Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-14 / 110. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 14. Vélemény és háttér 5 Bizonyos gruppokban valóban tagadhatatlanul létező igény a kirekesztés Homofób ante portás Ha egy hülyéből politikus lesz, általában kétféle módon igyekszik föltűnést kelteni. Ha alapból ostoba, illetve primitív, szükségtelen vetítenie. Elég, ha önmagát adva szennyezi a közbeszédet. BARAK LÁSZLÓ Ha viszont, megvan a magához való esze, ám kellőképpen aljas, a legalpáribb tömegigényt meglovagolva igyekszik megkapaszkodni az uborkafán. Vagyis a csürhe élére áll és haszonelvű gyűlölködésbe kezd. Sajna ilyen egyszerű a politikai karrier receptje mifelénk. Mármint Közép-Európában. Amely tény természetesen korántsem csak a szóban forgó „politikust’ minősíti. Eirnyi juthat az ember eszébe egy Štefan Kuffa nevű egyszerű lélekről. Akivel talán egyik vidéki pártépítő hakniján, valami isten két lábon járó barmai által leélt kocsma büdös klozetjében ismerkedhetett meg két disznó vicc között a zagyva populizmus föltalálója, Igor Matovig. Történt eztán, hogy ez a Štefan Kuffa a márciusi előrehozott parlamenti választásokon a Matovič fémjelezte „egyszerű emberek” listájáról bejutott be a parlamentbe. Hogy immár Matovič parlamenti spanjaként bizonyítson. Kuffa ugyanis a múlt héten Matovič társaságában arról sóderolt a sajtónak, hogy szerinte a homoszexuálisok betegek. És hát felelőtlenségnek (sic!) tartja, hogy egyedül futkoshassanak az utcán! Arról nem volt szó, azért rágott-e be homoszexuális polgártársaira, mert valahol Európában ajánlatot tettek neki némi numerára az utcán. Avagy, hogy csupán haszonelvű exhibicionistaként szeretné karanténba zárni őket. Amint nyilván azon sem gondolkodott el, hogy tulajdonképpen ő is más. Hiszen evidensen ostoba vagy aljas. Tehát épp az ő receptje szerint akár neki is meg lehetne tiltani, hogy felügyelet nélkül grasszálhasson normális emberekközött. Itt tart a demokrácia szlovákiai gründolásának több mint két évtizedes erőltetett menete. Vagyishogy a vélemény- és általában a szólásszabadság jegyében egy síkhülye tag, „alkalom szülte politikusként” a tőle szexuális orientáltságban különböző állampolgárok esetleges kényszergyógykezeléséről hangosan gondolkodhat. Következmények nélkül. Ami civilizált körökben akkor is komolyabb bunkóságnak számít vendéglátód terített asztalának leokádá- sánál, ha bizonyos gruppokban - értsd, szemforgató szentfazekak nyájai, idült kretének, irigykedő impotensek vagy virtusból ho- mofóbok hordái stb. - valóban tagadhatatlanul létező igény a vonatkozó szemforgatás, utál- kozás, kirekesztés. Amit Kuffa egyébként az őt jellemző primitivizmussal úgy „finomított”, hogy a melegekkel „speciálisan kellene foglalkozni”. Ez van. Kuffából ugyanúgy nem lesz magyar mangalicaszalonna, mint az ugyancsak homo- és xenofób Ján Slotából. Akinek a szlovák parlamentből megesett kényszerű távozását a minap a túlmozgásos Alojz Hlina - Kuffa frakciótársa C!) - ünnepelte a rá jellemző harsánysággal. Rájött-e már Vajon, hogy előre ivott medve bőrére... ?- A nővér anyagi okokból most adminisztratív munkát végez, tessék visszajönni később! (Peter Gossányi rajza) KOMMENTAR Kopp, kopp VERES ISTVÁN Kop, köp, ki kopog? Nem kopog, koppint. Ki koppint? Hát az üresfej ű vagy a lusta egyetemisták, akik összecsapják a szakdolgozatukat. Meg a befolyásos emberek, akik egyetemi címre vágynak, és nincs kedvük levéltárakban vagy könyvtárakban gubbasztani. Schmitt Pál esete elindított egy lavinát. Azóta Ján Richter szlovák szociális miniszter diplomájáról is kiderült egy s más, az új román oktatásügyi miniszterről pedig ugyanaz, mint a volt magyar elnökről: munkája egy részét lemásolta. Mivel az egyes országokjogrendjei nem foglalkoznak a hasonló visszaélésekkel (nem lehet büntetni), a szakdolgozat-másolás erkölcsi probléma marad. Tedd le a tollat, add ide a dolgozatodat, ötös - formed a tanító néni a szomszédja matekpéldáját lemásoló hetedikesre. Ha így folytatod, buta maradsz, és semmire nem mész az életben -teszi hozzá a pedagógus. Mire a diák azzal vág vissza, hogy tanító néni kérem, miniszter azért még lehetek, hisz azok is másolták a dolgozataikat. A tanító néni erre nem tud mit mondani. A politikust mégsem hülyézheti le az osztály előtt, mert a falnak is füle van, a gyereket meg szintén nem, mert sajnos igaza volt. Még öt perc és mindenkitől összeszedem - inkább ilyesmivel üti el a témát. Aki sajnálkozva azt mondja, hogy ilyesmi csak a mai világban történik meg, az téved. A befolyásos emberek mindig kihasználták befolyásukat, ötven, száz és ezer évvel ezelőtt is. Részük volt sokkal nagyobb és undorítóbb visszaélésekben, amelyekre nem derült fény. Manapság történelmi személyiségekként tisztelünk sok ilyen embert. Utcákat nevezünk el róluk, történelemkönyvekben taglaljukjelentóségüket. Közben pedig semmit sem tudunk róluk azonkívül, amit a krónikamásolók a korábbi krónikákból összemásoltak. Az udvari krónikás pedig, aki az eredetit megírta, valószínűleg azért kapta a pénzét, hogy szépet írj on az uralkodóról és udvartartásáról. Ellenségeikről pedig rosszat. Éppen ezért nem kellene senkit tisztelnünk csak azért, mert állítólag megérdemli. Sem az élők, sem a holtak közül. Ók is csak emberek. Olyanok, mint mi vagyunk, mi pedig olyanok vagyunk, mint ők. A koppintó államférfiak pedig... érezzék magukat kellemetlenül. FIGYELŐ Vissza a drachmához A német külügyminiszter szerint attól függ Görögország további európai pénzügyi támogatása, hogy a következő athéni kormány tartja-e magát a takarékosság és a reformok irányvonalához. Guido Westerwelle a német lapnak kifejtette: „ha egy új görög kormány egyoldalúan felmondja a megállapodásokat, nem lesznek újabb európai pénzsegélyek”. Hozzáfűzte, „szeretnénk, ha Görögországnak sikerülne. Ezért segítünk. Görögországnak viszont be kell tartania reformígéreteit.” Alexander Dobrindt, a CSU párt főtitkára kijelentette: ha a következő választás sem eredményez működőképes athéni kormányt, akkor Görögország számára már csak egyetlen alternatíva adódik: visszatérés a drachmához. A kormányzat ebben a pillanatban nem rendelkezik a magyarokat vagy romákat bármilyen módon is értő politikussal Kisebbségnek lenni nem csupán kulturális jelenség LOVÁSZ ATTILA Ha kedden megszavazzák a kormányprogramot, beindul a négyéves kormányzati munka. Mikéntje majd lényegesen többet mond erről a kormányról, mint bármilyen program, bármilyen ígéret vagy tervezet. Mert az ördög a részletekben bújik meg. Itt és most nem tudjuk, hazai magyarjainkat mennyire érdekli a kisebbségi kormányzati munka gazdájának váltása, kormányok és megoldások jönnek, mennek, a honi magyar meg marad... Vagy nem marad. A kisebbségi agenda kulturális tárcához való átutalásajelzés- értékű. Kisebbségnek lenni kulturális jelenség, legalábbis a kormányzat ezirányú lépése szerint. Ami lehet igaz, ha a „kultúra” kifejezés lehető legtágabb értelmezését vennénk alapul, csakhogy számunkra a kultúra tárcaszintű értelmezése a fontos, tehát az az olvasat, amely a tárcát, mint az állam bizonyos jogköreinek, feladatainak végrehajtójaként fogalmazza meg. így a kulturális minisztérium a kulturális alkotások és az azokat tároló, készítő, bemutató vagy konzerváló intézmények állami szerve, amely e térenjogszabályi javaslattételre és jogszabályi ér- telmezésrejogosult. Most pedig következzék a köznyelvi fordítás: ma kisebbséginek lenni Szlovákiában, a kormányzat elképzelése szerint: vers- és regényírás, vers- és prózamondás, drámai alkotás, színház, ének, zene, tánc, képzőművészet, folklór, múzeum, műkincs, műemlék. Mind, mind jobbára roppantul nemes, felemelő, istennek tetsző tevékenység, a szlovákiai szokás szerint alulfinanszírozva, itt-ott támogatva, itt-ott megtűrve és néha megmorogva. A kisebbség kulturális javait tekintve az előbb leírtak közügynek minősülnek, minden más magánügy. Nos, itt van a kormányzat tárgyi tévedése. Kisebbségnek lenni ezen értelmezés szerint ugyan lehet, de Szlovákiában van legalább három olyan közösség, amely nem ilyen akar lenni. Az egyik az aránylag nagy létszámú magyar, amely ezidáig még politikai szerveződésekkel is rendelkezik, nem is eggyel. A másik a roma, amely nagy létszáma ellenére politikailag nem szervezett, civil szférája aránylag nagy, de annál kevésbé hatékony. S itt van a ruszin, amely - ha gyorsan nem lép a közösség politikai szerveződése irányába is - akkor hiába nagy lélekszámú, ki fog halni. Ez a három nemzeti, nemzetiségi kisebbség, mindegyik a maga módján, már most tudja, hogy a kormányzati kisebbségi politikába egyszerűen „nem fér bele”. Ugyanis nemcsak szavalni, énekelni, táncolni és hagyományt őrizni akar, hanem - láss csodát - a közösség minden releváns mutatóját kimerítve akar élni társadalmi, politikai és kulturális életet, s mindezt az anyanyelvén. Mindehhez járulnak az olyan specifikumok, mint a magyarnál a nagyarányú történelmi tudat, az anyaországhoz való ragaszkodás (aki ebben a megfogalmazásban a határrevízió szándékát látja, várom szöveg- értelmezési gyakorlatokra), a románál a mélyszegénység meghatározó aránya, a ruszinnál pedig az anyaország hiánya, és egy másik, sokkal kisebb lélekszámú kisebbség, az ukrán azon kultúrpolitikai óhaja, mely szerint a ruszinokat nem is kell elismerni kisebbségként. A kormányzat ebben a pillanatban nem rendelkezik a magyarokat vagy romákat bármilyen módon is értő politikussal, ellenzékben van egy tucatnyi magyar és egy roma képviselő. A kormányban (nem hivatalos, személyes és eddigelé nem igazolt információ szerint) van egy ruszin miniszter. Majd lesz egy kormánybiztos. Ha lesz. Ha lesz, kérdéses, mire lesz elég. De az, hogy alapvetően eltérő legyen a kormányzati agenda és az itt élő (minimum) három kisebbség közösségi felfogása, már előre jelzi a lehetséges konfliktusokat. Már csak az a kérdés, azok verbális és nézetütköztetésből származó, vitaalapot teremtő konfliktusok lesznek-e, vagy egy új abb nyelvtörvény.
