Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-13 / 86. szám, péntek
www.ujszo.C9m ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 13. Kópé 19 így rajzoltok husvet után Marcell Noémi, 74, Dióspatony Széllé Krisztina, 13 éves, Dióspatony Kedves Gyerekek! Kiss Vanessa, 10 éves, Bős Hegyi Denisa, 9 éves, Ekecs Turocz Barbara, 8 éves, Nyárasd hét kiesés után ismét örömmel állok itt előttetek, és jelentem, rengeteg nyuszis, csibés, tojásos rajzot kaptam, jut belőle még a jövő hétre is. Egyik szebb, mint a másik, nincs szívem félrerakni őket, úgyhogy nézegessétek, örüljetek Ti is, hiszen a tojás, a csibe, a nyuszi nemcsak a húsvét, hanem a tavasz, az újjászületés jelképe is. És hát tavasz van, gyönyörű, legalábbis remélem, már csak az lehet! Szeretettel! Szamaránszki Miriam, 8, Mistál Rácko Erika, 7 éves, Rété Dohorák Anett, 8 éves, Alistál Első kokárdánk ,.Boldog ünnepünk ez nekünk annak ellenére, hogy 1849-ben szabadságharcunk elbukott. Boldog ünnepünk, mert a saját létünkért való küzdelmet, a közös ügyünkért való összefogást jelenti a számunkra.” Ez az idézet került be iskolánk krónikájába, és ennek szellemében mi is megemlékeztünk március 15-ről. A kopjafánál az igazgató bácsi és a polgármester úr mondott ünnepi beszédet, majd a plébános úr és a tiszteletes úr méltatta 1848 dicső eszméjét. Iskolánk diákjai kultúrműsorral köszöntötték e neves évfordulót, majd elhelyeztek egy-egy szál virágot hőseink emlékére. A koszorúzás után a megemlé- kezők megtekinthették a tanulóink munkáiból nyűt kiállítást az iskolában. Forradalmi dalokat énekeltünk, és feltűztük kisdiákjainknak életük első kokárdáját. Orsolya tanító néni és a marcelházi másodikosok Ábel Fanni, 7 éves, Zselíz Gróff Kristóf, 6 éves, Nagyabony Gróff Alexandra, 12 éves, Nagyabony Kalina Patrik, 9, Egyházgelle K0PESK0DJ HUSVET UTÁN IS! A komáromi Papp számolósdija! A március 23-ai kifestő (melyet Kalina Patrik készített) nyertese: Sztruhár Cintia, Dunaszerdahely. Az Új Szó ajándékát most ő nyerte. Botló Adrián, 4. osztály Tóth Viktória, 2. osztály Bíró Nikolka, 1. osztály Jankovics Ádám, 3. osztály Garadi Nellike, 2. osztály Botló Barbara, 2. osztály Kedves Kópé! „Jó a játék kim a réten, napsugaras levegőn! Száll a madár, száll a jókedv Fényes égig, lebegőn.” Sok szeretettel üdvözöl: Pósfay Lacika Békéről