Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-01 / 126. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 1. Kertészkedő - hirdetés 19 A levélen kezdetben alig észrevehető sárgászöld folt jelenik meg, rajta a lisztes bevonattal Lisztharmat a szőlőben A megürült sorokba kerüljenek új növények Talajtakarással a kiszáradás ellen A múlt héten ismertettük a peronoszpóra tüneteit, a kór elleni védekezés lehetőségeit a szőlőben. E héten a szőlő másik meghatározó betegsé­gét, a lisztharmatot taglaljuk. ÖSSZEFOGLALÓ A szőlősgazdák sokszor fi­gyelik az időjárás és a fertőzé­sek alakulását, hogy megálla­pítsák, milyen év következik, peronoszpórás vagy liszthar­matos. Való igaz, hogy nyáron a két betegség eltérő környe­zeti, időjárás körülmények között érzi jól magát, hiszen a peronoszpórának vízre van szüksége a fertőzéshez, a liszt­harmatnak meg csak magas páratartalomra, így általában valamelyik dominálóvá válik. Tavasszal azonban az áttelelő alakból kiinduló fertőzéshez a lisztharmatnak is szüksége van vízre, ezért a két kóroko­zó együtt fertőz - emlékeztet Tóth Miklós a Gyümölcsfélék és a szőlő kiskerti védelme c. könyvében. A betegség tünetei A betegség tüneteit a szőlő minden zöld részén megtalálhat­juk. A levélen kezdetben alig ész­revehető sárgászöld folt jelenik meg, rajta a lisztes bevonattal. A következő fertőzések egyre ha­tározottabb piszkosfehér, lisztes bevonatot hoznak, a levél gyak­ran meggörbül. A micélium ránő a fonákra is. A levelek nagyon sú­lyos fertőzés hatására elszárad­nak, ősszel korábban lehullanak. A hajtásokon hasonló tüneteket, finom, pókhálószerű bevonatot láthatunk. A fertőzés nyomai az egyéves vesszőkön is megmarad­nak barnásvörös foltok képében. A fürtöt a virágzástól egészen az érésig megfertőzheti a betegség. Már a fürtvirágzat is fertőződhet, de jellemzően a kis bogyókon látjuk meg először a lisztes bevo­natot. A fertőzött bogyó bőrszö­vete elhal, barnán parásodik, s az ilyen bogyóhéj nem tudja követ­ni a bogyó növekedését, emiatt a bogyó felreped, általában a mag­vak is láthatóvá válnak. Ezt ne­vezik sérves bogyóknak. Fontos bélyeg, hogy a frissen felrepedt bogyó belseje egészséges, zöld. Később megtámadhatja vala­melyik másodlagos kórokozó, s elrothad. Felületi élősködő A fejlett bogyók már kevésbé repednek fel (már nem nőnek), de gyakran töppednek vagy esős időjárásban megrothad­nak. A kórokozó a rügyekben és a növény idősebb, fás része­in telel. Ennek megfelelően az elsődleges fertőzés kialakulhat a rügyek fejlődésével, illetve május tájékán, eső után, fás ré­szeken telelt spórák csírázásá­val. A következő fertőzésekhez meleg és magas páratartalmú időjárás szükséges. Kicsivel rövidebb a lappangási ideje, mint a peronoszpóráé, és felü­leti élősködő, ezért általában hamarabb látjuk meg a tüne­teket. Védekezési lehetőségek A védekezéshez szintén bő­séges a szerkínálat, de a me­chanikai védekezést se mulasz- szuk el. Lisztharmatos év után inkább rövidebbre metsszünk, rövidebb csapokat alkalmaz­zunk, hiszen a vázágakhoz közelebbi rügyek általában egészségesebbek. A fás része­ken telelő képletek ellen ősszel vagy tavasszal, kéntartalmú szerrel lemosó kezelést végez­hetünk. Az első permetezést általában megelőző jelleggel, 20-25 cm-es hajtáshossznál ér­demes elvégezni. A következő permetezéseket praktikusan összekapcsolják a peronoszpó­ra elleni védekezésekkel. Párás, meleg időjárás ked­vez a lisztharmat terjedésének, üyenkor 7-10 naponként kezel­nünk kell. Különösen igaz ez a szőlő aktív hajtásnövekedésé­nek időszakában (május köze­pe -június vége), ilyenkor kon­takt készítménnyel inkább a 7 naponkénti kezelést alkalmaz­zuk, felszívódó és mélyhatású szerek használatával ritkíthat­juk a kezeléseket. Ajánlatos tapadást fokozó nedvesítő szert adagolni a permedébe. Bő lémennyiséggel Lisztharmat esetében is a kulcsszó a megelőzés. A te- nyészidőszak kezdetén ajánlott a nagyadagú kén használata. Ugyanakkor a kén 12 °C alatt még nem hat, 25 °C felett pedig perzselhet. A kén néhány fajtá­nál, többek között csemegesző­lőknél, direktermőknél 25 °C alatt is perzselést okozhat, eb­ben az esetben más hatóanya­gú készítménnyel védjük az ér­zékeny tőkéket. A strobilurinok és a felszívódó hatóanyagok használata a leginkább veszé­lyeztetett időszakban (virágzás előtt és virágzás után) 2-3 alka­lommal javasolt. A strobilurin és a felszívódó hatóanyagok mellé ajánlott kontakt ható­anyagot is tenni, sok esetben ezt már gyárilag így készítik. Borsó nagyságú állapottól, ha eddig nem használtuk, alkal­mazhatjuk a strobilurinokat, amelyek jól kötődnek a bogyó viaszrétegében vagy a kontakt készítményeket. A liszthar­mat elleni védekezés egyik fő szabálya a bő lémennyiséggel való permetezés, hogy minden növényi részt bevonjunk per­medével. Néhány választható készít­mény: Kumulus, Cabrio Top, Thiovit Jet, Karathane New (szerves hatóanyagú kontakt szerek); Abilis Ultra, Horizon 250 EW, Lynx, Ornament 250 EW, Bumper 25 EC, Domark 10 EC, Falcon 460 EC, Impulse Super, IQ-Crystal, Punch 10 EW, Talendo 20 EC, Talent, Topas 100 EC, Topsin 500 SC, Vívandó (felszívódó hatóanyagú készít­mények); kombinált készítmény a Shavit F 71,5WP. Strobilurin hatóanyagot tartalmaz például a Eclair 49 WG vagy a Quadris Max. A hatás kiegészítésére és meghosszabbítására rendel­kezésre állnak további készít­mények, mint pl. a Prev-B2 levéltrágya (biotermesztésben is alkalmazható), melynek vivőanyaga a narancsolaj. Ez segíti a permedé terülését, és a lisztharmat micéliumok ki­szárítását, bértartalma pedig növeli a terméskötődést. Ezért a virágzást megelőző 1-2 per­metezésben használata elő­nyös. (gy) KÖTELES GÁBOR A biozöldségesben június­ban, főleg a C sorokról, már fokozatosan szüreteljük az egyes növényeket. Ajánla­tos az egyes terméseket kellő érettségi szakaszban betakarí­tani, hogy ne öregedjenek be. Ezeket igyekezzünk friss álla­potban elfogyasztani, de ha nem győzzük, tároljuk mély­hűtőben. A kertben a felszabadult helyre minél előbb ültessünk új palántákat, vagy vessünk utóveteményeket. Palántáz- ható még a téli és a vöröská­poszta. A gyökérzöldségek közül a hónap végéig bizton­sággal vethető korai sárgaré­pa és petrezselyem. Elkezd­hetjük a fekete és fehér retek téli fogyasztásra szánt termé­seinek a vetését is. A hónap folyamán ajánla­tos kellő figyelmet fordítani a A muskátli dugványozására a május vége, a június eleje a legalkalmasabb, mert üyenkor a hajtások szövetei már jól diffe­renciálódtak. Jól fejlett, egészséges tőről vág­junk le egy, lehetőleg egyenes, 15-20 cm hosszú hajtást. Az alsó szárcsomó alatt maradjon két centiméteres csonk, az alsó 2-3 levelet vágjuk le és valamennyi levél tövéből csípjük le a kis pál- halevelet. Az elnyüt virágot és a fejlődő bimbót is távolítsuk el. sorközök takarására. Ezt leg­egyszerűbben fűkaszálókkal érhetjük el. A sorközök megfe­lelő takarásával csökken a ta­lajkiszáradás üteme és a növé­nyek - főleg szárazabb időben - jobban hasznosítják a kapil­láris elevációval felemelt vi­zet. Ugyanakkor a fűkaszálók is gyorsabban lebomlik, mint csomóba rakva. A szerves ta­lajtakaró jelentős mértékben serkenti a hasznos talajlakók életfolyamatait, elősegíti a levegő nitrogénjének megkö­tését végző talajbaktériumok gyorsabb szaporodását. A biokertben igyekezzünk kialakítani olyan helyeket, ahol megtelepedhet a rovar­evő varangy, esetleg a gyík, valamint a meztelen csigákat fogyasztó sün. A szerző a szepsi mezőgaz­dasági iskola nyugalmazott szaktanára Egy 8-10 cm átmérőjű cserepet töltsünk meg friss virágfölddel, a közepébe helyezzük bele az elké­szített dugványt, A földet szelíden nyomkodjuk meg, hogy szoro­san illeszkedjen a dugványhoz, majd öntözzük meg alaposan. Az edényt állítsuk védett, napos, meleg helyre és rendszeresen ön­tözzük. A dugvány hat hét alatt meggyökeresedik, ekkor át lehet ültetni az ablakládába vagy na­gyobb edénybe. Hasonlóképpen dugványozha- tó a fukszia, a kínai mályvarózsa, sőt a citrom is. (bálint) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,7999 Lengyel zloty 4,3915 Cseh korona 25,693 Magyar forint 301,65 Horvát kuna 7,5675 Román lej 4,4729 Japán jen 97,66 Svájci frank 1,2010 Kanadai dollár 1,2761 USA-dollár 1,2403 VÉTEL ­ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volks bank­­­OTP Bank 1,28-1,20 26,47-24,90 310,21-287,79 Postabank 1,29-1,20 26,60-24,80­Szí. Takarékpénztár 1,29-1,20 26,38-24,92 313,09-286,12 Tatra banka 1,28-1,20 26,49-24,95 311,62-287,94 Prima banka 1,31-1,18 26,94-24,38 313,90-284,00 Általános Hitelbank 1,27-1,20 26,50-24,95 316,03-288,95 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Május végén, június elején a legalkalmasabb A muskátli dugványozása ISMERTETŐ VA&toNAP ÍSllfe$ ' ,, A tartalomból: • Kötelesek vagyunk 3 havi díjat előre kifizetni a gázért? Bemutatjuk a zsokét! Alkér Imre még 70 évesen is indult a derbin • Bővített Otthon rovat: Lakásfelújítás nyáridőben! • Ajándékeső gyermeknapra!!! Keresse Z ÚJSÁGÁRUSOKNÁL Micsoda VASÁRNAP!

Next

/
Oldalképek
Tartalom