Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-07 / 131. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 7. Közélet 3 Az elmúlt egy évben Nagyszombat megyében nőtt leginkább a munkanélküliek aránya 14% felett a munkanélküliség A miniszter indoklás nélkül menesztett bírókat Žitňanská: az igazságügy lassan „harabinizálódik” A munkanélküliek 63 százaléka több mint egy éve nem talál munkát (Pavol Funtál Felvétele) Pozsony. Az idei év első negyedévében 770 euró volt az országos átlagbér. Ez 3,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, de a reálbérek 0,6 százalékkal csökkentek a gyorsuló infláció következtében. A legmagasabb a bérek (1751 euró) a pénzügyi szektorban vannak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Jól lehet keresni a távközlésben és az informatikai ágazatban is, a legkevesebbet, 464 eurót a vendéglátóiparban kapnak az alkalmazottak, de jóval az országos átlag alatt van például az építőiparban dolgozok bére is, átlagosan 569 euró. A bérek leggyorsabban a pénzügyi szektorban nőttek, 9,6%-kal, az adminisztratív szolgáltatásokban viszont csaknem ugyanennyivel csökkentek. Bár csökkentek a reálbérek, az év második felében javulás várható ezen a téren, tehát nőhet bérünk vásárlóereje. A környező országok közül azonban nálunk relatíve alacsony az átlagbér, hiszen Lengyelországban 815 euró, Csehországban több mint 1000 euró az országos átlagkereset. Németországban 3311 euró. A munkanélküliségi arány 14,1 százalékra nőtt. Ez valamivel magasabb, mint amit a munkahivatalok mutatnak ki - ennek adatai alapján még nem érte el a 14 százalékot a munkanélküliség. A két hivatal másmás módszerrel dolgozik, a munkahivatal csak a nyilvántartottak számából indul ki, a statisztikai hivatal a felmérésekből, ezért a különbség. A statisztikai hivatal adatai alapján is emelkedik a munkanélküliség, az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékponttal. Az adatokból az is kiderül, hogy a nők között több az állástalan - az első negyedévben az aktív korú nők 14,4 százalékának, a férfiak 13,8 százalékának nem volt munkája. A munkanélküliek száma leginkább Nagyszombat megyében nőtt, az előző év azonos időszakához viszonyítva 10,4%-kal. Zsolna, Pozsony és Eperjes megyében csökkent a munkanélküliek száma. Ez utóbbi régió azonban így is a legtöbb munkanélkülit adó megyék közé tartozik (18,3 százalék), Kassa megyében 20,2 százaléknyian vannak munka nélkül. Ugyan nőtt a munkanélküliség, némileg magasabb lett a foglalkoztatottság is - a tavalyi évhez viszonyítva 28 600-zal több a foglalkoztatott, azaz összesen 2 324 700 munkavállaló van jelenleg Szlovákiában. A munkapiacról leginkább a 15-24 éves korosztály hiányzik, ők vannak a legkevesebben, 7000-rel kevesebben, mint tavaly. Az 50-54 évesek közül is sokan kiestek a munkapiacról, több mint 6000-en. A 35-^19 évesek között viszont sokan találtak az elmúlt időszakban munkát, egy év alatt 1860-an. (sán) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre inkább alattomos harabinosodására emlékeztet az igazságügyben uralkodó helyzet - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatóján Lucia Žitňanská egykori igazságügyi miniszter. A helyzet szerinte azért alattomos, mert talán szép öltönyben, szebb csomagolásban történik minden, de ez a politika azt a látszatot kelti, hogy minden a legnagyobb rendben van. Tegnap főleg Tomáš Borec igazságügyi minisztert bírálta, aki kedden mindennemű indoklás nélkül menesztette a Pozsonyi Kerületi Bíróság elnökét, Darina Kuchtovát, valamint a zsolnai kerületi instancia első emberét, Róbert Urbant. „2006 januárjában Štefan Harabin akkori igazságügyi miniszter több tucat bíróság elnökét menesztette indoklás nélkül, s ma, száz nappal a kormány felállása után újabb két bírót leváltottak. Nem értem. Ezek a bíróságok jobban működnek, műit valaha” - fogalmazta meg aggályait Žitňanská. Emlékeztetett arra is, hogy Kuchtová és Urban ellen ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Kaliňák belügyminiszter régebbi Audi S4 gépkocsiján, piros Jaguárján és piros Land Roverén ugyanolyan rendszámtábla van, 344-es számmal; az autókat testvére, Milan is használja. A rendszámtáblákért Kaliňákék nem fizettek külön díjat. 2011 nyara előtt kapták meg őket, tehát még mielőtt életbe lépett volna az az elektronikus rendszer, amely véletlenszerűen osztja ki a rendszámokat. A rendőrök azóta már nem részesíthetik előnyben a sofőröket ismeretség, kenőpénz vagy szimpátia alapján. Hogy hogyan juthatott egy személyhez három 344-es? „Talán volt raktáron még egy olyan rendszám, rákérdezett a testvérem, és kiadták neki” - magyarázta a Sme napilapnak a belügyminiszter. Speciális rendszámot jelenleg is lehet igényelni. A megkötés annyi, hogy a járás megjelölésén kívül legalább egy betűt tartalmaznia kell. Egy rendRobert Fico első kabinetjének idején több fegyelmi eljárást kezdeményeztek. A miniszter reagálására a parlamenti kérdések órájában is kíváncsi lesz. Az igazsgügyi minisztérium nem akart érdemben reagálni Žitňanská kijelentésére. A sajtóosztály csupán annyit tett közzé, hogy a miniszter nagyra becsüli a két bíró eddigi tevékenységét s további munkájukhoz sok sikert kíván. A leváltást nem indokolta meg. (dem, SITA) Žitňanská attól tart, lassan visszatér az igazságügyi tárcához a Harabin által képviselt politizálás (SITA-felvétel) számtábla 331 euróba kerül, az autóra kettőt kell venni. Csehországban múlt héten elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a sofőrök megkötések nélkül, szabadon választott rendszámtáblát vásároljanak, amelyet akár életük végéig használhatnak, idővel újabb autókra is áthelyezhetik azt. A rendőrség és a belügyminisztérium - a Sme napilap értesülései szerűit - hasonló jogszabályt tervez nálunk is. Tavaly egyébként 2792 sofőr vásárolt speciális rendszámot Szlovákiában, összesen 924 ezer eurót fizettek értük. Petr Nečas cseh kormányfő a cseh rendszámtáblatörvény elfogadása előtt kijelentette, hogy ilyen igényük csak feltűnési viszketegségben szenvedő dúsgazdag embereknek van. Ezzel mintha azt üzennék a bűnözőknek, hogy rabolják ki az autójukat, mert megéri. Mégis megszavazta a jogszabályt, mert meggyőződése, hogy korrupcióellenes intézkedésről van szó. (dem) A KDH állítja, az oktatás színvonalának emelésére ösztönözné az iskolákat a több pénz Teszteredmények alapján adnák a támogatást UJ SZO-OSSZE FOGLALÓ Pozsony. Ha tudnak teszteket írni, kapjanak több pénzt az államtól - állítja a KDH, amely tíz százalékkal emelné azoknak az iskoláknak a normatív támogatását, amelyek kimagaslóan jól teljesítenek olyan országos tudásszintfel- mérőkben, mint az extern írásbeli érettségi vagy a Tesztelés 9 (korábban Monitor). A tervezet beterjesztői (Martin Frone, Pavol Hrušovský és Pavol Abrhan) szerint ezzel ösz6 osztályos gimnáziumok stopja Pozsony. A legtehetségesebb diákok számára hatosztályos gimnáziumok nyílhatnának, javasolja Martin Poliačik (SaS) és Andrej Hrnčiar, a Híd frakciójának független tagja egy törvénytervezetben. Dušan Čaplovič (Smer) oktatásügyi miniszternek, aki a nyolcosztályos gimnáziumok számát is csökkentené, nem tetszik az ötlet. Jelenleg csak Turóc- szentmártonban van hatosztályos gimnázium, a működéséhez szükséges kivétel idejét a minisztérium nem szándékozik meghosszabbítani, holott az ottani végzősök 95-97 százaléka kerül főiskolára. (SITA, vps) tönözni lehetne az iskolákat, hogy folyamatosan javítsák az oktatás színvonalát. Meggyőződésük, hogy a gimnáziumok ezután csak azokat a jelentkezőket vennék fel, akiknél nyilvánvaló, hogy kiváló eredményeket fognak elérni. Ožvald Erzsébet, a Híd oktatásügyi szakpolitikusa szerint a javaslat nem átgondolt. „Az osztályok összetétele minden évben más. Ez az új rendszer arra ösztönözné a tanárokat, hogy a magasabb anyagi támogatás reményében elnézőbbek legyenek a diákokkal, és jobb jegyeket adjanak nekik” - magyarázza Ožvald. Szerinte kicsi az esély arra, hogy a parlament megszavazza a KDH által beterjesztett módosítást. A kereszténydemokraták Az állam feleslegesen fizetett az SDKÚ-hoz köthető cégnek, Fico hatalmas átverésről beszél Leállíthatja a Smer a vakcinagyár építését Ma is vehetünk egyedi jelzést, pár megkötéssel Megnyílhat az út a spéci rendszámtáblák előtt javaslata nem rossz, az iskolák finanszírozási rendszerét viszont átfogó módon kellene megváltoztatni, véli Szigeti László. „A fenntartót, a pedagógusokat, a szülőket és a tanulókat egyformán motiválni kell a jobb eredmény eléréséért” - szögezi le az MKP al- elnöke, hozzátéve: a tanulmányi versenyeket szintén fgyelembe _ kellene venni, hogy ne csak a tesztelésben jól teljesítő, hanem a tehetséggondozásban kiemelkedő iskolák is megfelelő támogatást kapjanak. A módosító javaslatot a parlament júniusi ülésén tárgyalják, 2013 januárjától lenne hatályos. Az új rendszer évi 20 milliójába kerülne az államnak. (TASR, vps) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Malacka. 10,7 millió euró veszhet kárba, ha leállítják a malackai vakcinagyár építését. Ennyit fektetett ugyanis az állam a gyár projektjébe. Robert Fico kormányfő két héten belül eldönti, folytatódhat-e az építkezés. A beruházást 2009-ben (az első Fico-kormány alatt) titkosították, részleteit a napokban hozták nyilvánosságra. Ezekből egyebek között kiderül, hogy a Radičová-kormány idején az állam 454 ezer euróért vásárolta meg az épülő gyár számára a malackai telket, holott az Imuna Pharma cég egy Sárosszentmihály melletti telket szimbolikus egy euróért kínált fel, ráadásul kész gyártási technológiákkal. A 454 ezer eurót a HB Reavis fejlesztési társaság kötelékében működő Lugo cég kapta. Hogy miért döntöttek mégis a drágább változat mellett, senki nem tudja megmondani. A helyszínről egy bizottság döntött, emlékeztet Éva Hrinková, aki az SDKÚ jelöltjeként az állami tartalékalap vezetője volt. A bizottságban ült az a Ján Koritko is, aki ellen a platinaszűrőkkel kapcsolatos botrány miatt vádat emelt a rendőrség. A Plus 1 deň napilap szerint a gyárat építő egyik cég vezetőjének két közös vállalkozása van Igor Kucejjel, az SDKÚ volt pénztárosával. A malackai vakcinagyárat az eddigi tervek szerint egy gyógyszergyártó cég üzemeltetheti, az államnak nincs rá pénze. A megegyezés része, hogy a cég a saját gyógyszereinek gyártása mellett köteles ellenanyagot tartalmazó vakcinákat készíteni Szlovákia egész lakosságának, ha kitör egy országos járvány. A Radičová-kormány nem választotta ki a vakcinagyártó céget, a Smer közbeszerzést írna ki rá. (sme, vps)