Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-24 / 71. szám, szombat

Régió 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 24. A szakemberek szerint a Pered a szláv Prédi személynévből származik Még nem kérelmezték a névváltoztatást a perediek A perediek többsége támogatta, hogy Tešedíkovo helyett Pered le­gyen községük hivatalos neve (A szerző felvétele) Pered. A népszavazás óta a község még nem ké­relmezte az illetékes Nyitrai Körzeti Hivatal­ban a település szlovák nevének Tešedíkovóról Peredre változtatását. Az önkormányzat egye­lőre a kérvény előkészí­tésén dolgozik. A bead­vánnyal a belügyminisz­térium külön erre a célra alakult csoportja foglal­kozik majd. B. JUHOS MELINDA A vágsellyei járásbeli köz­ségben március 10-én megtar­tott referendumon a választás­ra jogosultak 64,47 százaléka járult az urnákhoz. A szavazók 65,45 százaléka válaszolt igennel, és támogatta, hogy a község hivatalos nevét Tešedíkovóról Peredre változ- tatassák. Borsányi Gyula pol­gármester tegnap lapunknak elmondta, egyelőre a kérvény előkészítésén dolgoznak, a na­pokban szeretnék kikérni a Szlovák Tudományos Akadé­mia Ľudovít Štúr Nyelvtudo­mányi Intézetének és egy tör­ténésznek az álláspontját is. A kérvényhez ezeket is szeretnék csatolni. ,A névváltoztatást a község az illetékes körzeti hivatalban kérelmezheti, a hivatal ellenőr­zi és továbbítja a javaslatot a belügyminisztériumba. A ké­relmet a tárcának egy szakem­berekből - többek között a nyelvtudományi intézet mun­katársaiból - álló bizottsága vizsgálja, hogy a javasolt elne­vezés összhangban van-e a tör­vénnyel, mind történelmi, mind nyelvészeti szempontból. Ezt követően a tárca a javaslatot a kormány elé terjeszti, ugyanis a névváltoztatás kormányrende­let alapján hagyható jóvá a köz­ség beleegyezésével. A közigaz­gatási törvény szerint a község neve nem lehet túl hosszú, er­kölcstelen, nemzetiséget és val­lást sértő, vagy történelmi szempontból nem a községhez illő. Az elnevezés csak államnyelvű lehet” - nyilatko­zott lapunknak Natália Hattalo- vá, a belügyminisztérium sajtó- osztályának munkatársa. Novák Veronika, a vág­sellyei levéltár igazgatója el­mondta, a Pered nem magyar, hanem történelmi eredetű el­nevezés. „Ján Stanislav, a szlo­vák nyelvészet egyik legjelen­tősebb szaktekintélyének Slovenský juh című kötete sze­rint a Pered a Prédi szláv sze­mélynévből származik. Ebből a szempontból nem kellene, hogy probléma legyen, mert a jelenlegi kormány is kénytelen elismerni Stanislav vélemé­nyét. A magyar etimológiai szótár szerint szintén sze­mélynévből és nagy valószínű­séggel szláv névből származik az elnevezés. Ezt a magyaráza­tot a korábbi népszavazásnál is benyújtottuk, akkor viszont más szemszögből vizsgálták az ügyet. Ezt az interpretációt az önkormányzat is csatolja majd a kérvényhez” - nyilatkozott Novák Veronika. A település nevét 1948-ban az akkori állami közigazgatás változtatta meg. Egyebek mel­lett Peredet is szlovák törté­nelmi személyiségről nevezték el. Adott esetben Tessedik Sámuelről, akinek apja szlo­vák településeken volt evangé­likus pap. Az ellenzéki pártok szerint példaértékű a kezdeményezés - tegnap lakossági fórumot tartottak Népszavazást tartanak Esztergomban GULYÁS ZSUZSANNA Esztergom. Népszavazást tartanak holnap Esztergomban. A voksolás eredménye megha­tározó lehet a város jövője szempontjából, hiszen másfél éve állóháborút folytat a fide- szes többségű képviselő-testü­let és Tétényi Éva polgármester. A referendumot a három el­lenzéki párt (LMP, MSZP, Job­bik) és két civil szervezet kez­deményezte. All kérdés zöme az önkormányzati tulajdonú Strigonium Zrt. működésével kapcsolatos. Ez a cég üzemelte­ti a város összes közszolgálta­tását. Tétényi Éva több alka­lommal kérte, hogy a társaság részletes adatokkal támassza alá tevékenységét, ám a fide- szes többségű önkormányzat minden alkalommal leszavazta az erre vonatkozó napirendi pontokat, így a polgármester­nek sincs rálátása a Strigonium Zrt. tevékenységére. Az eszter­gomiak a vasárnapi népszava­zás alkalmával a szemétrende­letről, a piac, az élményfürdő és a parkolók üzemeltetésével kapcsolatos kérdésekről is sza­vazhatnak. Arról is dönthet­nek, hogy a jövőben magánvá- das perek költségeit ne lehes­sen közpénzből kifizetni. ,A cél az, hogy március 25-én mi, esz­tergomi választók ne csak meg­rendezzük a népszavazást, ha­nem többségi megjelenéssel eredményessé is tegyük azt. Mutassuk meg, hogy Eszter­gom nemcsak az adósság fel­halmozásában, a városi közva­gyon hanyag kezelésében, a vi­szálykodásban, az egymásra mutogatásban, az együtt nem működésben tud az élen járni, hanem a demokratikus, a jog­szabályok által megengedett keretek között is megtalálja a mások számára szinte remény­telennek tűnő helyzetéből is a kivezető utat” - fogalmazott ezzel kapcsolatban Körmöczi Miklós, az Esztergomi Lokál- patrióták Egyesületének elnö­ke. Az eredményes referen­dumhoz több mint 12 ezer sza­vazóra van szükség. A népszavazással kapcsola­tos záró fórumot tegnap 18 órakor tartották az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközépisko­lában, ahol jelen voltak az el­lenzéki pártok országos képvi­selői is. Az esztergomi népsza­vazást - amelynek eredményét az önkormányzat nem szabo­tálhatja el - példaértékűnek tartják. RENDŐRSÉGI NAPLO Holtan találták az eltűnt férfit Kislosonc (Lošonec). Holtan találta a rendőrség a nagyszombati Jozef Moderdorfskýt. A férfi szerdán, ke­rékpáron távozott otthonából, azóta nem adott életjelt magáról. Eltűnését a családja jelentette be. Keresésébe 80 rendőr kapcsolódott be, kutyákkal és helikopterrel is ke­resték a környező falvak külterületén. Tetemét csütörtö­kön, 15 óra után találták meg Kislosonc határában. A ha­lottkém kizárta az idegenkezűséget. A halálesetet a rend­őrség vizsgálja. (SITA) Megrongálódott a vezeték Kassa. Nem közlekedik szombaton 6 és 12 óra között a kassai vasműbe az RÍ villamos. Helyette villamospótló autó­buszok szállítják az utasokat. A villamosvonalon a közleke­dési vállalat helyreállítási munkálatokat fog végezni, mivel egy fűégetés miatt megrongálódott az elektromos ellátást biztosító egység. ,A berendezés a múlt héten rongálódott meg, amikor a Luník IX és a Peres városnegyed között több száz ár területen égett a fű” - mondta Michaela Karaffová, a közlekedési vállalat szóvivője. (SITA) Fegyverekkel üzérkedtek Vágbeszterce. Három férfit vett őrizetbe a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Hivatala Vágbesztercén. Jaroslav T., Filip L. és Jozef K. legálisan kapható riasztófegyvereket vásárolt és átalakította úgy, hogy alkalmasak legyenek éles lőszer kilövésére. Jaroslav T. (35) és Filip L. (26) több riasz­tó-, vagy díszként tartható, hatástalanított fegyvert vásárolt, egyebek mellett SA 58-as gépkarabélyokat is. Ilyen fegyvert használt a dévényújfalui mészáros, Ľubomír Harman is. A két férfin kívül a fegyverek rejtegetésében Jozef K. is részt vett. Az átalakított fegyvereket