Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-30 / 151. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 30. www.ujszo.com 24 Sport - labdarúgó-eb Mesut Özil büntetőjével szépítettek a németek, de az összképen ez már nem változtatott: az esélytelenebbnek tartott olaszok magabiztos játékkal, 2:1-re legyőzték Németországot, s vasárnap a kijevi döntőben Spanyolországgal találkoznak. (Fotó: SITA/AP, Matthias Schrader) Egy futballfiiggő naplójából (Varsó) „Ma este megmutatjuk az olaszoknak, hogyan kell focizni. Szétzúzzuk őket” - magyarázza egy német drukker, ahogy a mozgólépcsőn haladunk fölfelé a varsói vasútállo­máson. Az alkoholszint­jét már a vonaton beállít­hatta, kapaszkodnia kell, hogy el ne essen. Sport­dzsekijén SV Waldhof Mannheim felirat. „Széj-jel-zúz-zuk-ő-ket”- ismétli meg hangosan. KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL Csütörtök van, ez a német­olasz elődöntő napja. Délután fél négykor a varsói központi pályaudvar tele van boldogan óbégató Podolski- meg Gomez- mezes német drukkerrel. Most futott be a Berlin-Varsó expresszvonat, a peronon höm­pölyög a tömeg. A lengyel sportnapilap (Przeglad Sportowy) becslése sze­rint 30 ezer német és 5 ezer olasz szurkoló várható a Német- ország-Olaszország (Niemcy-Wlochy) mérkőzésre. EUR02012 Arra a meccs- poland-ukraine re, amelynek „meg kellene mentenie” az Európa- bajnokság renoméját. Eddig ugyanis hiányérzetünk lehet: a feledhető csoportkor és ki­számíthatóan alakuló negyed­döntők során semmilyen extra élményt nem kaptunk; se izgal­mat, se katarzist. Majd most! A jegyüzérek városa Az első benyomás minden­esetre pozitív: a Visztula part­ján magasodó varsói Nemzeti Stadion lenyűgözően szép (csinos és impozáns). Az aréna 1,9 milliárd zlotyba (mintegy 450 millió euróba) került, s három és fél évig építették. A lengyeleknek eddig nem szer­zett sok örömöt, válogatottjuk három meccset játszott ott, s mindháromszor csak döntet­lenezett (Portugália 0:0, Gö­rögország 1:1, Oroszország 1:1). A lengyelek egyébként is dühösek saját csapatukra. Azt mondják, tejben-vajban fürösztötték a futballistáikat, akik zsebre tették a nagy ló­vét, cserébe pedig még arra sem voltak képesek „ezek a kétballábasok”, hogy legalább egy meccset megnyerjenek - a házigazdák szégyenszemre utolsók lettek a leggyengébb csoportban. A stadionhoz érve úgy tűnik, Varsó­ban a fél város jegy­üzérkedésből él: ott ácsorognak a járda- szegélyen, „ticket” feliratú kartonpa­pírt szorongatva. De hiába próbálják felsrófolni az árakat, a kínálat nagyobb, mint a ke­reslet, s végül már alapáron szabadulnának fölös belépőik­től (az első kategóriás jegy ára 270, a másodiké 150 euró). A sajtóteremben is nagy a nyüzsgés, Arrigo Sacchi széles gesztusokkal magyaráz egy té­véstábnak, az ajtóban pedig egy pillanatra Jürgen Klinsmann tűnik föl, az Egyesült Államok válogatottjának német szövet­ségi kapitánya, majd két egykori kiváló brit hátvéd, a Liverpool­lal ötször bajnokságot nyerő ír Mark Lawrenson és az Ársenal rettenthetetlen angol bekkje, Martin Keown (mindkettő a BBC alkalmazásában áll). Már a himnuszoknál vezettek az olaszok Érdemes a futballisták arcát figyelni a meccs előtt, ahogy ki­jönnek az öltözőből. A mimiká­juk, a tekintetük sok mindenről árulkodik. A varsói elődöntőt például - némi túlzással - már a himnuszoknál megnyerték az olaszok. Ahogy azt énekelték, átszellemülten, lehunyt szem­mel, hogy készek meghalni ká­báért, és együtt fognak harcobi érte - nos, abban a pillanatban úgy tűnt, hogy ezek a játékosok habozás nélkül átharapnák a vasrudat is, ha kell. A németek­ben mintha nem lobogott volna ilyen tűz: a török származású Mesut Özil, a tunéziai Sami Khedira vagy a ghánai Jerome Boateng például nem is énekel­te a himnuszt... A német-olasz tulajdonkép­pen egy feljavított Bayem- Juve: a német kezdőcsapatban heten vannak a Bayemből (Neuer, Boateng, Badstüber, Lahm, Schweinsteiger, Kroos, Gomez), az olaszban hatan a Juventusból (Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Marchisio, Pirlo). Az hamar kiderült, hogy a mannheimi drukker, aki a pá­lyaudvaron az olaszok „szétzú­zásáról” vizionált, tévedett. Ki őrzi Pirlót? A képlet éppenséggel for­dított volt: az olaszok „zúzták szét” a németeket, a meccs elejé­től ők diktálták a tempót (annak ellenére, hogy a negyeddöntő után két nappal kevesebbet pi­henhettek, mint a németek), s a gyémánt-alakzat is kifogásta­lanul működött a középpályán. A németekkel olyasmi történt, amire ezen az Eb-n nem volt példa: hátrányba kerültek. Nem is tudták kezebi a váratlan hely­zetet. Khedirát leszámítva mbd csalódást okoztak; Özil halová- nyan futballozott, Gomez mint­ha ott sem lett voba a pályán, Kroos beállítása pedig hibás döntésnek bizonyult. Különös volt látni, hogy a németek nem tanultak az an­golok bbájából, és szabadon hagyták Andrea Pirlót - holott ők is tudhatták, hogy az olaszok játéka Pirlón áll vagy bukik, ő gyűjt be minden labdát, tőle bdubak a támadások. Talán túlságosan bíztak magukban a németek. Úgy gondobatták: ők a favoritok, miért nekik kellene alkalmazkodniuk az esélytelen ellenfélhez... így azonban Pirlo (a mű­vész) ismét főszereplővé léphe­tett elő. Nyilvánvaló, hogy egy olyan 33 éves, lassú spüer, mint ő, már sosem fog Aranylabdát kapni; pedig olyasmit tud, amit rajta kívül csak kevesen: fejben mbdig két-három lépéssel meg­előzi a többieket, előre látja az eseményeket a pályán, ezért képes a semmiből is gólhelyze­tet teremtem. A németek ellen pedig nemcsak szenzációsan osztogatott, hanem hibátlanul védekezett is - s ha kellett, ak­kor a gólvonalról mentett... Mario Balotelli, a föld-levegő rakéta Ha Pirlo a sztoikus, hidegvé­rét minden körülmények kö­zött megőrző futballista (lásd „panenkás” büntetőjét az ango­lok ellen), akkor Mario Balotelli éppen az ellentéte: egy kama- szos provokátor, akivel mindig történik valami címlapsztori. Ezen a héten a Gazzetta dello Sport kért tőle ebézést, amiért egy karikatúrán King Kongként ábrázolták a ghánai származású csatárt. S bár néha úgy tűnik, egó- túltengése miatt Balotelli képte­len betartani a taktikai utasítá­sokat, a csütörtöki elődöntő az ő meccse volt: megállíthatatlan föld-levegő rakétaként vágódott be kétszer is a német tizenhatos­ba (előbb egy fejesgól, majd egy pazar lövés a pipába); a meccs végén pedig a tribün széléhez szaladt, és magához ölelte az örömtől zokogó anyját, Silviát. Együtt, egymásért S bár a győzelemhez Buffon bravúijaira és a több mint 12 ki­lométert futó Marchisio szorgos háttérmunkájára is szükség volt (Marchisiót - elegáns játékstí­lusa alapján - sokan a legendás Marco Tardellihez hasonlítják), az olasz siker titka mégsem a re­mek egyéni teljesítményekben, hanem a csapategységben rej­lik. Cesare Prandelli remek stra­téga, irányítása alatt a Squadra Azzurra még egyszer sem ka­pott ki tétmeccsen (Prandelli mérlege 15 tétmérkőzésen: 10-5-0). S akárcsak 1982-ben a „totonero”, vagy 2006-ban a „calciopoli” után, az olaszokat mintha most is összekovácsolta voba a hazájukban kirobbant bundabotrány. Mintha a játéko­sok éreznék, hogy ezen a tornán az olasz futball becsülete (vagy­is: a saját becsületük) a tét. A széthúzó hollandokkal vagy az bdividualista franciákkal ellen­tétben az olaszok - ahogy a him­nuszukban is szerepel - valóban együtt, egymásért harcolnak ezen az Eb-n, s még Balotelli is alárendeli magát a csapat érde- kebek. „Nem érdekel más...” A meccs után diósgyőri szur­kolókkal találkozom a stadi­on előtt. Húszán érkeztek, két mikrobusszal. Eljöttek „bele­kóstolni” a hangulatba. Az ola­szoknak szurkoltak. Fáradtak, rekedtek, de azt mondják, még csak most kezdődik a buli, úgy­hogy bemennek a belvárosba, hátha lesz valami fieszta, vagy ha nem, hát majd ők gondos­kodnak róla, hogy az Eb-elő­döntő éjszakáján Varsó utcám is a miskolci induló szóljon: „Amíg élek én, nem érdekel más, csak a Diósgyőr, csak a Diósgyőr, csak a Diósgyőr!” Gazdag József, Varsó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom