Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-02 / 127. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 2. www.ujszo.com 1 KÖNYV, 1 KORONG - GYERMEKNAPI EXTRA Hangyás vagy? B.MÁNYA ÁGNES Gyerekkorunkban imádtuk a színes leporellókat. Nem is annyira a tartalmuk miatt, inkább azért, mert remekül lehetett belőlük építkezni. Nem a rajtuk lévő szöveg meg üluszt- rációk alapján ítéltettek meg, hanem aszerint, melyik milyen hosszú volt, azaz kerítéssé vagy polccá volt-e érdemes átlénye- gíteni. Egy volt csak a hajtoga- tós könyvek tengerében, amely méretével és érdekes, kivágott oldalaival messze kitűnt. A tücsök meg a hangyák. Fordította Tóth Tibor. Mladé letá, 1959. A szerző J. Z. Novák, az illusztrátor V. Kubašta (mindketten így, elhallgatott keresztnévvel szerepelnek a hátsó borítón). Gyerekkorunkban sem volt kérdés, mikor a húgomnak meséltem, és felnőtt életemben sem, hogy most a hangyasztorinak melyik változatát hozza a könyv, az egészben a lyuk volt a lényeg: a kemény kartonlapokba különböző alakzatokat vágtak, rendkívül rafinált módon, melyek aztán az egyik oldalt a másikra átfordítva szintén beleillettek a(z összjképbe. Most is szívesebben nézegetem, mint olvasom, különben is az általam mesélt verzió sokkal érdekesebb - ezt már a fiam állapította meg. Az ő első önálló mondatát is ez a könyv ihlette: „Hangyák viszik makkot.” S valóban, ezek is visznek mindent, mint az oroszok: epresen gusztusos epret, gombát, csipkebogyót, dús kalászt, csengő mogyorót és tobzódó tobozt, és közben szorgalmasan dolgoznak, mint a ...méhecskék. Csak este érnek rá danolászni a nagy bajuszú (paraszt) hangyák, pedig a tücsök muzsikája egész nap csiklandozza a talpukat, ha van olyan nekik. Gyönyörű kép, amint a tücsök muzsikus egy harangvirág kely- héből iszik a lenyugvó nap utolsó sugarainál, miközben a hangyafiúk - no nem a bányában, hanem a mezőn - még mindig dolgoznak: répát szeletelnek, hogy aztán a karikákra vágott csemegét beügyeskedjék a hangyaboly miniatűr bejáratán át (ez utóbbi műveletet nem részletezi a könyv, csak én agyaltam rajta mindig, hogyan is csinálják, de biztos ez is olyan, mint az embergyerek születése: majdcsak átfér valahogy). Az este leszáll: a tücsök fáradhatatlanul zenél, sőt, már Járóka Sándor és népi zenekara is kíséri, tücsöknek álcázva. Azok a hangyák, amelyek bírnak, torkuk szakadtából énekelnek, de olyan is van, amelyet hordágyon visznek el a társai - nos, ő a workoholikus ízeltlábúak alfajába tartozik. Elhull a virág, elvágódik a tücsök, szerencsére pont a hangyaboly mellett esik hasra meg majdnem a hegedűjére. Már tél van és csend és hó és halál... -ra fagy majdnem szegény, de egy szemfüles hangya megpillantja, és máris a bolyban találja magát, ahol jön a hangyaboy, és minden kívánságát lesi, étellel-ital- lal kínálja. Hősünk nem marad adósuk: asztalra pattan, mint egy valamirevaló kocsmában, és húzza egész télen át nagy át- szellemülten és sugárzó mosollyal (de az is lehet, hogy csak a lámpa alá állították a mihaszna hangyák) a talp alá valót, hogy a hangyaboly populációjának fele tavaszra kiszenved a zugzumbától... Eddig a könyvismertetés. Mondandómat folytathatnám a Ferdo mravec művésznévre hallgató csehszlovák rajzfilmhős kalandjainak taglalásával vagy az összeurópai piacot meghódító sárga parókás Majával, a méhecskével, de nem teszem. Az előbbit nem is ismertem zsenge gyerekkoromban, az utóbbit pedig, bevallom töredelmesen, nem mertem (meg)nézni. Valahányszor arra a csatornára tévedtem, ahol éppen a sokadik Maja-epizódot adták, mindig hatalmas ribillió volt bogáréknál: minden ízeltlábú hevesen kalimpált az ízelt lábával, kiabáltak is mellé jó hangosan, csak a folytonos és hosszan elnyújtott á-ra emlékszem, meg Maja eltorzult és pár másodpercre a képernyőn felejtett, kimerevített „arcára”... Szólhatnék kamaszkorom nagy kedvencéről, a Drágám, a kölykök összementek című filmről, amelyben négy, mákszem- nyivé zsugorított és kukába kidobott gyerek próbál meg „han- gyagolva” (a hazaút egy részét hangyaháton megtéve) hazatalálni a hatalmas dzsungelként föléjük magasodó kerti pázsit fűszálai között. Szólhatnék, de nem teszem, mert a fennmaradó néhány karaktert a Csodabogarak (Minuscule) című francia filmsorozat bemutatására szeretném szánni (a legtöbb rész rendezője a magyar ősöket sejtető Thomas Szabó). A téma, amelyet elénk tár, mondhatjuk, sokszor a kezünk ügyében, a szekrény mögött, a falon vagy éppen a sarokban hever. A gyönyörűen fényképezett helyes, humoros történetek eredeti természeti környezetükben mutatják be elsősorban a bogarakat (katicákat, hangyákat, kabócákat, szitakötőket, legyeket, aztán meg a helyes kis fekete zugpókot, a nagy kaszást, a szorgalmas hangyát), de a hernyókat, a lepkéket, a nagyon fürge és nagyon zöld kukacokat, továbbá a csigákat, muris és találó hangokkal, hanghatásokkal kísérve. A kövér hernyók mászás közben leginkább a friss bőrszerkó ropogásához, nyikorgásához hasonlítható módon szólnak, a darazsak a vadászrepülők hangján hasítják a levegőt, a pici, fekete, szőrös, ámde rendkívül rafinált zugpók gyors kopogásra szedi apró lábait, a végtelenül lassú csigák itt-ott egyet pöffenő-böffenő hidraulikus emelőre emlékeztető szuszogással másznak tovább, a katicamama a tábori trombita hangján parancsolja maga után kicsinyeit, a szöcske - miután gondosan megtervezi a majdani mozdulatot, ugrást - kattogva-pattogva, mintha egy régi szerkezetet húznának fel, lassan felemeli a potrohát és: beeeeeeng, mártova is ugrik. Lenyűgöző!!! (A legnagyobb videómegosztó portálon számos része megtalálható, de DVD formájában is hozzáférhető). A bogarak már többször megkísértettek. Gyerekkoromban történt, hogy résnyire nyitott ablaknál aludtam, és reggelre az ágyamon és rajtam is egy csomó bogár sétált. Anyukám gyorsan elcsípett egy példányt, és elrohant velünk az orvoshoz. Nekem semmi bajom nem lett, de az ízeltlábú betolakodókat anyukám „végképp eltörölte”. Aztán az érettségire való felkészülés hetében megcsípett valami ismeretlen repülő izé, észbontóan lüktetett és viszketett a térdem. A felsorolt tüneteket csillapító tablettáktól viszont szinte folyamatosan aludtam. Anyukám megint közbelépett: eltiltott a gyógyszer szedésétől, mondván: inkább vakaróddzam, de érettségizzem le... Szóval, mi tagadás, hangyás vagyok, vállalom. Csak azt remélem, hogy egy szép napon nem úgy ébredek, mint Gregor Samsa, Franz Kafka Átváltozás című zseniális novellájának hőse... SZAION-KEP Opus-kerekasztal - Tőzsér Árpád Fél nóta című új verseskötetéről ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony, „A lehető legcivi- lebb vagyok a verseimben” - így Tőzsér már arra a kérdésre válaszolva, mi a véleménye a mintegy másfél éve újra szárnyra kapó politikai költészetről. Merthogy, tette hozzá, a legtöbb szerző, ha versbe fog, úgy érzi, el kell hagynia civil énjét. Ez már azonban a verseskönyvéről folyó beszélgetés levezető szakaszában volt. A közvetlen, de végig a szakma szintjén folyó vitának Sánta Szilárd adta meg az irányát, s ebben Sütő Csaba András kiváló partnere volt. Nem mint ha minden felvetéssel egyetértett volna, hanem azzal, hogy végig a szóban forgó új versek szövegeihez kanyarí- totta vissza az eszmecserét. Valamint természetesen szóba kerültek korábbi Tőzsér-kötetek, nemkülönben Beke Zsoltnak a Fél nótáról szóló kritikája és Németh Zoltán közelmúltban megjelent Tőzsér-tanulmánykötete. A Fél nóta végül az allúziókban gazdag, a költői mnemotechni- ka, a szöveg mint emlék, az idő (múlása, az emlékezés), a bölcselet, a bölcselet-versnyelv könyveként képződött meg a nagy számú közönség előtt. S persze sok-sok verssel, melyeket maga a szerző olvasott föl. Em- lékezetesenjó rendezvény volt. Az Opus-kerekasztal következő fordulójának is a Pozsonyi Magyar Intézet ad otthont; ezen szintén egy idei könyvheti újdonságról lesz szó, Grendel Lajos Távol a szerelem című kisregényéről. (cs) A beszélgetés három főszereplője: Sánta Szilárd irodalomtörténész, Tőzsér Árpád és Sütő Csaba András költő, kritikus SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
