Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-03 / 28. szám, péntek
4 Régió ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 3. www.ujszo.com Az Árszabályozási Hivatal döntésére várnak Drágul a fűtés Kassán MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Most már szinte biztos, hogy drágul a fűtés Kassán, miután a Kassai Távfűtő Vállalat (TEKO) megkapta az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) döntését. Becslések szerint 14 százalékos emelésre számíthatnak a fogyasztók. Lezárulni látszik a kassai magisztrátus és a távfűtő vállalat között régóta húzódó, politikai felhangoktól sem mentes vita, aminek egyik kiváltó oka volt az is, amikor napvilágot láttak olyan információk, melyek szerint a távfűtő vállalat 30 százalékos áremelési javaslatot nyújtott be az Árszabályozási Hivatalhoz, amit a cég két kazán jövőre esedékes felújításával és a szén árának 40 százalékos drágulásával indokolt. Rengeteg vád, érv és ellenérv elhangzott az elmúlt hónapokban mindkét fél részéről. „Összehasonlítva a többi szolgáltatóval, a TEKO ügyfelei még mindig az egyik legalacsonyabb árat fizetik majd. A háztartások zömének a kassai hő- szolgáltató vállalat (TEHO) számláz a fűtésért, ezért az, hogy a fogyasztók mennyit fizetnek majd, attól függ, milyen díjszabást hagy jóvá az Árszabályozási Hivatal a TEHO-nak” - tájékoztatta lapunkat Anna Pod- lesná, a távfűtő vállalat szóvivője, aki hozzátette, ügyfeleiket levélben értesítik a díjakról és már a januári fogyasztásért fizetendő számlákban is feltüntetik aváltozást. „A TEHO egyelőre nem kapta meg az Árszabályozási Hivatal döntését. Abban az esetben, ha a Kassai Távfűtő Vállalat emeli díjait, nekünk sem marad más választásunk, minthogy ezt beszámítsuk a fogyasztói árakba, ugyanis a hőenergia 97 százalékát a távfűtő vállalat szolgáltatja nekünk” - reagált Juraj Slafkovský, a hőszolgáltató vállalatügyvezetője. AJANLO Február 3. (péntek) Komárom - 17.00: a K.ART.E - a Komáromi Alkotóművészek Egyesületének 8. tagkiállítása a Limes Galériában. A kiállító művészek: Bronislava Bočánek- ová, Czafŕangó Sylvia, Darázs Rozália, EsFekete Zoltán, Goda Gabriella, Kocsis Ernő, Kopócs Tibor, Kossá Beáta, Ólveczky Gábor, Magdaléna Serbáková, Juraj Svitek, Szalai Dániel és Szilva József. Közreműködnek az óggyallai művészeti alapiskola növendékei. Március 2-ig megtekinthető tárlatot Farkas Veronika művészet- történész, a kiállítás kurátora méltatja, (vkm) Komárom -19.00: Zsapka Attila Madárjós című koncertje a Mocca Caféban (Megye utca), (vkm) Február 4. (szombat) Zselíz - 14.00: a Magyar Ház új közösségi helyiségének ünnepélyes átadása, (ú) Február 5. (vasárnap) Hegysúr-15.00: fánkkóstoló a sportépületben, (jm) Zsigárd - 17.00: Zsapka Attila és Madarász András Madárjós c. koncertje a Kulturális, Közösségi és Tájékoztató Központban, (jm) Ipolynyék - 15.00: az Ipolynyéld Magyar Kultúráért Díj átadója a kultúrház- ban.(ú) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Benzinkúti rablót fogtak Nyitrán Nyitra. Egy 29 éves helyi férfi lelkén szárad két tavalyi nyitrai benzinkúti rablás. Az egyik rablást karácsony előtt követte el, de az ujjlenyomatokról kiderült, hogy egyeznek egy szeptemberi eset idején rögzítettekkel. A férfi 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. (TASR) Katonaszökevényt köröznek Bártfa (Bardejov). Körözi a rendőrség a bártfai Mário Steigert. A 39 éves férfi ellen dezertálás miatt adott ki elfogatóparancsot az Eperjesi Katonai Körzeti Bíróság. A szökevény 180-185 centiméter magas, karcsú testalkatú, barna hajú. A vele kapcsolatos lakossági bejelentéseket a rendőrőrsökön vagy a 158-as telefonszámon várják. (SITA) Az Európai Parlamenthez nyújtottak be petíciót a Beneš-dekrétumok elleni tiltakozásul Végső cél a dekrétumok hatályon kívül helyezése Komáromi előadásában Juhász Imre szakjogász a Beneš-dekrétumok máig tartó hatásáról is beszélt (A szerző felvétele) Komárom. A Keresztény Magyar Szövetség meghívására tartott előadást a városban Juhász Imre nemzetközi szakjogász, az ELTE Jogi Karának tanára; Juhász Imre Hahn- Seidl Abdával, a német- országi Hunnia Baráti Kör képviselőjével közösen, magánszemélyként, a Beneš-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabályok elleni tiltakozásul január 12-én petíciót adott át Brüsszelben az Európai Parlament illetékes bizottságának. V. KRASZN1CA MELITTA Az előadást követően arról kérdeztük a szakjogászt, mi volt a petíció tárgya és milyen eredményt várnak tőle. „Meggyőződésem, hogy a Beneš- dekrétumok, amelyek érinthe- tetlenségét az 1487/2007-es Szlovák Nemzeti Tanács határozata még meg is erősített, ellentétes az uniós alapszerződéssel és alapjogi chartával. Mindenekelőtt erre a tényre szeretnénk felhívni az európai parlamenti képviselők figyelmét - mondta. - A dekrétumokat illetően nagy a tudatlanság Európában, így a petíció első része gyakorlatilag tájékoztató jellegű, összegezzük, mit is tartalmaznak a dekrétumok, milyen államjogi, alkotmányjogi helyzetben születtek. A továbbiakban felsoroljuk mindazokat az alapjogokat, amelyeket vélelmezhetően sért a dekrétumok rendszere. Elsősorban az élethez való jogot, hiszen tudjuk, hogy sokan életüket veszítették a deportálások során. Továbbá az emberi méltósághoz való jogot: a dekrétumok gyakorlatilag teljesen felszámolták az alapvető életfeltételeket a magyarok és a németek számára. A vagyonelkobzás nem állt meg az egyének szintjén, minden olyan szervezetet, sőt egyházat érintett, amelynek nemzetiségi kötődése volt. A dekrétumok a kollektív bűnösség elvén alapulnak, ami szintén összeférhetetlen napjaink európai jogrendjével. Sőt, a dekrétumok a mai napig büntetlenséget biztosítanak azoknak a személyeknek, akik 1944-45-ben szabadon követhettek el erőszakos bűncselekményeket a magyarok sérelmére.” A petíció célja emberjogi eljárás elindítása, végigjárva a megfelelő instanciákat, kezdve a tiltakozást átvevő petíciós bizottságtól a szakbizottságokon át az Európai Parlament üléséig. Kezdeményezői azt szeretnék, ha az EP napirendre tűzné a kérdés megvitatását, és a folyamat odáig jutna, hogy a szlovák hatalmi elit akár önként, akár EU-s nyomásra megváltoztatná a dekrétumok hatályon kívül helyezésével szemben tanúsított elutasító magatartását. Hogy meddig jut el az ügy, azt Juhász Imre szerint most még nehéz lenne megjósolni. . „Mindenesetre fontos lenne, ha az EP-képvise- lők is tudatosítanák, hogy az egyik uniós tagország 2012-ben még mindig a kollektív bűnösségen alapuló rendszert tart fenn anélkül, hogy ezzel különösebb problémája lenne bárkinek” - tette hozzá a szakjogász. A petíciót januárban Erminia Mazzoni, az EP petíciós bizottságának elnöke vette át. Jelezte: az EP - az Európai Bizottság bevonásával - először azt vizsgálja, befogadják-e a petíciót, azaz helyt ad-e a téma megtárgyalásának. Körülbelül 3-6 hónap múlva dőlhet el, napirendre tűzik-e a beadványt. Egyre több az illegálisan kihelyezett hirdetés Ellepték a várost a reklámtáblák B. JUHOS MELINDA Szene. A napokban eltávolíttatták a város közterületeiről az engedélyek nélkül kihelyezett reklámtáblákat. A város lakói és a képviselők szerint rontják Szene városképét a mindent ellepő reklámok. Czére Károly, a városi hivatal környezetvédelmi osztályának vezetője elmondta, a legutóbbi ellenőrzés során hat illegálisan kihelyezett táblát szereltek le a város különböző területein. „Járjuk a várost és eltávolítjuk azokat a táblákat, amelyek kihelyezésére nem adtunk engedélyt, vagy nem fizetik utánuk a közterület elfoglalásáért kiszabott adót. Nagyon sok táblának a tulajdonosát nem tudjuk elérni, figyelmeztetni az engedélyeztetésre. Gyakran olyan telefonszámok vannak feltüntetve a reklámokon, amelyeket nem lehet felhívni” - mondta Czére Károly. Az ismételt ellenőrzéseket a képviselők kezdeményezték. A reklámoknak nagyjából a fele magánterületen van, ezek elhelyezésébe a város nem szólhat bele. Viszont a magánterületeken, kertekben található táblák elhelyezéséhez is szükség van engedélyre. „Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, az első reklámtáblák elhelyezését még semmilyen rendelet nem szabályozta, ezeknek a tulajdonosait felkértük a táblák előírások szerinti átalakítására. A város területén, konkrétan a Pozsonyi, a Bazini, a Nagy- szombati út mentén található oszlopokra 80x120 centiméteres táblákat lehet kirakni. Ennél nagyobb tábla kihelyezéséről a képviselő-testület mellett működő bizottság dönt” - mondta Czére. A városi hivatalban megtudtuk, a kérvényező első lépésben az építésügyi hivatalban érdeklődhet. Az elhelyezéshez számtalan engedélyre van szükség, egyebek mellett a rendőrség belegyezésére is. ,A- parkokban és sétálóutcában tilos táblákat elhelyezni. Utóbbi helyen csak a mozgatható reklámhordozókat lehet kitenni, ezek elhelyezéséért adót kötelesek fizetni a vállalkozások. A sétálóutcán várhatóan virágtartókat rakunk ki, amelyekbe elhelyezhetők majd a reklámtáblák” - mondta Roman Šuplata, a hivatal munkatársa. A lámpaoszlopokra erősített reklámtáblák esetében bérleti díjat kell fizetni, egy vállalat maximum öt ilyet helyezhet ki. B. JUHOS MELINDA Galánta. A városi tulajdonú Bysprav lakáskezelő vállalathoz tartózó 48 lakótömbből 12-t hőszigeteltek az elmúl két évben. Idén csak egy tömb lakói kérvényezték az Állami Lakásfejlesztési Alap által nyújtott kedvezményes, hőszigetelésre folyósított hitelt. „A lakosok talán félnek az eladósodástól, a felújításkor a karbantartási alapba fizetendő havi illetéket is meg kell emelni. Amelyik házban több az idősebb, vagy szociálisan hátrányos. helyzetű lakó, ott általában nem születik megegyezés ezen a téren. Az utóbbi időben az emberek fizetőképessége is csökken és így óvatosabbak lettek” - nyilatkozta lapunknak Szabó András, a Bysprav üzemeltetési részlegének vezetője. Hozzátette, tavaly év elején szintén alacsony volt az érdeklődés, viszont a mostaninál akkor is többen éltek a lehetőséggel. Mint mondta, év elején a legjobb kérvényezni a hitelt, ugyanis az alap hitelkerete véges. A lakók átlagosan a lakás területének megfelelően, 0,5-0,66 euró négyzetméterenkénti összeget fizetnek be a karbantartási alapba. Ezt az összeget viszont nem lehet teljes mértékben a hiteltörlesztésre fordítani, így aztán felújítás esetén szükség van a díj emelésére. Zuzana Petrášová, az Állami Lakásfejlesztési Alap munkatársa elmondta, az érdeklődők egész év folyamán beadhatják a hitelkérvényüket. ,Á kormány hőszigetelési programjában a szigetelés teljes költségére kérvényezhető hitel, egy négyzetméternyi hőszigetelt részre maximum 80 euró. Ez az összeg Általában elegendő is” - mondta Zuzana Petrášová. Idén 14 000 000 eurót különítettek el a kormány hő- szigetelési programjára. Tavaly ez az összeg 10 000 000 euró volt, viszont a sok beérkezett kérvényre való tekintettel az alap háromszor is kérte a költségvetés módosítását, így nagyjából 16 000 000 euró hitelt nyújtott az alap erre a célra. A pénzt a bérlakásépítési program ki nem merített hitelkeretéből csoportosították át. ,Á kormány hőszigetelési programjára jelenleg 13 000 000 euró értékben kérvényeztek hitelt” - mondta Petrášová. A hitelkérvények meghaladták a hitelkeretet Nem sietnek a lakótömbök szigetelésével a ealántaiak