Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-24 / 46. szám, péntek

I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 24. Harmincötödik éve fényképez négy nővért egy amerikai fotós, a sorozat galériákba került Dokumentumok a múló időről Egy fotóművész, a bos­toni Nicolas Nixon 1974-ben lefotózta ak­kor 25 éves feleségét és annak 3 húgát. A legfia­talabb lány 15 éves volt. Semmilyen terve nem volt még a képpel, el is kallódott a negatív. JUHÁSZ KATALIN De a következő két évben a nővérek ismét összeálltak egy- egy kép erejéig, majd úgy dön­töttek, minden augusztusban megismétlik a közös fotózást. 1999-ben, amikor a sorozat elérte huszonötödik évforduló­ját, a New York-i Museum of Modem Art érdeklődését is fel­keltette ez az egyszerű, ám zseniális ötlet. Megjelentették a portrékat könyv alakban. Az albumot hetek alatt szétkap­kodták, nemcsak szakmabeliek és a művészet iránt érdeklő­A sorozat valamennyi fotóját megnézhetik az ujszo.com-on. dők, hanem egyszerű család­anyák is, akik a négy nő lassan változó arcát fürkészték, az öregedés folyamatát, a ráncok felbukkanását. 2008-ban meg­jelent a naprakész második ki­adás, nyolc új fotóval, amelyet már sokan vártak. Ugyanis ek­kor már a világ számos galériá­ját megjárta a sorozat egésze, vagy kisebb csoportjai. A Brown nővérek csak az ar­cukat adták a „projekthez”, a többi már a fotográfus tehetsé­gén múlott. Nixon arra kérte őket, nézzenek közvetlenül a lencsébe. Majd feltehetően azt mondta neldk, viselkedjenek úgy, ahogy pillanatnyilag érzik magukat. Valahogy érezni, hogy Beverly, Heather, Mimi és Lauie beleszólhattak a beállí­tásba. Hol komolyak, hol moso­lyognak, hol átölelik egymást, máskor szinte kapaszkodnak egymásba. Mi történt velük az elmúlt egy évben? Mire gon­dolnak? Hol élnek, mivel fog­(Nicolas Nixon felvételei) lalkoznak, milyen a természe­tük, van-e gyerekük?... Nos, ezekre a kérdésekre nincs válasz, a magánélet Ni­xon számára tabu, interjúiban is csak a fényképezés techniká­járól beszél a sorozattal kapcso­latban. Csak annyit tudhatunk meg, hogy hagyományos filmre dolgozik, nem hisz a digitális technikában. Derítőt sem hasz­nál, a képeken a fények mindig természetesek. Néha az ő gépet tartó árnyéka is látható a ké­pen, ezzel a családba tartozást akarja hangsúlyozni. Mert vé­gül is családi fotók ezek, semmi hókuszpókusz, csak az idő mú­lása. Azt látjuk, ami van. De mit is látunk, amiért leg­többen szívesen tartoznánk eb­be a családba? Szeretetet, me­legséget, harmóniát, összetar­tozást, erőt. Azt, hogy a Brown nővérek mindig számíthatnak egymásra. „Intenzív” képek ezek, megszólítanak minket. De mivel mondandójukat minden­ki másképp fogalmazná meg magának, nem szeretném befo­lyásolni önöket. Mellékelt vide­ónkban ott az összes kép, ide csak ennyi fért. Aztán van egy csomó egyéb, mellékesnek tűnő dolog: a fri­zuradivat változásai, az öltöz­ködés, a divatkövetés, a stílusok egymásra hatása - ami antropo­lógusok, szociológusok számá­ra lehet érdekes, hiszen har­mincöt évet követhetnek végig. A dokumentarista fotómű­vészet magasiskoláját látjuk. Az 1947-es születésű Nicolas Ni­xon - aki egyébként testvérek nélkül nőtt fel -, ezzel az egy so­rozattal is beírta volna magát a fotótörténetbe, de életműve igen gazdag. Fotózott fiatalokat lerobbant állami iskolákban, betegeket és haldoklókat kór­házakban, verandás vidéki éle­tet. Az emberek mindenütt be­engedték őt privát szférájukba, olyan helyzetekben is, amikor senki sem szereti, ha fotózzák. A Brown nővérek minden­esetre érezhetően szeretik, ha Nicolas Nixon fotózza őket. Hi­szen ezeken a képeken egy­szerre lehetnek nyitottak és ti­tokzatosak. Kultúra 17 RÖVIDEN Indul a magyar YouTube Budapest. A Google megállapodott a TV2-vel és az MTV- vel, hogy a videómegosztó hamarosan induló magyar verzió­ján a két tévécsatornától származó, máshol nem látható tar­talmak is meg fognak jelenni. A youtube.hu címet már 2006-ban lefoglalta a Google, de csak az elmúlt évvégén röp­pentek fel az első pletykák arról, hogy a videómegosztóból lo­kalizált, direkt a magyar felhasználókra szabott tartalmakat kínáló verzió indulna. A YouTube az elmúlt két évben egy sor európai országban jelent meg helyi mutációkkal, ezeket a premiereket általában hosszas tárgyalássorozat előzte meg a helyi szerzői jogvédő szervezetekkel, (kreativ.hu) Klimt magánélete kiállítva Bécs. Gustav Klimt születésének 150. évfordulója alkal­mából különleges kiállítás látható mától a bécsi Leopold Mú­zeumban: a tárlat a múlt századforduló egyik legnagyobb osztrák művészének magánéletét mutatja be. Képeslapok, fotók és dokumentumok segítségével idézik meg a művész magánéletének fontosabb pillanatait a szervezők és egyúttal bemutatják Klimt (1862-1918) művészi munkásságának legfontosabb állomásait. „A magánélete és a művészete kö­zötti kapcsolódási pontok érdekeltek bennünket” - fogalma­zott a tárlat tematikájáról Tobias G. Natter, a kiállítás kurá­tora, egyben a Leopold Múzeum igazgatója. A kiállítás au­gusztus 27-ig látogatható. A kiállítás vezérmotívuma egy 400 képeslapból álló gyűjtemény. (MTI) Képregény Stefan Zweig utolsó napjairól Kettő az egyben AATl-HIR Párizs. A visszaemlékezés, az irodalom és a legújabb kife­jezési formák sajátos találkozá­sa az a képregény, amely Pá­rizsban jelent meg a napokban Stefan Zweig (1881-1942) osztrák író utolsó napjairól. Zweig 1934-től a nácizmus elő­retörése elől menekülve el­hagyta Ausztriát, Londonban élt, majd 1941-ben feleségével együtt Brazíliába emigrált ab­ban a reményben, hogy ott megtalálja a nyugalmat, és újra az írásnak szentelheti idejét. Az írót elismerték és szeret­ték Brazíliában, Ausztriában viszont a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották, köny­veit elégették. Amikor a sajtó a náci csapatok diadalmas előre­nyomulásáról adott hírt, Zweig az öngyilkosság mellett dön­tött, 1942. február 23-án má­sodik feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt búcsút mondott az életnek. Laurent Seksik, aki előbb re­gényt írt a témáról, Guillaume Soréi rajzolóval fogott össze: megírta a forgatókönyvet a képregényhez. Soréi először il­lusztrátorként szerzett nevet, majd Thomas Masdi szövegére alkotta meg A halottak szigete című első képregényét, ame­lyet több más is követett. A Le Figaro ebben a műfaj­ban az év eddigi legjelentősebb albumának nevezi a két szerző alkotását, méltatja mind az irodalmi ambíciót, mind a raj­zok eleganciáját. A képregény nem helyettesíti Laurent Seksik eredeti regényét, hanem mint­egy „újra feltalálja” a maga sa­játos műfajában. Rio de Janeiro az 1940-es években a béke szigete lehe­tett, de a kötet a derű mellett a nyugtalanságot is érzékelteti. A francia lap megfogalmazása szerint a mű figyelemre méltó együttérzéssel és komolysággal viszi „kép-színre” Stefan Zweig utolsó csatáját. Milan Cieslar vígjátéka, A szerelem az szerelem több szálon futó kapcsolatai arra épülnek, hogy a szenvedély vak és nem ismer határokat Mozivegyes a szerelemről, marihuánás süteménnyel, forrón tálalva TALLÓSl BÉLA Megszoktuk már Milan Cies­lar rendezőtől, hogy remek té­mát tálal, azt mindenféle szem­pontból, több vonalon körbejár­ja, ehhez választ alapnak egy műfajt - ez esetben a vígjátékot azt sok más műfajjal ötvözi, s így születik valamiféle beazo- nosíthatatlan vegyes. Mint sa­vanyítással a csalamádé. De hogy pörkölttel fogyasztva mi­lyen jó is a káposztából, hagy­mából, paprikából ecettel nya­kon öntött, cukorral édesített, sózott vegyes, az további ecsete­lés nélkül is megindítja a nyál­termelést. Hogy Cieslar filmje pattogatott kukoricával fo­gyasztva milyen jó, mennyire szórakoztató, az vitathatatlan! Ám ínyencek, akik ismerik és szeretik az olívabogyót, a capri- bogyót, a mézes mustárt és egyebeket, kicsit másként van­nak vele. Nincs kiérlelve a film. Nincs kiforrva, mint a jó bor. Nincs le­választva a söprűtől. Vígjáték melodrámával és már-már tra­gikus elemekkel. A végén olyan fájdalmas, hogy el is felejtettük, miért is nevettünk rajta, ami pattogatott kukoricával mind­egy, de egyébként! Ilyenek a színészi alakítások - ingadozók a ripacskodás és a hiteles átélés között. Attól függően, milyen a helyzet, ingadozó színvonalat tudnak csak kihozni a dialógu­sokból, melyek hol filozofiku- sak, hol banálisak, hol megre­kednek a televíziós szappan­opera szintjén. Pedig jó a téma. Naná, hiszen a szerelem örök. Miként a válfajai is - Lucie Bílá óta ezt a könnyűműfajból is tud­juk: Láska je láska. Nincs ez másként ebben a filmben sem. Több szálon bontakozik a szerelem e cseh moziban - a már fentebb sorolt műfajok va­lamelyikében. Van egy idős pár, akik ifjú korukban együtt voltak ugyan, de nem egymásban lát­ták az igazit, ezért útjaik külön­váltak. Most marihuánás süte­ményt fogyasztva újra egymás­ra találnak nyugdíjasként. Az­tán van itt két „tiltott” kapcsolat is. A Csipkerózsikaként nevelt ártatlan leányka, a vak Maruš- ka, aki beleszeret egy roma fiú­ba, Marekba. Szép érzelgős sztori, a végére tartogatva egy Apa (Ondrej Vetchý) és fia (Petr Vanéura) más-más okból, de nem szeretik a nőket (Fotó: Forum Film) gyönyörű szép felismerést, ami a szülőszobában lát napvilágot. E felismerés összefügg a másik „tiltott” kapcsolattal. Maruška barátjával, Honzával, akit egy alkalommal fiúval kapott rajta az anyja, egy menő menedzser­asszony. Azonnal kezébe veszi fia szerelmi kapcsolatát főisko­lai tanárával, azzal a szándék­kal, hogy gyermekét kigyógyít­sa „vélt” másságából. A képbe beúszik Honza apja is, aki attól szenved, hogy felesége otthon is megingathatatlan menedzser­asszony. Pokollá vált házasélete okán is kiáll fia mássága mel­lett, mondván, hogy csak nővel ne kezdjen soha... Ez a vonal, az apa-fiú kapcsolat a film sava- borsa. Majdnem minden egyéb azonban nem új a nap alatt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom