Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-12 / 160. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 12. Sport 17 EL-selejtező: kedvező helyzetben a Honvéd Nehéz lesz az MTK-nak ÖSSZEÁLLÍTÁS Ma este (19.30) a Senica az MTK-t fogadja a labdarúgó Eu­rópa Liga-selejtező első fordu­lójának visszavágóján. Egy he­te Budapesten l:l-es döntet­lennel zárult az összecsapás, így a szlovák csapatnak már a gól nélküli döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Tehát bravúr kell az első meccsen kiállított Kálnoki Kist nélkülöző kék-fe­héreknek ahhoz, hogy a kvali­fikáció második körébe kerül­jenek. „Nagy terveink vannak az Európa Ligában, ezért min­denképpen meg akarjuk nyerni a párharcot. Az MTK otthonában megszereztük a Senica történelmi első pontját és első gólját az EL-ben. Most már csak a továbbjutás hiányzik” - mondta Zdenék Psotka, az erdőhátiak vezető­edzője. „A Senica remek játékos­anyaggal rendelkezik, ezért nagyon nehéz visszavágó előtt állunk. Védenceim elszántan készülnek a meccsre, tanul­tunk az első összecsapásból. Egyáltalán nem mondtunk le a továbbjutásról” - nyilatkozta Garami József, az MTK tapasz­talt mestere. A mérkőzést a Digi Sport élőben közvetíti. A Senica-MTK párharc győztese a selejtező második fordulójában a ciprusi APOEL Nicosiával találkozik. Kedvező helyzetben vátja a 20.30-kor kezdődő hazai visszavágót a Honvéd, miután idegenben l:0-ra legyőzte az albán Flamurtarit. A kispestiek nem veszik félvállról az ellen­felet, mert ahogy Marco Rossi vezetőedző fogalmazott, ta­nítványai számára jelenleg a világ legveszélyesebb ellenfele az albán együttes: „Nehezebb lesz az itthoni meccs, mint volt az albániai, mert mindenki azt várja, hogy nyeljünk. Az ide­genbeli meccs is kiegyenlített volt, lehetett volna iksz, de pe­ches esetben akár ki is kaphat­tunk volna, éppen ezért száz százalékot kell nyújtanunk itt­hon is.” (MTI, TASR) Tour de France: Sagan elvesztette a részhajrát Voeckler nyerte a 10. etapot ÖSSZEÁLLÍTÁS A hazai Thomas Voeckler nyerte a Tour de France ke­rékpáros körverseny tegnapi tizedik szakaszát, megelőzve az olasz Scarponit és a német Voightot. Voeckler pályafutása harmadik etapgyőzelmét arat­ta a Touron. Az összetett állása nem vál­tozott, a brit Wiggins vezet a címvédő ausztrál Evans előtt. A szlovák kerekesek közül Peter Sagan végzett a legjobb helyen, 56.-ként ért célba. A 22 éves zsolnai fiú is ott volt abban a 25 fős csoportban, amely már a szakasz elején megpróbált el­szakadni a mezőnytől. Sagan azonban hiába szerette volna megnyerni a részhajrát, ott az ausztrál Goss és a fehérorosz Hutarovics is megelőzte. Ez pedig azt jelenti, hogy a zöld trikóért vívott küzdelemben Sagan előnye 27 pontra csök­kent Goss-szal szemben. Peter Velits 62., ikertestvére, Martin 94. lett. (TASR, nso) ALBERTJÓZSEF A magyar futball első Baj­nokok Ligája-gólját szerző kö­zéppályás nem így képzelte el a Ferencvárostól való távozá­sát. „Nem hosszabbítottak ve­lem szerződést, ami nagyon rosszulesik. Tavaly egy plusz egy évre írtam alá, amiből csak egy lett. Mit tehetek? A veze­tőség érdektelenségét kényte­len vagyok elfogadni, és. az élet megy tovább. Én még sze­rettem volna egy szezont vé­gigjátszani zöld-fehérben, és ott befejezni pályafutásomat. Éppen ezért a legjobbkor jött a szegedi ajánlat.” Csongrád megye székhe­lyén ugyanis nagy terveket szövögetnek: hosszú távon új­ra az élvonalban szeretne sze­repelni a jelenleg NB Il-es csapat. Ehhez pedig jól jönne Lisztes segítsége is - a pályán, de azon kívül is. „Július 16-án kezdődik Szegeden a felké­szülés, és addig néhány dol­got tisztáznom kell magam­ban. Két lehetőséget kínáltak fel az új csapatomnál. Lehet­nék természetesen játékos, vagy ha gondolom, akkor a csapat egyik vezetője, mene­dzsere. Ez utóbbi gondolatá­val még barátkoznom kell, ugyanis ha ezt vállalnám, be kellene fejeznem az aktív já­tékot. Tóth Bálint vezető­edzővel abban maradtam, hogy a felkészülés első napján közlöm majd a végleges döntésemet.” ■mm ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA, selejtezők, 1. forduló, visszavágók - 19.30: Senica-MTK (az első mérkőzésen: 1:1); 20.30: Honvéd-Flamurtari Vlora (1:0). ■ Labdarúgás MAGYAR SZUPERKUPA: Debrecen-Videoton - a mérkőzés lapzárta után ért véget. EURÚPA LIGA, selejtezőit. 1. forduló, visszavágók: FC Floriana (máltaiHF Elfsborg 0:4 - az első meccsen: 0:8, továbbjutott: Ellsborg; CS Grevenma- cher (luxemburgi)-KF Tirana 0:0 - 0:2, tj.: Tirana: Nőmmé Kalju (észtp-FK Chäzär Länkäran (azeri) 0:2 - 2:2, tj.: Länkäran; FC Portadown (északírpFK Skendija (macedón) 2:1 - 0:0, tj.: Portadown. BAJNOKOK LIGÁJA, selejtezők 1. forduló, vissza­vágók: 030 Tórshavn (feröerlpFC Linfield (északír) 0:0, tizenegyesekkel 3:4 - az első meccsen: 0:0, to­vábbjutott: Linfield; FC Lusitanos (andorrai)-FC Valletta 0:1 (0:1), g.: Benites Da Conceicao (16.) - 0:8, tj.: Valletta; Tre Penne (San Marinó-i)-F9f Du- delange (luxemburgi) 0:4 (0:4), g.: Joachim (28, 34.), Benzouien (40.), D. Gomez (45.) -0:7, tj.: Dude- lange. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: MFK Ružomberok- Górnik Zabrze 0:1 (0:0), g.: Zachara (72 ); Slovan Bratislava-Saía 5:1 (2:0), g.: Grendel (10.), Hlohovský (42.), Halenár (52, tizenegyesből), Piros­ka (80,88, az elsőt tizenegyesből), ill. Öurgali (62.); FK Partizán Bardejov (II. Ilgaj-Lipany (III. liga) 2:0 (0:0), g.: L. Zápotoka (65.), Marko Lukáč (75.). ■ Tenisz STANFORDI NŐI TORNA, 1. forduló: Erakovic (új-zé- landi, 8.|-Juricová (szlovák) 6:2,6:2. Páros, 1. lorduló: Cibulková, Husárová (szlovákok)- Dekmeijer, Lertcheewakarn (lett, thaiföldi) 6:3,6:3. PALERMÓI Nűl TORNA. 1. forduló: Marosi (magyar)-Szavinih (orosz) 6:4, 6:3; Záhlavová- Strýcová (cseh)-Solero-Espinosa (spanyol) 7:5,7:6. UMAGI FÉRFI TORNA, 1. lorduló: Pavic (horvát)- Ferrero (spanyol, 6.) 6:2,6:2; Odesnik (amerikai)- Roger-Vasselin (francia, 8.) 6:7,6:2, 7:5; Starace (olasz)-Klec (szlovák) 6:3,7:6. 2. lorduló: Bachinger (német)-Kližan (szlovák, 7.) 6:0,2:6,6:4. STUTTGARTI FÉRFI TORNA, 2. forduló: Phau (német)-Rosol (cseh) 7:6,7:6. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, fO. szakasz (Macon-Belle- garde-sur-Valserine, 194,5 km): 1. Thomas Voeck­ler (francia, Europcar) 4:46:26,2. Michele Scarponi (olasz, Lampre) +3,3. Jens Voigt (német, RadioS- hack) +7;... 56. Peter Sagan (szlovák, Liquigas) +12:25, 62. Peter Velits (szlovák, Omega Pharma) +15:04,94. Martin Velits (szlovák, Omega Pharma) +27:27. Az összetett állása: I. Bradley Wiggins (brit. Sky) 43:59:02,2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) +1:53,3. Christopher Froome (brit, Sky) +2:07;... 29. P. Velits +20:32,41. P. Sagan +32:38,96. M. Velits +1 :Ö1:44. ■ Sportfogadás KENŐ: 2,5,6,11,26,31,33,46,49,50,51,57,58, 60,61,62,65,71,74,78. Kenő Plusz-szám: 50. Redknapp elfogadná az orosz kapitányi posztot Guardiola és Capello is a jelöltek között Mindent felvásároltak Bayern: se jegyek, se bérletek München. Másfél hónappal a bajnoki szezon kezdete előtt elkelt minden bérlet és jegy a Bayern München labdarúgó- csapatának hazai bajnoki mér­kőzéseire. A 69 ezer férőhelyes Allianz Arénában a következő idényre 39 500 bérletet adtak el, emellett az egyszeri belépők is gazdára találtak az együttes mind a 17 hazai találkozójára. „Szeretném megköszönni a szurkolóknak a fantasztikus lelkesedést - nyilatkozott Karl- Heinz Rummenigge, a bajor klub elnöke. - Ismét bebizo­nyosodott, milyen nagyszerű a Bayem támogatottsága.” Az együttes az előző szezon­ban a Dortmund mögött a má­sodik helyen végzett a bajnok­ságban és a Német Kupában, a BL döntőjében pedig a Chelsea- től kapott ki. (MTI) MT1-JELENTÉS Moszkva. Többek között Josep Guardiola és Fabio Ca­pello is szerepel azon a listán, mely az orosz labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitányi posztjára jelölt 13 szakember nevét tartalmazza. Az orosz szövetség a helyi média nyomására hozta nyil­vánosságra a listát, melyről ki­választják az Európa-bajnok- ság után távozó holland Dick Advocaat utódját. „A szövetség hivatalosan szeretné jelezni, hogy ezekkel a szakemberekkel kíván tárgyal­ni, s közülük szeretné kiválasz­tani a válogatott új szakve­zetőjét” - áll a rövid közle­ményben. A tizenhárom tréner között a korábban az FC Barceloná­val három spanyol bajnoki és két Bajnokok Ligája-címet be­gyűjtött Guardiola, illetve a legutóbb az angol szövetségi kapitányi posztot betöltő Ca­pello mellett olyan külföldi trénerek szerepelnek, mint az angol Harry Redknapp, az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok, a Juventusszal BL-győztes olasz Marcello Lippi, a spanyol Rafa Benitez vagy az argentin Marcelo Bielsa. A névsor nyilvánosságra ho­zását követően többen, így Redknapp és Capello mene­dzsere is azt nyilatkozta, hogy érdekelné őket az orosz kapi­tányi poszt, és nyitottak a tár­gyalásra. Ugyanakkor a listára felkerült orosz szakemberek közül Valerij Gazzajev és Vale- rij Nyepomnacsnij is egy­szerűen viccnek nevezte az egész kiválasztási procedúrát. L0T0,28. játékhét, I. húzás: 3,29,35,38,40,45; pótszám: 33. NYEREMÉNYEK: 1., 2. díj: nincs nyer­tes; 3. dij: 947,60 euró (15 nyertes); 4. díj: 31,30 euró (654); 5. dij: 4,80 euró (13127). JACKPOT: 5 712 872,13 euró. II. húzás: 17,24,25,31,38,39; pótszám: 8. NYE­REMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1 093,40 euró (13); 4. díj: 25,50 euró (803); 5. dij: 4,30 euró (14 562). JACKPOT: 1 187120,43 euró. JOKER-szám: 328339. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dg: 3 300 euró (1 nyertes); 3. díj: 330 euró (21); 4. díj: 33 euró (155); 5. díj: 3,30 euró (1678). LOTO 5 a 35-ből: 8,20,24,25,30. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 20 539,69 euró (1 nyertes); 2. díj: 107,40 euró (60), 3. dij: 3,30 euró (1548). Csütörtök, július 12. Labdarúgó Európa Li­ga-selejte­ző, 1. fordu­ló, visszavá­gók: 9488. Senica-MTK (az első mérkőzésen 1:1) 1,71-3,43-4,48-1,14-1,95 -1,23; 9500. Honvéd- Flamurtari (1:0) 1,45- 3,84-6,59-1,05-2,42-1,2. A dubaji al-Vaszl labdarúgócsapata menesztette az argentin Die­go Maradonát az együttes vezetőedzői posztjáról. A klub vezetésé­nek döntése azért meglepő, mert nemrég Mohammed Bin Fahad új elnök még azt mondta, hogy a gyenge bajnoki eredmények el­lenére is vele képzelik el a jövőt. (TASR/AP-felvétel) Lisztesre játékosként vagy menedzserként számítanak Szegeden Nem kellett a Fradinak A Ferencváros 49-szeres válogatott középpályása, Lisztes Krisztián távozott az Üllői útról. Détári La­jos vezetőedző ugyanis nem tartott igényt a 36 esztendős játékosra, akit a szegediek már régóta szerettek volna megsze­rezni. Lisztes Szegeden vállal szerepet Bárhogyan is dönt az irányí­tó, sokat fog változni az élete. A Budapest-Szeged útvonal közel 200 küométeres távolsága ugyanis meglehetősen nehézzé tenné a napi ingázást. „Ha a já­ték mellett döntök, egyértelmű, hogy minden edzésen részt kell vennem. Aztán, hogy ezt ho­gyan oldom meg, az a privát ügyem és megbeszélés dolga. Esetleg Szegeden alszom ket­tőt, kettőt pedig itthon, de ez egy más kérdés. Aki játszani akar, annak az edzéseken részt kell vennie. Ha az ember vala­mit komolyan akar, akkor nem (A szerző felvétele) lehet félmegoldásokba bele­menni. Annyi biztos, hogy a jú­lius 16-i első edzésre a sporttás­kámat már bepakoltam.” A brémai Werderrel német bajnok (2004) Lisztes termé­szetesen addig sem lazsál, igyekszik megőrizni az erőnlé­tét. „Simon Balia István atléti­kai edzőhöz járok tréningekre. Róla azt érdemes tudni, hogy annak idején a Fradi Bajnokok Ligája-szereplésekor is a csa­patnál dolgozott. Szinten tartja a kondimat, de még az én ko­romban is rengeteget lehet ná­la fejlődni.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom