Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-21 / 93. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. ÁPRILIS 21. INTERJÚ 19 annál inkább tudatosítja, mennyi váradan dolog történhet. Egyébként nem egy izgulós típus. Nem lehet látni. Azért is fizetnek, hogy nyugalmat és kedvességet árasszak. Hogyan lehet eljutni odáig, hogy abszolút professzionálisan álljon a dolgokhoz, hogy például, amit nem tud is, erényként tüntesse fel, s nyugalmat közvetítsen a csapatnak? Senki nem születik mindentudónak. Óriási szerencsém volt, igazi, vérbeli szakemberek vettek körül, amikor először, még Budapesten - egyébként az is Mercure volt - a szállodaiparba kerültem. A recepción kezdtem, s mint egy szivacs magamba szívtam mindent, ami szép és jó. A felelősség az, hogy ezt az ember tovább is adja a kollégáknak. Mindenki mindent nem tudhat, ezért fontos, hogy az összes területre szakembereket keressek, az ő tudásukat is igénybe vegyem. Kitől kapta a legtöbbet? Nincs olyan, hogy egy ember, olyan van, hogy csapat. Egy szakember sokkal többet tud például a légtechnikáról vagy hasonló szakproblémákról, mint én, aki laikusként tudom, hogy mit szeretnék látni, és miként működjön a rendszer. Ö viszont tudja, hogy azt hogyan kell megvalósítani, beállítani. A nagykaposi gimnáziumból került Budapestre, a főiskola és az egyetem után ott kezdett dolgozni, majd rövidesen Pozsonyba jött, s az induló Ibis Szálloda igazgatóhelyettese lett. Úgy tűnt, minden úgy megy, mint a karikacsapás. Pedig a pofonok sem maradtak el. Amikor Pesten munkát keresett, azzal küldték el, hogy elveszi a helybeli magyarok elől a munkát. Összesen nyolc évet töltöttem Magyarországon, s 2003-ban jöttem Pozsonyba. Mindig azt mondom, hogy nagyon gyorsan lettem magas beosztású vezető, de nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ez így legyen. Nem tudom összehasonlítani, hogy jó-e a gyors előrelépés, de az biztos, hogy mindig áldozatot kell hozni. Én például többet dolgoztam, mint sportoltam. Tulajdonképpen bedobták a mélyvízbe. Voltam egy háromszor három hetes gyorstalpalón Párizsban, de főként fokozatosan, ahogy az ember halad felfelé a ranglétrán, egyre többet tud meg a szakmáról, egyre többet lát, mit kell tenni, mit hogyan lehet elérni. Azt kell leginkább megtanulni, hogy az adott piaci helyzetben, egy adott szituációban mi a legjobb döntés annak a cégnek, ahol dolgozom. Ahogy én ismerem, maximalista, főleg önmagával szemben. Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy következetesebb. Talán így jobb is, mert ha másokkal szemben lennének ilyen nagy elvárásai, kibírhatatlan főnök lehetne. Hogy mennyire vagyok kibírható főnök, azt másoktól kellene megkérdezni... De tény, hogy tudok engedni, sőt. Néha többet is, mint kellene. Mert meggyőződésem, hogy az emberekből ki lehet hozni a legjobbat. Magának is meg tud bocsátani? A hibáimat? Igen. De a lécet nem szokta lejjebb engedni? Nem, sőt. Hatalmas energiát helyezek abba, hogy bizonyítsam a környezetemben is, az a jó irány, amerre haladunk. Ha nem látják be, elvárom, hogy ők győzzenek meg. Mi a legnehezebb egy fiatal top- menedzser életében? Ma a bizonytalanság. Az, ami jellemzi az életet, ami igaz volt tegnap, az ma már nem igaz. Azzal az üzleti stílussal, amellyel valamit el lehetett adni tegnap, azzal ma már nem tudjuk. Állandóan alkalmazkodni kell a piaci környezethez, és ez nagyon nehéz. Nehezebb annál is, mint összeszedni egy jó csapatot? Hiszen mindenkinek más a habitusa. Jelenleg 43 tagja van a csapatnak, ezenkívül számos külsőssel dolgozunk. Általában megkérdezik, mi alapján szedem össze a csapatot. Nos: szeretem az egyéniségeket, ugyanakkor ezeket nem könnyű összekovácsolni, sokat kell együtt lenni, együtt dolgozni. Az egész egy folyamat eredménye. Persze rögtön az elején is kell egy csapat, amelynek elég energiája' van ahhoz, hogy megnyissunk egy szállodát. Mindenkinek a maximumot kell kihoznia magából. Utána ez a csapat átalakul egy üzemeltető csapattá, ahol egész más dolgokra kell összpontosítani. Rengeteg energia kell egy új szálló megnyitásához. Ön ezt már kétszer megtette. Melyik nyitás volt nehezebb? Más volt, de mindkettőben rengeteg munka rejlik. Minél közelebb voltunk a nyitáshoz, annál több volt a munka. Utána pedig szép csendesen helyreállt a napi rutin. De mint mondtam, ma már ez sem igaz, manapság már nincs napi rutin. Mindegyik szálló más. A kinevezett igazgatónak van beleszólása abba, hogy milyen legyen a dizájnja? Igen, rettentően örültem, hogy az én véleményemet is kikérték arról, hogy nézzen ki a szálloda, milyen legyen a belső dizájn, a részletek. Mindenben szorosan együttműködtünk a tervezőkkel, és lényegében a papíron lévő dolgokat kellett életre kelteni. Épp nemrég mondta az egyik, bennünket meglátogató kollégánk: az a legszebb ebben a szállóban, hogy a megtervezett dolgok valójában, élőben még szebbek lettek. Mert ez fordítva is megesik. Hány órát dolgozik naponta? Annyit, amennyit mindenki más egy hasonló pozícióban. Mi jelenti a pihenést? A kikapcsolódás. És hogy tud kikapcsolódni? A barátokkal. Néha az ember kikapcsolja az agyát azzal is, hogy bekapcsolja a tévét, elolvas egy jó könyvet. Hány hónapig nem volt kikapcsolva az agya? Az elején sokáig, utána rájöttem, hogy ki kell kapcsolni. De ha van egy projekt, az ember folyamatosan dolgozik, hogy az megvalósuljon. S akkor abba nem fér bele a szabadság. Pedig kicsit irigyb is az ember, hogy egy igazgatónak mindenütt jár kedvezmény a szállodaláncon belül. Az adott szállóból pedig négyezer van szerte a világon. Ez nem gond. Ugyanakkor a szállodaiparban nagyon nehéz eldönteni, melyik az a legjobb időpont, amikor elmegyek szabadságra. Mert ilyen legjobb időpont nincs. Furcsa dolog, de elárulom, hogy a szállodaigazgató nem szívesen alszik szállodában. Megbocsátható bűn? Valóban így van. Személy szerint rengeteget utazom, s ott is dolgozom. Visszatérve arra, hogy mi a kikapcsolódás: az, ha nem vagyok a szakmában. Ha szállodában lakom, nehéz elvonatkoztatni magamtól, utolér a foglalkozási ártalom. Harmincöt éves. Egyelőre a családot az édesanyján kívül a bátyja jelenti, de nagyon szoros és meghitt a kapcsolata a volt kollégája gyerekeivel. Imádja a gyerekeket, nagyon ért a nyelvükön. Mennyire egyeztethető össze a család és a jelenlegi helyzete? Pár évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy nem egyeztethető ösz- sze. Mostanra eljött az az időszak, amikor már a családra is lesz idő, amikor már tudok kompromisszumokat kötni. Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik tudtak egyszerre családot és karriert építeni. Én nem tudtam. Ha a karrierről beszélünk, feljutott a csúcsra. Mi jöhet még? Nem kötném feltédenül a ranglétrához az elvárásaimat. Az, hogy topmenedzser vagyok, nem jelenti azt, hogy holnap nem szeretnék más pozícióban dolgozni - legyen az más szakirány, vagy közgazda- sági, pénzügyi intézmény. Az ember sikerélményt hajt. Függetlenül ettől, meg kell őriznie józanságát, különben elveszti a talajt a lába alól. Kelet-Szlovákiából, a zempléni Deregnyőből származik, Nagy- kaposon érettségizett, onnan került Budapestre, majd Pozsonyba. Hol van leginkább otthon? Most már Pozsonyban. A szülőföld az olyan, mint a számítástechnikában a lementés: az ember bármikor visszatérhet a gyökereihez. Lehetőség lehet, de most Pozsony az otthonom. Világfi vagyok, ahol élek, az a hazám, épp azt szeretem. Urbán Klára
