Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-21 / 43. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 21. Vélemény És háttér 7 Végre itt lenne az ideje, hogy Magyarország megtanuljon ügyesebben lavírozni „Magyarország a kereszténység ellensége” Magyarország a kereszténység ellensége - ez a kijelentés a 17. század végén került a köztudatba. A Habsburg udvar ezzel kívánta a nyugati közvélemény előtt ellehetetleníteni az ország függetlenségét oszmán segítséggel kivívni akaró Thököly-felkelést. HORBULÁK ZSOLT Azóta Magyarország hírnevén többször esett csorba. Közismert, hogy a századfordulón a nemzetiségi elnyomásra hivatkozva érték komoly támadások az ország belpolitikáját. Kevesebben tudják, hogy a trianoni békeszerződés évében is embargót hirdettek tiltakozásul a fehérterror ellen. Az pedig máig élő toposz, hogy „Magyarország volt Hitler utolsó csatlósa”. Igaz, voltak olyan korszakok, amikor a magyar név szép volt. Ilyenek voltak az 1849, 1956 vagyl990utáni évek. Magyarországra a múltban olyan gyakran nehezedett külső politikai nyomás, mind katonai, mind pénzügyi, ellenben a történelemkönyvekben ezekre lényegesen kisebb figyelem irányul. Az is tény, hogy az utóbbi évszázadokban Magyarország ritkán volt ténylegesen önálló, gazdasági és politikai döntéseit nagyon gyakran kellett erős szomszédai elvárásaihoz igazítania. A 2000-es évek mégis jelentős változást hoztak. A hagyományos „hintapolitikát” és a „kompországot” végre egy önállóbb és őszintébb politizálás, illetve egy irányba tartás válthatta fel. A nagy különbség az előző, magyar szempontból pozitívnak tekintett időszakokhoz viszonyítva az, hogy amíg 1849-ben, ’56-ban vagy ’90-ben legfeljebb vállonveregetést kapott az ország a vele szimpatizáló nyugati közvéleménytől, miután csatlakozott az unióhoz, már komoly anyagi támogatás is érkezik, amely megközelíti a nemzeti össztermék 2%-át. Most nem csupán kényszerből kell alkalmazkodni egy külső rendszerhez, hanem azért is, mert ez Magyarország saját érdeke. A társadalomtudósok egyik megállapítása, hogy a magyar külpolitika hagyományosan rossz. Vele gyakran a románok sikeres külföldi érdekérvényesítő képességét szokás összehasonlítani. Strasbourgban Magyarország ellen egy politikai határozat született. Ezt az mutatja, hogy négy baloldali frakció szavazta meg, míg a többiek ellene voltak. Magyarország ismét gyengén politizált. A döntést mégsem helyes támadásnak tekinteni, inkább figyelmeztetésnek. Egyrészt arra, hogy végre itt lenne az ideje, hogy Magyarország megtanuljon ügyesebben lavírozni, másrészt viszont arra, hogy rá lehet venni az uniós politikát, hogy érdemben foglalkozzon bizonyos belpolitikai kérdésekkel is. Lenne mire figyelni a szlovák belpolitikában is.- A feleségem azt mondta, érdekes, bárki, aki lassabban vezet, mint én, idióta, míg bárki, aki gyorsabb, az vadállat. (Peter Gossónyi rajza) Gazdasági zseninek kell lenni ahhoz, hogy 276 ezer euróért narancsba borítsa a déli országrészt Híd - segít a bajban Szlovákia nehéz időket él: halmozódik az államadósság, nagy a költségvetési hiány. Ráadásul jön az‘előrehozott választás, amelyen kulcsfontosságú problémákról dönthetünk, hiszen valamelyik pártnak a pénzügyi tárca élén rendet kell tennie a költségvetésben. A kézenfekvő megoldások, az egy gazdasági csodát már levezénylő Ivan Miklós, vagy a Smer előző minisztere, Ján Počiatek mellett váratlanul megmutatta tehetségét egy másik párt, a Híd. Hogy miért? A nyilvános kimutatások szerint mindössze ezen a szinten bagatell összegnek számító, nagyjából 276 ezer euróért sikerült narancsba borítania a déli országrészt, megszerveznie több tucat előadást sztárfellépőkkel, és kinyomtatnia az ehhez szükséges plakátokat. Ehhez gazdasági zseninek kell a csapatban ülnie. Valójában persze a pártok annyit hazudnak el valós kiadásaikból, amennyit nem szégyellnek. Köszönhetően például a kampánykiadások értelmeden korlátozásának. Mégis, ha a jelenlegi kampány egyik központi témája a transzparens gazdálkodás, a nyitottság és a korrupció meg a klientelizmus visszaszorítása, akkor legalábbis nevetségesnek hat, ha valaki ostobának nézi a választóit. Az alulárazott szolgáltatásokra hivatalosan lehet indokot találni: kölcsönösen előnyös csereügyletek, a város és a falu vezetésével összehozott megegyezések, csoportos kedvezmények, baráti szívességek. Mégis egyenesen szürreálisnak tűnik például, hogy a Hídnak - ha hihetünk a központi adatoknak - tokkal-vonóval kinyomtatni és hónapokig az utcákon tartani az óriásplakátokat nem került többe nyolcvanezer eu- rónál. A kis plakátokat és szórólapokat négyezer euróból hozták ki. Ennyi erővel a szlovák or- szágimázsközpontnak csak annyit kéne tennie, hogy felveszi a kapcsolatot a Híddal. Szlovákiáról szóló propagandaplakátokkal lehetne elárasztani Európát, csak úgy özönlenének a befektetők - mondjuk százezer euró befektetésével. A végére marad a rendezvényszervezés, az adatokból ugyanis kitűnik, hogy a jövő gazdaságitárca-vezetői csillogtatják a tehetségüket a Hídnál. A párt 36 ezer eurót költött a közönségtalálkozóira és zenés rendezvényeire február kilencedikéig, amiben az a szép, hogy a jobbára Tolvai Renátával, Lagzi Lajcsival, a köztudottan nagyon drága Irigy Hónaljmiriggyel, Fenyő Miklóssal hirdetett rendezvényekből tartottak összesen hatvanhetet. Egy darab rendezvény hangosítással, épületbérléssel, művészi gázsival nem egész hatszáz euró. Ennél jobb érv tényleg nem kell amellett, hogy a párt vezesse a gazdasági tárcát, és húzza ki Szlovákiát a bajból. Gondoljunk csak bele, mire lenne pénz tizenegy milliárd euróból, ha egy efféle kampányt ki lehet hozni 276 256 euróból és 42 centből! KOMMENTÁR Ki marad a pályán? NAGYANDRÁS Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai a földbe döngölték a szlovákjobboldal 2010-es vezető pártjait. Leginkább az SDKÚ, de az SaS is óriásit bukott minden felmérés szerint a két évvel ezelőtt elért eredményéhez képest, és a választásokig akár még folytatódhat a lejtmenet. Az SDKÚ törzsszavazóinak nagy része annyira csalódott, hogy nemcsak saját pártját képes otthagyni, hanem választások sem érdeklik. A jobboldal kilencvenes évek óta vezéralakjának tartott Mikuláš Dzurinda ahogy felemelte, úgy fogja valószínűleg a mélybe húzni saját gyermekét, az SDKÜ-t. Hiába voltak reformtervek, valójában soha nem sikerült megújítani a pártot, s hiába tartják a legdemokratiku- sabbnak a párt belső választási rendszerét, a kétszeres volt kormányfőt soha senki nem tudta elmozdítani, s bár Iveta Radičová lett 2010-ben az SDKÚ miniszterelnök-jelöltje, majd kormányfője, Dzurinda hagyta elvérezni. Soha ki nem derül ki a kérdés, hogy ha az SDKÚ legszűkebb vezetésében előre látták volna a Gorilla hatását, vajon hátrább léptek volna-e eggyel, nagyobb teret és hatalmat hagyva a kormányfőnek. Kétlem, az SDKÚ minden demokratikus belső mechanizmusa ellenére egyenlő Mikuláš Dzurindával. Ajobboldal másik nagy reménysége, az SaS pár évvel ezelőtt úgy lépett a színre, hogy sokan elhitték, belőlük lehet az új, az igazi liberális párt. Sajnos Szlovákiában a kilencvenes évek eleje óta nem volt olyan politikai csoportosulás, amely nem- csaka nevében, hanem valóban, belülről is a sajátjának vallotta az igazi liberális értékrendet. Annak nemcsak a gazdasági részét, mely a deregulált piacról és a minimális államról szól, hanem a liberális témák emberi jogi vetületeivel is. Valószínű, hogy Sulíkék 2010-es eredménye nem azt mutatta, hogy az országban lett volna 12 százalék ízig-vérig liberális szavazó. A párt megpróbált kiállni programpontjai és értékei mellett, de a gazdasági pontokon kívül olyan sok témában nem volt képes markáns egyéniséget felmutatni, így történhetett meg, hogy az SaS hátán becipelt Igor Matovič könnyedén vette át Suliktól a rendszer fenegyereke szerepét, mely úgy tűnik, simán hoz 5-6 százalékot, s azt sajnos nem a baloldalról szerzi be. Ha a felmérésekhez hűen alakul a választási eredmény Szlovákiában, az egész jobboldalt újra kell építeni. A KDH-t ebből a szempontból nem igazi jobboldali párt, ők inkább keresztény szocialisták. És ennek megfelelően nem okoz nekik gondot a Smerrel való szövetkezés sem. TALLÓZÓ CSEH LAPOK Bíráló hangnemben írt a kettős állampolgárság intézményéről a Lidové noviny cseh konzervatív napilap, míg a Hospodárské noviny politikai és gazdasági lap szerint a kettős állampolgárság lehetőségének bevezetésével Csehország „nyitottabbá” válik. A hatályos szabályozás szerint az a cseh állampolgár, aki felvesz egy másik állampolgárságot, automatikusan elveszíti az eredetit. Ez megváltozna. A jegyzet szerint a kettős állam- polgárság bevezetése elleni érvek, főleg hogy nem lehet lojálisnak lenni egyszerre két államhoz, meggyőzőnek tűnnek. Ideális, normális esetben ez így is van. Miután azonban „ideális” helyzet nem igen létezik jó, hogy indokolt esetekben a kettős állampolgárság felvétele egyszerűbbé válik. „Ez nem jelenti azt, hogy a kettős állampolgárságot mint tömeges jelenséget támogatni kellene. Az állam nem tulajdonosa az embereknek, s nincs joga akadályokat gördíteni az elé, ha ők úgy gondolják, hogy máshová tartoznak. Ugyanakkor egyetlen társadalom sem tud hosszú távon fennmaradni, ha tagjainak többsége megszűnik azonosulni vele” - vélekedik a szerző, Martin Weiss. Leszögezi: ezért „egészségtelen jelenség”, ha például a tö- rökelnöknémetországi látogatásán az asszimiláció elutasítására hívja fel az ottani törököket, vagy ha a mexikói elnök a mexikói érdekek mentén való szavazásra szólítja fel az amerikai mexikóiakat az amerikai választások előtt. „Ha valamiben az államnak korlátozónak kell lennie, akkor abban, kinek ad állampolgárságot. Az állampolgárságnak kell, hogy ára legyen, és nem túlzás, ha az állam megvizsgálja, hogy a kérvényező mennyire van meggyökerezve. Féltékenyen azon őrködni, hogy az illetőnek ne maradjon más állam- polgársága, nem szükséges” - zárjajegyzetétalap. Ä Hospodárské Noviny szerint a „kizárólagos” állampolgárságot és a hozzá vezető nehéz utat a kilencvenes évek első felében megalakult új cseh állam a kor szellemében két okból választotta: nem bízott az emigránsokban, s meg akarta akadályozni, hogy a Szlovákiában született romák „teljes értékű csehek” lehessenek. „Az új elv igazságosabb és nyitottabb állammá teszi Csehországot” - állapítja meg Jindŕich Šidlo, a jegyzet szerzője. (kés)
