Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-04 / 103. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 4. Vélemény És háttér 7 A status quo azt is jelenti, nem kell a kisebbségi kérdésekben új távlatokat mutatni a többségnek Mire elég a status quo Bizonyára ismerik a tisztelt olvasók azt a Lenin- történetet, amelyikben a gyerekek focilabdával betörik a nagyvezér ablakát, s ő megkéri a kis nebulókat, ne zavarják a szocializmus építésében, játsszanak másutt. A tanító néni erre mondta a gyerekeknek: ugye milyen jó bácsi, akár le is lövethetett volna benneteket. LOVÁSZ ATTILA Nos, így vagyunk mi a status quo egyelőre még értelmezhetetlen intézményével. A kisebbségi jogok valamilyen szintjén tartva a kisebbségekkel komolyabban foglalkozók pontosan tudják, hol, milyen hézagok vannak, s azok további léte - tehát a kormányprogramban meghirdetett változás nélküli állapot - hová vezethet. A kisebbségi agenda egyik ismérve az, hogy az emberiség és a társadalom fejlődésével az emberi jogok és kollektív változataik bővülnek, állandó pontosítás, cizellá- lás tárgyai. A demokratikus pártpolitika pedig pontosan és jól jellemezhető az alapvető szabadságjogokat érintő kérdésekben a jogok bővülésével, s nem leépítésével. A status quo tehát olyan, mint a gazdaságban a stagnáló cég. A cégvezetők, a tulajdonosok jól tudják, hogy ha a cég képtelen változni, új piacokra betömi, újítani, akkor rövid időn belül stagnálni kezd, ami viszont nem más, mint a leépülés egyik ismérve. A cég mint olyan alapvetően emberi intézmény, annak szociológiai és patológiai folyamatai nem térnek el a társadalmi csoportokétól, teljes társadalmakétól sem. Ezért a példa nem amolyan nyögvenyelős allegória, nagyon is élő tanulság. Elég, ha megnézzük, mi történik az állami pénzek nélkül már rég elfeledett vasúti társasággal. Állami cég a javából, de a kisebbségi nyelvhasználati törvény mintha nem is érintette volna meg a cégvezetőket. Ha már annyira nem állami intézménynek tartják magukat, akkor az a jogi alapelv érvényesül, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Tehát magyar feliratot is lehet tenni az úszori vasútállomás épületére, semmi sem történik. Jobban mondva, történik: néhány ember, nem is kevés, talán itthon otthon érez- hetné magát. A status quo azt is jelenti hát, hogy nem kell a kisebbségi kérdésekben új távlatokat mutatni a többségnek, nem kell elmondani a többségnek, hogy a kisebbség nem élősködő, hanem polgártárs, adófizető, munkába járó, nyugdíjalapokat feltöltő embercsoport, amelyik miért ne érezhetné, hogy otthon van. Astatus quo azt is jelenti, vannak romatelepek, melyek a mélyszegénység akkora kirakatai, hogy dokumentarista legyen a talpán, aki angolai utat szervezve pénzt hajszol, mert megkaphatja: a nyomor itt van a szomszédban. Azokat is konzerválni kell, status quo intézménye hatálya alá tenni? S nehogy valaki azt gondolja, hogy itt és most csak a magyar érdekekről beszélhetünk. Ha a kisebbségi jogi agenda nem mozdul - méghozzá előre -, akkor az emberi jogi sem, s akkor hol vagyunk olyan kérdésekben, mint a testi és szellemi fogyatékosok vagy a páciensek, vagy a hivatalok ügyfelei, akik mindannyian úgy érzik, jogaik jóformán sehol az intézményekkel szemben. S hol vannak a munkavállalói jogok olyan munkáltatóknál, ahol a túlóra alap, ahol nincs szabadnap és ahol pisilni csak külön engedéllyel lehet menni - 300bruttóért. A kisebbségi status quo jól hangzik. Azon túl viszont a pangás és leépülés található csak - és akkor feltételezzük, hogy a 2006-10-es gyakorlat, amikor a status quo ígérete mellett kaptunk