Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-09 / 157. szám, hétfő
Agnieszka Radwanska bizonyította, hogy a fiatal női teniszgeneráció egyik legtehetségesebbje Serena Wimbledon királynője A brit Murray a negyedik döntőjét vesztette el Federer nyert, s világelső Az angol nemzetközi teniszbajnokság női döntőjében az amerikai Serena Williams 6:1,5:7,6:2-re legyőzte a lengyel Agnieszka Radwanskát, és ötödször is megnyerte a világ legrangosabbnak tartott tenisztornáját. Serena összesen már tizennégy egyéni Grand Slam-győzelemnél tart, s könnyen lehet, hogy nem ez volt az utolsó. GYÖRGY NORBERT A teniszdíva, akit John McEnroe minden idők legjobb női teniszezőjének tart, utoljára 2010-ben éppen itt, Wimbledonban tudott Grand Slam- tomát nyerni. Aztán jött egy csúnya lábsérülés (plusz hematoma), majd 2011 tavaszán tüdőembóliával kezelték. Egy év kihagyás után a tavalyi wimbledoni torna előtt tért vissza mint címvédő, de a negyedik fordulóban a francia Marion Bartoli simán elverte. A US Openen aztán már a döntőig jutott, viszont ott Samantha Stosurtól kapott ki, és megint csak simán. Es onnantól sokáig semmi. A kisebb versenyeket lemondta, a na- gyobbakon pedig csak nyűgösködött és durcamanó volt. Az idei salakszezonra ébredt fel aztán újra a Williams- féle harci kedv: Charlestonban a zöld, Madridban a Nadal és Federer által jól lefikázott kék salakon nyert tornát igen meggyőzően. A Roland Garrosra már favoritként érkezett, de Serenának Párizsban sikerült összehoznia élete blamáját, és rögtön az első körben vereséget szenvedett a francia VirgiÖtödször ugorhatott a magasba a wimbledoni trófeával (TASR/AP) nie Razzanótól. Serenának vége, mondták ekkor a szakik, harmincéves, megnyert már mindent (a 2002-es Roland Garrostól a 2003-as AusOpe- nig például négy GS-tomát zsinórban - ez volt a „Serena Slam” -, és Margaret Court, Martina Navratilova valamint Steffi Graf után ő lett a negyedik teniszező, aki az open-érá- ban egyszerre volt mind a négy Grand Slam-torna címvédője), és nem érdekli már a játék. Aztán Serena az idén eljött az All England Club-ba, és úgy teniszezett, mint az álom. Nem hisztizett, végig koncentrált maradt, gyilkos tenyeresei, kétkezes fonákjai és azok a bő- dületes és pontos szervák, amelyek talán a férfiak mezőnyében is megállnák a helyüket, pedig egy újabb wimbledoni trófeához juttatták. A címvédő cseh Petra Kvitovát és a már- már verhetetlennek gondolt belorusz Viktorija Azarenkát is két szettben intézte el. S ha a döntőben nincs esőszünet, nyilván Radwanska is kikapott volna sima kettőben. Természetesen nagyon igazságtalanok lennénk, ha a lengyel lányt amolyan csúf statisztaszerepbe kényszerítenénk Serena mellett, mert Agnieszka Radwanska (2005-ben a juniorok között már megnyerte Wimbledont) azon túl, hogy eddig csodálatos szezont tudhat maga mögött, a kezdeti idegeskedés és bizonytalankodások után a wimbledoni fináléban is magára talált, és bizonyította, hogy a feltörekvő fiatal női teniszgeneráció egyik legtehetségesebbje. S ha már McEnroe-t emlegettük: .Agnieszka Radwanska mindig is az egyik kedvencem volt: pontos, elegáns, és neki van a legjobb keze a női mezőnyben. Az más kérdés, hogy Serena szervái talán az ütőt is kiviszik majd azokból a kezekből.” Nem vitték ki, de nem sok hiányzott. Serena Williams már mindent megnyert, amit a teniszben meg lehet nyerni. Egyetlen trófea hiányzik még: az olimpiai arany. S tudjuk, az idén azt is Wimbledonban lehet majd megszerezni. És Serena minden bizonnyal ott lesz. ÖSSZEÁLLÍTÁS A svájci Roger Federer nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi egyesét. A 30 éves teniszező a döntőben a hazai Andy Murray-t négy játszmában, 4:6,7:5,6:3,6:4-re győzte le. 1938 után először szerepelt brit teniszező a wimbledoni döntőben, ám Murray pályafutása negyedik Grand Slam-fi- náléját is elvesztette (ebből hármat Federerrel szemben). Pedig jól kezdett, az első játszmát megnyerte, s a harmadikban sem állt rosszul, l:l-nél azonban az eső miatt félbeszakították a meccset, s behúzták a centerpálya tetejét. A megváltozott körülményekhez Federer alkalmazkodott gyorsabban, a szett hatodik játékában (amely majdnem 20 percig tartott, s amelyben Murray háromszor is azért rontott, mert elcsúszott) elvette ellenfele adogatását, s biztosan hozta ezt a játszmát is. A negyedik szettben 2:2-nél brékelte ellenfelét a svájci világklasszis, aki végül második meccslabdáját értékesítve gyűjtötte be hetedik wimbledoni, s tizenhetedik Grand Slam-győzelmét. Federer a 2010-es Australian Open óta most először nyert Grand Salm-tornát, és sikerének köszönhetően újra a világranglista élére ugrott. Andy Murray-t vesztesként is állva tapsolta a wimbledoni közönség, a 25 éves brit teniszező pedig a könnyeivel küszködve köszönte meg a biztatást. ,Az elődöntő után többen mondták, hogy most jöhet el az én időm, hisz Roger már 30 éves. Hát, harmincéves létére nagyon jól játszik. Gratulálok neki” - mondta megindultan Murray. A brit játékos érzelmei Féderért is meghatották: „Kívánom Andynak, hogy egyszer teljesüljön az álma, és nyeljen meg egy Grand Slam-tornát.” Federer hozzátette, számára azért különleges ez a diadal, mert mindkét kislánya a helyszínen szurkolt neki. (SITA bt) Federer a trófeával (SITA/AP) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Tenisz WIMBLEDON - női egyes, döntő: Serena Williams (amerikai, 6.)-Agnieszka Radwanska (lengyel, 3.) 6:1,5:7,6:2. Női páros, döntő: Serena Williams, Venus Williams (amerikai)-Andrea Hlaváíková, Lucie Hradecká (cseh, 6.) 7:5,6:4. Férfiak, elődöntő: Murray (brit, 4.)-Tsonga (francia, 5.) 6:3,6:4,3:6,7:5. Döntő: Roger Federer (svájci, 3)-Andy Murray 4:6,7:5,6:3,6:4. Férfi páros, döntő: Jonathan Marray, Frederik Nielsen (brit, dán)-Robert Lindstedt, Horia Tecau (svéd, román, 5.) 4:6,6:4,7:6,6:7,6:3. ■ Forma-1 BRIT NAGYDlJ (52 kör/306,198 km), Silverstone: 1. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1.25:11,288 (átlag: 215,683 km/ó); 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)+3,060; 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) + 4,836; 4. Felipe Mássá (brazil, Ferrari) + 9,519; 5. Kimi Ráikkönen (finn, Lotus) +10,314; 6. Romain Grosjean (francia, Lotus) + 17,101; 7. Michael Schumacher (német, Mercedes) + 29,153; 8. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +36,463; 9. Bruno Senna (brazil, Williams) + 43,347; 10. Jenson Button (brit, McLaren)+44,444. A vb-pontverseny állása a 9. futam után: 1. Feman do Alonso 129pont; 2. Mark Webber 116; 3. Sebastian Vettel 100; 4. Lewis Hamilton 92; 5. Kimi Ráikkönen 83; 6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 75. Csapatban: 1. Red Bull 216,2. Ferrari 152; 3. Lotus 144; 4. McLaren Mercedes 142; 5. Mercedes 98. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 7. szakasz (Tomblaine-La Planche des Belles Füles, 199 km): 1. Christopher Froome (brit) 4:58:35; 2. Cadel Evans (ausztrál) + 2 mp; 3. Bradley Wiggins (brit) + 2 mp;... 35. Peter Ve- lits +2:50;... 70. Martin Velits +5:55;... 120. peter Sagan (szlovákok) +12:01. A francia Pinot nyerte a Tour de France 8. szakaszát (SITA/AP-felvétel) 8. szakasz (Belfort-Porrentruy, 157,5 km): 1. Thi- baut Pinot (francia) 3:56:10; 2. Cadel Evans + 26 mp; 3. Tony Gallopin (francia) azonos idővel; ...28. Peter Velits+2:21; ...55. Peter Sagan+4:58; . ..134. Martin Velits+16:41. Az összetettben: 1. Wiggins 38:17:56; 2. Evans +10 mp;3. Nibali (olasz) +16 mp;... 27. Peter Velits + 6:45; ... 51. Sagan + 16:43; ... 87. Martin Velits +31:11. ■ Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK: Tisovec-Rimavská Sobota 0:5 (0:2), g.: Sihelský 2, Slovák 2, Lukáč; Trnava-Jihlava 2:2 (1:0), hazai gólok: Gross, Mikovič; Žilina-Podbeskidzie Bielsko-Biala 1:2 (0:1), hazai gól: Pinho Azevedo; Ružomberok- Podbrezová 0:0; Prešov-Michalovce 1:1 (0:0), g.: De Oliveira Torres, ill. P. Jurčo; ViOn Zlaté Moravce- Siólok 3:1 (1:0), hazai gólok: Hodek, Škvarka, L. Bernáth; Trenkwalder Admira-Nitra 2:0 (0:0); Senica-Ostrava 1:2 (1:1), g.: Masaryk (11-esbôl); Slovan Bratislava-Lokomotiva Zagreb 0:2 (0:1); Eger-Dukla Banská Bystrica 3:2 (0:1), vendéggólok: Slančík, Augustín; Slovácko-Trenčín 3:1 (2:0), trencséni góllövő: Mazan (11-esbôl); Senec- Spartak Myjava 1:1 (0:0), g.: Sebek; Debrecen-Košice 1:1 (0:1), g.: Sidibe, III. Pavúk; Debrecen-Košice 3:1 (2:0), g.: Coulibaly 2, Bódi, ill. Karas. ■ Öttusa EURÚPA-BAJNOKSÁG, Szófia - női egyéni: 1. Laura Asadauskaite (litván) 5468 pont; 2. Irina Hohlova (ukrán) 5452; 3. Hanna Burjak (ukrán) 5400; ...5. Gyenesei Leila 5344;... 7. Kovács Sarolta 5328;... 17. Tóth Adrienn 5116;... 29. Földházi Zsófia (magyarok) 4956. Női csapatverseny: 1. Oroszország (Donata Rimsai- te, Jekatyerina Huraszkina, Jevdokija Grecsisnyiko- va) 15 936 pont; 2. Nagy-Britannia (Freyja Prentice, Heather Fell, Katy Burke) 15 804; 3. Magyarország (Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tórh Adrienn) 15 788. Férfi egyéni: 1. Riccardo De Luca (olasz) 5888 pont; 2.. Kasza Róbert 5836; 3. Demeter Bence 5824;... 6. Tibolya Péter 5780;... 20. Marosi Ádám (m,agyarok) 5572. Férfi csapatverseny: 1. Oroszország (Hja Frolov, Andrej Mojszejev, Alekszandr Leszun) 17 280 pont; 2. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence) 17232; 3. Csehország (Jan Kuf, Michal Michalik, Michal Sedlecký) 16 800. Vegyes váltó: 1. Fehéroroszország (Anasztaszija Prokopenko, Mihail Prokopenko) 5936 pont; 2. Litvánia (Laura Asadauskaite, Justinas Kinderis) 5936; 3. Csehország (Natalie Dianová, David Svoboda) 5896. ■ Atlétika MADRIDI NEMZETKÖZI VIADAL-férfi kalapácsvetés: 1, Pars Krisztián (magyar) 80,85 m; 2. Olekszij Szokirszkij (ukrán) 78,91; 3. Lukáš Melich (cseh) 78,55. ■ Kosárlabda NŐI EB-SELEJTEZŐK - A csoport: Portugália- Magyarország 53:73 (11:18,9:20,13:16,20:19), a legjobb magyar dobók: Quigley 23, Horti 13, Szécsi 10. C csoport, Poprad: Szlovákia-Litvánia 60:58 (15:7,12:16,25:18,8:17), legeredményesebb hazai dobók: Jalíová 11, Juróenková 9, Kupčíková 8, Luka- čovičová 8. ■ Motorsport GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, Német Nagydíj, Sachsenring - MoloGP: 1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 41:28,396; 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) + 14,996; 3. Andrea Dovizioso (olasz, Yamaha) + 20,669 h. Az állás a 8. futam után (még 10 van hátra): 1. Lorenzo 160 pont, 2. Pedrosa 146,3. Casey Stoner (ausztrál, Honda) 140. Moto2:1. Marc Marquez (spanyol, Suter) 41:32,467; 2. Mika Kallio (finn, Kalex) + 2,093; 3. Alex De Angelis (San Marinó-i, FTR) + 2,567. Az állás a 7. futam után (még 10 van hátra): 1. Mar quez 152 pont, 2. Pol Espargaro (spanyol, Kalex) 109.3. Thomas Liithi (svájci, Suter) 107. Moto3:1. Sandro Cortese (német, KTM) 45:36,68; 2. Alexis Masbou (francia, Honda) + 0,635; 3. Luis Sa- lom (spanyol, Kalex)+3,998. Az állás a 8. futam után (még 9 van hátra): 1. Cortese 148 pont, 2. Maverick Vinales (spanyol, Honda) 130.3. Salom 104. ■ Sportfogadás L0T0 27. játékhét (vasárnap) -I. húzás: 3,12,18, 30,40,46; pótszám: 38. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1179 euró (13 nyertes); 4. díj: 27,60 euró (802); 5. díj: 4,40 euró (15 469). JACKPOT: 5 652 627,20 euró. II. húzás: 10,11,13,33,38,49; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1393,30 euró (11); 4. díj: 25,30 euró (873); 5. díj: 3,80 euró (17699). JACKPOT: 1126489 euró. JOKER-szám: 396138. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (2); 3. díj: 330 euró (22); 4. díj: 33 euró (178); 5. díj: 3,30 euró (1838). JACKPOT: 70 396,76 euró. L0T0 5 a 35-ből: 2,4,5,28,29. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 138,40 euró (51); 3. díj: 3,30 euró (1696). KENŐ -szombat: 7,14,19,20,25,32,34,35,36,38, 41.42.43.49.50.67.68.71.79.80. Kenő Pluszszám: 20. Vasárnap: 8,11,13,19,26,29,34,35,41,45,55, 63.69.71.72.73.74.75.77.80. Kenő Plusz-szám: 69. ÖTÖSLOTTÚ: 17, 29, 74, 76, 82. Joker-szám: 411 749, Nyeremények: telitalálatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra 2 274 725, a 3 találatosokra 24 300, a 2találatosokra 1540 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 5,9,22,36,37,45. Nyeremények: telitalálatos szelvény nem volt. Az 5 találatosok 390 745, a 4 találatosok 7525, a 3 találatosok 1485 forintot érnek. jvww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 9. Sport 21