Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-10 / 158. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 10. Keddi faggató 9 Cmorej Gyula: Volt olyan, a turizmusért is felelős minisztere az országnak, aki kijelentette - érti a dolgát, elvégre járt ő már szabadságon! Sínautón a gyorsvonat után... (Somogyi Tibor felvétele) Mindenütt jó, de legjobb otthon - tartja, nem is alaptalanul, a jól bevált közmondás. Főként ha a tengerparti nyaraláshoz valaki, pechjére, olyan utazási iroda ügyfele, amely egyik napról a másikra csődöt jelent. MIKLÓSI PÉTER Szerencsére, nem ez a jellemző, még ha a szlovákiai utazási irodák zöme elsősorban klienseik kiutaztatására is szakosodott. Viszont már ez jelzi, hogy a hazai turizmus távolról sem húzóágazata a szlovákiai gazdasági életnek. Sőt! Inkább gondokkal jár, nemegyszer vendégűző tapasztalatok jellemzik; szemben a régió azon országaival, ahol a turista vendégmarasztaló élmények sokaságát gyűjtheti. Az utazó ugyanis (j0??3!) „fura” lény: csak ott érzi jól magát, ahol a pénzéért a kedvében járnak, ahol rábízhatja magát vendéglátóinak előzékenységére, szakértelmére. Ahol nem eltűrik őt, hanem visszavárják. Hogy az idegenforgalomban hivatásszerűen dolgozni, az csupa szív angyalokat igénylő, olykor idegőrlő munka? Lehetséges. De szabadjon hozzáfűznöm: nálunk a turizmus nívóját nemcsak az áraknak kell(ene) tükrözniük, hanem nem kevésbé idegenforgalmunk felkészültségének, egyedi ötletességének, a vendéghívogató szolgáltatások színvonalának. Elsősorban. És mert íratlan törvény, hogy az utazási szezon első fele egyben az őszintébb párbeszéd esélyét is kínálja, a riporter szintén ezt teszi Cmorej Gyulával, a Szlovákiai Utazási Irodák Szövetségének korábbi elnökével társalogva. Essünk túl rögtön a kulcskérdések egyikének nehezén: mi lehet az oka annak, hogy nálunk a politika nem ismeri föl az idegenforgalomnak - és nem mellékesen a pihenőidő ésszerű eltöltésének - mint országos stratégiai ágazatnak a fontosságát? Úgy vélem, a politikusok, függetlenül pártpolitikai beállítottságuktól, olyan szűkebben értelmezett konkrét dolgokat képviselnek, amelyek látóköréből eleve kiesik vagy csupán sokadlagos szempontnak tűnik a turizmus. Ráadásul a gazdasági kérdések körében szintén csaknem kizárólag az általánosabb kérdésekre, hangzatosabb pártpolitikai céljaik hangsúlyozására összpontosítanak; eközben ha nem is hánynak fittyet az idegenforgalomra, annak régen megoldatlan fejlesztési gondjait mégsem tekintik akut problémának. Persze, egy politikusnak jóval nehezebb diadaljelentést adni arról, hogy például a hazai szálloda- és vendéglátóiparnak mennyiben sikerült elnyernie a külföldi turisták Szlovákia iránti rokonszenvét, mint arról, hogy mit ért el a sztrádaépítésben, az autóipar fejlesztésében, az uniós elvárásoknak megfelelő inflációcsökkentésben. Sajnos, az idegenforgalomnak Szlovákiában a rendszerváltás óta nincs meg a kellő szerepe az ország gazdasági életének struktúrájában. Pedig 1989 óta már elillant jó pár esztendő... Az ágazat lenézett rangja, hiányzó tekintélye révén ne is pedzegessem, hogy ’89 óta jó ösvényen jár-e nálunk a turizmus? Akkor nyögvenyelősen indult, és bizony az akkor talált ösvényről azóta sem léptünk ki a turisztika önálló és az országnak jelentős hasznot hajtó, folyamatosan szélesedő útjára. Tulajdonképpen még csak egy jól ldcövekelt gyalogúton sem vagyunk. Ami például a régió többi országához viszonyítva hitelesen mérhető adat, az a szállodai ágyak kihasználtságának aránya. Évi szinten nálunk ez legföljebb 25-50 százalék között mozog, s ezt az adatot esztendők óta képtelenek vagyunk feljebb srófolni. A szomszéd országokban ugyanez a mutató legalább 60-80 százalék. A szolgáltatások minősége, otthonossága, a kísérőprogramok ötletessége közötti különbségről már nem is beszélek. Miért nem sikerül a vendégcsalogatás? Mert az idegenforgalomnak Szlovákiában kormányzati szinten sincs igazi gazdája. Jobbára csupán hosszabb-rö- videbb ideig élő félmegoldások, rögtönzések jellemzik a turizmus központi irányítását. Legföljebb a mindenkori választások előtt hallani különböző ígérethalmazokat, viszont a kormányprogramokban már csupán néhány sor jut ennek az ágazatnak. Az is többnyire az általánosságok szintjén, azután pedig, a következő választási kampányig, jobbára hallgat a mély és fecseg a felszín. Ugyanis úgy tűnik, hogy az idegenforgalomhoz - akár a focihoz - nálunk mindenki „ért”... Most éppen a közlekedésügyi tárcához osztották ezt a szakterületet, de tartozott már ez az árva főosztály a kulturális, a gazdasági minisztériumhoz meg egyebüvé is. És volt olyan, a szlovákiai turizmusért is felelős minisztere az országnak, aki szemrebbenés nélkül kijelentette: e tekintetben érti a dolgát, tudja jól, mi az idegenforgalom, elvégre járt ő már szabadságon! Ha csevejünk most rögtönzött kabaréjelenet lenne, azt mondanám: az uraság törvény szabta kötelessége, hogy kivegye a szabadságát - mint ahogy bárki másnak is az. Ettől még én felmehetek a miniszterhez, de nem leszek miniszter... Nálunk az idegenforgalom irányításának, felügyeletének csúcsain erős a pártokrácia, itt a szakmai tudás igénye csak sokadlagos kívánalom. Az ágazat irányításában és fejlesztésében illetékes központi hivatalokat, sajnos, az elmúlt bő két évtizedben ritkán vezették szakmailag hiteles szakemberek. így hát napjainkban ott tartunk, hogy egy, az idegen- forgalom fejlesztésének kérdéseiben járatos lángész sem tudná egyetlen látványos fordulattal ldhúzni a kátyúból a hazai turizmust. Pedig a környező országok sikerei jelzik, hogy Szlovákiában is a nemzetgazdaság egyik húzóágazata lehetne! Hogy miért nincs így, arra elég csupán egyetlen példát említenem. Rózsahegy határában kereken tizenkét évig tartott, amíg kihelyeztek egy, a nemzetközi turistaforgalomban szabványszerűnek tartott táblát, amely az ottani skanzenbe: Vlkolínecbe invitálja az arrafelé utazót! Három szaktárca 1997 vagy 1998 óta egyeztetett egyetlen tábla „sürgősségéről”. Ilyen helyzetben ki beszél, ki beszélhet itt a turizmus prioritásairól?! Vagy egy más példa: nálunk csak nemrég született meg az idegenforgalom finanszírozásáról szóló törvény, az a jogszabály, amely más országokban már tíz-tizenöt éve működik. Talán mondanom sem kell, hogy ennek a nálunk régóta várt törvénynek, „természetesen”, megvannak a szlovákiai sajátosságai: elsősorban oda irányítja az anyagi forrásokat, ahol a turizmus szekere úgy-ahogy különben is megyeget; míg a szegényebb, de turisztikai látnivalókban semmivel sem mostohább tájak csupán alig-alig vagy egyáltalában nem kapnak segítséget, így az indítótokét sincs miből összekaparniuk. Nem segítene a helyzeten valami alulról, a régiókból jövő nyomás a javulás érdekében? Ez a szándék miért nem működik? Nyilván működne, ha a régiókban a hivatalosságok szintjén nem állna fenn hasonló közömbösség, mint a kormányzati nívón. Persze, ludasak ebben a régiók is, hiszen részükről az évtizedekkel ezelőtti hagyományokra épülő egységes kiállás hiányzik. Bár ebben talán az is közrejátszik, hogy Szlovákiában közigazgatásilag nincs már Gömör, nincs Szepesség,. nincs Árva; ehelyett a hagyományos és turisztikailag is vonzóbb régiók kisebb-nagyobb területeiből összetákolt kerületek vannak. Arról már nem is beszélve, hogy az idegenforgalom ugyan önálló - és a vüág boldogabb tájain jövedelmező - ágazat, de csak akkor érhet el sikereket, ha frigyre lép a kereskedelemmel, a kuncsaft- barát vendéglátóiparral, a kulturális intézmények egész sorával, sőt, a gyógyturiz- musra gondolva még az egészségügyi tárcával is. Egyelőre nemigen tapasztalni ilyesfajta összefogásból fakadó előnyöket. ... láttatnunk és vállalnunk kellene azokat az értékeket, amelyek hozzánk csalogatják a külföldit. Bármennyire közhely, de igaz, hogy a vendég csakis megfelelő programkínálatból válogatva marad hosszabb ideig egyazon helyen. A turista, legyen az illető hazai vagy külföldi, csak akkor költ el több pénzt, ha van mire. Egyelőre azonban hiányzik például az átfogó termálturizmus, a gyógyszállók fejlesztésének támogatása, a kongresszusi turizmus, a gasztroturizmus, a vadászati turizmus, vagy akár a hokiiskolák hálózatának kiépítése. Más szavakkal annak felmutatása a világ előtt, hogy Szlovákia nemzetközi érdeklődésre tarthat számot. Tengerpart híján nyaralás