Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-04 / 128. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 4. www.ujszo.com Andy Garda, Hollywood kubai származású sztárja a Nobel-díjas Hemingway életének utolsó tíz évéről forgatja új filmjét Castro elől menekültek Miami Beachbe (Zuzana Mináčová felvétele RÖVIDEN Tintin rekordáron Párizs. A képregények történetében soha koráb­ban nem látott összegért, 1,338 millió euróért kelt el egy szombati párizsi ár­verésen a világ legdrá­gább képregénye, a belga Hergé által 1932-ben raj­zolt Tintin Amerikában borítója. A „kilencedik művészet” legdrágább al­kotását eddigi tulajdono­sa 2008-ban vásárolta 764.218 euróért, ugyan­csak rekordáron. A mos­tani aukción az Artcurial árverezőház nem adott meg kikiáltási árat, de - mint utólag közölték - legalább egymillió eurót reméltek érte. A sikeres li­citáló kilétét az aukciós­ház nem fedte fel, mint ahogy ismeretlen az eddi­gi tulajdonos is. A tussal és színes gouache vízfestés­sel készített borító a Tint­in Amerikában első kiadá­sa számára készült. (MTI) Régi szavak szótára Budapest. Régi szavak szótára című, Kihalt, elfe­ledett és kiveszőben lévő szavak, szóalakok és szó­jelentések magyarázata alcímű kötet látott napvi­lágot a Tinta Kiadó gon­dozásában a 83. Ünnepi Könyvhétre. A különleges kötet, amely első a maga nemében, két szerkesztő: Kohári Anna és Mandl Or­solya, valamint tíz mun­katárs hat évi eredeti ku­tató- és gyűjtőmunkájá­nak eredménye. Ez alatt az idő alatt 200 könyvet és 25 régi szótárat „bújtak át”, mire összeállt a 19 ezer 250 szavat tartalma­zó szótár. (MTI) Koncertfilmmel kezdte, de rögtön utána már já­tékfilmmel folytatta ren­dezői pályáját Andy Gar­da, a havannai születésű amerikai sztár, a holly­woodi produkciók vissza-visszatérő gengsz­tere, olasz zsaruja, maf­fiózója, kokainbárója és kaszinótulajdonosa. SZABÓ G. LÁSZLÓ Színészként olyan filmek­ben vett részt, mint az Aki le­győzte A1 Caponét, Keresztapa III., Ha a férfi igazán szeret vagy Soderbergh Ocean’s so­rozata. Életrajzi filmekben is szerepelt: előbb a spanyolok tragikus sorsú költőjét, García Lorcát formálta meg, aztán a neves olasz festő-szobrászt, Amadeo Modiglianit, majd Ar­turo Sandovalt, a legendás kubai trombitást, kinek játé­káért a világ legjobb dzsessz- zenészei rajonganak. Andy García szereti egykori hazáját, Kubát, ahonnan még gyerekként, Fidel Castro hata­lomra jutása után a szüleivel költözött az Egyesült Államok­ba. Gyökereiktől azonban soha nem szakadt el a család, Andy García pedig már a Castro ka­varta politikai viharról szóló El Tropicót is Kubában forgatta. „Ótéves voltam, amikor ne­kivágtunk a világnak - mesélte Karlovy Vary fesztiválján. - Havannában mindenünk meg­volt, apám jogászként dolgo­zott, anyám angoltanár volt. Nagy, kertes házban laktunk, az óriási bokrok vadregényes búvóhelyeket biztosítottak ne­künk, gyerekeknek. Mindentől el kellett válnunk. A repülőté­ren valósággal kifosztottak bennünket Castro katonái. Egy karórát, egy nyakkendőtűt és néhány családi fotót tarthat­tunk csak meg. Még a nővérem Havannáért mindenre képes... karkötőjét is le kellett adnunk. Úgy bántak velünk, mint a bűnözőkkel. Gyűlölettel néztek ránk, mert mint kivándorlók hivatalos engedéllyel hagytuk el az országot. Mi mentünk, ők maradtak. Miami Beachben te­lepedtünk le, ahol rengeteg kubai bevándorló kereste az új megélhetést. A nulláról kezd­tünk, mint ők. A teljes semmi­ből. Apám egy ülatszerüzembe került, anyám otthon maradt velem és a nővéremmel, hogy angolra tanítson bennünket. Kamaszként elkezdtem kosár­labdázni, később dobolni és zongorázni. Tizenöt éves ko­romtól fogva bakelidemezeken gyűjtöttem a kubai zenét. Nem pusztán nosztalgiából, hanem mert beköltözött a szívembe. Ez a gazdag lemezgyűjtemény lett végül a zenei bibliám, és egészen új szintre emelte az életem. A Lorca-filmhez már négy dalt komponáltam, az El Tropicónak azonban már nem­csak a producere, a rendezője és a főszereplője, hanem a ze­neszerzője is lehettem. A karibi ritmusoktól nem fogok elsza­kadni soha. Amit gyerekként Kubától kaptam, a magaménak érzem, és kötelességemnek tar­tom, hogy továbbadjam. Szüle­im akkor döntöttek a kivándor­lás mellett, amikor 1960-ban Castro bevezetett egy új pénz- rendszert, és hozott egy tör­vényt, amely szerint minden gyerek az állam tulajdona. Át- neveléseket szervezett, állami agymosásokat. Na, ez volt az a pillanat, amikor apám azt mondta: elég, indulunk! 1961-ben, amikor elhagytuk az országot, még a benzinkutas is csokomyakkendőt viselt. Ké­sőbb minden megváltozott. Egyre sivárabb lett az ottani vi­lág. Mára az emberek is szür­kébbek lettek. Nem úgy öltöz­nek, mint régen. A fehér öl­töny, fehér kalap már a múlté. Nagyon megérdemelné már az ország, hogy a fordulat bekövetkezzen.” Andy García most ismét Ku­bába készül. De nem mint tu­rista, és nem is mint ünnepelt filmsztár, akit keblére ölelhet végre szeretett hazája. Rendezőként tér vissza a so­kat szenvedett szigetországba. Emest Hemingway életének utolsó tíz évét akarja filmre vinni. Régi terve már ez. Az El Tropicóra tizenhat évig ké­szült, Hemingway regényeiért gyerekkora óta rajong. S mivel a XX. századi amerikai iroda­lom egyik leghíresebb és legka­landosabb életű írója erősen kötődött Kubához, Andy Gar­cía számára komoly kihívás, hogy ezt a filmet ő készítheti el. Hemingway vüágszerte olva­sott alkotásaiból többet is film­re vittek már. Az öreg halász és a tenger Spencer Tracy, A Kili­mandzsáró hava Gregory Peck, a Búcsú a fegyverektől (Szere­lemben, háborúban címmel) Chris O’Donell főszereplésével került a mozikba. De készült már film magáról az íróról is. Michael Palin, a BBC világszer­te ismert dokumentaristája rendezte. A horgászat, akárcsak He­mingway legendás hősének, Andy Gardának is nagy szen­vedélye. Mint a rendezés. Ze­nés dokumentumfilmjei mel­lett már a Döglött akták című sorozat egy részét is ő jegyzi rendezőként, a Hemingway­film tervét pedig több mint harminc éve dédelgeti. „Nem az iskolapadban tanul­tam a rendezést, hanem olyan mesterektől, mint Coppola, Brian de Palma vagy Ridley Scott - nyilatkozta Karlovy Va- ryban. - Ok az én mestereim.” Sajátos film lesz a Heming­way és Fuentes. Andy García a depressziótól és alkoholizmus­tól szenvedő író életének azt a szakaszát dolgozza fel, amikor az alkotó szoros barátságot kö­tött a címbeli Gregorio Fuentes hajóskapitánnyal, akiről leghí­resebb regényének hősét, San- tiagót mintázta. A kapitány szerepét meghagyta magának, az író megformálására Ant­hony Hopkinst kérte fel, aki boldogan mondott igent a kö­zös munkára. A Hollywood Re­porter állítása szerint ebben bi­zonyára az is közrejátszott, hogy az író harmadik feleségét Annette Bening fogja megsze­mélyesíteni. A forgatókönyv az író unoká­ja, Hilary Hemingway bevoná­sával készült, aki sok minden­ben segítette Andy García mun­káját. A nő ugyanis olyan törté­neteket mesélt nagyapjáról, amelyeket eddig a színész-ren­dező senkitől sem hallhatott. Havanna „elveszett fia” már a helyszínkeresésnél tart. „Ha