Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-19 / 66. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 19. Vélemény És háttér 5 Nem inkább arra kéne fókuszálni, hogy történelmi nevezetességek sora éghet le bármelyik napon? A toronyból késő este E sorok írásakor és leadásakor nincs hír arról, miként végződött egy olyan szlovák-magyar összebo- rulás, amelyre nem vártunk. Nem, nem a kormányzatok, nem is a két nép szellemi elitjei készültek egymás karjába, csak a nácik. Mert Krasz- nahorka lángoló teteje elegendő motiváció volt arra, hogy szlovák, magyar nácik dva bratyinki módon eljöjjenek egy kicsit mocskoscigányozni. LOVÁSZ ATTILA Az égő vár látványa sokféle emóciót váltott ki. Rosszat is. A tehetetlen dühtől a szomorúságig, a bűnösök keresésétől a sima káromkodásig volt itt minden. Majd megjelent a szolidaritás, a segítség szándéka, gyűjtés, adományozás. Mindez nagyon jó. Fontos nékünk a mi múltunk, főleg ha Rákóczi egykori váráról, a később várkastélyra átépített gyönyörű Krasznahorkáról van szó - s legyen most mellékes, hogy mai formájában csak a korrupció segítségével maradhatott meg. Égett a vár, s az első reakciók egyike az volt, hogy a szomszédos romatelep tarlót égető gyerekei gyújtották föl. Ezt a verziót szajkózta - finomított rassziszmussal vegyítve - egy liberális párt második embere, a regnáló kulturális miniszter is. Ezt a verziót szajkózták internetes portálok kommentjei sokkal azután, hogy kiderült, a tűz nem északi, hanem délnyugati irányból - a falu felől - jött, és a helyi romatelephez nem köthető. Eltekintve attól, hogy a mocskoscigányozás akkor sem járható út, ha éppen a telepi gyerekek dobáltak volna fáklyákat a tetőre, jól jött, hogy volt kit használni villámhárítónak. Csak a néhai szoci jereváni rádiós történet jött most is: a hír igaz, de nem így, hanem úgy, és nem akkor, hanem amakkor, és nem ez az ember, hanem amaz. Visszatérve Daniel Krajcer kiszólásaihoz (azok nem hasonlíthatók a polgármester indulatos tévés nyilatkozatához, mert ő első dühében a lángoló vár alatt beszélt, és később bizonyította, helyén van ez az ember, tudja, mi a dolga). Kulturális miniszterünk úgy rejtvecigá- nyozott, hogy a héten - ha akarta, ha nem - szembesülnie kellett a ténnyel, hogy a tárcája felügyelete alatt dolgozó állami szervek, szervezetek többrendbeli kötelességmulasztásának és államilag fizetett hanyagságának százszor annyi köze volt a tragédiához, mint bármelyik helyi romának. Ehhez több kommentár nem is kell. Azt viszont Krasznahorka ügyében nyilatkozgatva (és egy kis balhét szervezve is) jó lenne tudni, hogy ebben a faluban van egy törékeny egyensúly, az egymás mellett élésnek egy nem tökéletes, de legalább konfliktusmentes modellje. Meg hogy ebben a faluban nem kis munkába került az, hogy mennyi gyerek milyen színvonalú oktatást kap, hogy szakmájukat valóban szívvel végző pedagógusok mit tettek a helyi roma közösségért Meg azt is meg kellene kisnáci haveijainktól tudakolni, vajon hány várat építettek, hányat segítettek felújítani. és mekkora sikerrel. Ahhoz a bulváron túl is kellene olvasni egy kicsit, mert néhány hónapja azért csak megjelent egy-két írás ez ügyben. Meg azt is meg kellene kisnáci haverjainktól tudakolni, vajon hány várat építettek, hányat segítettek felújítani (mert hogy nem kevés fiatal tölti efféle tevékenységgel a nyarat), hány bozótost pucoltak már ki, és hány kölyköt tanítottak meg betűvetésre, kézmosásra. Meg kisnáci haverjainktól azt is szívesen hallanánk, hogy vajon hány Krasznahorka épül újjá attól, ha mocskoscigányozunk egyet. S vajon mit segítenek a szerencsére nem teljesen elpusztult várnak, történelmi tudatnak, közös