Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-21 / 93. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 21. Szalon 23 Ahol az állampolgároknak nem adatik meg a lehetőség, hogy változtassanak sorsukon, csakis a szegénység állandósulhat... A társadalmi együttélés és a kiszolgáltatottság érdekviszonyai Az 1989-es rendszerváltás során vált nyilvánvalóvá, hogy a demokratikus átmenet a magyar társadalom túlnyomó része számára a parlamentáris demokrácia kereteit ugyan megteremtette, de a jogállamiság intézményi működése kezdettől fogva átláthatatlan volt. KERÉKGYÁRTÓT. ISTVÁN A legtöbb politikai ígéret ellenére a demokratikus együttélés semmilyen módon nem vált a közösségek legsajátabb ügyévé, még kevésbé gyakorlatává, ehelyett rendszerint az államszocializmusban elfogadott és alapvetően alattvalói magatartás kelt életre, vagy a fogyasztói alapállás hatalmasodott el. S ezzel egyidejűleg a változatlan társadalmi viszonyokba való beletörődésből fakadó apátia hatalmasodott el, miközben időről időre egyre nagyobb a kísértés a jövedelem elvonására és elosztására alapozott jóléti állam ideológiája iránt. A korábbi rendszer a gazdasági fejlődés számára aligha teremtett kedvező feltételeket, s intézményrendszerével és jövedelemelosztási politikájával tudatosan járult hozzá a társadalom végzetes polarizálódásához, a népesség tömeges elszegényedéséhez és leszakadásához. Ajelenkori szóban ugyan az egyre inkább szélesedő közép- osztály elérését támogatja, s szintén szóban ösztönzi az egyének és vállalkozások gyarapodását, de vajmi keveset tesz az állampolgárok anyagi és általában vett egzisztenciális kiszolgáltatottsága ellen. Legfeljebb a tőkeakkumulációs folyamatokat támogatja, de csak olyan befektetéseket céloz meg, melyek az egyéni és csoportos munkateljesítmények növekedésével járnak, kevésbé a rászorulók célzott támogatásával. Hiába érvényesült a növekvő államgazdasági szerep, ha közben az egyéni és csoportos biztonságvesztés is nőtt. Egyúttal a közrend is veszélybe került, miként a demokratikus berendezkedésnek a társadalomtól való szüntelen távolodása is. Ezért sem véleden, hogy az elkeseredés tűrhetetlen társadalmi-szociális mélypontján az állampolgárok meghatározó többsége olyan kiutakat keresett, amelyek a társadalmi és gazdasági bajokat csakis a demokrácia bővítésével kívánják megvalósítani. Ennek realizálásához mindenképp szükséges az infrastruktúra szélesítése és mélyítése, kiváltképp az ország tőkevonzó és -megtartó képességével. Egyszersmind fontos az elesettek, a kiszolgáltatottak és esélytelenek kitöréseit javító mechanizmusok megteremtése. Amihez nem pusztán a gazdasági-szociális védőháló működtetésére van szükség. Mivel a jelenlegi rétegzett társadalmon belül elfoglalt pozíció mindig relatív, és az elégedettség vagy a lecsúszott- ság érzete azon mérhető, hogy mások jobban vagy rosszabbul élnek, nem meglepő, hogy az alsóbb osztályokhoz tartozók minden társadalomban - tekintet nélkül az illető ország gazdasági helyzetére - az elégedetlenség különböző jeleit mutatják a kedvezmények fennálló elosztási módjával szemben. A társadalmi együttélés mentális alapjai Napnál világosabb, hogy az elmúlt évtizedekben szinte semmi sem történt a valódi társadalmi együttélés gyakorlatának társadalmi elsajátításáért, lényegében mindmáig a parlamenti választásokra korlátozódott a politikai aktivitás. így aligha véletlen, hogy növekszik a lecsúszók száma, és szűkül az álláskínálattal. Azzal is számolnunk kell, hogy a tartós munka- nélküliség tovább csökkenti számos háztartás szinten maradásának esélyeit, a leépülés pedig újabb munkanélküliséget szül. Ha a lecsúszó családok egy része esetleg ideig-óráig fedezni tudja is az álláskeresés és az átképzés költségeit, általában nem képesek gyermekeik megfelelő iskoláztatására. A gazdasági fejlettség azáltal, hogy eredendően magasabb jövedelmet, nagyobb gazdasági biztonságot és széles körben magasabb iskolázottságot biztosít, nagyban meghatározza a demokratikus együttélés formáját, függetlenül attól, hogy az alacsonyabb élet- színvonalon élők helyzete láthatóan nem ezektől függ. Az egy főre jutó alacsony jövedelem, valamint rendszerint a politikai szélsőségek társadalmi bázisát tápláló kellő mértékű elégededenség felgyülemlése kozd összefüggés szerepét megerősíti számos közvélemény-kutatás is. Köztudott, hogy a személyes biztonságérzet összefügg az egy főre jutó jövedelemmel, szegények esetében pedig az egy főre jutó élelmiszer- kínálattal . Azokban a társadalmi szituációkban, melyekben az állampolgároknak nem adatik meg a lehetőség, hogy változtassanak sorsukon, igazából csakis a szegénység állandósulhat. Végső soron azok az állampolgárok, akiknek a mindennapi tapasztalta a legfontosabb kommunikációkat, a meghatározó interakciókat olyanokra korlátozza, akik velük egy szinten élnek, sokkal pesszimistábbak, mint akik jobb életfeltételek kilátásaival szembesülnek. A növekvő munkanélküliség elengedhetetlenül növeli a reménytelenül lecsúszók - azaz a középtávon is munkanélküli-segélyre szorulók - számát. A reális együttélés elérését segítő gazdaságpolitika kidolgozásának és megvalósításának nélkü- lözheteden feltétele az ország rendelkezésére álló materiális és szellemi erőforrások felmérése, valamint azoknak a viszonyoknak az ismerete és kalkulálása, melyek adottságként befolyásolják az ország fejlődését. Bár Magyarország meglehetősen kevés belső piaccal rendelkezik, az európai gazdaságba mélyen integrálódott, s így minden szempontból nyitott gazdaságnak tekinthető. Az elmúlt több mint húsz év azonban nem volt elegendő az együttélés közösségi normáinak kiteljesedéséhez. Úgy is mondhatnánk: az együttéléshez elengedhetetlen demokrácia mentális alapjai ez ideig nem erősödtek meg. Sokak szerint a demokratikus közösségi létformák alapjai sem szilárdultak meg. S mivel a magyar lakosság túlnyomó része egyáltalán nem vett részt a rendszerváltás folyamatában, lényegében a feudális hagyományok őrzője. Még ha örömmel tölt is el, hogy a mai magyar társadalom meglehetősen messzire jutott akár a magánélet és a terhes összezártság kiküszöbölésében, mégis az vehető észre, hogy - eltekintve az ideáloktól - sok szegény ember (főként a cigány származásúak) nem engedheti meg magának a magánélet bármifajta luxusát, pedig vágyik rá. Mások viszont, akik rendszerint megteremtik maguknak a hábo- rítadan magányt, éppen az elszigetelődéstől szenvednek. Világosan kitűnik, hogy az életkörülmények terén a zavartalan magánélet elérése iránti vágy hiánya megint csak hátráltatja a szociális viszonyok kiteljesedését. Mellesleg a magánszféra utáni vágy a mai magyar társadalomban is közeli rokonságban áll a szimpla, a magántulajdon utáni fokozott vággyal. Alighanem az sem cáfolható, hogy a mai viszonyok között a modemnek tekinthető „életunalmunk”, a taedium vitae nagyobbrészt az állampolgárok közti távolságból következik. Amint manapság a legtöbb társadalmi anomália - beleértve az egyik csoportnak a másik iránti bizalmatlanságát (hívjuk faji diszkriminációnak vagy osztálygyűlöletnek) vagy a bűnözés elburjánzását -, ez is a tömeges normasértés mélyülésére vall. Ha viszont a társadalmi együttélésből mindenki számára nem születik valamiféle közösen vallott értékrend, akkor azt legkevésbé sem lehet valahonnan kívülről létrehozni. A következő nemzedékek dolga eldönteni, létre tudnak-e hozni egy olyan magánéletmodellt, amelynek alapja nem a gyűlölet továbbélése. Meglehet, hogy pusztán olyan életmódra kellene törekednünk, amelynek során sokkal többet vágynánk megosztani másokkal, hisz jobban megbíznának bennünk, mint jelenleg. Az együttéléssel járó igazságosság azt kívánja, hogy a társadalom teret adjon minden erénynek, és hogy igazságtalannak tekintsen minden érdemtelenül kapott alárendeltséget. Amint szintén nyilvánvaló, hogy a mai magyar társadalomnak olyan körülményeket kell teremtenie, ahol az állampolgároknak alkalmuk nyílik arra, hogy a legteljesebb mértékben kifejlesszék képességeiket. Ha mélyül a kiszolgáltatottság Az igazságosság vitathatatlanul a társadalmi fejlődés mindennél fontosabb követelményévé válik. Hosszabb távon Magyarország így arra kényszerül, hogy csökkentse akár a meglevő egyenlőtlenségeket a képességek és a pozicionális elosztás között. És amennyire lehetséges, segítse az állampolgárokat abban, hogy leküzdjék a családi múltjukból és a szociokultu- rális viszonyokból származó hátrányokat. Ahol hiány van a legszükségesebb javakban, ott a meglevők megoszlása szükségképpen kevésbé lesz igazságos. Úgy is fogalmazhatnák: minél szegényebb egy ország, és minél alacsonyabb az alsóbb osztályok abszolút értelemben vett életnívója, a felsőbb rétegek annál kevésbé tudják elkerülni, hogy ne úgy tekintsenek az alul levőkre, mint többnyire a társadalom normán kívüli kasztj ára. Az ország jövedelmi színvonala elkerülhetetlenül kihat a demokratikus normák iránti fogékonyságra is. Ugyanis ha megalapozott szintű a jólét ahhoz, hogy ne okozzon túl nagy változást, ha valamilyen újraelosztás megy végbe, akkor jóval könnyebb elfogadni azt a gondolatot, hogy semmilyen változásra nincs szükség. Különösen akkor, ha az egyént többé nem konkrét közösség konkrét szokásnormái szocializálják elsősorban, hanem átfogóbb értékek, normák és más magatartásirányító szimbólumok szintjén kapja meg a közösségekhez való illeszkedés szabályait. Aggasztó a társadalom szociális érzékenysége, vagy úgy is mondhatnánk: az elviselési szint. Aggasztó, ahogyan a társadalom az öregjeit, a nem aktív, nem munkaképes állampolgárait kezeli. Lassanként az új módon létrejött sajátos diszkrimináció húz éles határt a humánusnak cseppet sem mondható társadalmi hasznossági szemlélet alapján. Mivel pedig egyre inkább az válik hasznossá, aki csakis az értékesíthető javak sokaságát termeli és még inkább fogyaszt) a - ugyanakkor a kor, a társadalmi jólét és közérzet egoizmusa eleve még a „rossz” látását is elutasítja -, az elesettek szükségszerűen kiesnek mind az intézményes gondoskodásból, mind a privát figyelem köréből. Látnunk kell: ha nem működik - vagy nem optimálisan - a szervezett társadalompolitika, vagy nem lép be spontánul az amúgy sem nagyon létező közösségek intézményt helyettesítő akciója, hogy önként vállalat felelősség alapján lássák el ezt a feladatot, akkor nincs, aki gondját viselje azoknak, akik nem tudnak gondoskodni magukról. Mind a lentről kialakított törődés elől, mind a fentről alakított módszeres segítés útjából sok akadályt kell elhárítani. De ahol ennyi a feladat és ehhez képest az állami segítség ennyire csekély, ott szélsőségesen eltérő habitusokkal találkozhatunk. A kiszolgáltatottság helyzetében valójában az emberi autonómia minden szinten sérül, mivel a viszonosság nélküli függések rendszerébe kerülnek a benne levők, kont- rollmechanizmus gyakorlata nélkül. Az aszimmetria s a hierarchia fentről lefelé mindvégig erősödik. A humánum tömegesen sohasem intézményesíthető. Hisz a napi gyakorlatban a társadalom uralmi törvényeinek alá van vetve, s szemlátomást az érdek, az agresszió, az embertelen törekvések determinálják erősebben a viszonyokat. Különösen azokban a társadalmi helyzetekben nehéz a humánum intézményesítése, amelyekben a pénz, a hatalom, a presztízs uralkodik, ahol tehát ezekkel szemben kellene gyakorolni a nem mindig méltányolt, klasszikus értelemben vett emberiességi szempontokat. Végül mondanunk sem kell, hogy a mai társadalmi autonómia mindenképp a szociális viszonyok egyik útjelzőjeként tekinthető. A valamikor mindenben alávetett és kiszolgáltatott állampolgárok manapság cselekvéssel igyekeznek a maguk befolyása alá vonni a körülményeket, és igyekeznek fölébe kerekedni, esetleg - ahol lehet - lazítani a mindent meghatározó körülmények teljes szigorán. A mélyülő kiszolgáltatottság egyike azoknak a társadalmi folyamatoknak, amelyekben az ember elveszti önrendelkezésének java részét. Úgyis mondhatnánk: az állampolgárok nem kezelhetik saját ügyükként a sorsukat. És mivel előbb-utóbb akaratlanul is beletörődnek a kiszolgáltatottságukba, legfeljebb optimális módot igyekszenek találni a kényszerpályákon belül mindig adódó játéktér kihasználására. Azonnal tegyük hozzá, hogy a kiszolgáltatottság és a hatalom helyzetének torzító hatása többnyire két struktúraformáló tényező miatt erősödik. Míg az egyik a szűkösség, amiben például az egészségügy működik, a másik azoknak az ellentmondásoknak a sora, amelyek anomáliákat szülnek az elvek és a gyakorlat ütközése miatt. A szerző szociológus .—v------—-------...í——...........- i -• __^ A következő nemzedékek dolga eldönteni, létre tudnak-e hozni egy olyan magánéletmodellt, amelynek alapja nem a gyűlölet továbbélése . (Kép:TASR/EPA/Stefan Zaklin)