Kubában gátolnának a film létrehozásában, a Domini­kai Köztársaságban forgatunk - így García. - Havannáért azonban mindenre képes va­gyok. Még arra is, hogy korlá­tolt hivatalnokokkal vívjak idegtépő csatákat.” A dunaszerdahelyi ART MA Galéria tárlatán Kovács Barnabás fotóinstallációja érzések és gondolatok peepshow-ja fekete dobozokban, mécsesekkel Odabent egy óriáscsecsemő (A szerző felvétele Lyukak és nézőpontok JUHÁSZ KATALIN A dunaszerdahelyi ART MA Galéria új tárlata, Kovács Bar­nabás fotóinstallációja a Pihentagy vagy - dobozolva címet kapta. Ne elemezzük most, kit nevezünk „pihent agyúnak”, hiszen ez szubjektív kategória: mindenkinél más­hol van az a határ, amelyen túl már nem hajlandó értelmezni az ingereket, és e jelzővel illeti a „feladót”. Kovács Barnabás úgy gon­dolta, megtornáztatja egy ki­csit az agyunkat és a lelkünket. Feladat elé állít minket, mun­kát ad a szemünknek, sőt egyéb érzékszerveinknek is. Szinte koromsötétben va­gyunk, csak mécsesek szolgál­tatnak némi fényt a térben, il­letve a fekete dobozokból ára­dó erős fény. Ez a fény is csak a dobozok oldalán vágott kes­keny, hosszú résekből, és per­sze a kerek lyukakból jön, egyértelmű tehát, hová kell benézni, hogy lássuk a fotókat és a szövegeket. A dobozok belseje fehér. E két szín kont­rasztjával, illetve a kukucská- lós módszerrel már sokan el­játszottak, olyan művészről azonban nem tudok, aki ön­arcképeket állított volna ki ily módon. Merthogy Kovács Bar­nabással találkozhatunk oda­bent. Ő küld ránk egy-egy grimaszt a dobozokból. Csibészesen összekacsint velünk, töpreng valamin, baj­ban van, dühös, tűnődő, kér­dez, barátkozik velünk, vagy éppen elküld minket valahová. Az egymással összefüggő, vagy egymásból építkező lel­kiállapotokat rejtő dobozok egymásba épülnek, a különál­ló érzések pedig szólóban ke­rültek bedobozolásra. Gyak­ran két-három különböző lyu­kon is beleshetünk: az egyiken csak részletet látunk az egész­ből, a másikon kitárul a kép, a harmadik ismét más perspek­tívát kínál. így haladunk do­bozról dobozra. Kovács Barnabás a szavak embere is, szövegei a keleti fi­lozófiák által ihletettek. Ezek is különböző lyukakon át érkez­nek, részletekben. Néhány kö­zülük bekeretezve a falra ke­rült, fekete alapon, szigorú geometriai alakzatokba tördel­ve. És mivel a teremben sötét van, a nézőnek meg kell küz­denie értük. Magának kell összeraknia a szavakat és a mondatokat. Van, aki egy mé­csest emel a falhoz, mások egész közel hajolnak, és bizony akad, aki előkapja mobiltele­fonját, azzal világít. Nagy ötlet, sokat elárul rólunk. Mint ahogy az is, amikor az egyetlen fehér dobozba kukkantva tükörbe nézünk, önmagunkkal szem­besülünk, méghozzá úgy kere­tezi arcunkat egy fehér anyag, mintha csecsemők lennénk. Az installációnak a zene is szerves része: külön erre az al­kalomra született egy Nichola Noa művésznéven Londonban tevékenykedő csallóközi fiatal­ember számítógépén - atmo­szférikus chill-out, némi ambi- enttel megspékelve. Korrekt muzsika, van, akinek különle­ges és meglepő, másnak isme­rősen simogató. A téglalap alakú, szigorú fe­kete dobozok sokasága egyéb­ként önmagában is erős lát­vány, műalkotásként hat, még mielőtt benéznénk a lyukakon. Az avantgárd hagyományai­ra építő, titkokat rejtő, önisme­reti gyorstalpalónak is felfog­ható botorkálás ez, amelynek végeztével felszabadult sóhaj­jal léphetünk ki a világosra. A Pihentagy vagy dobozolva című fotóinstalláció június 9-ig tekinthető meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom