Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-02 / 127. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 2. Szombati vendég 9 Kari von Habsburg. „Ma az etnikai háborúk a gyakoribbak, amikor a felek tudatosan igyekeznek elpusztítani egymás kulturális értékeit' Az identitás mint célpont Egyeseknek Habsburg-Lo- taringiai Károly magyar királyi herceg, másoknak Kari von Habsburg, a Blue Shield (Kék Pajzs) kulturális örökségvédő szervezet európai elnöke. Nagyapja IV. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó, apja Habsburg Ottó. Bajorországban született, jogotvégzett, és egy ideig az ábécésorrend miatt édesapja mellett ült az Európai Parlamentben - két Habsburg két különböző ország képviseletében. Ezúttal azonban a jelenről beszélgettünk. JUHÁSZ KATALIN Ön a Kisebbségi Napüapok Európai Szövetsége (MIDAS) felkérésére ad át díjat Pozsonyban, amely édesapja nevét viseli. Olyan újságírók kapják, akik a kisebbségek életét és kultúráját mutatják be a többségnek. Ön figyelemmel kíséri az európai kisebbségek életét, vagy csak egy apjától örökölt feladatot teljesít ma este? A kisebbségeket számos aspektusból vizsgálhatjuk, számomra azonban ez elsősorban etnikai kérdés. Tulajdonképpen szinte minden, amivel eddigi életem során foglalkoztam, valamilyen módon kapcsolatban volt a kisebbségekkel. Az első komoly tevékenységem a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek Szövetsége (UNPO) nevű szervezet vezetése volt. Főleg olyan, Európán kívüli kisebbségek jogi helyzetén próbáltunk javítani, amelyeknek nincs lehetőségük felhívni a világ figyelmét problémáikra. Például kommunikációs tanfolyamokat szerveztünk számukra, hogy a diplomáciai nyelv szabályainak megfelelően tudjanak megszólalni nemzetközi fórumokon. Főleg az ázsiai és afrikai országokban voltak és vannak ezzel problémák. Amikor európai parlamenti képviselő voltam, elsősorban emberjogi kérdésekkel foglalkoztam. És azt vettem észre, hogy ahol jogtiprás gyanúja merül fel, sok esetben az etinkai kisebbségeken csattan az ostor, ők az ügy szenvedő alanyai, illetve ők a legvédtelenebbek. Annak idején a pán-európai mozgalomban is rendszeresen találkoztam ilyen jellegű problémákkal, és a mostani tevékenységem is kapcsolódik a kisebbségekhez, főleg a kulturális identitás kérdéseit illetően. Melyek a legfőbb értékek, amelyeket szellemi örökségként édesapjától kapott? Azt hiszem, teljesen logikus, hogy ha egy családban valaki „megfertőződik” valamivel, továbbfertőzi vele a családtagjait. Az én személyiségemet is nagyban befolyásolta édesapám világlátása, bizonyos ideák iránti lelkesedése. Mind a mai napig ugyanazon eszmék mentén tevékenykedem, mint ő, de más módszerekkel és eszközökkel. Apám fontosnak tartotta, hogy már gyermekként tudatosítsam családunk történelmi szerepét, amely szorosan összekapcsolódott a kontinens történetével. Iskoláztatásom során elsősorban a földrajzra és a történelemre helyezte a hangsúlyt, azt akarta, testvéreim és én alaposan ismerjük meg Európát ebből a két aspektusból. Mert aki ismeri a múltját, a jelenben is könnyebben boldogul, és a jövőjét is jobban tudja tervezni. A harmadik fő terület a nyelvtanulás volt, ezt apám nagyon szigorúan számon kérte tőlünk, mert tudta, hogy minden egyes új nyelv egy-egy kultúrát nyit meg számunkra, amelyben otthonosan érezhetjük magunkat. Mindannyian legalább négy-öt nyelven beszélünk, és nagy hasznát vesszük ennek a tudásnak, nem csupán a kommunikáció szintjén. A negyedik fontos dolog pedig a vallás volt számára. Mert mindez a tudás csak egy szüárd értékrendszer keretein belül értelmezhető és hasznosítható. Szóval ez az a „túlélőcsomag”, amelyet édesapámtól kaptam. Politikai értelemben sokan édesapjához hasonlóan konzervatívnak tartják önt, épp keresztény nézetei és katolikus neveltetése miatt. Kétféle konzervatizmust különböztetek meg: az értékek mentén, és a viselkedés szintjén megnyilvánuló konzervativizmust. Ne feledjük, hogy a nyolcvanas években a legkonzervatívabbnak tartott európai politikusok a Kremlben ültek. Ők viselkedésükben voltak konzervatívak, én viszont az értékrendemet illetően nem vagyok hajlandó engedni bizonyos kérdésekben. Mindig is azon értékek mentén szálltam síkra, amelyek a történelem során fontosnak, meghatározónak és működőképesnek bizonyultak, ezért meg kell őriznünk őket a jövő számára. Ami a politikai értelemben vett viselkedést illeti, nem hinném, hogy bárki is konzervatívnak tartana engem, sőt egyesek szemében talán túlságosan is szabadelvű vagyok. Ha már itt tartunk: ön EP- képviselőként is gyakran bírálta a brüsszeli bürokráciát, azt, hogy az Európai Unión belül minden rendkívül bonyolult, hosszadalmas folyamat során nyeri el végleges formáját. A jelenlegi gazdasági válság közepette sokan felvetik az egyesült Európa jövőjének kérdését. Mit gondol erről manapság? Európa mint régió egységes egészként fejlődik, vagyis az egyes államok nem függetleníthetik magukat gazdaságilag, nem vonhatják ki magukat ebből a folyamatból. Egyszerűen azért, mert nincs más alternatíva. Ami a politikai megnyilvánulásokat illeti, ott már különböző lehetőségek kínálkoznak a dolgok javítására, de aki gazdaságilag hosszú távú megoldásokban gondolkodik, csakis az egyesült Európában gondolkodhat. A nemzetállamok megalakulásakor is figyelembe vették a gazdasági tényezőket. Az országok akkori méretéhez igazították az infrastruktúrát, a kereskedelmet, a termelést, azaz mindent a gazdaság zökkenő- mentessége érdekében tettek. És mivel mára a kereskedelem, az információáramlás gyorsabb és szélesebb körű lett, elengedhetetlen, hogy a „regionális egységek” is nagyobbak legyenek. Az Európai Unió tagállamai erre az együttműködésre közös történelmi múltjuk, hasonló értékrendjük miatt is alkalmasak. Ön a Blue Shield európai elnöke, amelyet leginkább a Vöröskereszthez lehetne hasonlítani, mert mentéssel foglalkozik, csak kulturális értelemben. A központi irodánk Hágában van, de keveset tartózkodom ott. Tavaly Egyiptomban és Líbiában töltöttem a legtöbb időt. Feltérképeztük a kulturális örökséget abból a szempontból, hogy mely műemlékek kerülhetnek veszélybe fegyveres konfliktusok esetén. Elég nehéz feledat volt például a líbiai bombázások előtt kideríteni, állnak-e műemlék épületek és ásatási helyszínek a lehetséges célpontok közelében, és tisztában vannak-e a helyiek azzal, milyen kincsek pusztulhatnak el. Listákat készítettünk, amelyeket valamennyi érdekelt fél megkapott, így nem állíthatták azt, hogy nem tudtak a veszélyeztetett műemlékekről. Állandóan van mit csinálnunk, jelenleg Szíriában és Maliban mérjük fel a helyzetet, folyamatosan frissítjük a listákat, helyi segítőkkel együttműködve kutatásokat végzünk. Ne feledjük, hogy Timbuktuban van a világ egyik legfontosabb levéltára. Ha megsérüle ez az archívum, felbecsülhetetlen kár keletkezne. Kicsit furcsállom, hogy ezekkel a dolgokkal egy civil szervezet foglalkozik. Nem az ENSZ, azon belül is az UNESCO feladata lenne a kulturális örökség védelme? Együttműködünk az UNESCO-val, ám nekik sokmindenben meg van kötve a kezük, épp azért, mert az ENSZ égisze alatt működnek. Az a helyzet, hogy egyszerűen nincsenek eszközeik ilyen fajta feladatok elvégzésére. Ha ismerné a struktúrájukat és a kapacitásaikat, látná, hogy az UNESCO tényleges tevékenysége kimerül a nemzetközi egyezmények megkötésében, jogi normák felállításában. A gyakorlatban sajnos