Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-12 / 109. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁJUS 12. _____________________________________________________________ Szombati vendég 9 Makk Károly: „Cannes váratlan ajándéka az életemnek. A Szerelem sajtókonferenciáján annyian voltak, hogy még a fal mellett is álltak a teremben..." Ott forgott a feje fölött, első látásra beleszeretett Bár az Üttörők című (elveszett, megsemmisített?) filmjének szereplőválogatásán már Törő- csik Mari is megjelent, Makk Károly ott még nem találkozott vele, csak jóval később, már amikor Fábri Zoltánnal forgatott. Először a Gyalog a mennyországba című filmben dolgoztak együtt, legutóbb az így, ahogy vagytok!-ban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Sem Fábri Zoltánnal, sem Jancsó Miklóssal nem forgatott annyit Törőcsik Mari, mint régi barátjával, Makk Károllyal. Fábrihoz a Körhintán kívül az Édes Anna, A Pál utcai fiúk és a Hangyaboly köti, Jancsó Miklóshoz a Szerelmem, Elektra, a Csend és kiáltás. Makk Károly jóval több szereppel találta meg. Legnagyobb közös sikerükkel, a Déry Tibor elbeszélése alapján készült Szerelemmel Chicago és Sorrento rangos fesztiválján nyerte el Törőcsik Mari a legjobb női alakítás díját. Édesanyja kíséretében, Pélyről utazott fel tizennégy évesen Törőcsik Mari az Úttörők válogatására, de mint meséli, igazából meg sem nézték, úgy esett ki a jelentkezők népes csapatából. Koza Dezső, a másodasszisztensem válogatta a szereplőket. Ő szűrte ki több ezer emberből azt a több százat, akik közül aztán kiválasztottuk a szükséges tizenvalahányat. Mari valóban ott volt, mint később megtudtam, én azonban nem is láttam őt. Dezső a Mafilm udvarán, az oldalajtónál állt, ahol bejöttek a lányok, s rá volt bízva, hogy kit küld el, hiszen a forgatókönyv már kész volt, pontosan tudtuk, milyen karaktereket keresünk. Mari rögtön kiesett, mi így nem is jutottunk el a megismerkedésig. Ez a sors első lépése volt, amelyet megtétetett velünk, hogy majd később, x évre rá, a Gyalog a mennyországba legyen az első közös filmünk. Ami egyébként Fehér Imre filmje, aki nekem osztálytársam és jó barátom volt a főiskolán. Bacsó Péter írta a forgatókönyvet, de mivel eléggé indiszponált légkörben indult el a forgatás, odamentem tanácsadónak Imréhez, és át is vettem aztán a filmet. Ez 1960-ban volt, amikor én éppen szüencium alatt állottam, mivel ildomtalan nyilatkozatot adtam a BBC-nek. Négy-öt napja forgott már a film, nem volt idétlen történet, Latinovits Zoltán és Törőcsik Mari játszották a főszerepet, az én nevem fel sincs tüntetve a végén, így beszéltük meg, így jó, így jött össze. Szóval ott és akkor egyből bele is zuhantam Mariba. Ott látták meg egymást először? Nem, nem, nem! Bacsóval és Fehér Imrével elmentünk meglátogatni Fábri Zoltánt, amikor a Körhinta legendás jelenetét forgatta, ahogy Soós Imre és Mari repülnek körbe-körbe. Ott mutatták be Marit mint „csodacsatámőt”. Nagyon jó érzés volt, hogy van egy üyen jó hangulatú, izgalmas légkörben készülő film, és ott vannak ezek a remek, idősebb kollégák, mint Fábri Zoltán és az operatőr Hegyi Barnabás. A ruhásoktól a kellékesig mindenki ismerős volt. Rendezőasszisztensként dolgoztam már velük. Mari pedig ott pörgött, röpködött a fejem fölött, a körhintában ülve. Én akkor már túl voltam a Krencsey-sztorin, és első látásra beleszerettem Mariba. Van ugyanis egy nagy titka: úgy néz ki, mint egy ember. Aztán lépésről lépésre az is kiderül, hogy ez az ember zseni, ez egy fantasztikus nő, és hogy ebbe a kis kapszulába mi minden fér bele. Ahogy ő meséli: Fábri úgy bánt vele, mint egy gyerekkel, mozdulatról mozdulatra formálta. De már akkor is megvolt benne a színjátszás alapképessége. Tudja magáról, hogy ha húsz évvel fiatalabbat játszik, nem kell fiatalítania magát, ha húsz évvel idősebbet, nem kell a sminkes segítségét kérnie. Valami árad ebből az arcból, amit ha én elhiszek, az ezerszer többet mond, mint amit őrületes maszkkal létrehoznának. Mari ilyen szempontból a világranglista élbolyában van. Dolgoztam már Oscar-díjas színészekkel, amerikai, angol, német világcsodákkal. Egyikük sem tud többet Marinál, aki teljesen tisztában van saját fegyverzetével. Úgy zongorázik azon a hangszeren, ami ő maga, ahogy akar. Tehát akárminek van kitéve nappal, akár elemi csapásnak vagy udvariatlanságnak, bárminek, ami egy színészt kiborít, az nála helyben elmúlik. Utána megnyomja magán azokat a billentyűket, amelyek ahhoz a pillanathoz kellenek, amikor ő át akar adni valamit a nézőnek. Különleges nő, különleges eset. Amikor átlépett azon a bizonyos határon élet és halál között, elmentünk meglátogatni. Olyan elemi elevenség, szuverenitás volt az ő lábadozásában! Mondták, hogy a művésznőnek még hetekig bent kell maradnia a kórházban. Közben olyan sistergő, tehetséges ember ült az ágyban, és adta elő egy nagy kalandor szenvedélyével, hogy mi mindenen ment keresztül, amiről eddig nem tudott semmit, hogy ámulva hallgattuk. A színészi véna egy pillanatra el nem tűnt belőle. Szerelem, Cannes, 1971. Déry Tibor nagy elismerése, Darvas Lili sikere, Törőcsik Mari rendkívüli alakítása, a francia kritikusok dicsérete. Mari mégis gyakran emlegeti: „Nem bocsátom meg Károly- naka...” Parókát! Igen, tudom. Marinak akkoriban olyan Pityu-fri- zurája, rövidre vágott haja volt. Van a filmben egy jelenet, amit én az istenért ki nem hagytam volna. Mari ül a tükör előtt és fésülködik. Az anyós, az idős dáma, Darvas Lili mondja: „Maga milyen szép!” Ehhez ez a haj, ez a mozdulat úgy kellett, mint egy falat kenyér. De ebben rejlik az én foglalkozásom titka. Parókát készíttettem Marinak. Mindig mondták, hogy megvan az igazi, aztán három-négy nappal a forgatás előtt kiderült, hogy az igazi sem igazi. És valóban látható ezen a hajon, hogy paróka, de legalább megvan az az arckivágás, tekintet és az a jelenet, ami egyébként nem lett volna. Nem jó a színésznőnek, ha valamibe nem tud belenyugodni, mert akkor örökké azzal foglalkozik. Magának csinál műtyúkszemet. Darvas Liliről mindig felsőfokon nyilatkozik Törőcsik Mari. Ez azt jelenti, hogy a forgatás idején végig jól működtek együtt? Nagyon jól. Darvas Lili élből meg tudta különböztetni a fontosat a nem fontostól. Ezen múlik a dolog egy része, különben az ember elúszik, mert egy huszadrangú valamiről képzeli azt, hogy lényeges. Lüi és Mari között volt egy nagyon finom jelenet. Lilinek volt egy saját jegygyűrűje, amit hordott. Marinak is jegygyűrűje van a filmben, a férje, akit Darvas Iván játszik, bent ül a börtönben. A film végén, amikor bemegy a konyhába, és leteszi az ernyőt, látszik is a gyűrű. Jött az első nap együtt, Lilivel, amikor kellett a gyűrű. Mutatja a kellékes Marinak az általa kiválasztott darabot, mire ő: „Jaj, nem! Nekem otthon van egy jegygyűrűm, gondoltam rá, csak elfelejtettem elhozni.” Jó, tessék elmenni érte, szóltam a kellékesnek. Lili kérdezi: „Addig várunk?” Mondom: Liliként, én megértem Marit. „Jó, de én odaadom neki a gyűrűmet. Kölcsönbe!” Az jó, Mari? - kérdezem. „Jaj, nagyon köszönöm, Liliké!” Felhúzta az ujjára, felvettük a jelenetet, mindenki boldog volt, hogy a két hölgy mennyire kooperatív. Három nappal később Mari: „Jaj, Liliként, megint otthon hagytam a gyűrűmet! Nem adnád ide a felvételre?” Erre Lili idegesen: „Nem! Arra nem gondolsz, hogy nekem is jelent valamit ez a gyűrű? Mint neked az, amit mindig elfelejtesz elhozni.” Gyerekek! Helikopterrel irány a gyűrű! Elmentek érte, előásták Mari lakásában. Egy kis csend ülepedett ránk a műteremben, amit aztán a két hölgy finoman átjátszott. Ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor úgy hirtelen megállt a levegő. De mindketten nagyon jók voltak, tudták a szöveget, és még volt is róla valami gondolatuk. Egymásból dolgoztak, ami előny is, kötöttség is volt. És jött Cannes. Fenséges volt! Zürichben szálltunk át, ahol Lili a két és fél órás várakozás alatt átvitt bennünket a tranzitba, ahol gyönyörű órák, ékszerek, parfümök voltak, és mint idegenvezető magyarázta, hogy „Ez drága, ennek nagy neve van, de nem ér semmit, úrinők ilyet nem viselnek, Marikám!” És ahogy ő ott elvezetgetett bennünket abban a meglehetősen exkluzív környezetben, az igazán királynői eleganciával bonyolódott le. Hozzátartozik a történethez, hogy Lili hetvenegynéhány éves volt, de hiheteden nőiesség sugárzott belőle. Még akkor is, amikor a filmben belebújtattuk őt a fekete sapkába és a fehér hálóingbe. Mindig, minden jelenetnél ott volt, még akkor is, ha nem szerepelt benne. Azt is nézte. Figyelt. Lenyűgöző finomsággal figyelt. Cannes váratlan ajándéka az életemnek. Itthon ugyan megvolt a maga sikere a filmnek, de a Mafilm akkori vezérigazgatója figyelmeztetett, hogy bármilyen szép is a Szerelem, magyar film, nem lesz tele a fesztiválpalota mozija. De már az is szép, hogy Bergman és Visconti mellett mi is ott vagyunk, nyugtázta. Szerencsére volt egy elővetítése a filmnek, így gyorsan elterjedt a híre. Később aztán annyira tele lett a mozi, hogy egy tűt nem lehetett leejteni. Váraüan öröm volt ez a régi fesztiválpalotában, kifele jövet, ezzel a két ragyogó színésznővel lépcsőfokonként meg kellett állni, folyamatosan fotografáltak bennünket. Marit akkor már ismerték Cannes-ban, hiszen túl volt a Körhinta vüágraszóló sikerén, és most újra fürödhetett az elismerésben. A sajtókonferencián annyian voltak, hogy még a fal mellett is álltak a teremben. Hiheteden elismerés volt, az ünneplésnek nagyon finom ceremóniája. Ültünk a Croisette-n egy kávézóban, és vadidegen emberek jöttek gratulálni. Három napra szólt a meghívásunk. A fesztiváligazgató jobbkeze már ahogy megérkeztünk, jelezte, hogy úgy döntöttek, végig a mustra vendége vagyok. Mari és Lili nélkülem indult el Cannes- ból, én ott maradtam egyedül. Darvas Iván és Törőcsik Mari a Szerelem után ismét az ön rendezésében találkozott. Egy hét Pesten és Budán. Egy régi szerelem meg- idézése, de már tragikus befejezéssel. Törőcsik Mari halálos ágyán fekszik a kórházban. Hogyan élte meg ezt a jelenetet? Úgy vette, mint egy munkát. Nagyon készült rá. Jött, felolvasta a szöveget, azt mondta: „Ezt a szar mondatot kihúzom!” Jó, Marikám, menjünk tovább! Most olvassuk el egyben! Igen, jó, na! „Lehetne egyből felvenni?” Lehet. Óriási dolog, hogy mindent lehet. És még kíváncsi is voltam, hogy mit tud egyből. Ez isteni, ez jó, ez remek! De még mindig lehet jobb! Akkor ezt még így, azt meg úgy! Próbáljuk meg! Először is vágjuk ketté! Ne egy részben vegyük fel, hanem innentől idáig. Hogy mondjam? Vannak dolgok, amelyekhez elég, ha az ember a puszta jelenlétét adja. Annyi mindent tudunk már mindenről, hogy az is ronthat a dolgokon, ha most megint elkezdünk elemezni. Elvégre ugyanazokon a gondokon estünk át, én x évvel idősebben, ugyanazok a vágyaink, és nemcsak nekünk, kettőnknek, hanem sok-sok embernek, s ezek szunnyadó vagy alvó állapotban régóta bennünk vannak. Aztán majd ha egy adott témáról lesz szó, akkor felriadnak, és elkezdenek kikukucskálni az emberből. Ezt csak el kell csípni. Még akkor is, ha az történetesen a végső elmenetel. Mari érezte, hogyan kell csinálni. Legutóbbi filmjében, az így, ahogy vagytok!-ban egy titokzatos maffiafőnök szerepét osztotta rá. Egy minden fölött diszponáló embert, akinek az eszén nem lehet túljárni. Nagy nevetéssel vette tudomásul, amikor felajánlottam neki a szerepet. Ilyet még nem játszott. És ez volt az első filmes munkája, miután kijött a kórházból. Nagyon ki volt éhezve rá. Tündéiden viselkedett. Pár napunk volt már csak a forgatásig, de többször is felhívott Velemből, hogy: „Jaj, az a kalap, amit szeretnék felvenni, Pesten van, nem tudom hogyan lehozatni.” Lesz annyi kalap, amennyi kell, mondtam. „Tudja, a ruha is, édes Káro- lyom...” Jó, az is lesz! És lejött a forgatás helyszínére, körbevették ezek az ifjú matadorok, Csányi Sándor és a többiek. Mari leült, és körüldongták őt, hogy édes művésznő így, édes művésznő úgy! És ő elkezdett beszélni a tűző napon, mindenki főtt körülötte, ő meg csak mondta, mondta és mondta, hogy müyen volt, amikor... Senkivel nem dolgozott annyiszor, mint önnel. Elveszett paradicsom, Macskajáték, A téglafal mögött, Vendéglátás... Mindig jól tudunk együtt dolgozni. Ha fáradt, fáradt, de akkor sincsenek faxnijai. Van benne egy nagy, emberi intelligencia. Óriási figura a Mari. Nagyon erős egyéniség. Tudja a saját súlyát, a kardijai számát, s amikor kell, előveszi.
