Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-11 / 159. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 11. Vélemény És háttér 5 Az új pártelnök ott támad, ahol elődei gyengének bizonyultak: a „nép", a vidék megszólításában Kékek népviseletben Bár az elmúlt napokban közeledés történt a jobb­közép parlamenti pártok között, többjei is arra utal, hogy ez az együtt­működés aligha vezethet el egy a korábban meg­szokott szövetségi rend­szerhez. RAVASZ ÁBEL Egyrészt a szlovák parla­ment jelenleg nem bipoláris, hanem legalább háromosztatú. A balnacionalista és a jobbkö­zép oldalak mellett a parla­mentben van két, a jobboldali politika egyik új arcát képvise­lő, a jobbpopulizmus különbö­ző árnyalatait és mélységeit képviselő párt, a libertárius jellegű SaS és az inkább pro- testpártként leírható OLaNO. Másrészt azonban a hármas koalíció pártjai is sokat vál­toztak a Dzurinda-kormányok időszaka óta. A magyar képvi­seletet ellátó Hídnak erőfor­rásai jelentős részét a magyar rivalizálásra és az MKP-val va­ló vetekedésére kell fordíta­nia. A KDH-nak is megvannak a belső problémái, Dániel Lipšic kiválásától a Procház- ka-féle platform kezdeménye­zéséig. A legérdekesebb folyamat azonban szinte biztosan az SDKÚ-ban játszódik le, amely egy traumatikus kampányon és egy elnökválasztáson van túl. Pavol Frešo már megválasztása előtt arról beszélt, hogy népi, keresztény és nemzeti pártot szeretne létrehozni a Dzurin- da-féle formációból, és nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a le­vegőbe beszélt. Az elmúlt na­pokban Frešo egy népviseletes képen, majd pedig egyenesen birkákat nyírva tűnt fel a sajtó­ban - nyilván nem véletlenül. A képekhez az odaillő nyilatko­zat sem maradt el: a pozsonyi megyefőnök új kalapját egy üveg bor mellé kapta egy liptói alpolgármestertől, Péter-Pál napjára. De megszólalt egy juhpásztor is, aki szerint a múltban az SDKÚ-naknem volt jó kapcsolata a mezőgazdá­szokkal, de a képek alapján a bacsa számára úgy tűnik, Frešo más lehet. A fő kérdés az, mennyire más. A múltban ugyanis az SD- KÚ szavazói között a városiak és a magasabb képzettségűek domináltak, a párt pedig soká­ig tulajdonképpen az egyetlen olyan alakulat volt, amelyre a nacionalizmust és a klerikális konzervativizmust egyaránt elutasító választópolgárok sza­vazhattak. Az SDKÚ ennek el­lenére nem volt rétegpárt, hi­szen az idei „leolvadás” előtt rendre 15-20% között teljesí­tett a választásokon és a felmé­réseken egyaránt. Frešo most láthatóan a Smer jobboldali ellenfelét szeremé kiépíteni a néppárttá váló SD­KÚ képében. Az új pártelnök ott támad, ahol elődei gyengé­nek bizonyultak: a „nép”, a vi­dékiek, a falusiak megszólítá­sában. Ez a KDH-t egyébként nagyon nehéz helyzetbe hoz­hatja, hiszen úgy tűnik, hogy mostantól azokban a régiók­ban, ahol a jobboldal pártjai közül korábban a keresztény- demokraták egyeduralkodó­nak számítottak, az SDKÚ is ak­tivizálja magát. A Frešo által kijelölt új irány azonban korántsem veszélyte­len. Könnyen lehet, hogy az új pártelnök népviseletes akciói nem nyerik el az SDKÚ korábbi bázisának tetszését. Ráadásul vannak arra utaló jelek, hogy Frešo a párt liberalizmusát nem csak a külsőségek terén módosítaná: az elmúlt hetek­ben például arról szónokolt, hogy a romaprogramok helyett végre szerszámot kellene adni az érintettek kezébe. A néppártosodás ráadásul a jobboldal szövetségének vég­leges széteséséhez is elvezet­het, ha a párt partnerei - és kü­lönösen a KDH - arra jutnak, hogy Frešóék megpróbálják el­orozni a szavazóbázisukat. Az új SDKÚ tehát nagy kockázatot vállal helyezkedésével: a kö­vetkező választásokig azonban még elég idő van hátra az erő­viszonyok letisztulására. Dehogy a túr de franszra: a túr de sörre meg egy snapszra... (Peter Gossányi raiza) Az érelmeszesedésben szenvedőket folyadék hiányában trombózis fenyegeti Inni kell PÉTERFl SZONYA Természetesen nem alko­holtartalmú italokat (bár napi egy sör engedélyezett), hanem vizet. Lehetőleg azt, amely a csapból folyik. Ahol erre nincs mód, sajnos, ilyen is van, ott palackozottra szorul az ember. Esetleg ásványvizet vásárol, miközben fontos odafigyelni annak összetételére. Ugyanis az ásványi sók vesekárosodást okozhatnak. A szakértők hangsúlyozzák: nemcsak a kánikulában, ha­nem általában, nem akkor kell pótolni a folyadékot, amikor az ember nyelve a szájpadlásra tapad vagy kiszárad a torka, hanem folyamatosan. Ajánla­tos óránkét meginni egy pohár vizet, kortól és nemtől függet­lenül. A mennyiséget persze „felaprózhatjuk”, főleg a legki­sebbeknél fontos a gyakori kortyolgatás, de ez vonatkozik a második gyerekkorukat élő idősekre is, akik nem éreznek szomjúságot és kiszáradásra hajlamosak. Alig tudatosítjuk, hogy a szomjúság szervezetünk vész­jelzése, elsősorban a sejtek vízhiányára utal. Holott tény: a víz nem csupán sejtjeink fő alkotóeleme, szervezetünkben egyben oldószer és vivőanyag, hűtőfolyadék és hőtároló, nem utolsósorban számos biokémi­ai folyamat résztvevője. Mi­közben biztosítja a megfelelő vérnyomást, segíti a tápanya­gok felszívódását, szabályozza a testhőmérsékletet, a salak­anyagok kiválasztását. Amint megbomlik testünk vízháztar­tásának egyensúlya, száradni kezdünk. Már kétszázalékos folyadékvesztésnél is csökken a teljesítőképesség jelentkezik a fejfájás és a koncentrációza­var. A szívelégtelenségben szenvedőknek fokozottabban kell ügyelniük az ivásra, bár az elégtelen folyadékpótlás épp annyira veszélyes, mint a mér­téktelen. Mint mindenben, a vízpót­lásban is fontos az egyensúly megtartása, ki kell kerülni a vér besűrűsödését, az érelme­szesedésben szenvedőknek gondolniuk kell(ene) arra, hogy folyadék hiányában trom­bózis fenyegeti őket. Hogy miért foglalkozunk a témával? Azért, mert a fe­hérköpenyesek jelenleg any- nyira elfoglaltak saját anyagi helyzetük rendezésével, hogy nem érnek rá a betegek nya­valyáival törődni (vagy csak pénzért), netán ingyenes egészségvédelmi tanácsokat osztogatni. Ezért ma jobban, mint bármikor, oda kell fi­gyelnünk egészségünk szin­ten tartására. Ne feledjük te­hát: a víz éltet. KOMMENTAR Levél nyugatra SZOMBATHY PÁL Vajonfrusztráltkelet-európaiarrogancialegyin- teni egyet az angol színész, Hugh Grant magyar médiát/demokráriátért kritikájára? Szerintem nem. A közép-európai, a történelmi centrumból kimaradó kisebbrendűségi érzést felismerni ugyanis abban a magatartásban is, mely lelkesen hanyatt esik az ilyesmi felületes, szexi-fanki- trendi nyugati dumáktól. Sajnos a magyar kormány ennek a csapdának egy másik gödré­be gyalogolt bele, amikor levelet írt és vitába szállt a színésszel. Erre semmi szükség: mindenki előtt ott a lehetőség, hogy olvas­son sokat és gyűjtsön elégismeretet. A görcsös kormányzati fel- világosítósdi - legyen bár tartalmában bármennyi igazság is - afrikai diktátorocskák igyekezetére hasonlít. Ez a nyugatnak való megfelelési kényszer jól felismerhető érvrendszerré állt össze nálunk az elmúlt évtizedekben. Be­vált vitamodell, hasonlóan a mivagyunkavilágromlatlankö- zepe, ők a bűnös hanyatló ópium