vagy éppen nem annak tartott ereklyéinknek, ha egy faluban, amelynek még fel kell dolgoznia a tragédiát, amelyben tovább kell élnie két oktalan gyereknek, akik közvetlen okozókká váltak, amelyben talán a pedagógusnak vagy a papnak egyszer majd melléjük kell állnia, mert azért a stigma- tizálásuk borítékolható, nos, mindezen mit segít a balhézás, a tüntetés, az egyébként nyurga és frusztrált kamaszokra jellemző kollektív erőfitogtatás? Nem inkább arra kéne fókuszálni, hogy történelmi nevezetességek sora éghet le bármelyik napon, hogy soha vissza nem szerezhető értékek pusztulnak el évről évre, mert ez az állam így törődik velük, s mert nyelvtörvényt és nyelvrendőrséget hoz létre, a zsindely cserépre cserélése, a törődés helyett. S a pótcselekvő nyelvtörvényt, amely helyett vízvezeték kellene inkább Krasznahorkára, kedves nácikáink, a ti társadalmi megrendelésetekre készítették. Úgyhogy nagyjából ennyit kell nektek a „toronyból késő este” üzenni, akárhogyan sült is el a a nagy magyar-szlovák náci összeborulás. Szinte minden élelmiszer külföldről jön, csak ezek az eszement árak hazaiak... (Peter Gossányi rajza) KOMMENTÁR Békülékeny megszorító SIDÓ H. ZOLTÁN Miután megtapasztaltuk Robert Fico eddig ismeretlen oldalát, felocsúdtunk barátságos, már-már nagyvonalú politikai gesztusai után, amelyekkel máris sikeresen összeugrasztotta a jobboldali pártokat, nézzükmeg, miért van szüksége az abszolút választási győzelmet elkönyvelő Smernekilyenhúzásokra. Lehet, hogy több válasz is adódik erre a kérdésre, például a jobb nemzetközi megítélés kiérdemlése, azonban maradjunk a gazdaságnál. Amikor Robert Fico 2006-ban először átvette a kormányrudat, Szlovákia gazdasága majd kicsattant az egészségtől, a választás évében 8, a rákövetkező évben pedig egyenesen döbenetes, 10% feletti növekedést produkált. Volt miből osztogatni, műfüves futballpályákat avatni, szociális intézkedéseket finanszírozni. Most viszont jóval durvább a helyzet, az Európai Unió újra fékre lépett, a hazai növekedés kétséges, ismételten magas a munkanélküliek száma, ráadásul nagyon szigorúan kell takarékoskodni. Robert Fico nincs hozzászokva megszorító csomagok összeállításához és azok következetes megvalósításához, márpedig most ezt nem kerülheti el. A Smer által többször megszellőztetett, úgymond, adózzanak a gazdagok megoldás ugyan sokaknak tetszhet, de egyrészt nehezen kivitelezhető, hiszen a jómódúak ismerik leginkább a kiskapukat, másrészt korántsem hoz elegendő pénzt a konyhára. Jövőre - ha tetszik, ha nem - a hazai össztermék 3 százalékára vagy az alá kell szorítani az államháztartási hiányt, ami becslések szerint 1,2-1,3 milliárd euró megtakarítást jelent a mostanihoz képest. Ez bizony fájni fog. Robert Fico fájdalomcsillapítóként valamelyikjobboldali pártot magához akarta volna édesgetni, hogy a problémák felmerülésekor rákenje a megszorítások terhét. Ez nem jött össze, ezért arra gondolhat, kár máris összeveszni mindenkivel, újra elküldeni a média munkatársait melegebb égtájakra, nem szerencsés dilettáns miniszterek lenyúlásait, tendereit magyarázni. Ezért inkább tapogatózik, milyen területekről és hogyan lehetne összegereblyézni a hiányzó összeget. A sajtó számára nem nyújt támadási felületet, elég lesz majd a tervezett luxusadó kifigurázásakor összeveszni vele, a miniszteri posztokra pedig esetenként hajlandó akár az adott terület szakértőjét állítani, hogy legalább kezdetben kevesebb pénz folyjon el. A körvonalazódó egyszínű kormány ténykedését két dolog könnyítheti. Az elmúlt héten a pénzügyminisztérium bejelentette, idén akár 2,3 százalékkal is gyorsulhat a gazdaság a korábban jelzett 1,1 százalék helyett - ne feledjük, egy százalék- ponttal nagyobb növekmény 700 millió eurót jelent. A másik: Görögország után nálunk a legnagyobb arányú az áfacsalás mértéke, ilyen módon évente több mint 2 milliárd euró folyik el. Ha csak az európai uniós átlag szintjére küzdenénkfel magunkat, már megvolna a brüsszeli deficitlefaragás teljesítéhez szükséges összeg. Persze, ne legyenek illúzióink, egyelőre még az adóhivatalok rendszere sem működik kellőképpen, vagyis az áfacsalás mégjó ideig nemzeti sport marad. Az adórendszer felforgatása, újra többkulcsossá tétele 2013-tól várható. Emellett bizonyára hozzányúlnak a magánnyugdíjpillérhez, valamelyest karcsúsíthatják az államigazgatást, a magasabb keresetűektől megvonhatják a családi pótlékot vagy a gyerekek utáni adókedvezményt, végezetül növelhetik az ingatlanadókat. Mindezek a lépések nagyrészt elkerülhetetlenek, Szlovákia érdeke is, hogy az adósság halmozásával ne élje fel ajövőt, és elkerülje a deficittúllépés okozta brüsszeli büntetést. A megszorítások kivitelezésének olajozottá tételéhez jól jön az ellenzéki pártok békülékeny hangneme, a média megértő hozzáállása. Ha jövőre sikerül a nagy pénzügyi manőver, utána még bőségesen lesz idő arra, hogy a hazai politikai színpadról újra elpárologjon a konstruktív légkör. És akkor kezdődhet újra a civakodás. Csak az osztogatás, a kassza újbóli kiürítése ne folytatódjon. A Gazeta Wyborcza kitér arra, hogy az unióellenes politikai narratívák a magyar miniszterelnök és Vona Gábor ünnepi beszédében is megjelentek Orbán a külföldi sajtóban: kétszínű vagy új világi szent? MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Varsó. A nemzeti büszkeség mindenek előtt címmel közölt cikket Orbán Viktor csütörtöki ünnepi beszédéről a La Libre Belgique című brüsszeli napilap szombati számában. A középtől némileg jobbra állónak tekintett lap munkatársa, Stéphanie Grofils a cikkben feltette a kérdést: kettős játékot játszik-e a magyar miniszterelnök? Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor kedden Jósé Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökhöz írt levelében amellett kötelezte el magát, hogy válaszol a bizottság - Magyarország elleni kötelezettségszegé- si eljárásokban is jelzett - aggodalmaira. Az ünnepi beszédben azonban a kormányfő „hősnek és Magyarország védelmezőjének mutatta magát a gonosz európai bürokratákkal szemben”. A szerző értékelése szerint Orbán Viktor beszédében számos unióellenes megjegyzést tett, bár ezeket később enyhítette, és „a gonosz szerepét az euróövezeti adósságválságra osztotta”. A cikk idézte Barroso előző nap napvilágot látott véleményét az EU-t a régi szovjet rendszerhez hasonlítókról, és úgy vélte, hogy „tavaly a magyar kormányfő nem habozott az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlítani”. A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap hétvégi kiadásában Budapestet a lengyel jobboldal új zarándokhelyének nevezi. Az újság Orbán Viktor vonzerejét tárgyalva megállapítja, hogy a lengyel jobboldal támogatói Budapestre „új világi szentjükhöz”, a magyar kormányfőhöz zarándokolnak. Kiemeli, hogy a Magyarországot a szabadság példaképének tekintő lengyel „mentális menekültek” támogatását a magyar kormányzat ki tudta használni marketingjében, de valójában „nélküle is boldogul”. A Gazeta Wyborcza kitér arra, hogy a Magyarországon meghonosodott unióellenes politikai narratívák a magyar miniszterelnök és Vona Gábor ünnepi beszédeiben is megjelentek. A lap véleménye szerint előfordulhat, hogy a következő választásokon az esélyes Fidesznek a Jobbikkal kell majd koalíciót alakítania, amit Brüsszel képtelen lesz elfogadni.
