Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-04 / 29. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. FEBRUAR 4. PORTRÉ ß Madame Zsötem A merikának ott volt John Lennon és Yo- ko Ono. Moziban a Hair. A szabadság, a szabadosság, egy szenvedélyes korszak, a hatvanas évek második, a hetvenes évek első felének jelképei. Ugyanez a franciáknál: Serge Gainsbourg és Jane Birkán. Moziban a Je t’aime... moi non plus! (Szeredek... én már nem!) És a dal, a film dala, a szerelem tiltott himnusza. Zsötem. Egy korlátokat elsöprő, vad korszak erotikus sóhajokkal és egyértelmű hangfoszlányokkal megtűzdelt, bátor száma, amely ellen kikelt a Vatikán, nem játszhatta az olasz, a svéd, a svájci, a spanyol, sőt még a brit rádió sem. A szocialista táborban még emlegetni sem volt szabad, nem még a Maria Callas-lemezborítóban külföldről becsempészett példányát hallgatni. Boldog volt, aki a dal szövegét fonetikusan leírva birtokolta, még boldogabb, aki azt is tudta, mit takarnak a szavak. így tanultuk meg Jane Birkin nevét, a lázadó ifjúság farvizén kamaszként evezve. Aztán jött a film, Serge Gainsbourg 1976-os rendezése több mint tízéves késéssel, valamelyik német tévécsatornán. Másfél óra Jane Birkinnel és a történet szerint a miatta civakodó két jó baráttal, akiket erős érzelmi szálak körnek egymáshoz. Krassky és Padovan (Joe Dallessandro és Reinhard Kolldehoff) hulladékelhordó túráikon megállnak egy útszéli kocsmában. Ott csábítja el Krasskyt a fiús alkatú angol lány, Johnny, aki minden erejét beveti, hogy a két férfit elszakítsa egymástól. Közben szól a Zsötem, Birkin a vánkost markolássza fájdalmában, mégsem löki le magáról szelíd szeretőjét. Harmincöt nyár telt el a film párizsi bemutatója óta. Gainsbourg 1991-ben, hatvanhárom éves korában meghalt. Birkin, „a tékozló lány” ma is vonzó, érzéki energiát sugárzó asszony, törékeny madame filmekben játszik és koncerteket ad szerte a világon. Prágát már kipipálta pár évvel ezelőtt, most Budapesten járt, az A38-as hajón énekelte a Gainsbourgtól örökül kapott dalokat. Kockás férfiing, farmernadrág, rövid haj, ábrándos szemek. Tengerészkapitány volt a papa, becsületes főtisztje a brit haditengerészetnek, regénybe illő háborús hős, aki Anglia és Normandia között segítette a francia ellenállást, színésznő volt a mama. Szép és kiegyensúlyozott gyermekkor, majd dús, botrányoktól sem mentes ifjonti évek. Színes trikó, miniszoknya. Húszéves, amikor szerepet kap Michelangelo Antonioni legendás Nagyításában. Előtte három kisebb filmes megmozdulás, aztán a nagy ugrás Londonból Párizsba. 1968 forró nyara, Jane Birkin még nem beszél franciául, de már elmegy a Slogan szereplőválogatására. Megvan az első párizsi filmszerep, és feltűnik Serge Gainsbourg. Birkin áttetsző fekete ruhácskában, melltartó nélkül, tenyérnyi fekete bugyiban. Nyakában a szerelem kulcsa. „Igen, bátor voltam - mondja -, de soha nem éreztem magam lázadónak. Nekem minden olyan természetes volt. Az is, hogy ollóval minden trikómat átalakítottam. Lenyírtam a szegélyüket, az ujjúkat, hogy kint legyen a nyakam, a karom. A lányaim trikóit is sorra átszabom. Szeretem, ha látom a kulcscsontjukat, nekem ez a kedvenc testrészem. A nyak és a vállamon a két sótartó. A pulóvereimet is mindig úgy hordom, úgy húzogatom magamon, hogy a fél vállam mindig kikandikáljon. Ismertető jele: az egyik válla mindig csupasz. Ezt írták rólam. Aztán jött a Hermés táska. A nagyobb fajta bőr retikül, amelynek Birkin Bag lett a neve. Ennek is van története. Nem volt egy normális, jól pakolható táskám. A legtöbbször piknikkosárral jártam, de még abba se fért bele minden. 1984- ben ülök egy repülőn, ölemben a táskám, tömködöm, nem tudom bezárni, erre megszólal mellettem egy férfi: — Miért nem vesz egy másikat? — Majd ha a Hermés észbe kap, és piacra dob egy nagyobbat, akkor lecserélem, vágtam rá dühösen. Mire az úr: - Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Jean-Louis Dumas vagyok, a Hermés divatház vezetője. Tessék a névjegyem, majd ha megérkezünk Párizsba, keressen meg, és elintézem, hogy zsebekkel toldják meg a táskáját. - Nem lenne ésszerűbb inkább egy új modellel előrukkolni? Nagyobbal, praktikusabbal, elegánsabb fülekkel. Mondjuk, feketében. Rövid hallgatás után azt kérdezte Dumas úr: - És megengedi, hogy az ön nevét kapja az új fazon? — Megtisztel az ajánlata, feleltem. Hát így született meg a Birkin Bag, amelyből több százezer darabot eladtak már a világon.” Serge Gainsbourg ajándéka nem egy táska, hanem a már említett erotikus sanzon volt, amelyet ketten énekeltek lemezre. „Ha nincs a Slogan, nem biztos, hogy találkozunk - vélekedik Jane Birkin. - Serge akkoriban Brigitte Bardot-val élt viharos szerelemben, s a dalt is neki írta. Brigitte- nek azonban nem tetszett a szerzemény. Túl érzékinek találta, nem volt hozzá bátorsága elénekelni. Engem elsőre megfogott. A szerelmünk is ilyen volt. Szerelem első látásra. Teljesen egymásba habarodtunk. Égtünk, lobogtunk. Serge már túl volt két házasságon, és ott volt Brigitte, akitől még visszament egy rövidke nászra a második feleségéhez, és nem sokkal azután már jöttem én. Végeztünk a Slogan forgatásán, és belevágtunk az éjszakába. Előbb elvitt egy vörös fényben úszó klubba, aztán egy travesztishow-ra, majd a Hiltonba, ahol úgy leitta magát, hogy ki kellett vennünk egy szobát, mert mozdulni sem bírt. Romantikus este volt, sosem felejtem el. A velencei filmfesztiválon már miénk volt a világ. Serge végérvényesen szakított a második feleségével, elköltözött Brigitte- től, és nemsokára összeházasodtunk. 1971-ben született meg a lányunk, Charlotte, és nem egész tíz évig voltunk még együtt.” Charlotte Gainsbourg ma a legjelesebb francia színésznők egyike, édesanyja korábbi házasságából, amely John Barry zeneszerzőhöz fűzte, van egy nővére, húgának pedig a filmrendező Jacques Doilíon az édesapja. „Huszonkét éves voltam, amikor először házasodtam, de sem az, sem a harmadik nem tartogatott annyi izgalmat, mint azok az évek, amelyeket Serge-zsel töltöttem. Még ma is élne, és gyönyörű dalokat komponálna, ha nem iszik annyit. Iskolai tananyaggá váltak a dalszövegei, elismert költőként jegyzi az irodalom, Baudelaire-rel együtt emlegetik. Már nem éltünk együtt, amikor a Baby Alone in Babylone című album dalait megírta nekem, szerintem ez lett a legjobb lemezem. Az ő érzelmeit, az ő fájdalmait tükrözik a dalok, mindegyikben a végsőkig kitárulkozik. Mindkettőnket nagyon megrázott az album felvétele. Én a stúdióban énekeltem, ő meg az üvegablak mögött sírt, miközben engem hallgatott. Két filmet nagyon szerettem az együtt töltött éveinkből. A medencét, amelyben Romy Schneiderrel és Alain De- lonnal játszottam, és a Don Juan avagy: Don Juan, ha nő lett volna címűt. Ebben Brigitte Bardot volt a partnerem, aki végig nagyon kedves volt velem. Csodáltam a gyönyörű lábait, a helyes orrát, igazi szépség volt, aki smink nélkül is hódított.” Akárcsak ő, most, hatvan és hetven között épp félúton. Arcán semmi festék, körme nem villog pirosban, hangjával, gesztusaival mégis pillanatok alatt lenyűgözi az embert. Színészi allűrök? Még a salátát is kézzel eszi! „Ez így sokkal egyszerűbb és praktikusabb - jegyzi meg finoman, tetszésemre reagálva. - Apám is mindig kézzel ette a salátát. De ha nem szeretnének annyira az emberek, ilyesmit aligha engedhetnék meg magamnak. Párizsban, az elnöki palotában sem ettem még villával salátát. Ilyen vagyok. Levittem én már pizsamában, gumicsizmában a szemetet. Nekünk, angoloknak ez egyáltalán nem fura, a franciák viszont elcsodálkoznak rajta. Más dolgokban fordított a helyzet. Angliában a Je ťaime-et csak a külvárosi mozikban vetítették annak idején. Párizsban a Champs-Élysées ösz- szes mozija a kulturális miniszter védnöksége alatt mutatta be, és bár a jobboldali kritikusok erősen támadták, Francois Truffaut kiállt mellettünk.” Jane Birkin is kiáll mások mellett. Segít, ahol tud. A tavalyi japán szökőár és földrengés áldozatainak emlékére s az életben maradt családtagok megsegítésére segélykoncertet szervezett Tokióban. Ez is ő. Az egykori szexszimbólum, a mai stílusikon. Szabó G. László
