Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-14 / 110. szám, hétfő
18 EZ-AZ-HIRDETÉS Egészség ■ 2012, május 14. www.ujszo.com Három éve szenved rákban Ethan Zohn karrierje ígéretesen indult. Azután, hogy 2001-ben megnyerte a Survivor című reality show harmadik sorozatát, számos lehetőséget kapott: a tévében és a vásznon is. Amikor már úgy érezte, egyenesben az élete, a pályája, jött a csapás: 2009 tavaszán rákot állapítottak meg nála. Szerencsére kedvese, Jenna Morasca modell-színésznő mindvégig óriási támaszként áll mellette. A 35 éves színésznél a kezelés sikeres volt, de betegsége a közelmúltban kiújult. Az amerikai lapok arról számoltak be, hogy Ethan Zohn mellkasa bal oldalán egy tumort találtak. Állítólag a Hodgkin-limfóma támadta meg a sztár szervezetét. Ez egy nyirokcsomókban kialakuló, rosszindulatú daganatos betegség, melyre egy speciális daganatsejt, az ún. Sternberg-Reed-sejt jellemző. Leggyakrabban a 15 és a 35 év közötti korosztályt érinti, főként Európában és az USA- ban gyakori az előfordulása. Ethan Zohn esetében sokáig úgy tűnt, hogy a színész legyőzte a betegséget, állapota javult, és egy ideig tünetmentes volt. 2011 novemberében azonban bejelentették, hogy kiújult a daganata, ezért ismét kemoterápiás kezeléseknek- kellett alávetnie magát. O maga mondta, hogy az SGN-35 nevű szer, amivel kezelik, hatásos volt, jól reagált a szerre, és ismét sikerült visszaszorítani a tumort. Sztárok életmódja Megkínozták a hangszálai „A testem jelez” Az ország Magdi anyusa tavaly komoly hangszálműtéten esett át. Fodor Zsókának, aki a Barátok közt után a békéscsabai Jókai Színházban a Csárdáskirálynő című darabban Cecília szerepében mutatta meg másik arcát, sokkal lassabban ment a gyógyulás, mint azt remélte. A 69 éves színésznőnek, aki ráadásul a a látásáért is aggódott, hangszálára ödéma nőtt, így a betegség miatt hónapokig csak suttogott, ami a lelkét is megviselte, hiszen számos fellépést le kellett mondania. Elvégre egy színésznőnek a hangja a munkaeszköze. Hetente háromszor járt speciális fül-orr-gégészeti kezelésekre, sőt még homeopátiásra is vállalkozott, mindennap inhalált, még a cigarettáról is lemondott (csak néha szívott el egy elektromosát), nem javult az állapota. A probléma nem új keletű, néhány éve már műtötték hasonló ödéma miatt, akkor viszont három hét alatt rendbe jött. Függetlenül ettől most mégis nehezen szánta rá magát a műtétre, színházi fellépései és más munkái miatt halogatta a beavatkozást. Nyárra azonban teljesen elment a hangja, emiatt kénytelen volt kés alá feküdni. A gyógyulás lassabb ütemű volt, mint előtte, s ennek maga a művésznő volt az oka: ezt töredelmesen be is látta. Nem tartotta be az orvos utasításait, megerőltette a hangszálait, ami megbosszulta magát... Szerencséje van, mondja Gabriela Skrabáková-Kreutz. A színésznő, bár már elmúlt negyvenéves, nem küzd súlyproblémákkal, sem egyéb különösebb gondokkal. A bőrét is a mamától örökölte, ha fél évig kozmetikus felé se néz, az sem látszik meg rajta. Ilyen géneket örökölt, ez pedig óriási előny, mert semmi rendkívülit nem tesz érte. Nem erőlteti az egészséges étkezést, egyébként is szereti a zöldséget, a halat, a fehér húst, ez persze nem jelenti azt, hogy egyebet megvet. „A testem jelez, mikor mire van szüksége - mondja. - Van úgy, hogy libasültet kíván, finom szőlőmusttal. Amikor terhes voltam, akkor folyton kirántott ételekre volt gusztusum, a salátákra rá se tudtam nézni. Most sem eszem példásan, reggel nem ízlik semmi, csak kávét iszom. Csupán akkor eszem meg egy joghurtot, ha hosz- szabb időre kell szinkron- stúdióba vonulnom, nehogy korogjon a gyomrom. Ha egész napra elutazom, csomagolok valami kaját, de általában csupa édességet. Esténként előadás előtt olyan feszült vagyok, hogy egy falatot se tudok lenyelni, éjjel, ha hazamegyek, kifosztom a hűtőszekrényt.” EGY HET A SZEPASSZONNYAL Május 14-18. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejre hat. A dolgok kezdenek jóra fordulni, ha leírja és kimondja őket - lépjen a tükörhöz, és mondja: szeredek, valóban szeredek! Mondja ki azokat a dolgokat, amelyeket szeremé, hogy ha megtörténnének. Ha el tudja fogadni a tényt, hogy mindig, amikor valamit gondol vagy mond, lényegében felvázolja a jövőjét, tudatosan befolyásolhatja életét. Azt is tudatosítsa, hogy mit nem szeretne az életben. Egyszerű, de nem könnyű ezt elfogadni. Dörzsölje össze a tenyerét, felmelegszik és statikai energiával töltődik fel. Takarja le a szemét, és képzeletben rajzoljon vele fekvő nyolcasokat és m betűt. A gyakorlat felfrissíti a fáradt szemet, segít a szemizom túlterhelésének enyhítésében. Ha gyengül a látása, próbáljon naponta egy teáskanál napraforgómagot enni. A folsav javítja az emlékezetet és csökkend a vérnyomást - megtalálható a színes borsóban, a spenótban és a leveles zöldségben. Az idegességet csökkend a magnézium - tejtermékekben, húsban és tengeri halakban található. Május 19-20. - a Hold a Bika jegyében van A Bika hatással van a nyakra és a vállra. A gargalizálás a szájüreg fertődenítésének és a megfázás megelőzésének egyszerű módszere. Az a legjobb, ha a napirend rituáléjává válik. Erre jó a sós víz vagy a gyógynövényfőzet ("zsálya, bojtorján, kamilla, menta). Népi gyógyszer ínysorvadás ellen: az ínyét kenje fekete nadálytő gyökeréből készült főzettel. Lazítsa el a vállát, és feszítse meg a nyakát: vállával „írjon le” nagy köröket előre és hátra. Húzza fel a vállát a lehető legmagasabbra, majd hagyja leereszkedni. Az arcápoláskor ne feledkezzen meg a nyakáról és a dekoltázsáról. (www.krasnapani.cz.) Aiöuőheti EGÉSZSÉG tartalmából Ha gyorsabban ver a szív... Szlovákiában 100 000 azoknak a száma, akik szívelégtelenségben szenvednek. E betegség egyik súlyos kockázati tényezője a magas pulzus. Jövő heti számunkban sok érdekes információt és újdonságot HAJ IDŐSEBB KORBAN IS Már hosszabb ideje figyelemmel követem a médiában a hajhullás elleni SALON TEXTURES hajkozmetikum bemutatását. Családunk minden tagja használja, és mindenki nagyon elégedett vele, egyszerűen csodálatos. Ők a gyermekeim és unokáim, akik kb. 30 évvel fiatalabbak, mint én. Szeretném tudni, hogy egy 76 éves férfinak is segíthet-e ez a készítmény. Olin úr Homonnáról A SALON TEXTURES gyógyító hajkozmetikum nagyon közkedvelt a hajhullás ellen küzdő emberek közt, mivel valóban segít. Egy adag hatásos szer csak 23 euróba (692 korona) kerül, és biztosan tudja, hogy utánvéttel is megrendelhető, Ami az Ön korát illeti, azt tanácsolom, forduljon bizalommal a készítményt forgalmazó céghez. Problémáinak orvoslására legalább két adag egymás utáni alkalmazását javasoljuk. Kapcsolatfelvétel: KVATROFIN s. r. o., Škarnidovská 1,90901 Skalica tel.: 034/664 74 35 MP120237 A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: Fotolia, képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1