Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-02 / 78. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 2. Régió-hirdetés 3 Az adományokból fedezik a rossz körülmények között élő gyerekek egyhetes táborozását, ahol szakemberek irányításával tökéletesítik tudásukat Gyűjtés a tehetséges roma gyerekek számára Pozsony. Április 4-e a ro­mák világnapja, melynek keretében Szlovákiában több megemlékezés, kul­turális és más rendez­vény készül. ÚJ SZÓ-HÍR 41 éwel ezelőtt az angliai Orpingtone-ban 14 országból érkezett romák úgy döntöttek, hogy közös himnuszuk ezen­túl a Gelem, gelem (Megyek, megyek) című dal lesz. Erre a napra emlékeznek a romák vi­lágszerte árpilis 4-én. Szlová­kiában is számos kulturális rendezvény készül. A főváros­ban például szerdán a Divé maky polgári társulás kezde­ményezésére gyűjtést tarta­nak a tehetséges roma gyere­kek támogatására. Az adomá­nyokból fedezik majd a rossz körülmények között élő gye­rekek egyhetes táborozását, ahol szakemberek irányításá­val tökéletesíthetik tudásukat. „Ebben az évben nemcsak gyűjtünk, hanem az adakozó­nak piros karkötőt kínálunk rontás ellen. Napjainkban ez közkedvelt ősi módja annak, hogy jelképesen megvédjük magunkat. Ha szerdán vásárol ilyen karkötőt, nemcsak saját magát, hanem valamelyik gyerek tehetségét is védi” - mondta Barbora Kohútiková, a Divé maky vezetője. Ha szerdán Pozsony bevá­sárlóközpontjaiban vagy a bel­városban piros südes sapkás fi­atalokat lát számmal és a társu­lás lógójával ellátott zárt ka­sszával, akkor biztos lehet ab­ban, hogy ők a tehetséges roma gyerekeknek gyűjtenek. Ada­kozni a 821-es telefonszámra 2 euró értékű SMS, vagy a 2924837379/1100 bankszám­lára pénz küldésével lehet. Vannak tehetséges roma gyerekek, akiknek családja képtelen biztosítani a mű­velődéshez szükséges feltéte­leket. Épp nekik próbál segíteni a polgári társulás. Az adomá­nyokból művelődésüket finan­szírozzák majd, középiskolá­ban tanulhatnak, szakköröket látogathatnak az új iskolaév­ben pedig főiskolára is járhat­nak. Eddig 364 roma gyerek sorsán sikerült változtatni az­zal, hogy megváltoztak műve­lődési lehetőségeik, (ki) (Illusztrációs felvétel) A tehetségek támogatása emberi sorsokon változtathat EZ ITT A KÉRDÉS Hogyan ítéli meg a nővérek fizetésemelése miatt kialakult huzavonát? Az elmúlt napokban hatal­mas feszültséget okozott az egészségügyi alkalmazottak körében a nővérek béremelé­séről szóló törvény, amely tegnap, április 1-jén lépett ha­tályba. Mint kiderült, a kórhá­zaknak nincs pénzük a fizeté­sek emelésére, az orvosok többsége ezért módosított szerződések aláírására kény­szeríti a nővéreket azért, hogy elkerüljék a fizetésemelési kö­telezettséget. Hogyan élik meg mindezt az egészségügyi nővérek? Lapunknak három nővér nyüatkozott, vélemé­nyüket viszont - érthető okokból - csak név nélkül vol­tak hajlandóak elmondani. X.Y., Párkány: Egy magánorvosnál dolgo­zom. Nagyon megalázó és ki­szolgáltatott helyzetben va­gyok. A kórházi nővéreknél eddig is beszámolták a ledol­gozott éveket, számításba vették, ha elvégeztek valami­lyen tanfolyamot. Nálunk ed­dig sem számítottak a ledol­gozott évek, és attól tartok, ezentúl sem fognak. A ma­gánorvosok zöme - tisztelet a kivételnek - minimálbért fizet nővéreinek. Nem hiszem, hogy bármiféle szabályozás változtatna a helyzeten, hi­szen kiskapukat mindig lehet találni. Mi lojálisak voltunk az orvosokhoz, ők perrel fenye­getőznek. Ez az áldatlan álla­pot megmérgezi az orvosok és a nővérek kapcsolatát a ren­delőben is. Feszült, ideges légkörben dolgozunk. Nekem egyelőre nem dugtak az or­rom alá új munkaszerződést. A leggyakoribb megoldás a rendelőkben az, hogy a nővé­reket - ugyanannyi munkával - csökkentett óraszámban al­kalmazzák. K. E., Komárom: Rendkívül elkeserítő, a nő­véri munkát lekicsinylő, rá­adásul törvényileg is erősen megkérdőjelezhető az az eljá­rás, amit a kórházak és az or­vosok túlnyomó többsége ve­lünk szemben alkalmaz. Bár eredendően nem az orvosok okozták ezt a helyzetet, mégis nehezen tudom elképzelni, milyen lesz ezek után a légkör egy rendelőben, amikor az orvos arra kényszeríti a nő­vért, hogy egy számára anya­gilag előnytelen szerződést ír­jon alá. Tudomásom szerint Komáromban mindössze négy olyan orvos akadt, aki maradéktalanul megadta a nővérkéjének a törvényben előírt fizetésemelést. Az ápo­lóvá, vagy asszisztenssé való átminősítés degradáló szá­munkra, ráadásul teljesen más feladatok ellátására jo­gosít fel az egyik, illetve a má­sik. A nővérek többsége azonban semmit sem mer tenni, féltik az állásukat. Nem akarnak sztrájkolni, csupán tisztességes fizetést kapni el­végzett munkájukért. T. J. Galánta, a galántai Szent Lukács Kórház alkal­mazottja: Nekünk évek óta nem volt jelentősebb fizetésemelésünk. Most célkeresztbe kerültünk emiatt, sokan úgy állítják be a problémát, hogy a mi béreme­léseinken bukik majd el az egészségügy. Vannak, akik irigylik tőlünk a fizetéseme­lést, de abba csak kevesen gondolnak bele, hogy müyen munkát végzünk. Például én már 22 éve dolgozom a szak­mában, rendszeresen éjjeli szolgálatba járok, tizenkét órát dolgozom, ez pedig biztos nem irigylésre méltó munka. Az ugrásszerű béremelés meg­lepetést okozott. Én azt is tud­nám becsülni, ha 50 euróval emelnék a fizetésem. Most 520 euró a bruttó bérem. Úgy tudjuk, hogy a fizetésnél nem számolják be az anyasági sza­badságon töltött éveket, így a táblázat szerint az emelés után 822,9 euró lenne a bruttó bérem. Ha nem emelik a fize­tésem, én akkor is maradok. Örülök, hogy van munkám, amit nagyon szeretek. Azt gondolom, hogy a nézetelté­rések elkerülése miatt ugyan­úgy kellene emelni a laborán­sok, a többi alkalmazott bérét is, persze erről nem mi dön­tünk. Nem gondolom, hogy a rendelőkben dolgozó nővérek kevesebbet érdemelnek, ők naponta járnak dolgozni, minden munkát ők végeznek, nekünk azért van szabadunk. Úgy tudjuk, hogy valójában csak az áprilisi fizetést fogják emelni. Meggyőződésünk, hogy a kórház nem fogja tudni biztosítani a fizetésemelést. Egyelőre senki nem kérte, hogy munkaszerződés-módo­sítást újunk alá. Abba egyéb­ként nem is egyeznék bele, hogy a szerződésemben az áll­jon, hogy ápolónő, vagy ad­minisztratív munkaerő va­gyok. Egyelőre senki sem tud­ja, milyen változás érint majd minket. Azt sem tudjuk, hogy az éjjeli műszakokra a továb­biakban hogyan kapjuk majd a juttatást, (guzsu, vkm.jéem) Élvezze már otthon is a ZSE Energia 8 %-os* engedménnyel szolgáltatott gázát és más kedvezményeket! „A hagyományos gázszolgáltatóval szemben akár 8 százalékkal is olcsóbban tudunk gázt szolgáltatni. Ráadásul a családjának BÓnuszenergiát - további kedvezményeket nyújtunk, amelyek elérhetik a 30 Százalékot s amelyeket hatékony energetikai háztartási megoldásokra, például padlófűtésre, közvetlen fűtésű konvektorra, hőszivattyúra, napelemekre és szigetelőanyagokra fordíthat. Ha szívesen vásárol online, a HEJ.sk megrendelésekre még 15 százalékos engedménnyel is besegítünk.'' Az árengedmény nagysága attól függ, mekkora a fogyasztása. Plynáčik ZSE Energia - a család legtakarékosabb tagja 0850 111 555 www.zse-energia.sk Člen skupiny m Západoslovenská energetika Dirnivm

Next

/
Oldalképek
Tartalom