mentalitás ostobaságához. Csakhogy létezne e két véglet közt nem kis tér az értelem és az etika számára is: a gondolkodás erőfeszítéseivel persze. Nem kevésbé szórakoztató (elkeserítő) látni az uniós páriaver- senyújjelentkezőjét:VictorPontarománkormányfőhúzásait és morálját elnézve a hőhullám közepette is skandinávnak éreztem magam. Schmitt Pál plágiumba esve előbb menekült, aztán nevetségessé vált, végül lemondott. És ez az ember? Co- py-paste után szétverte a felette ítélkező tudományos bizottsá­got, azóta leváltotta az államfőt is (utóbbi bonyolult történet, igazi román politikai couleur locale). Mi történik erre Európá­ban? Pontát pártosan kezdik emészteni. Tessék csakfigyelnia kiszámíthatóan elfogult uniós reakciókat. Orbán után ezúttal balról nagyobb csend - és fordítva. Most akkor álljunk vigyázzba, mit mondanak ránk, akik állító­lag kelet-európaiakként egyenrangú társaik vagyunk? Ha­gyatkozzunk inkább a józan ész koroktól/helyektől független mércéjére; ami persze nemjelenti, hogynejuthatnánkmás- honnan hasonló következtetésekre néha, mintegy angol szí­nész. Például bármilyen elfogultan dalol is egy véleményklub az éterben, akkor sem söpörhetjük el azzal a szánalmas érvvel, hogy rádiós pályázata minden oldalát aláírni egyenlő a hátol­dalak egyenkénti dedikálásával is. Lám, nem kell nekünk angol az abszurdhoz: a Grant-posta fonákját is lepecsételték vajon? JEGYZET Kinek kell az egyház? VERES ISTVÁN Róbert Bezák nagyszombati érsekleváltása kapcsán ismét rivaldafénybe került az egy­ház. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett: fentrőljöttaparan- csolat, talán méga violaszín pecsét is rajta volt, a leváltott érsek pedig hallgat, nehogy ismétmegszegjen egy egyhá­zi titoktartást. Az egész törté­netben nem csak az érdekes, hogy a hazai egyházi lobbi miként működik, s hogy Be- zákot ki akarta elpöccinteni. Az ügy egy újabb fejezetet nyit az egyház abszurd és át­láthatatlan botrányainak könyvében, amely évszáza­dok óta terebélyesedik, így lassan Bibliává dagad. Elne- vezhetnék például Legújabb szövetségnek is. Az Ó- és az Újszövetség ugyanis Isten és ember szövetségéről szól. A Legújabb szövetség ékes bi­zonyítéka lehetne annak, hogy a kereszténység már nem Isten és ember, hanem az Egyház és az emberek szövet­sége. Az ezer-néhány száz éves katolikus egyház ugyanis a maga megcsontosodott struktúrájával éppolyan átpo­litizáltszervezet, mintmond- jukegy állam. Abefolyásos tisztviselők fogják magukat, és döntenek. Arról, hol, ki és hogyan hirdesse az igét, meg arról is, hogy az Isten akaratát képviselő Egyház hivatalos ál­láspontja szerint az uborka nevűnövényszínepiros, zöld vagy épp narancssárga. Amit megmondanak, az úgy van. Olyan, világot behálózó szer- vezetrőlvanszó, amelynek egyik napról másikra történő megszűnését tán észre se ven­nénk. A hitélet ugyanis mű­ködne egyház nélkül is. Ahe- lyi hitközségek választanának maguknakpapokat, ha nem lennének elégedettek velük, lecserélnék őket. Mint a pol­gármesterek esetében. Elvég­re a pap arra van, hogy a híve­ket szolgálja, semmi másért. Mindegy tehát, mi lesz a sorsa a Bezák-ügynek, ahogy lassan már minden mindegy, ami az egyházzal kapcsolatos. Évez­redes problémáira egy meg- oldáslétezik: a megszüntetés. Aki ugyanis Istennel való kap­csolatát szeretné ápolni, an­nak teljesen mindegy, müyen hatalmi harcok folynak a Va­tikánban vagy az egyes püs­pökségeken. Az meg aztán végképp, hogy mit mond az egészről a nunciatúra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom