­nének a legfontosabb helyi sze­replőkkel, úgymint a polgár- mesterrel, a vajdával, az iskola- igazgatóval és a pappal. Más­részt Hlina azt is bejelentette, hogy a kifizetőhelyen saját tes­tével fogja elállni az utat a Lu­ník IX segélyfelvételre érkező lakói elől egészen addig, amíg azok nem tisztítanak meg egy általuk szemétlerakatként hasz­nált utcát. Az Egyszerű Emberek akciói természetesen elsősorban po­pulista húzásként értelmezen- dőek, melyekkel a médiában szeretnének teret kapni a nyári uborkaszezonban, kezdemé­nyezéseiket mégsem lehet „csak úgy” lesöpörni az asztal­ról. A helyzet ugyanis az, hogy a szlovák parlamentben helyet foglaló politikai erők legtöbbje csupán kampányszerű és a pár­tok közvetlen politikai haszon- szerzését célzó akciókra haj­landóak a roma közösségeket illetően - gondoljuk csak vissza a krasznahorkai esetre. A szlo­vákiai pártok nem igazán mer­nek a romakérdéshez nyúlni. Egy részük azért, mert attól tar­tanak, hogy konstruktív pró­bálkozásaik nem lesznek nép­szerűek a szavazótáboruk kö­rében, mások pedig azért, mert attól tartanak hogy radikális megoldásaik nemzetközi és bel­földi problémákhoz vezetné­nek. Ez a hozzáállás egyébként érthető, ha nem is megérthető: a pártok elsősorban szavazat­maximalizálásra törekednek, éppen ezért vállalhatatlan koc­kázatnak érzik a romakérdés nagyobb mértékű kinyitását. Az alibiző politikai pártok­hoz képest Matovičék egyfajta faltörő kosként rohannak neki a problémának: provokálnak, kockáztatnak és maguk mellett a valós problémákra is felhívják a figyelmet. Az Egyszerű Em­berek által használt nyelvezet a formáció nevéhez méltóan egyszerű és közérthető, és sok­szor valóban azokról a problé­mákról beszél, amelyek a he­lyieket is érdeklik. Ennek pedig nagyon fontos a funkciója: ha ugyanis nincsen olyan párt, amelyik hajlandó felvállalni a romákkal együtt élő nem ro­mák problémáinak a helyiek számára őszintének tűnő keze­lését, akkor nem marad más, mint a szélsőjobbhoz való for­dulás. Másképpen fogalmazva: mi­közben a parlamenti pártok a helyiek szemében sokszor óva­toskodó és képmutató szerep­ben jelennek meg, Marián Kot- leba és a hozzá hasonló szélső­jobbosok egyszerű válaszokat kínálnak leegyszerűsített kér­désekre. És itt jön a képbe Matovič, aki szintén egysze­rűsíti a kérdéseket és a vála­szokat, ezzel alternatívát kí­nálva az érintettek számára. Ez pedig nem estik a szavazatokat szerző Egyszerű Embereknek éri meg, hanem egyben Kotle- báék vitorlájából is kifogja a szelet. Ez pontosan az, amit A populizmus védelmében című könyvében David van Rey- brouck annak hasznos oldala­ként jelöl meg: válaszokat ad azoknak, akik nem értik a bo­nyolult és tőlük távoli politikát. Matovičék populizmusa éppen ezért ebben a témában átmene­tileg hasznos is lehet: részben képes nyugtatni az indulato­kat, ha megoldásokat aligha nyújthat is. JEGYZET Fekete-fehér nővérhelyzet PÉTERFl SZONYA Jogos a nővérek és szülésznők el­keseredése. Hi­szen nem fordul elő gyakran, hogy az alkot­mánybírák olyan törvény felfüggesztéséről döntenek, amelyet a parla­ment nagy többséggel elfoga­dott. A lakosság jelentős része is érzi, hogy igazságtalanság történt, noha a részletes in­doklás még nem került nyil­vánosságra. Annyit tudni csak, hogy a nővérek és szülésznők béremelésére nincs fedezet, tehát nem vihető végbe, pedig ők éppúgy, mint az orvosok, egészségügyi szolgáltatásokat végeznek, vagyis eleve az or­vosokéval együtt kellett volna emelni fizetésüket. Meg aztán, az állam eddig is sok minde­nért fizetett anélkül, hogy a költségvetésben lett volna rá fedezet. Köztudott, a kórházi orvosok kierőszakolt béreme­lése miatt jelentősen megnőtt az egészségügyi intézetek el­adósodása. Nem hagyható fi­gyelmen kívül az általános és szakorvosoknak az állami egészségbiztosítóval folyata­tott fejpénznövelési - sikeres - harca, bár nem tudni, hogy emiatt nem kerül-e - akárcsak Fico első kormányzása idején - ismét csődközeibe. A magán­orvosok az Általános Egész­ségbiztosítótól azért kaptak magasabb fejpénzt, hogy állni tudják a rendelőkben dolgozó nővérek béremelésével járó többletkiadásokat. Akadtak dokik, akik eddig nem rendez­ték a béreket, s feltehetőleg egy ideig nem is fogják, vagyis nyugodtan zsebre vágják a ha­vi 200 eurós többletbevételt. Az ember csodálkozhat az Al­kotmánybíróság eddig nem tapasztalt rekordgyorsaságú döntéshozatalán is, de el kell fogadnunk. Persze a nővérek lépni akarnak, bár aligha re­mélhető, hogy fekete póló vise lésével, utcára vonulással el­érik céljukat. Egyet viszont tudatosítani kell: mint mindig, most is a be­tegen csattan az ostor. Mert míg a kórházban fekvőket ma­gukra hagyó orvosok munká­ját elvégezték- a nővérekhat- hatós segítségével - a hivatá­sukat tisztelő kollégák, ha az ápolónők hagynák ott a kórhá­zi osztályokat, rendelőket, a dokik egészen biztosan képte­lenek lennének biztosítani a szakellátást. Mert az orvos nem fogja forgatni, ágytálazni a magatehetetlent, nem törli le a vajúdó kismama izzadó homlokát, a gyógyszereket sem osztja ki, sőt, a temérdek adminisztrációt sem végzi el, hiszen a tennivalókról fogal­ma sincs. Nemcsak az inté­zetekben, a magánrendelők­ben sem. Borús jövőkép? A kialakult helyzetért nem az ápolónőket kell felelősségre vonni. KOMMENTAR Bonyolult idők NAGY IVÁN ZSOLT Komoly gondban lehettek a Nemzetközi Valu­taalap központjában, ha a hétfőn Budapesten hiteltárgyalásokat kezdő csapat összeállítása előtt beleolvastak néhány itteni vezető nyilat­kozatába vagy kaptak egy összefoglalót a kor­mányzókat kiszolgáló apparátus vicces/neve- tős tevékenységéről. Ha mindezt megtették ugyanis, akkor felelős szervezet vezetőiként egyszerűen nem tehettekmást, le kellett ülni és dönteni: hány közgazdára jus­son egy pszichológus a delegációban, ha belátható időn belül el akarnak érni valamit a magyarokkal. Épeszű ember ugyanis védelem nélkül ide nem jön, kell valaki, aki szükség esetén segít levezetni a feszültséget, átvezet a pil­lanaton, amikorhirtelen nem érted, miért nem lettél inkább kohómémök, mert az érccel könnyebb bánni, mint felfogni, mit is akar valójában a magyar kormány. Ráadásul mindezt hango­san meg sem kérdezheti, mert akkor ő és az anyukája is, meg ta­lán Lizy néni, a floridai másodnagynéni is kap egy levelet va­lamely budapesti államtitkártól, amelyben számon kéri, miért mondanak valós, ám csúnya dolgokat erről az országról. Leg­utóbbi így járt Hugh Grant, a színész is, aki valahol megjegy­zést tett a magyar kormány politikájára, oszt kapott egy rakat olvasnivalót, hogyjöjjön rá, mekkora idióta. De fel kell dolgoztatni majd a szerencsétlennel azt a pillana­tot is, amikor kicsit keményebben követeli a Valutaalap felté­teleinek teljesítését, és erre előáll Kövér László házelnök, hogy puccsistának nevezze. Neki ugyanis mostanság éppen ez a kedvenc sztorija, hogy tudniülik itt puccs volt előkészü­letben a kormány ellen, de kivédték, nyilván az emberekkel közösen. Mert ugye az ilyen szövegtől a lakosság egy része ideges lesz, egy másik pedig büszke, ilyesmivel lehet házalni és külföldellenes hangulatot gerjeszteni akkor is, ha nyü- vánvalóan nem igaz. És még mindig ez a jobb helyzet, mert ha az ország vezetői úgy gondolják, hogy ők tényleg puccsot éltek túl, akkor még nehezebb lesz megegyezni. A megegyezés amúgy is távoli dolognak tűnik, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a jelek szerint a magyar kormány sem tudja, mit akar. Vezetőinek egy része például rendre olyasmit mondogat, hogy az IMF pénzére nekünk valójában nincs is szükségünk, csupán biztosíték az egész, de köszön­jük, remekül elvagyunk. Hogy akkor minek pedáloztak, s tet­tek meg végül mindent azért, hogy az IMF mégis jöjjön alku­dozni, azon nagyvonalúan átsiklanak. Mindeközben azon­ban a tárgyalásokért felelős államtitkár mintegy futtában el­ejt néhány szót arról, hogy bizony jövőre, ha nem is mindet, de egy részét a pénznek talán elhasználjuk... Csak így, mel­lékesen. Kell az a pszichológus, de mennyire, hogy kell. Valaki biztos hasznát veszi. A szerző magyarországi publicista JEGYZET Esti vágy - vérző szívre CSANDA GÁBOR Pozsonyban ismét nyár van, a belvárosi teraszokra visszaültek a kávézó s italozó népek. Három fiatal kiszol­gálón sárga póló', rajta fekete fölirat: Otthon már nem ér­het semmi meglepetés, gye­re ki! A mondat ugyanazé a szeszes italt forgalmazó cé­gé, melynek reklámjában pár éve a strandoló férfi le­eresztette s fölcsavarta gu­mifeleségét. A kiszolgálók süldő lányok, nem tudom, látták-e a reklámot, vagy azt a másikat, melyben a férfi­hez áthajol egy pohár itallal a balkonszomszédja. Ha nem, majd csodálkozhatnak, ha ilyen élettársat fognak ki. Vagy ha egyszer kezükbe ke­rül Á vörös postakocsi, s ab­ban azt olvassák, hogy Al- vinczi Eduárd bort vitt a há­ziasszonynak s hölgyvendég- koszorújának, valahányszor látogatóba ment. Igaz, ez akkortájt volt, amikor a férfi­ak még patronálták a nőket, éltek-haltak értük, s ha kel­lett, szíven lőtték magukat. Meg viszont: a nők is olyan férfiról meg életről ábrán­doztak, amüyenért érdemes volna pisztolyt ragadni. Lehet, hogy a város a hibás, régen s mostanság is, Rezeda szerkesztő mindenesetre megjegyzi, mikor egy szusz­ra fölhajtja italát: „-Látja, ezt is vidéken tanultam. Pes­ten így nem tudnak inni - mormogta, s bánatos szemét Horváth kisasszonyra füg­gesztette.” Én egy ideje se Pozsonyban, se Pesten nem csodálkozom semmin, kint már nem sok meglepetés ér­het. Este meghívom egy más­fajta italra a feleségem, ha már otthon lesz. Ha meg nem, kivárom. Más választá­som nincs, mert szíven lelőni nem tudom magam. Se pisz­toly, se patron.- Hidd el, jól jársz velem, az utazási irodád most ment csődbe...

Next

/
Oldalképek
Tartalom