Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-04 / 80. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 4. Vélemény És háttér 5 A végeredmény nem, de az események ütemezése sokakat meglepett Az orbáni nimbusz határai Schmitt Pál lemondásán nem az a meglepő, hogy megtörtént, hanem az, hogy a pénteki, rendkívül határozott televíziós interjúja után néhány órával. RAVASZ ÁBEL Az elemzők jelentős része azonnali lemondást várt a köz- társasági elnöktől a botrány felfokozódása és a doktori cím visszavonása után, másik része pedig - és ide tartozott jelen sorok szerzője is - az utolsó töltényig tartó harcot várta. A végeredmény nem, de az események ütemezése sokakat meglepett. Arra viszonylag könnyű választ adni, miért döntött kezdetben Orbán Viktor és a Fidesz vezérkara Schmitt kitartása mellett. (Ne legyenek kétségeink: ők döntöttek akkor is és most is.) Az Orbán-kormány ugyanis eddig a sebezhetetlenség mítoszával vette körbe magát: ők voltak a politikusok, akik nem hibáztak, nem hazudtak és nem volt köztük inkompetens. Ez a hozzáállás egyébként nem cinizmuson alapszik, hanem hideg stratégiai számításokon. A Fidesz ugyanis látta, hogyan hullhat darabjaira egy kívülről folyamatosan támadott, személyi ügyektől terhelt, befelé sem egységes kormány. A második Gyurcsány-kor- mány így végezte: az őszödi beszéd után a Fidesz nyomása alatt atomjaira bomlott, hatékony kormányzása pedig lehetetlenné vált. Orbán Viktor esélyt sem akar adni saját kormányának arra, hogy kikezdjék, ezért minden egyes személyt és intézkedést a saját sérthetetlenségének nimbuszával von be. Emlékezzünk Matolcsy György gazdasági csúcsminiszter esetére, akiről Orbán pont akkor jelentette ki, hogy a ,jobb keze”, amikor a legnagyobb volt rajta a nyomás. Az, hogy Schmitt Pál ezek ellenére és interjúi után is lemondani kényszerült, arra utal, hogy az orbáni nimbusznak is megvannak a határai. Két olyan ok van, amely biztosan közrejátszott abban, hogy a Fidesz elengedte Schmitt kezét. Egyrészt nem csak a pletykák miatt vehető biztosra, hogy a párt villám közvélemény-kutatást rendelt meg az elnök aktuális megítéléséről, melynek eredménye természetesen titkos, de az események alapján sejthető. Másrészt a Fidesz második kormányzása során először fordult elő, hogy a jobboldali hátország nagyobb része fordult szembe Orbán nyilvános akaratával. Bár a közmédia az utolsó napokban egyértelműen nyomás alatt dolgozott, gyakorlatilag a propaganda szintjén, a nyomtatott sajtóban és különösen az interneten számos cikk és kiáltvány jelent meg jobbos forrásokból, amely az elnök lemondását sürgette. Ez a két tényező közösen hathatott a gyors változásra a Fidesz álláspontjában: miután a közvélemény szemmel láthatóan Schmitt ellen fordult, és a jobboldali közvéleményt sem sikerült összezárni az elnök mögött, Orbán Viktor úgy érezte, nincs más választása, mint lenyelni a békát és visszavonulni. A Fidesz kommunikációjából jól látszik, hogy még ebből a helyzetből is a sérthetetlenség és tévedhetetlenség nimbuszának fenntartásával próbál kijönni. Ezért mondják azt, hogy Schmitt „államférfihoz méltó” döntést hozott egy „vitatott” ügyben, és ha valalti elkövetett hibát, az csak az egyetem. Kérdés, hogy a közvélemény mennyire lesz vevő erre az olvasatra. Orbán Viktor szempontjából ugyanis félő, hogy ez az ügy pont annak marad meg, ami volt: egy plágiumon kapott, azt csúsztatásokkal védő pártpolitikus gyors és drámai bukása. Doktor úr, még be sem ültem a miniszteri székbe, már depressziós vagyok. (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Díszpintyek VERES ISTVÁN Mostanra már teljesen mindegy, mi történt Schmitt Pállal. Sőt, azt is írhatnánk, mindegy, mi történt a nemrég lemondott Christian Wulff német szövetségi elnökkel. Azért mindegy, mert ezek az emberek csak bábok voltak. Sőt, a világ legtöbb köztársaságának köztársasági elnöke ha nem is báb, legfeljebb díszpinty. A köz- társasági elnöknek ugyanis nincsenek olyan jogkörei, hogy elmondhassa magáról, érdemben bele tud szólni az ország ügyeibe. Néha egy-egy jól irányzott vétóval megakadályozhatja, hogy életbe lépjen ez vagy amaz a törvény, ám gyakorlatilag csak a rep- rezentálás a feladata. A köz- társasági elnökök felesleges emberek. Azt kellene megtestesíteniük, ami nincs. Például a nemzeti egységet. A legtöbb ember valószínűleg azt hiszi, azért van elnök, hogy az aktuálisan kormányzó pártok és az ellenzékiek állandó veszekedése közepette bölcs és tapasztalt államférfiként legalább formálisan álljon valaki az ország élén, itt-ott megértést javasolva a viaskodó feleknek. Az ilyesmi viszont azért sem várható el az elnököktől, mert általában a legerősebb politikai párt által támogatott jelöltből lesz elnök. Ha pedig nem a polgárok, hanem a parlament választja az elnököt (mint Magyarországon vagy Csehországban), akkor az elnök nem csak díszpinty, még báb is. Vannak persze elnökök, akik igyekeznek nyilvánvalóvá tenni, hogy nem szolgálják ki az aktuális kormányt, ez viszont ritkaság, és a vétón meg a szájjártatáson kívül nemigen van más eszközük. A kormányt és az elnököt nem igazán lehet egymástól függetlenné tenni. Azokra az országokra, ahol elnöki rendszer van (Franciaország, Románia), ugyanez jellemző, csak fordítva, ott az elnök bá- bozik a kormánnyal. Mi legyen hát a köztársasági elnök intézményével? Szűnjön meg, vagy mi? Kapjon jogköröket, hogy ő is beleszólhasson a törvényhozásba? Legyen az egészből kétpólusú demokrácia? Az sem oldana meg semmit, ugyanis még a változások és reformok jelenlegi csigatempóját sem lehetne tartani. Néhány feltételt azért szabhatnának a jövőbeni elnökjelölteknek. Például akinek politikusi múltja van, ne lehessen elnök. Ez a funkció ugyanis gyakran a telhetetlen politikai vezetők nagyravágyásának zsákmánya (emlékezzünk csak a 2004-es szlovákiai elnökválasztásra, ahol Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič versengett a második körben). Az meg a legkevesebb, hogy az elnököt ne a parlamenti képviselők, hanem a polgárok válasszák meg. KOMMENTÁR Schmitt már nem lakik itt SZOMBATHY PÁL Akárhogy történt is, Magyarország átment a vizsgán, döcögve, de sikerült: lemondott a köztársasági elnök. Magyar polgárként első érzés a megkönnyebbülésé: mégsem minden következmény nélküli államban élünk. „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét.” Fülben csenghetett e mondat Schmitt exdoktort hallgatva kármentő last-minute inteijúiban, ahogyan másokra keneget. Politikai értelemben Gyurcsány Ferenc egykori maszatolása idéződön fel, ezért is volt erősen visszatetsző Gyurcsány mostani ítélkezése. Vele együtt azoknak is érdemes csendesebben vigadniuk, akik - balliberális körök véleményformálói nem kevesen - annak idején védték a védheteden hazudozást, a lebukást Őszöd után, mint valami igazságbeszédet. D-209-mentés nemkülönben. Ugyanúgy, ahogyan most a „hisz mindenki ezt csinálta akkoriban, min csodálkozunk”-típusú érvelés, a relati- vizálás uralta a Schmitt (legújabb) politikai oldalában hívők egy részének hozzáállását a plágiumügyhöz. Éppen ezért köszönet az elnöknek, hogy sarokba szorítva, akármiért és akárhogyan, vagdalkozva, szirupos öndicséret mellett, a felelősség elől menekülve, de megtette az egyetlen tisztességes lépést, a távozás gesztusát. Hagyjuk most, hogy mennyi volt ebben a felismerés, mennyi az elengedett kéz kényszere. S hogy milyen volt a körítés? Ronda. A távolságtartó ködösítés, ahogyan Orbán Viktor kezelte és követte személyes találmánya vergődését és agóniáját? Összesűrűsödött abban a magyar politika legerősebb emberének számos jellemzője: néha kis érzelmesség, de aztán mégiscsak a praktikum; az erő, a siker esélye a megmérendő, a megbecsülendő, az eldöntendő. Könnyű elnök nem is oly nehéz bukása nem hősies pillanat. Schmitt távozása Orbán kudarca, melyet most igyekszik eltávolítani magától. Érdeme viszont a munkáját végző sajtónak, a saját politikai szimpátiáin felülemelkedve állást foglalójobboldali értelmiségieknek; érdeme Tulassay Tivadar SÓTE-rektor meg egyeteme tisztességes döntésének. Van autonómia, mint azt megmutatták, van önállóság - ezt érdemes megrágnia a magyar miniszterelnöknek, bár egyes hű hívei elkezdték a vagdalkozást. Mameluk legyen a talpán, aki megérti: nincs miért bosszút állni, doktor Schmitt már nem lakik itt. Csak remélhetjük, hogy nem keresnek egy másikat. Hogy nem egy másikat keresnek, hanem mást. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ KÜLFÖLDI SAJTÓ A nemzetközi sajtó jelentősebb lapjai mind foglalkoztak SchmittPál távozásával. A The Wall Street Journal amerikai napilap európai kiadása Orbán Viktor miniszterelnök számára politikai szempontból zavaró fejleménynek nevezte a lemondást, amely szerint Schmitt köztársasági elnökként törvények százait írta alá - beleértve az új alkotmányt. „Orbán hazai és külföldi bírálói szerint ezek a lépések aláássák a demokratikus fékeket és egyensúlyokat” - írta a WSJ. Az amerikai lap szerint egyelőre nem világos, hogy az új államfőjelölt kiválasztásakor Orbán túllép-e a „Fidesz- nagyágyúk”körén. A Die Welt német konzervatív lap portrét közölt Schmitt Pálról Megbízható bélyegzőpárna címmel. A lap szerint a döntés a lemondásról „túl későn és nem teljesen szabad akaratból” történt. A „pártvazallus” Schmitt „megbízható bélyegzőpárnának bizonyulti’ az államfői tisztségben, mivel „bármiféle megjegyzés és kérdés nélkül” írta alá a törvényeket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap a címoldalán foglalkozott Schmitt lemondásával. A lap szerint a távozó államfő „az utolsó pillanatig ragaszkodott hivatalához”, de a hétfői Fi- desz-KDNP frakcióülés „megmutatta, hogy Schmitt nem tartható, mert az a kép, amelyet tükröz, nemcsak az akadémiai szférának káros, hanem a legmagasabb állami tisztség, a kormány és az or- szágszámárais”. A Financial Times Deutschland üzleti lap Magyarország Guttenbergje lemond címmel közölt összeállítást. Pal Daniel Renyi szerint Schmitt esete olyan, mintha a plágiumvád miatt lemondásra kényszerült volt német védelmi miniszter, „Karl-Theodor zu Guttenberg esetének magyar remake-je volna”. A Der Standard liberális lap a nemrég szintén lemondani kényszerült Christian Wulff németállamfőhözhasonlította Schmittet abban, hogy „lojalitása és alkalmazkodóképessége miatt” támogatta őt a Fidesz. A kormány próbálkozása, hogy az egyetemre hárítsa a felelősséget, nem járt sikerrel, noha a rektornak „gyalogáldozatként” mennie kellett. (MTI)
