Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-25 / 47. szám, szombat

— NTERJU 19 Szép emlek. Lang József es Roger Moore talalkozasa. Később a Hiltonban is öss „Tudod, hogy több mint 50 éve beszélsz a hangomon?" - kérdezte akkor ajnag Nevetett, és visszakérdezett: „Minden filmemet te szinkronizáltad? A rosszat i Te jó isten, azokagfcalán nem kellett volna..." * » Névjegy: Láng József ■ Született: 1934. január 5., Szekszárdon ■ Díjai: Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje (1996) A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1953-1957 között, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került (1957-1959). Innen 1959-ben szer­ződött át a budapes­ti Vígszínházhoz. 1962 óta a József Attila Színház tagja. Roger Moore brit színész magyar szinkron­hangja Az Angyal című filmsorozatban és más filmekben. Ruttkai Évával az Egy csepp mézben és az Ilyen nagy szerelemben. Latinovits állítólag nagyon féltékeny volt. A színpadon látottak miatt az volt a rögeszméje, hogy Láng József a magánéletben is a karjaiban tartja Ruttkait. (Fotók: a szerző és képarchívum) Öregkorban az ember már kevesebbet alszik. Álmaim ennek megfelelően már rövidebbek, de angyalokról még így is gyakran álmodom. Olvastam valahol, hogy Latino­vits Zoltán féltékeny volt önre. Mikre nem derül fény? Pedig akko­riban még bulvárlapok sem voltak. Szenzációs főszerepeket játszottam Ruttkai Évával. A szerepeknek köszönhetően Évát gyakran a kar­jaimban tartottam a színpadon, a „műcsókokról” nem is beszélve. Latinovits Zoltán, amikor csak te­hette, megnézte a művésznő vala­mennyi előadását. Latinovits pedig a színpadon látottak miatt hihetet­len féltékeny volt. Az volt a rögesz­méje, hogy mi a magánéletben is együtt vagyunk. Hiába próbáltam győzködni, hogy a feleségemmel élek, és már gyermekünk is van. Ez is talán oka volt annak, hogy bár sikeres éveket töltött a Víg­színházban, átment a József Atti­la Színházba? Mondhatjuk ezt is. A szakmában mindenki tudta, hogy problémám van Latinovits Zolival. A helyzet pedig egyre jobban kezdett elmér­gesedni. Szerencsém volt. Fodor Imre, a József Attila Színház akkori direktora, meglátott egy kísérleti darabban játszani. Tetszett neki az alakításom, és átvitt magához An­gyalföldre. Ez 1962-ben volt, és azóta a társulat tagja vagyok Az öt­venéves jubileumi ünnepségemen kiderült, hogy a legtöbb előadáson én szerepeltem ezen a színpadon. Jó szerepeket játszhattam jó színészek­kel együtt. Olyan kollégáim voltak, mint Gobbi Hilda, Bodrogi Gyu- szi, Sinkovits Imre vagy Velenczey István. Volt néhány olyan szín­házi évadom, amikor Bodro­gival valamennyi darabban benne voltunk. Ez havonta 35-40 előadást jelentett. Tóbb volt a túlórapénzünk, mint a fizetésünk Túlórapénz a színésznek is jár? Pontosan. A nem túl magas havi fizeté­sünk mellé jól jött egy kis kiegészí­tés. Évtizedekig az 1952-ben a Köz- tisztasági Vállalat fizetéseihez besorolt pénzeket kaptuk, fizetésnek nevezve. Néhány érdekes nyugdíjösszeg: Bes­senyei Feri kilenc­ezer, Káló Flórián 13 500 forintot ka­w A szakmában mindenki tudta, hogy problémám van Latinovits Zolival pott, valamivel később pedig ne­kem 15 075 forint nyugdíjat álla­pítottak meg. Ha összeszámolnánk valamennyi szerepét, gondolom, elég szép szám kerekedne. Életéből én, mint néző, hiányolom a kitünte­téseket. Fájdalmas kérdést feszeget. Sajnos odáig jutottunk, hogy a díjakat nem kapják, hanem adják. Éppen ezért sokan nem is pedálozunk érte. De ennek más oka is lehet. Anno tizenhét évig szakszervezeti vezető voltam, és teli pofával harcoltam a kollégáim érdekeiért. Gondolom, ez tüske volt a hatalom szemében. De ettől függetlenül, örökös tagja vagyok a József Attila Színháznak, a Magyar Köztársasági Érdemérem kiskeresztjének vagyok a tulajdo­nosa, és Gobbi-életműdíjas. Szekszárdon született. Mikor és hogyan került a fővárosba? L Óvodáskorú lehettem, amikor Budapestre költöztünk, éppen ezért semmi különös gyermek­kori emlékem nincs Gemenc- ről és környékéről. De aztán a 1943-as háború ismét Szekszárdra vitt a nagymamimhoz, mivel a bu­dapesti házunkat bombatalálat érte. A szekszárdi rokonaim segítettek át ezen a szörnyű gyermekkori trau­mán. Amikor pedig színész lettem, kimondottan élveztem a szekszár­di fellépéseimet. A Pécsi Nemzeti Színház ifjú színészeként tájelő­adásokon szerepeltem a társulattal a városban. A rokonság minden alkalommal kitett magáért, hozták a sütit, a pogácsát, a bort az öltö­zőmbe, természetesen minden kol­léga megkapta a magáét belőle. így aztán a társulat tagjai alig várták a szekszárdi fellépéseket, ami az elő­adás után lakomába csapott. Nemcsak a háború, hanem az 1956-os forradalom is emlékeze­tes az ön számára. Mondhatjuk úgy is, hogy az a „fránya lán­g°s-” Jó megközelítés, tetszik. Október 23-án a Hannibál tanár úr című filmet néztem meg abban az óbu­dai moziban, ahol most bank van a Flórián téren. Vettem egy lán- gost, és olyan sárgaságot kaptam tőle, hogy nem tudtam levizsgázni a színművészetin az osztályommal. Nádasdy Kálmán darabjában, a rendező osztály produkciójában vizsgáztam le később. Október 23­án egyébként Németh László Gali­lei című drámája ment a Nemzeti Színházban, ahol gyakorlaton vol­tam a főiskoláról. A nézőtéren röp­lapokat olvasott a közönség, és az előadás után a rádióhoz indultak. Feleségével korábban Pesten, a Pozsonyi úton laktak. A környék­nek sajátos hangulata van. Nem hiányzik? Nekem már nem, de a feleségem­nek néha igen. Harmincöt évig éltünk a Szent István-park köze­lében, és sokáig nem tudtunk úgy kimozdulni, hogy ne akadjunk össze Major Tamással, Horváth Ádámmal, Aczél Györggyel, Ka­zimir Károllyal, Bács Ferenccel, Fenyő Miklóssal és még sok-sok kedves emberrel. Nekem most már elég a macskánk. Ezt a tigrismintás Marcit például reggel négykor ki kell engedni vadászni. Ragaszkodik hozzá, hogy addig az ágyunknál aludjon. Öregkorban az ember már kevesebbet alszik. Ezzel én is így vagyok. Elmondhatom magamról, hogy a macskával fekszem és kelek Álmaim ennek megfelelően már rövidebbek, de angyalokról még így is gyakran álmodom. Albert József

Next

/
Oldalképek
Tartalom