Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-25 / 47. szám, szombat

Felvette az iszlámot Oliver Stone fia Iránban Í12~ SZTÁRVILÁG ^ ttért a muszlint hit­A re Sean Stone filmes szakember, a világhírű Oscar-díjas rendező, Oliver Stone fia Irán­ban, ahol egy dokumentumfilmet forgatott. „Az iszlámra való áttérés nem jelenti a kereszténység vagy a judaizmus elhagyását, amelyekbe beleszülettem. Annyit jelent, hogy elfogadom Mohammedet és a többi prófétát, isten küldötteit” - mondta egy telefoninterjúban Sto­ne Iszfahánban. Oliver Stone zsidó, Sean Stone anyja pedig keresztény. A 27 éves fiatalember nem magya­rázta meg áttérésének okait. A Fars iráni hírügynökség szerint Sean Stone az iszlám síita ágához csada- kozott, amelynek hívei többségben vannak Iránban. Áttérése alkalmá­ból felvette az Ali nevet. (MTI) Ali Sean Stone sok apróbb szerepet játszott már apja filmjeiben, és számos dokumentumfilmet rendezett. A felvétel egy tavalyi teheráni sajtóértekezleten készült. (Fotók: SUA/AP-felvételek) PRESSZÓ ■ 2012. FEBRUAR 25. Judi Dench szeme világáért küzd J udi Dench szembetegsége miatt már nem tudja elolvas­ni a neki szánt forgatóköny­veket. Az Oscar-díjas brit szí­nésznő a Daily Mirror című lapnak elmondta, mások olvassák fel neki a sorokat. Legtöbbször lá­nyát, ügynökét vagy egy barátját kéri meg erre. „Kedvemre való, mert én csak ülök és elképzelem a történeteket” - fogalmazott. A brit színjátszás 77 éves csil- I laga egyfajta makuladege- nerációban szenved, a betegség a kor előrehaladtával alakul ki. Az ő esetében a kórnak olyan fajtája alakult ki, amely a reti­na szöveteit károsítja, és a látás elvesztéséhez vezet. A színésznőt idén a Skyfall című James Bond- filmben ismét M-ként láthatja a közönség a filmvásznon. Judi Dench orvosi nem fontol­gatja, hogy felhagy a színészettel www.ujszo.com Penélope is csatlakozott L egújabb hírességként Penélope Cruz spanyol színésznő is csadako- zott a PETA nemzet­közi állatvédő szerve­zet szőrmeellenes kampányához. Az Oscar-díjas színésznő a New York-i divathéthez időzítve, két héten át utasítja el az állati eredetű prémek és szőrmék viselését egy, a Madison Square Garden sport- csarnok falára kifüggesztett 21 mé­ter magas óriásposzteren. Az aktivista szerint „Cruznál jobb emblémája nem is lehetne a mo­dern, ragyogó nőnek, aki tudja, hogy nincs gyönyörűbb egy olyan nőnél, aki megjelenésével ölni tud­na anélkül, hogy azért bárkinek meg kellene halnia”. A 38 éves Cruzt fededen vállal ábrázoló óriásplakáttal a tervek szerint teleaggatnak más divat­fővárosokat is, így Milánót, Párizst és Londont az ottani divathetek alkalmával. Az állatszőrmék elleni kampány már élvezi többek közt az ameri­„Penélope Cruz szerte a világon szerepel a jólöltözöttek listáján, de egyvalamit biztosan nem visel soha: szőrmét" - indokolta a vá­lasztást Lisa Lange, az állatvédő szervezet alelnöke kai és a francia first lady, Michelle Obama és Carla Bruni-Sarkozy, Pink énekesnő, Charlize Theron, Eva Mendes és Pamela Ander­son színésznők, valamint Oprah Winfrey amerikai médiasztár tá­mogatását. (MTI) SZÓ-TAGREJTVÉNY A szótagrejtvény lényegében azonos a ha- Vízszintes: 1. Belső részé- gyományossal. A különbség csak annyi, be. 3. Az egyik morsejel. A. hogy szótagokat kell beírni a négyzetekbe. Kitisztítottatok. 6. Nagyon rövid nevű község Vas me­gyében. 7. Éneklő csoport­ban. 8. Adriai olasz kikötő­város és népszerű tengeri fürdőhely. Függőleges: 1. Zárt helyre viszi a zsaru. 2. Letisztít. 3. Rejtélyes módon. 5. Pléddel fedni. 9. Szolmizációs hang. SZÓRAKOZTATÓ NUMEROLÓGIA A numerotógia ősi tudománya az emberi életet kitencesztendős ciklu­sokra bontja, és a ciklusok minden egyes évéhez más és más minősé­get rendel. Minden ember személyes éve születésnaptól születésna­pig tart. Kíváncsi rá, hogy mit mond a numerológia a születésnapját megelőző évről? Kíváncsi rá, mit jósol önnek a numerológia a következő személyes évére? Tanulmányozza figyelmesen az alábbi táblázatot! Születésnap Előző év Tárgyév Születésnap Előző év Tárgyév 11.10. 11.11. 11.12. 11.13. 11. U. 11.15. 11.16. minősége minősége 11.17. 11.18. 11.19. 11.20. 11.21. 11.22. 11.23. minősége minősége Típus 1 Új kezdet, energia, lelkesedés 2 Konszolidáció és türelem 3 Kikapcsolódás, kreativitás, gondtalanság 4 Munka, munka, munka 5 Változások és változatosság 6 Otthon, család, érzelmek, barátság 7 Tanulás, meditáció, félrevonulás 8 Pénz és karrier 9 Lezárás és számvetés TUDTA-E? Ha nem éri be eny- nyivet, többet sze­retne tudni, nume- rológiával kapcso­latos kérdéseit az infoiatatinnegyzet. hu e-mail címen te­heti fel! 360 év után újra „otthon” Luxemburg Zsigmond 11387-1437) sokszor került költséges, nagyra törő tervei miatt pénzügyi zavarba. Hogy bevételekhez jusson, gyakran zálogo­sított el várakat, falvakat. így történt, hogy 1412-ben 16 szepesi helységet zálogosított el a lengyel királynak 37 ezer cseh garasért. Ezek a települések csak Lengyelország első felosztásakor, 1772-ben tértek vissza Magyar- országhoz. iDraskóczy István: A liliom jegyében, Adams K., 1992,78. o.) A rohanó cursor és a vágtató huszár Míg korábban úgy hitték, hogy huszár szavunk a húsz szó tövéből ala­kult ki, ugyanis már Nagy Lajos korától 20-20 jobbágytelek után keltett kiállítani egy lovas katonát, addig az újabb kutatások inkább azt a ma­gyarázatot tartják elfogadhatónak, mely szerint az adott kifejezés őse a cursor latin szó, mely rohanót, száguldót jelent. Ebből alakult ki a kor­zár, a tengeri rabló szó, illetve a délszláv guszár, gurszár vagy hurszár, ami szintén rablót jelentett. Ezeket a könnyű lovas katonákat először Hunyadi János alkalmazta a török elleni küzdelemben, de szervezett egységként csak Hunyadi Mátyás építette be hadseregébe. A későb­biek folyamán is a külföldi utazók és a Habsburgok a huszár elnevezést használták, viszont magukat járgálóknak, nyargalóknak nevezték. iBarczy Z.-Somogyi Gy.: Magyar huszárok, Móra K., 1987)

Next

/
Oldalképek
Tartalom