nyelvtörvényt és földrajzi nevekről szóló vitát, mégsem lesz gyakorlat. Nos, mindezt a kormányprogramból kiolvasni lehetetlen. Annak próbája a pudinghoz hasonlóan a gyakorlat lesz. Három pont... Pisti írja a házi feladatokat, én vagy államfő, vagy kormányfő leszek! (Peter Gossónyi rajza) A csehek többsége elégedetlen a Petr Nečas vezette jobbközép koalíciós kormánnyal Elfogadhatók a kormányban a kommunisták MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A csehek kétötödének nem okoz gondot, ha a kommunisták ismét tagjai lesznek a kormánynak - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét tegnap hozták nyilvánosságra Prágában. A SANEP társaság április végi felmérése szerint a megkérdezettek 39,2 százaléka úgy véli, hogy a kommunisták esetleges részvétele a kormányban hasznosabb lenne az ország számára, mint a Petr Nečas vezette jobbközép koalícióskormány. Egy másik kérdésre az emberek 42,5 százaléka azt mondta: egy szociáldemokrata kisebbségi kormány, amely élvezné a kommunisták támogatását, jobb lenne az országnak, mint a mai Nečas-kabinet. Önálló kommunista miniszterek megjelenését a cseh kormányban az emberek 3 7,1 százaléka nem tartja problémának, míg 55,3 százalék számára ez elfogadhatatlan. A felmérésből az is kiderült, hogy míg a jobboldalon a kommunisták elutasítottsága továbbra is magas, a szociáldemokrata hívek körében a kommunisták egyre inkább elfogadhatók, partnerek. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) választóinak 83,7 százaléka nyilatkozta azt, hogy el tudja fogadni a kommunisták kormányzati szerepét. Egy szociáldemokrata-kommunista kormánykoalíció a megszólított szociáldemokraták 58,1 százaléka számára elfogadható. Az önálló kommunista miniszterek a szociáldemokraták 75,7 százaléka számára elfogadhatók. A Cseh Szociáldemokrata Pártnak egy, a kilencvenes évek második felében elfogadott saját kongresszusi határozata (az úgynevezett Bohumíni Határozat) tiltja a kormányszintű együttműködést Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával (KSČM). A felmérésből kiderült, hogy a szociáldemokrata szavazók 75,7 százaléka szeremé a határozatmegszüntetését. Alsóbb szinteken a pártok már hosszabb ideje jól együttműködnek. Regionális és helyi szinteken nem ritka a jobboldali pártok együttműködése a kommunistákkal. Az 1989-es rendszerváltás után a volt állampárt, Csehszlovákia Kommunista Pártja romjain alakult KSČM-et az új pártok évekig politikai karanténban tartották, s minden szinten elszigetelték. Mára a kommunista párt az ország harmadik legerősebb politikai tömörülése, s már csak a kormány ajtaja van zárva előtte. KOMMENTAR Oktatási közhelyek MÓZES SZABOLCS Minden kornak megvannak a politikai fétisei, amelyeket ideológiára való tekintet nélkül minden valamirevaló közszereplő elismétel. Mert az a trendi, az tűnik a legmodernebb megoldásnak. Jól el lehet adni. Az oktatásügyi ötletelésben egyébként is rendkívül aktív Dušan Čaplovič is ugyanazt ismételgeti szakterülete két fő elvárásaként, ami a kor „nagykönyvében” meg van írva (legalábbis a hazaiban). Tudásalapú gazdaság, illetve a tananyag és az oktatási folyamatok piacorientált átalakítása. Az előbbi konkrétumok nélküli nagyotmondás, utóbbi pedig tévút. A tudásalapú gazdaságról - ama bizonyos znalostná ekonomikáról - egy évtizede regél minden egyes szakminiszter, s minden valamirevaló párt beteszi választási programjába. Hogy aztán ad egy, ne konkretizálja, mit is ért azon és hogyan akarja elérni, ad kettő, reális lépések hiányában - s főként pluszforrások nélkül - az egész csak egy díszítő elem maradjon a tárca vázlatos tervei között. Igen, alapjaiban véve arról lenne szó, hogy magasan kvalifikált munkaerőt kívánó szolgáltatási és iparágakra kellene építeni az ország gazdaságát. Acél- és tévégyárak helyett számítógépes processzorokat és elektromobilokat tervező, új gyógyszereket fejlesztő laboratóriumokra. De látott valaki egy épkézláb, erre irányuló tervet? Miközben természetesen ennek megvalósításához nem elég pár százalékkal csökkenteni az adókat és pármilliós állami segítséget nyújtani a letelepedni készülő vállalatoknak - ehhez töhb évtizedes szisztematikus munka kell. Aminek nyoma sincs. Ennyit a nesze semmi, fogd meg jól jelszóról, s most nézzük a tévutat. Az utóbbi időben minden oldalról egyre többet hallani arról, hogy a nagyvállalatokat is be kellene vonni az oktatási folyamatba, piacorientálttá kellene változtatni a képzést. Mintha az oktatás célja az lenne, hogy overallos melósokat szolgáltasson egyik vagy a másik iparágnak. Mintha ez egy programként működne, ahol - ha szükség van rá, elveszünk például egy kis földrajzot és hozzádobunk egy kis matematikát hogy ezáltal keverjük ki a kívánt esszenciát. Az iskolaügy fő célja az, hogy gondolkodó, értelmes, az életre felkészített embereket adjon a társadalomnak. Nem egy autógyárnak vagy egy LCD-összeszerelő műhelynek. Mert maga a tudás az, ami később kamatoztatható, amiből a társadalom hosszú távon profitálhat, nem pedig a betanított mozdulatsorok. Arról nem is beszélve, hogy ha most egyik vagy másik szakághoz igazítjuk az oktatást, mi a garancia arra, hogy a változtatást kikényszerítő vállalatok 5,10,20 év múlva is itt lesznek még? Sőt, hogy ugyanazok az iparágak két-három évtized múltán is húzóágazatnak számítanak majd - s nemcsak nálunk, hanem úgy általában a világgaz- • daságban? Sehol. A piacorientált képzés nevű délibábot minél hamarabb el kellene felejteni. Annál könnyebb lesz a valós problémákra fókuszálni. Az oktatásügy ugyanis azon kevés szakterület közé tartozik, amely az elmúlt húsz évben alig lépett előbbre. Legfőbb ideje lenne. TALLÓZÓ KÁRPÁTALJA Az előzetes várakozásokkal ellentétben, nemzetközi szervezetek és a magyar kormány közbenjárása ellenére sem lesz magyar többségű választókörzet Kárpátalján, miután az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) döntött az idén októberben esedékes parlamenti választások egyéni választókörzeteiről - írta a beregszászi Kárpátalja című hetilap. A cikk emlékeztet arra, hogy a magyar kormány több tagja és európai szervezetek képviselői is azt kérték Kijevtől, tegye lehetővé a kárpátaljai magyarság parlamenti jelenlétét azáltal, hogy magyar többségű egyéni választókörzetet alakítanak ki Kárpátalja magyarok által sűrűn lakott régiójában. Legutóbbi kijevi látogatása alkalmával, idén márciusban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is közbenjárt az érdekünkben - áll az írásban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) azt szorgalmazta az ukrán hatóságoknál, olyan körzethatárokat állapítson meg Kárpátalja magyarlakta régiójában, hogy azokban minél nagyobb legyen a magyar választók aránya. Ajelek szerint a kárpátaljai magyarság törekvéseit felülírták az ukrajnai megyében meghatározó politikai erők érdekei és taktikai megfontolásai, mert ahelyett, hogy megőrizték, újrateremtették volna a magyar választókörzetet, három részre szabdalták. A hetilap szerint a 73. számú, Nagyszőlős központú megcsonkított „magyar” körzethez tartozik a Nagyszőlősi járás, Beregszász város és a Beregszászijárás, az Ilosvai járás egy része - az utóbbiakban kivétel nélkül ukrán települések találhatók. (MTI)