minimális befolyásuk van a történésekre, ületve mire tehetnének valamit - és itt visszatérhetünk a bürokrácia kérdéséhez -, már rég késő lenne. Például hivatalosan be sem tudnak lépni az adott országba, amit mi civü szervezetként bármikor megtehetünk. Ezért olyannyira megbecsülik a munkánkat, hogy a Blue Shield-et a Hágai Egyezmény is említi mint a kulturális örökség védelmében háborús övezetekben tevékenykedő szervezetet. Gyakran épp a műemlékek, például templomok válnak célponttá... Igen, a nemzetek közti háborúk helyett ma már az etnikai háborúk a gyakoribbak, amikor a felek tudatosan igyekeznek elpusztítani egymás kulturális értékeit, vallási jellegű épületeit, hiszen ezzel komoly lelki sérülést okoznak az ellenségnek. Ez a kultúrák harca, ahol a másik identitása a célpont, míg a nemzetek harcában az infrastruktúrát, a termelőüzemeket, a gazdaságilag és katonailag fontos bázisokat igyekeznek megsemmisíteni. A második világháború óta a kulturális örökség veszélyeztetettsége folyamatosan növekszik. A Blue Shield valamiféle közvetítői, me- diátori szerepet igyekszik vállalni a felek között, már ahol ez lehetséges. Vagy úgy is mondhatnám, hogy tolmácsok vagyunk. Irodalmi nyelvről katonai nyelvre és fordítva. Mert ezek nagyon különböznek egymástól, és a katonai vezetők nem is kommunikálnak a kulturális vezetőkkel. Mi összehozzuk őket, azon dolgozunk, hogy megismerjék egymás álláspontját. Mert a kulturális örökség megóvása gyakran a kommunikáción múlik. Megosztana velünk egykét konkrét sikersztorit a közelmúltból? Olyan eredményt, amire különösen büszke. A líbiai tevékenységünk tényleg nevezhető sikertörténetnek. Szétküldtük a listát a régészeti ásatások helyszíneiről, a műemlékekről, könyvtárakról, levéltárakról, rengeteget kilincseltünk, tárgyaltunk. És a konfliktus lecsendesedése után végzett terepszemlén kiderült, hogy a pusztítás minimális volt. Hogy konkrét legyek: van például egy félig feltárt római erődítmény Tripoli- tól keletre egy domboldalon. Ennek a közepében hoztak létre egy légelhárító bázist. Tudjuk, hogy az elmúlt ötven-hat- van évben a háború „technikája” is nagyon megváltozott. Ma már legtöbbször nem katonai egységek vívnak közelharcot, hanem nagy hatótávolságú rakétákkal és precízen bemért célpontok bombázásával folyik a harc. Sikerült elérnünk, hogy olyan pontosan lőjék ki a radart, hogy a római erőd ne sérüljön. Sokkal egyszerűbb lett volna lebombázni az egészet, de nem tették, és ez a mi érdemünk, mert kértük, hogy ha lehet, óvják meg. Ez néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. A másik eset a tunéziai határtól negyven kilométerre, Sabrata városában történt, ahol értékes ókori szobrokat találtak. A legfontosabb istennő feje eltűnt. A konfliktus kezdetén ez a fej egyszer csak megjelent a legnagyobb aukciós ház kínálatában. A leírásban az szerepelt, hogy római kori női fejszobor, amely Egyiptomból került Olaszországba. Szóval kitaláltak hozzá egy történetet. De mi dokumentumokkal tudtuk bizonyítani, hogy ez az a fej, amely Sabratából tűnt el, és az UNESCO támogatásával értesítettük a hatóságokat és a közvéleményt. A műtárgyat közben már elárverezték, de a bíróság nekünk adott igazat, az aukciós háznak vissza kellett fizetnie a vételárat, és a fej visszakerült eredeti helyére. Ezek az ügyek így, első hallásra talán apróságoknak tűnnek, de a vüágörökség védelme ilyen apró sikerekből áll. És persze egyfajta oktató-nevelő tevékenység is. Min dolgoznak jelenleg? Szíria feltérképezésén. Az az ország olyan elképesztően gazdag kulturális hagyaték szempontjából, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Sok munkánk lesz az elkövetkező hónapokban... (Somogyi Tibor felvétele)