Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-21 / 43. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 21. www.ujszo.com Vádemelési javaslatok a lehallgatási ügyben Galko is a gyanúsítottak között lehet ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Megszülettek az első vádemelési javaslatok a katonai hírszerzés által vég­zett, minden bizonnyal tör­vényellenes lehallgatások ügyében, melyek miatt tavaly Ľubomír Galko védelmi minisz­ternek is távoznia kellett poszt­járól - közölte tegnap Dobro- slav Trnka, a főügyész helyet­tese. Az ügyből azután kereke­dett botrány, miután nyilvá­nosságra került a lehallgatások átirata, s kiderült, többek kö­zött Robert Kaliňák Smer-alel- nök és a Pravda napilap újság­íróinak a beszélgetéseit hall­gatták le. Tmka szerint az ügyben a katonai hírszerzés magas be­osztású képviselői ellen indult eljárás minimum tíz bűncselekmény, köztük a hiva­tali jogkörrel való visszaélés miatt. Bár Tmka beismerte, hogy lehallgatásokra volt bírósági engedély, de ezt minden bi­zonnyal kitalált tényeknek kö­szönhetően kapták meg; mert a bírókat „kitalált legendák segítségével” félrevezették. „A legnagyobb gond azzal van, hogy a megfigyelésnek vagy lehallgatásnak semmi köze sem volt bűncselekmények leleplezéséhez” - fűzte hozzá Tmka. A főügyész helyettese nem tartja kizártnak, hogy később majd bővülni fog a gyanúsítot­tak köre. Arra a kérdésre, hogy a gyanúsítottak közt Galko ne­ve is szerepel-e, Tmka kitérő választ adott. „Már most van­nak olyan bizonyítékaink, ame­lyek igazolják, hogy az érintet­tek valakinek a parancsára, vagy utasítására végezték a le­hallgatásokat. Vonják le a kö­vetkeztetéseket, én nem árulok el előre részleteket” - mondta. Galko szerint Tmka kijelen­téseivel bekapcsolódott a vá­lasztási kampányba, mert semmi konkrétumot nem mondott. „Érdekes az is, hogy csak ebben az ügyben ilyen ak­tív, a többi pedig, mintha már jó néhány éve nem is létezne. Értékelném, ha más ügyeket is ilyen tempóban vizsgálna” - mondta. A volt védelmi miniszter sze­rint a katonai ügyészség füg­getlen volt, nem befolyásolta munkáját. „Az egyetlen feltétel az volt, hogy mindig törvényes eljárásokat folytasson s harcol­jon a korrupció ellen. Azt pe­dig, hogy az összes lehallgatás legális volt, Trnka is alátámasztotta” - mondta, (dem, SITA) A magyarok fele nem nevezett meg senkit sem Robert Ficót akarja kormányfőnek a nép MÓZES SZABOLCS Pozsony. A választók har­mada Robert Ficót akarja kor­mányfőnek - derül ki a Hospo­dárske noviny számára készült Focus-felmérésből. Az ügynök­ség a parlamenti bejutásra esé­lyes hét párt vezetőjét vette lis­tájára (az MKP nem volt köz­te), ezek közül választhattak je­löltet a megkérdezettek. A második helyen Ján Figeľ, a KDH elnöke végzett 8,4 szá­zalékkal, harmadik meglepe­tésre Igor Matovič lett 7 száza­lékos támogatottsággal. Bugár Béla, a Híd elnöke a kormány- főjelölti listán megelőzte Ri­chard Sulíkot (SaS) és Mikuláš Dzurindát (SDKÚ) is. A felmérés szerint Fico min­den társadalmi csoport számára az első számú jelölt, kivételt a magyar választók képeznek. A magyarok 35 százaléka a listáról Bugáit látná szívesen a kor­mányfői székben, Figel't 7 száza­lék, Ficót 5, Dzurindát 3, Sulíkot pedig 2 százalék nevezte meg. „Ez a 35 százalék azt is jelezheti, hogy a magyarok nagy része, még ha erre esélye is lenne Bu­gáinak, nem a miniszterelnöki tisztségben, hanem más poszton látná őt szívesen” - magyarázta lapunk kérdésére Ivan Dianiška, a Focus elemzője. A felmérés során megkérde­zett magyarok 30 százaléka nem nevezett meg senkit sem, 18 százaléka pedig nem tudott választani a felhozatalból - az első esetben az országos arány 18, míg a másodikban 12 szá­zalékos volt. RÖVIDEN Többnyelvű vasutat akarnak Pozsony. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia legújabb figyelem­felkeltő akcióját az Érsekújváron és Párkányon áthaladó AVALA nemzetközi gyorsvonaton hajtotta végre. .Annak el­lenére, hogy ezen a vonalon a vasúttársaság ügyfeleinek számottevő része magyar nemzetiségű, a vállalat semmilyen módon nem veszi figyelembe az igényeiket” - hívják fel a fi­gyelmet az aktivisták a kisebbségi nyelvhasználati törvényre hivatkozva. Számításaik szerint azokon a településeken, ahol a magyar lakosság számaránya 20% feletti, összesen 125 vasútállomás és megállóhely van, magyar helységnév­megjelölés vagy egyéb tájékoztató felirat azonban nem ta­lálható. (ú) A szeptemberig tankötelessé váló gyerekek hat és fél százalékát íratják magyar iskolába Szeptemberig kérdéses a magyar elsősök száma Nem lesz kevesebb a magyar kiselsős (Ján Krošlók felvétele) Pozsony. 