Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-17 / 113. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 17. Vélemény és háttér 7 A nagy argentin válságot vizionálják, amikor katonák őrizték a bankautomatákat Arcra fagyott mosoly Egyvalamiben biztosak lehetünk Francois Hollandé bemutatkozó berlini látogatása után: Európa nem lábal ki egyhamar a válságból. És meglehet, jövőre ilyenkor azok, akik Görögországban akarnak nyaralni, azt fogják számolgatni, hány drachmát kapnak egy euróért. MAL1NÁK ISTVÁN Jó lenne hosszasan ékelődni azon, hogy a villám belecsapott az újdonsült francia elnök gépébe, amely akár az egész EU-t is jelképezhetné, vagy legalább a német-francia viszonyt. Hagyjuk ki ezt a ziccert, hiszen derűre semmi ok, még kevesebb a derűlátásra. Mert hiába örvendezik a hazai média azon, hogy az uniós prognózisok szerint a hanyatló eurózónán belül szinte egyedül a szlovák gazdaság fog növekedni, egy akkora monstrum, mint az EU biztosan visszarántja az olyan kis, pehelykönnyű gazdaságokat, mint a miénk. Merkel és Hollandé első, semmitmondó kedd éjszakai nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy maradtak kettejük között a véleménykülönbségek, de ebből korai lenne azt a következtetést levonni, hogy vége az erős német-francia tengelynek, amely eddig Merkozy néven diktált egész Európának. Merkel és Hollandé is meg fogja találni a kompromisszumot, melynek az lesz a lényege, hogy mindketten megőrizhetik arcukat. A megszorításokra épülő, merke- li szigort tükröző stabilitási paktumot aligha fogják megnyitni és újratárgyalni, miként azzal Hollandé Párizsból fenyegetőzött. De hogy Hollandé is megkapja azt, ami a második legnagyobb európai gazdaságnak jár, elfogadnak majd egy újabb, a francia elnök kívánságait tartalmazó dokumentumot, amely a növekedéssel, a munkahelyteremtéssel, a szociális aspektusokkal fog foglalkozni. A sajtó valószínűleg növekedési paktumnak fogja elkeresztelni. Tehát lesz két paktum - és minden marad a régiben. Az egyik pénzt spórol, a másik pénzt visz. S hogy a kettő közül mikor melyiket - és mely országokkal szemben - fogják alkalmazni, azt a német-francia tengelyen belüli pillanatnyi erőviszonyok és szimpátiák fogják eldönteni. E felől ne legyenek illúzióink. A hivatalos nyilatkozat szerint Merkel és Hollandé kiállt Görögország euróövezeti tagsága mellett. Ez a másik témakör, amely miatt nincs ok a derűlátásra, s ami a szakértők arcára fagyasztja a mosolyt. Görögországban ismét előrehozott választások lesznek, s nagy valószínűséggel azoknak a pártoknak a tábora fog erősödni, amelyek elutasítják a hitelezők követeléseinek teljesítését jelentő megszorításokat. Ha ez bekövetkezik, Athén nem kap több pénzt, az állam fizetésképtelenné válik, Görögország kiválik az eurózónából. Erre az egyszerű európai polgár józan paraszti ésszel azt fogja mondani, hogy a görögök ezt eddig is megtehették volna, kár volt annyi milliárdot ölni beléjük. Az állam- és kormányfők pedig azt fogják válaszolni az európai polgárnak, hogy tudatlan. Pedig ők sem tudnak többet, senki sem tudja, hogy a görög csőd mekkora megrázkódtatást okozhat az egész unióban. Horst Löchel frankfurti professzor gyorsan kiszámította: az értéktelenné vált görög állampapírok révén egyedül Németországot 60-80 milliárd, míg az euróövezetet összesen 300-500 milliárd eu- rós veszteség érhetné. Tegyük gyorsan hozzá, elsősorban déleurópai országok bankjairól, továbbá a német mellett francia nagybankokról van szó. Az emberek Görögországban már elkezdték kimenekíteni a bankokból a pénzüket, s ez várhat a szomszédos dél-európai országokra is. És irtó sokba kerülne a bankrendszerek összeomlásának megakadályozása. Egyesek már a nagy argentin válságot vizionálják, amikor katonák őrizték a bankautomatákat. A lényeg az, hogy Európát akkora válság fenyegeti, mint még soha. Ezért nevetséges a német-francia presztízsharc. Csapjon beléjük a villám. KOMMENTAR Tényleg engednek a 78-ból? KOCUR LÁSZLÓ Talán... Talán most sikerül, ami a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem. Talán most végre összejön az, amire számos elvetélt próbálkozás irányult, mégsem volt hozzá soha elegendő politikai akarat. (Itt nálunk mindenért ez a hibás.) Ritkaság, de hatpárti egyezség körvonalazódik a mentelmi jog eltörléséről. Persze, pezsgőt csak akkor bontsunk, ha ismerjük a törvényjavaslat végleges formáját, és az elnöki tinta is megszáradt már rajta. De ami egyelőre alakul, az biztató. A mentelmi jog két évtizedes gumicsont. Korlátozására vagy eltörlésére szinte minden garnitúra ígéretet tett, melyek aztán maradtak is ezen a szinten. Valamennyi „eltörlő” közül talán Pavol Paška régi-új házelnök került a legkínosabb pozícióba előző megbízatása idején, amikor feszengve mondogatta, ő a mentelmi jog korlátozásának híve, ám ehhez még saját koalícióján belül sem talált szövetségesekre. A Radičová-kabinet részéről vélelmezhettük az erre vonatkozó őszinte szándékot, s ha a Smert nem sikerült is rávennie az alkotmánymódosításra, részsikert legalább elértek az egyszerű többséggells átverhető szabálysértésekre vonatkozó mentelmi jog eltörlésével, mely idén márciustól már nem védi a honatyákat. Tegnap viszont úgy tűnt, sok képviselő kedvenc olvasmánya, az alkotmány 78. cikkelye redukálódni fog. Azaz a jövőben - a tervek szerint szeptember 1-jétől - a parlamenti képviselő ellen indítandó büntető eljáráshoz nem lenne szükség a parlamentjóváhagyására, arra, hogy a nevezett képviselőt „kiadják”. Ehhez „csak” a vizsgálati fogságba helyezést kötnék a továbbiakban. Ha a megegyezés valóban létrejön, és az alkotmány elfogadásának huszadik évfordulóján hatályba lép, a sikernek - ahogy az lenni szokott - bizonyosan sok atyja lesz. Értelemszerűen magának fogja követelni a Smer, hisz az ő 83 képviselője nélkül semmit sem lehet tenni a törvényhozásban. Igényt tarthat rá a zebrán parkoló Igor Matovič is, aki kezdettől fogva központi agendájának tekintette ezt a kérdést. Hát meg az SaS, amely már a sajátjavaslatát is benyújtotta. Mi már akartuk korábban, csak nem voltunk elegen- hallom az SDKÚ-t. Az irritáló előjog eltörlésének valódi nyertesei azonban az állampolgárok lesznek. TALLÓZÓ CSÍKI HÍRLAP Csíkszeredában visszakerült másfél órára a vörös csillag a szovjet hősök emlékművére - írta a Csíki Hírlap. A kommunista önkényuralmi jelképet a tűzoltóság helyezte fel, majd vette le kedden kora délután. A vörös csillagot Gheorghe loan Va- tamanu-Coanta dandártábornok, a 61-es számú hegyivadász-alakulat vezetőjének parancsára helyezték fel, és Ráduly Róbert polgármester felkérésére vették le. Az akcióra állítólag senki nem kért engedélyt a városházától, noha 1947 óta a város tulajdonában van az obeliszk. „Ez aljas provokáció, azokat az embereket azonnal le kellene mondatni, akik ebben az ügyben benne voltak ” -jelentette ki Csíkszereda polgármestere. (MTI) JEGYZET A magyar ballagás LAMPL ZSUZSANNA Két nap alatt elhervadt az anyák napi rózsa, pedig szeretettel kaptam. Bársony szirmai elemyedtek, nehéz feje oldalra billent, már csak a drót tartja. A tizenkilenc rózsa, amit ballagáskor kaptam valakitől, két hétig élt. Ekkora különbség lenne a gyermeki szeretet és a szerelem éltető ereje között? Vagy csak más világ - más rózsák? Nem jártam még iskolába, amikor a nővérem ballagott, és a ballagására nem is akartam elmenni, mert nem akartam felvenni a piros bársonyruhámat. De győzött a szülői erőszak, és én életemben először beléptem a pozsonyi magyar iskola kapuján. Nem szólaltak meg a harangok. Nem volt fennkölt érzés. A később itt eltöltött tizenhárom évnek a legcsekélyebb előérzete sem mutatkozott. Gyönyörűségesen puffaszkodtam. Utáltam azt a helyet, ahova akaratomon kívül kényszerítettek. Haragudtam a szüléimre. Nem tetszett a ruhám. Aztán kezdtem unni a durcásko- dást, és kegyesen hagytam magam leráncigálni az udvarra. Kinyílt a folyosóról az udvarra vezető ajtó, s mintha egy függönyt húztak volna el, a félhomályból kiléptünk a szikrázó napsütésbe. Talán a forró nap égette belém azt a képet? Most is tisztán látom. Emberek, színek, sok virág. Zsongás. Mi is belevegyülünk a tömegbe. Aztán hirtelen mindenki az ajtó felé néz, csönd lesz, és a lépcső tetején megjelenik a ballagó diákok menete. És előbb csak halkan, aztán egyre erősödve énekelnek valamit, valami nagyon szépet, és az egész olyan gyönyörűséges, olyan fennkölt, olyan ünnepi, hogy gyermeklelkem beleremeg. Elképzelem, hogy egyszer én is így fogok vonulni. Hát ez csodás. Csodás dolog az iskola. De a ballagás nem ér véget az udvaron. A diákmenet a hozzátartozók és barátok seregétől kísérve hangos éneklés közepette végigkígyózik a belvároson, vonul a magyar könyvesboltig, annak is a kirakatáig, ahol a tablók láthatók. Teljes szélességben elfoglalva az utcát körbeálljuk a kirakatot. Én nem is látom a tablót, csak a diákokat, ahogy énekelnek, és megha- tottan nézik a fényképen megörökített tizennyolc éves arcukat, azt az arcot, amely örökre ott marad az iskola folyosóján, amíg lesz iskola. És a korzón kettéválik a járókelők tömege, és tiszteletteljesen utat enged ennek a magyar felvonulásnak. A hatvanas években járunk. Otthon megtudtam, hogy a nép az utcán azért is nézett bennünket annyira, mert a szlovák iskolákban nem szokás ballagni. Akkor megint átsuhant rajtam valami, csak egy érzés vagy annak halvány foszlánya, hogy én olyan iskolába akarok járni, ahol van ballagás. Azt még nem tudtam, hogy Pozsonyban csak egy olyan van. A rózsák hervadnak, az idő telik, de Pozsonyban van még magyar iskola. És van ballagás. Hivatásból nem nézem le mások szokásait, de ettől még eltölt a büszkeség, amikor látom, hogy más diákok csörömpölve pénzt koldulnak, így készülnek az érettségire, a magyar gimnazisták pedig a szép hagyományt őrizve ünnepelnek. Rajtunk múlik, hogy meddig. Az edzőnk úgy döntött, megerősíti a védelmünket.