a feketepiacon 500 euró kö­rüli összegért próbálták forgalomba hozni. A rendőrség hosszabb ideje figyelte a csoportot. Március 21-én házkuta­tást tartottak a gyanúsítottaknál. A lefoglalt fegyvereket szakértői vizsgálatnak vetik alá. (SITA) Illegális „dohánygyár” Felbáron Felbár. Egy volt fűrésztelep területén működő illegális ci- gerattagyárra csaptak le csütörtökön a vámügyőrök a duna- szerdahelyi járásbeli Felbáron. A gyártósoron kívül több mint 5,5 millió szál cigarettát is lefoglaltak a razzia során. Ezek 277 115 darab, zárjegy nélküli csomagban voltak. Elő­került 6100 kilogramm vágatlan dohány is, amely körülbelül 6,1 millió szál cigaretta előállításához elegendő. Volt a tele­pen Memphis márkajellel ellátott csomagolóanyag, filter, ci­garettapapír és több más, a hamis áru előállításához szüksé­ges alapanyag, kellék is. Az államot a cigaretta fogyasztási adóját illetően 512 663 euró, a dohány fogyasztási adója vo­natkozásában pedig 408 456 euró kár érte. A razzia során hét bolgár állampolgárt vettekőrizetbe - tájékoztatott Miro­slava Slemenská, az adóigazgatóság munkatársa. (TASR) Ismeretlen zaklat egy nőt Rimaszombat. Ismeretlen tettes követ és zaklat egy 26 éves rimaszombati nőt tavaly szeptember óta. Van, hogy na­ponta 150-szer is felhívja, követi a városban, vagy éppen az ablakon keresztül figyeli. E-maileket is küldött neki, ame­lyekben azzal fenyegetőzik, hogy végez vele, sőt, az ismerő­seit is megöli - tájékoztatott a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság. Ha a tettes rendőrkézre kerül, egy év szabadságvesztésre ítélhető. (TASR) Maximális kapacitással működnek a nevelési intézmények, összesen 217 gyereket vettek fel, 28 kérelmet - különféle okok miatt - visszautasítottak Kilenc óvoda van a városban, mégsem tudnak minden gyereket felvenni (A szerző felvétele) Kevés az óvodai férőhely KISS BALÁZS Dunaszerdahely. Március 15-én lezárult az óvodai beha­tás. A számadatokat a hét köze­pén összegezték. A város kilenc óvodájába 217 gyereket vettek fel, huszonnyolc kérelmet visszautasítottak. A város kilenc óvodáját jelen­leg 759 gyerek látogatja. Az in­tézmények közül kettőben csak magyar, egyben csak szlovák, hatban vegyes csoportok működnek. ,A múlt héten lezá­rult beiratkozás alkalmával két- száztizenheten nyertek felvé­telt az óvodákba, huszonnyolc kérelmet azonban kénytelenek voltunk visszautasítani. A hu­szonnyolcból huszonhét gyer­mek faluról érkezett volna, az egyik dunaszerdahelyi kisfiút pedig egészségi okok miatt spe­ciális intézményben helyezzük el” - tájékoztatott Valkai Anett, a közoktatásai alosztály vezető­je. Nincs elég hely a kilenc óvo­dában, ebben közrejátszik az is, hogy bár a nagycsoportosok zöme szeptembertől megkezdi iskolai tanulmányait, néhány kislányt és kisfiút annak ellené­re, hogy iskolakötelessé válnak, a gyermekpszichológus taná­csára szülei még nem írattak be iskolába, így ők négy éven ke­resztül látogatják az óvodát. „Részben tehát az emiatt kiala­kult helyhiány indokolja az em­lített kérvények elutasítását, va­lamint az, hogy a visszautasított gyerekek többsége még nem töltötte be harmadik életévét. Azokat az ötéveseket, akik ed­dig nem jártak óvodába, vala­mint a városbeli gyerekeket mind felvettük. Újabb felvételre csak abban az esetben nyílik le­hetőség, ha időközben valame­lyik szülő meggondolja magát, és úgy dönt, mégsem adja óvo­dába a gyerekét” - mondta az osztályvezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom