Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-02 / 127. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 2. Vélemény És háttér 7 Attól függetlenül, hogy ki lesz a kormánybiztos, most is romlik a kisebbségek társadalmi helyzete Együttműködésre ítélve A Híd és az MKP küldöttségének e heti találkozója szó szerint a lehető legmagasabb szintű volt. Nem azért, mert a két párt vezetősége tárgyalt, hanem azért, mert a delegációk nem érhettek el többet annál, amennyit elértek. JURAJ HRABKO Különböző okok miatt. Mind a két párt még mindig a saját érdekeit nézi, nem a választóikét - ebből a szempontból valóban „szlovákok”. Egyrészt érthető, mivel még rövid politikai idő telt el szétválásuk óta. Másrészt viszont érthetetlen, hiszen a két vezetőségnek elég sok politikai tapasztalata van. Nem hiszem, hogy azalatt a néhány év alatt annyira meghülyültek volna, hogy politikailag ne legyen világos számukra, mit is tesznek. Annyira még nem „szlovák” egyik sem. A különbség - például abban, hogy az MKP kemény ellenzékként akar hatni, a Híd pedig még mérlegeli Robert Fico ajánlatát a kormánybiztosi poszt betöltésére, így játszva a díszpinty szerepét Szlovákiában és külföldön is - nem sokat jelent. Az a lényege, hogy míg az MKP lehetőségei nagyon is korlátozottak, a Hídéi olyanná válhatnak - elvégre nem lehet egyszerre ellenzékben és a kormányban lenni, ahogy egy nő sem lehet egy icipicit terhes. Dönteni arról, hogy a Híd megköszöni-e a felkínált lehetőséget vagy él vele, csaka Híd dönthet. Megjegyzem, ne feledkezzünk meg Fico ígéretéről. A kormányfő azt mondta, most meghagyja a kisebbségek status quóját, vagyis, attól függetlenül, hogy ki lesz a kormánybiztos, most is romlik a kisebbségek társadalmi helyzete. Mellesleg a kormánybiztosok a múlt héten már elvesztették a törvényjavaslatok véleményezésének jogát, és az sem főnyeremény, hogy a kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes jogkörei a kormányhivatalra szálltak. Egyszóval: politikailag a helyzet világos, és a várt „pragmatikus” előnyökből sok nem marad. Olyan ez, mint az égjük szakállas viccben. Mire kell vigyázni a csoportos szexben? Hogy ne fe- ledkezzenekmeg rólad! Ezlesza legnagyobb feladata a kormánybiztosnak. Az, hogy a Híd és az MKP tárgyalása megzavarta néhány politológus fejét sem változtat azon a tényen, hogy együttműködésre vannak ítélve, ha valóban fontos nekik választóik életének jobbítása. Főleg, ha józan politikusi szemmel tekintenek a jövőbe, a következő parlamenti választások eredményeire. A tárgyalás azt jelzi, lehet, hogy győz a józan ész. Ha nem folytatják, nem marad más hátra, mint lecserélni a vezetőket tehetségesebbekre. Vagy eltűnni a politikai süllyesztőben, és utat engedni más pártoknak. Szöveg nélkül (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTAR Egy szép nekrológ helyett KISS TIBOR NOÉ El akartam olvasni egy cikket, de az írás elé betolakodott egy internetes reklám, a következő szöveggel. „Azt gondoljuk, tovább kell emelni a minimálbért! Azt gondoljuk, jobban kell támogatni a munkahelyteremtést! Azt gondoljuk, segíteni kell a fiatalok elhelyezkedését! Ön mit gondol? Töltse ki a kérdőívet! Nemzeti konzultáció 2012.” Jó szöveg. És jók a képek is. A fehérgallérosok világoskék gallérja fehérük, kontrasztnak ott a kézben a fekete mappa. A fiatalok? Színes ruhában mosolyognak, tuti fogpasztarek- lám-feeling. S akkor a munkásokról ne is beszéljünk. Feszülő teniszpólóban, szexi borostával. A fejükön sárga védősisak, csak úgy világít. Talán már a megemelt minimálbérből vették. Új nemzeti konzultáció, szép új világ. A világ, ahogyan azt a kormányzat elképzeli. Csakhogy ez a világ szép lassan darabokra hullik körülöttünk. Felmorzsolódik, szétmállik, kipereg az ujjaink közül. Beszéljünk a fiatalok elhelyezkedéséről? Tavaly negyvenezren vándoroltak ki Németországba. Mintha Dunakeszi vagy Cegléd teljes lakossága elhagyta volna Magyarországot. Beszéljünk a minimálbérből élőkről? Minek. Elvégre meg lehet élni havi 47 ezer forintból is, Matolcsy és Zsiga úr szerint legalábbis biztosan. Jegyezzük meg: Matolcsy, Zsiga és a többi arrogáns senkiházi szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból. Nemzeti konzultáció 2012? Ugyanaz a patetikus, mézes-mázas hazugság. Nincs itt semmiféle konzultáció. CsakHorthy- szobor és emléktábla van, egyre több. Meg Navracsics, aki a Nyirő kapcsán szálasizó Vadainak gyurcsányozással válaszol. Ne szépítsük, a politikai elitünk retardált. Cinikus, korrupt disznók gyülekezete. Dániel Pétert és a gój motorosokat a parlamentbe, ők legalább hisznek abban, amit hirdetnek. Az internetes banneren közben egymást váltják a képek. Yuppie-k, fiatalok, melósok, aztán a piros-fehér-zöld zászló. A zöldnek parlament alakja van. Megdobban a szív. A cikket egyébként a cikkről akartam írni, nem a bannerről. A cikk ugyanis arról szólt, hogy Kecskeméten, az egykori orosz laktanya közelében találtak egy holttestet. A hatvanéves férfi mumifíkálódott teste hónapok óta ott lógott a lámpaoszlopon, amíg egy portás fel nem fedezte. A férfi felakasztotta magát. Az öngyilkosság óta hosszú hetek teltek el. A testbe időnként belemartak a madarak, az eső eláztatta, majd a szél kiszárította a ruháit. Erős a kép: alkonyati fények, kivert ablakú barakkok, a háttérben egy akasztott ember sziluettjével. Ez a cikk mégsem egy ismeretlen szép nekrológja lett. A szerző magyarországi publicista. JEGYZET Szenvedésre ítélve PÉTERFl SZONYA Bár már öt hónap telt el a betegjogok évéből, nem nagyon akadt senki, aki figyelmeztetett volna rá. Az ál- jügy nem feszegeti, a hazai betegeket tömörítő társulások túl gyengék ahhoz, hogy hangjuk eljusson az „égig”. Ha olykor nyilvánosságra hozták is a betegeket érintő gondokat - a hiányzó orvosságokat, a kezelések elnapolását, a gyógyszer- vásárlással járó anyagi terhek növekedését stb. -, az illetékesek az okokat jobb esetben „megmagyarázták”, de többnyire hallgatással ejtették a témát. Hiába olvasható a kormány- program egészségügyi fejezetében az ágazat jelenlegi ismeretei szerinti betegellátás szándéka, illetve az, hogy a tárca folytatja azokat a lépéseket, amelyekkel csökkentik a költségeket, egyben az összes súlyos betegségnél nem kell önrészt fizetni a gyógyszerekért és a segédeszközökért, a valóság más. A mellrákos nők és prosztatarákos férfiak életét nemcsak alapbetegségük keseríti, hanem többféle szövődmény is, egyebek között a fájdalmas csontáttét. Az orvostudomány eddig nem nagyon tudott segíteni az érintetteknek, sugárkezeléssel, sebészeti beavatkozással enyhítette a kínzó fájdalmakat. Előrelépést jelentettek a bi- szfoszfonát hatóanyagú szerek - a csontlebomlás sebességét lassítják-, ám a kezelés károsította a vesét. 2011 nyarán egy új szer, a denoszumab nevű, monoklonális ellenanyagot tartalmazó orvosságjelent meg a piacon, amelyre az Európai Bizottság kiadta az unió egész területére érvényes forgalomba hozatali engedélyt. Tanulmányok igazolják: azonkívül, hogy lassítja a csontpusztulást és a vese „érintetlen” marad, fájdalomcsillapítóként is hat. A négyhetente beadott injekció nem csupán a betegek életminőségét javítja, hanem az életüket is meghosszabbítja. De hiába hatásosabb, mint az eddig használt, térítésmentes gyógyszer, az egészségügyi minisztérium kategorizáló bizottságának döntése értelmében az egészségbiztosítók csak részben fizetik a korszerű kezelés árát, a beteget havi 46 euró térítésére kötelezik. Mivel a mellrákos hölgyek zöme rokkantnyugdíjas, a prosztatarákos férfiak általában alacsony öregségi járadékot kapnak, a temérdek kiadás mellett nem képesek fedezni a hosszan tartó gyógy- szerezés költségeit. A betegeket tömörítő társulások, a hazai onkológiai társaság, urológusok és a daganatos betegek ellátásáért felelős orvosok úgy vélik, az érintetteknek joguk van a jobb, hatásosabb célzott kezelésre. Felhívják az illetékesek figyelmét arra, hogy bár az új gyógyszer valamivel drágább, mint az eddig használt, ám ha elmaradhat a sugárkezelés, a fájdalomcsillapítók használata vagy a sebészeti beavatkozás, illetve lelassul a szövődmények kialakulása, az egészségbiztosítók kiadásai kiegyenlítődnek. A minisztérium hallgat, félő, hogy a levelezés nem hozza meg a kívánt eredményt, s a kormányprogramba foglaltak is üres szólamok maradnak. A pénztelen betegek szenvedése viszont folytatódik. TALLÓZÓ LE MONDE Tiltakozik a baloldal Horthy Miklós rehabilitációja ellen címmel közölt riportot a Le Monde. A vezető francia liberális napilap szerint a Magyarországon zajló „szoborháború” az ország közelmúltjának történelme miatt ajobb- és baloldal közötti ideológiai összecsapás jelképe. A tudósító, Joelle Stolz úgy véü, hogy miközben a két éve kormányzó Orbán Viktor jelentősen meggyengült, a baloldal a Horthy-rehabilitáció ellen tiltakozik. A lap emlékezetett arra, hogy az előző rendszer által „megvetett figura” 1920 és 1944 között a Magyar Királyság kormányzójaként Hitler szövetségese maradt egészen addig, amígaszovjetekel nem érték a magyar határt, s csak késve emelt szót a nácik politikája ellen, mely több mint félmillió zsidó honfitársa megsemmisítését okozta. „Az Orbán-kormány a neofasiszta Jobbikkal ellentétben hivatalosan nem vállalja ezt az örökséget, de nem is foglal egyértelműen állást a tengernagy kultuszának kérdésében” - fogalmazott a lap. A tudósító beszámolt a gyömrői térátnevezésről, a Történelmi Vitézi Rend jótékonysági báljáról, melyen egy fideszes országgyűlési képviselő fővédnökségével Horthy-lovasszo- borra gyűjtöttek, a kereki szoboravatásról, az emléktáblaavatásról a debreceni Református Kollégiumban, „a jobboldal által tisztelt figurák” elleni incidensek elszaporodásáról: „az antiszemita hangvételű” Tormay Cécile emléktáblájának és Vass Albert szobrának meggyalázásról és a „nyilas párti” Nyirő Józsefújra- temetésének megakadályozásáról. Megemlítette, hogy a több tízezer zsidót megmentő Raoul Wallenberg budapesti szobrára disznólábakat helyeztek, amit a Külügyminisztérium elítélt. (MTI)