dolgában aligha lehetünk vetélytársai a spanyoloknak, az olaszoknak, a horvátoknak meg a görögöknek, olyan attraktív világvárosaink sincsenek, mint Párizs, Bécs, Prága, Budapest; ugyanakkor viszont láttatnunk és vállalnunk kellene azokat az értékeket, amelyek hozzánk csalogatják, minél több vendégéjszakára itt is tartják a külföldit. Ideje volna tudatosítani, hogy pusztán Szlovákiáért vajmi kevesen jönnek át az óceánon Amerikából, vagy látogatnak el hozzánk Japánból; több középeurópai ország végigbarango- lásáért ellenben már igen. Nem mindegy hát, hogy Szlovákia képes-e konkurálni a szomszédos Ausztriával, Magyarországgal, Csehországgal, képes- e láncszem lenni az úti programok kialakításában. Mert nem az utazó, hanem az ország érdeke, hogy a turista Szlovákiába is ellátogasson. Egyelőre azonban a nyaranta Európa vándorainak tartott belgák, hollandok, németek lakókocsijai sem tolonganak tóparti kempingjeinkben, élményfürdőink parkolóiban. Nyilván azért, mert hogy egy kemping mikor lesz otthonos, egy épületből mikor lesz lakályos szálloda, az a személyzet napi munkájától, hozzáállásától függ. A vendég személyes tapasztalata az, ami vendégmarasztaló vagy vendégűző, ami elégedettsége révén a legjobb reklám lehet! Ezért van szükség az idegen- forgalomban is az egyéniségekre, hiszen ez a szakma huszonnégy órás készenlétet és kellő adottságokat követel. Egy-egy szálloda vagy panzió gazdaságos üzemeltetése egyenesen feltételezi a hagyományos vendéglátást, a szálló- vendégek részére a személyre szabott szolgáltatásokat. Énnek Szlovákiában is megvannak már az első jelei, a szakma egészének azonban még fel kell nőnie ehhez a manapság már természetes igényrendszerhez. A szlovákiai turizmus mába nyúló bajainak gyökere nem abban keresendő, hogy a rendszerváltást követően boldog-boldogtalan ilyen tárgyú iparengedélyt válthatott, és szerencselovagként megjelent a placcon? Sokan valóban a gyors pénz- kereseti lehetőség reményében nyitották sorra a kispanzióikat, most viszont egyre-másra árulják őket. Sajnos, akkoriban ennek a dömpingnek a kezelésében az állam sem állt a helyzet magaslatán. Az utazási irodák száma mára 250 körül állandósult, s túlnyomó többségük főként külföldi utak szervezésével és kínálatával foglalkozik. Ezeknek az irodáknak mindegyikében bizonyosan jó szándékú, becsületes munka folyik. Bár ahogy ez a mindenkori vállalkozások sajátja, egyik-másik olykor beesődül, noha ennek - a laikus kibic okoskodásával - talán csekélyebb volna az esélye, ha a külföldi turisták beutaztatásával is foglalatoskodnának. Vagy tévedek? A turizmus egyik íratlan törvénye, hogy akinek lehetősége és pénze van, az fogja magát és utazik. A mi célunk segíteni ebben a belföldi ügyfeleinket, illetve ha külföldi turisták szlovákiai látogatására mutatkozik igény, akkor is megtegyünk minden tőlünk telhetőt. De a jelentős számú vendégkörre alapuló aktív idegenforgalom megfelelő feltételeinek megteremtése nem az utazási irodákra tartozik, hiszen az csak egy hosszabb távú és átgondolt fejlesztés eredménye lehet. Sajnos, nálunk ez még nem körvonalazódik kellőképpen. Pedig a tengeren kívül Szlovákiának valamennyi látványossága, turisztikai adottsága megvan abból, amit erre vonatkozóan a nemzetközi idegenforgalmi jegyzék tartalmaz. Itt tehát megvan minden előfeltétele annak, hogy az ország egyedi programokat kínálva vonzza hozzánk a turistákat. Mert például ép ésszel szinte fölfogha- tatlan, hogy a Magas-Tátra északi oldalán fekvő Zakopane miért fölkapott turisztikai célpont, ugyanakkor a hegység hazai oldalán Poprád miért nem az?... Lesz, lehet valaha is Szlovákia turistaparadicsom? Az elvi esélyek szintjén. Mert az ágazat jelen eredményeit kellene megtöbbszörözni ahhoz, hogy elérjük az idegenforgalom csehországi, lengyelországi, magyarországi szintjét. Éspedig meddő koncepciók gyártása helyett. Ha ugyanis jól számolom, akkor 1993 óta legalább negyedszáz ambiciózus központi tervezet készült, a tettekben viszont a félútig sem jutottunk. Mi volna hát a mielőbbi felzárkózás kulcsa? Hogy ne egy sínautó tempójával akarjuk behozni más országok gyorsvonatok sebességével robogó idegenforgalmát.
