Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-16 / 88. szám, hétfő
6 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 16. www.ujszo.com KOMMENTÁR Még tart az ötletbörze S1DÓ H. ZOLTÁN , J\z egykulcsos adó március 10-éről 11 -éré virradóra elhunyd’ -közölte Peter Kažimír pénzügyminiszter. Ez az alaphang kellően kifejezi mindazt, ami a gazdaságpolitikában az elkövetkező négy évben vár ránk. Robert Fico békülé- keny hangneme fokozatosan harciasabbá válik, mivel lassan rájön, hogy a sokaknak oly tetsző milliomos- és luxusadókkal túl sok pénzt nem söpör be az államkasszába. Acélzott szociális juttatások folyósítása ugyan életképes ödetnek tűnik, azonban hatékonysága azon múlik, mekkora havi keresetnél húzzákmeg a határt. Ha már havi 800 euró is magas keresetnek számítana, ez esetben a teljes középosztályelesne a családi pótléktól. Fico a múlt héten igyekezett ráijeszteni a közvéleményre, mondván, a Radiéová-kormány az év első negyedévében a tavalyihoz képest 500 millió euróval többet költött el. Ilyet még nem látott a világ-színészkedett a kormányfő. Szerényjavaslatunk, hogy agya mozgatásával is foglalkozzon, mert akkor eszébe jut, hogy előző kormányzásának utolsó évében, 2010- ben jóval nagyobb pénzszórást folytatott. Ariogatás ahhoz kell, hogy megteremtse a pénzbehajtás feltételeit. Abankokat már megfenyegette a magasabb adókkal, a magánnyugdíjpénztárakból szintén a maximumot akaij a kisaj tolni, és ismét nekifutott a magán egészségpénztáraknak, miközben fél szemmel már újra a Szlovák Gázmüveket méregeti. Mindezt már megéltük egyszer, azzal a különbséggel, hogy most talán kifinomul- tabb eszközökkel facsalj a ki a pénzt az érintettekből. Tény, a második nyugdíjpillér komoly teher az állam számára, a rendszer csupán bő tíz évmúlva fordul termőre, amikormárFico remélhetőleg nem lesz a honi politika meghatározó szereplője. Viszontkormányánakmostkellpénz, ígyamajdani nyugdíjasok kárára csökkenteni fogj ák a magánpillérbe történő befize- tésekmértékét.Azegészségpénztáraknyeresége sem elégtetemes ahhoz, hogy annak elvételével akár csak három héten át finanszírozni lehessen a több sebből vérző egészségügyet. Ilyenkor érdemes emlékeztetni arra, hogy a jelenlegi egészségügyi miniszter korábban milyen hihetetlen veszteséget halmozott fel az állami egészségbiztosítónál. Tény, az uniós feltételek teljesítésének szorításában a kabinet nem lehet válogatós, le kell faragni a hiányt, méghozzá sürgősen. Járható út lehet az államigazgatás karcsúsítása, a párhuzamosan működő hivatalok felszámolása, az adóhivatalok működőképessé tétele. Nem győzzük hangsúlyozni, ha Szlovákia nem volna a rutinos adóelkerülők országa, akkor semmilyen megszorításra nem volna szükség. Peter Pellegrini pénzügyi államtitkártegnap közölte, apénzügyi, abelügyiésaz igazságügyi tárca közös erővel támadást indít az adóelkerülők ellen. Az ilyen trojkák csak akkor hatékonyak, ha kitartóan, nem kampányjelleggel göngyölítik fel az adóelkerülókszöve- vényes hálóját. Ödetektehátvannak, ideje volna kidolgoznia takarékossági intézkedések ütemtervét úgy, hogy az életképes ágazatokból, társaságokból túl sokat azért ne sajtoljanak ki, az elszivárgó pénzforrásokatpedigleállítsák. Már csak azért is, mert nem egyszeri intézkedésekről van szó, a Fico-kormány teljes ciklusát a pénzügyi szerénységnek kellene jellemeznie. Egyelőre az ötletbörze gyöngyszemeiből csemegézhetünk, talán a kormányprogramból kiderül, a jó gazda mértékletes visszafogottsága, vagy a politikai túlhatalomtól megrészegül- tekvagdalkozásalesz-ejellemzőamásodikFico-kormányra. A kisebbségi miniszterelnök-helyettes poszt megszüntetésével máris sérül a kisebbségi status quo Légy észnél, Robo! Ha RobertFico megszelídü- lése a szlovákiai magyarokhoz és az országban élő nemzeti kisebbségekhez fűződő viszonya szempontjából sem puszta képmutatás, egyértelmű és konkrét gesztussal is bizonyítania kellene ezt. Azon túl, hogy kormányra lépése előtt és után is deklarálta, nem kívánja megváltoztatni a Radiéová-kormánymásfél aktívévé alatt kialakított kisebbségi status quót. BARAK LÁSZLÓ A puszta ígéreten túl a konkrétumot első lépésben kétségkívül az jelentette volna, ha a status quo érinthetedenségének hangoztatásával párhuzamosan nem jelenti ki a kormányfő azt is, hogy kabinetjében nem számol kisebbségekért és emberi jogokért felelős helyettesének posztjával. Ami Fico kisebbségi status quóra vonatkozó ígéretének épphogy ellentmond. Ha mégoly profi szózsonglőrökre bízza is ennek a ténynek a cáfolatát. Hiszen, ha például egy mankóra szoruló rokkant kezéből kiveszik a mankót, akkor nyilvánvalóan megváltozik a helyzete. Vagyis más lesz a helyzete, mint amilyen mankója birtokában volt. A kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesi funkció a Radičová-kormányban egyébként valóban mankóként szolgált a szlovákiai kisebbségek számára. Amit bizonyít az is, hogy megszüntetését visszalépésnek minősítette a Magyar Koalíció Pártja elnöke, Berényi József is. Holott, amíg Rudolf Chmel személyében egy Híd párt által delegált politikus funkcionált kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesként, az MKP politikusai lépten- nyomon bagatellizálták a kormányhivatalban általa irányított hivatalnokok munkáját, a miniszterelnök-helyettes törvénykezdeményezői, érdekvédelmijogköreivel együtt. Hagyjuk azonban az alkalmi politikai játszmákat, hiszen az MKP politikusainak különben is butaság lenne most már olyan riválisokként, sőt, ellenségekként kezelni Híd párti kollégáikat, mint amikor azok kormányzó pozícióban voltak. Akkor sem, ha a Hídnak parlamenti pártként továbbra is nagyobb a mozgástere a kisebbségi, emberi jogi érdekképviselet tekintetében is, mint a megint parlamenten kívül rekedt MKP- nak. Hiszen, ha tetszik, ha nem, jelenleg egyedül Bugár Béla az a kisebbségi politikus, aki ugyan most már ellenzéki státusban, de egy parlamenti párt elnöki pozíciójából partnerként figyelmeztetheti a kormányfőt: Légy észnél, Robo! Ne barmol- jál bele a kisebbségi és emberi jogi intézményrendszerbe, mert kiderül, hogy képmutató vagy... Az ígéreteket különben is illik betartani. A kisebbségi status quóra vonatkozót például úgy, hogy nem kerül fölszámolásra az a kisebbségi kormányhivatal, illetve intézményrendszer, amely a Híd jóvoltából Rudolf Chmel idején kezdett kiépülni. Egy olyan kisebbségvédelmi, törvénykezdeményezői és a kisebbségi kultúrák állami finanszírozását felügyelő ágendával, amilyenre nem volt példa Szlovákia létezése óta. E konkrét status quo, vagyis a kialakult helyzet változatlan fenntartása ráadásul abban az esetben is lehetséges, ha Fico mégis ragaszkodna a kisebbségekért felelős miniszterelnökhelyettesi poszt megszüntetéséhez. Meg kellene vele értetni, ha a kisebbségi, emberi jogi kormányhivatal intézményként megmarad, majdnem mindegy, hogy a vonatkozó feladatkörökért felelős hivatalnoki apparátust nem miniszterelnök-helyettes, hanem mondjuk, kormánybiztos, avagy épp maga a miniszterelnök felügyeli majd! Ez esetben Fico sem lenne sunyi képmutatással vádolható. Ám, ami a kormányfő lelki világánál, emberi és politikusi megítélésénél nagyságrenddel fontosabb, a szlovákiai kisebbségek sem éreznék magukat kifosztva. Hallottad, hogy drágább lesz a fogorvos? (Peter Gossónyi rajza) A dotációs politika és az egységes uniós agrárpolitika újragondolásában kellene megjelennie egy Prága-Varsó-Pozsony-Budapest érdekközösségnek Az árszabályozással van egy kis gond: a kereskedő a legolcsóbbat veszi LOVÁSZ ATTILA A miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy az élelmiszer- és energiaellátás két olyan terület, amelyet nagyon szigorúan kell szabályozni. A Smer elnöke ezzel a mérhetetlen drágításnak szeretne gátat vetni. Ha a szabályozás közügy, akkor semmi baj, a politikusokat azért választjuk, hogy a közügyekkel foglalkozzanak. A kérdés csak az, mennyire közügy egy-egy termelő, vagy szolgáltató szektor szabályozása, s maga a szabályozás mivel jár. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban már mantra, hogy a hazai helyett behozzuk az unió más országaiból a bóvlit (ez azért nem mindig igaz), mert olcsóbb (ez viszont mindig igaz). Ilyenkor kiált szabályozás után magára valamit is adó politikus, mert a szigorúbb szabályoknak köszönhetően majd biztos olcsóbb lesz az élelmiszer és több hazai terem. Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor azt mondhatnánk, ide nekünk a szabályozást. Igen ám, de a szlovák élelmiszer-ipari szabályozás minőségi része rendben van és szigorú (ennek ellenére gyakori a szabálysértés), a minőségi mutatók kapcsán pedig minden élelmiszer-ipari terméket forgalmazó vállalkozó jól tudja, mennyire nehéz új áruval betömi a piacra. Ami az árszabályozást illeti, ott viszont van egy gond, nem is kicsi: az áruházláncok, a kereskedők az árak leszorításakor valóban a lehető legolcsóbb beszállítótól vásárolnak. A lehető legolcsóbb beszállító pedig a lehető legjobban dotált beszállító - legalábbis Európában. Az árversenyt a spanyol, olasz, osztrák termelőkkel a hazai termelők nem szellemi fogyatékosságuk vagy dilettantizmusuk okán nem tudják megnyerni, hanem azért, mert a behozott áruk olyan mértékű támogatást élveznek, amilyenre a hazai közpénzekből nem jut. A spanyol alma nem azért szép és olcsó, mert spanyol, hanem azért, mert a spanyol termelő költségei alapján eleve olcsóbban képes szállítani. A szabályozás tehát - amelyért most Fico kiált - olyan értelemben deformálja a piaci árakat, amire a hazai termelő fizet rá. A dotációs politika tehát önmagában rossz - ha innen nézzük. A kormánynak persze van azért eszköze arra, hogy a hazai termelőket részesítse előnyben. Pl. jogszabályi úton kötelezheti a nagykereskedőket, üzletláncokat, hogy bizonyos százalékban hazai termékeket kell kínálniuk. Igaz, mondhatnánk, hogy ez diszkrimináció, de ezt a részét most nem boncolgatjuk. Nézzük inkább, mi lenne a következménye egy ilyen döntésnek. A hazai áru a polcokra kerülne, a termelők akár normál haszonnal is dolgozhatnának, de a polcon a hazai drágább lenne. E kis országban 22 éve kizárólag árverseny folyik. A fogyasztó szemével nézve nagyon jó tendencia, hiszen olcsóbban juthat hozzá a napi betevőhöz. De ugyanaz a fogyasztó, aki a legolcsóbb megoldást keresi bevásárláskor, hazaérve esetleg termelő, akinek viszont az az érdeke, hogy áruját eladja és haszna is legyen. Az árverseny tehát áttételesen egy sor hazai termelőt tesz tönkre, de ha az árverseny így marad, akkor az áruházak polcain rohad meg a hazai, így azok nem akarják a drágább terméket. Ha százalékarányban viszont be akarják tartani az esetleges kötelező kvótát, akkor bizony az a választék rovására megy majd. A jóhisze- műnek eladott szabályozás végeredményben a fogyasztó ellen fordul - márpedig a fogyasztó ugyanúgy adófizető polgár, mint a termelő, a kormányzat tehát nem ússza meg, hogy az egyik probléma megoldását követően azonnal jelentkezik egymásik. Mi a megoldás? A dotációs politika és az egységes uniós agrárpolitika újragondolása. Ehhez viszont az unióban erő kell, befolyás. Pontosan itt kellene megjelennie egy Prága-Varsó- Pozsony-Budapest érdekközösségnek (román és szlovén érdekkel is bővülhetne). Nos, itt van a politika előtti nagy kihívás, s nem a végcélt nagyon nehezen megvalósító helyi, országos szabályozás megerősítésében.