3560 új kiselsőst számolt össze a pedagó­gusszövetség a múlt hé­ten lezárult beiratkozá­sokat követően. Ez végül csak eggyel több a tava­lyinál, a tegnapi összesí­tésben még 10-zel több elsős volt. VERES ISTVÁN Lapunknak több iskola jelez­te, bőven akadnak olyan szülők, akik elfelejtették beíratni isko­laköteles korú gyermeküket. A Szlovákiai Magyar Pedagógu­sok Szövetsége (SZMPSZ) által készített statisztika eredmé­nyeképp kapott szám így még emelkedhet. Ezt megerősítette a pedagógusszövetség is. „Nemrég Gömöralmágyból je­lezték, hogy a múlt héten beíra­tott gyerekek mellé még egyet hoztak” - említett egy példát teg­nap Ádám Zita, az SZMPSZ alel- nöke. Hozzátette, a hétvégén ké­szült statisztika csak tájékoztató jellegű, mérvadónak viszontnem tekinthető. „Egy gyereket néha több helyre is beíratnak” - emlé- keztetÁdámZita. Mint kifejtette, pontos képet csak szeptemberben, a miniszté­riumi fejkvóták megérkezése után kaphatunk az idei elsősök számáról. Abban viszont már benne lesznek azok a gyerekek is, akik esetleg idén megbuknak, il­letve nulladik osztályba jártak” - magyarázta. A pedagógusszövetség alelnö- ke szerint az előzetes statisztiká­ból csupán azt az egy következte­tést vonhatjuk le, hogy a magyar elsősök száma beállt egy szintre, ez pedig azt jelzi, hogy kikerül­tünk a demográfiai hullámvölgy­ből. Nem szabad viszont elfelej­teni, hogy a magyar anyanyelvű gyerekekhek ez csak egy része, ugyanis nincsenek adatok azok­ról, akiket szüleik szlovák iskolá­ba írattak. Korábbi felmérések szerint a magyar gyerekek 15-20 százalékát íratják szülei szlovák iskolába. Több helyen, főleg Gömör- ben, a roma gyerekek emelik meg a magyar elsősök beirat­kozási statisztikáit. „Ez jó, mert ebből látszik, hogy tudják, ho­va tartoznak” - véli Ádám Zita. Szerinte a roma családokra fo­kozottan érvényes, hogy kés­nek a beiratkozással. Magyar iskolába íratott elsősök száma járás 2011 2012 Pozsonyi 35 36 Szenei 42 29 Galántai 206 225 Vágsellyei 128 117 Dunaszerdahelyi 768 748 Komáromi 581 596 Érsekújvári 304 281 Nyitrai 15 24 Lévai 161 157 Nagykürtösi 35 30 Losonci 193 181 Rimaszombati 465 486 Nagyrőcei 115 116 Rozsnyói 111 97 Kassai 22 23 Kassa-vidéki 91 101 Tőketerebesi 182 203 Nagymiháiyi 105 110 Összesen 3559 3560 Forrás: SZMPSZ Tavaly februárban a pedagó­gusszövetség 3559 magyar isko­lába íratott gyerekről számolt be, ami héttel több, mint a 2010-es létszám. A minisztérium tavaly májusi összesítése ennél 55-tel több magyar elsőst említett. A szaktárca januári adatai szerint idén hozzávetőlegesen 54 ezer gyereket fognak ala­piskolába íratni. így a gyerekek 6,6 százaléka kezdi meg ta­nulmányait magyar iskolában. A témáról további részletek a 4. oldalon. A páciensek ellátása egyelőre nincs veszélyben, az orvosok több pénzt kérnek a biztosítóktól Magánorvosok: szerződésfelmondás, sztrájk ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A betegeknek egyelőre nem kell tartaniuk at­tól, hogy orvosi ellátás nélkül maradnak. A 3500 magánor­vosból eddig mintegy 3100 or­vos felmondta ugyan a szerző­dését a Dôvera egészségbizto­sítóval, ám Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke szerint az ellátásuk áp­rilisig biztosan nincs veszély­ben. A szerződések ugyanis eddig szólnak. Utána már más lehet a helyzet. A magánorvosok azt követe­lik, hogy az egészségbiztosítók 20 százalékkal emeljék meg az elvégzett beavatkozások után nyújtott összeget. „Egyébként is keveselljük a biztosítók által fizetett összeget, áprilistól rá­adásul a törvény szerint emel­nünk kell a nővérek bérét. Ezt saját forrásból képtelenek va­gyunk fedezni, ha a biztosítók­tól nem kapunk több pénzt, sok orvos bezárhatja rendelőjét” - fejtette ki lapunknak Pásztor László. A Dôvera szóvivője szerint a „szerződések felmondása tu­lajdonképpen nem is felmondás”. Zuzana Horníková rámutatott, „már régóta tudott dolog, hogy a szerződések március 31-én mindenképp le­járnak, tekintet nélkül arra, hogy az orvosok képviselői kézhesíttek-e nekünk valamit vagy sem”. Ennek ellenére tár­gyalnak az orvosokkal azok követeléseiről. A hónap végéig elküldjük javaslatainkat az orvosok kép­viselőinek, azonban a reális le­hetőségeinkből kell kündulni, a 2012-es költségvetésünkből” - mondta a szóvivő. Hozzátette, az orvosok mostani kezdemé­nyezése teljesen felesleges, mert a szerződéses viszonyon semmit nem változtat, és azon sem, hogy a betegek egészség- ügyi ellátása továbbra is bizto­sított lesz. Szerinte nincs ok ar­ra, hogy az orvosok ne lássák el a pácienseket. A másik két biztosítóval jú­nius végéig érvényesek a szer­ződések, Pásztor László szerint az orvosok abban bíznak, hogy sikerül mindhárommal, és az új kormánnyal is megegyezniük a magasabb fizetségekről, így nem lesz szükség a tütakozó akciókra, melynek negatív kö­vetkezményeit már a páciensek is megérezhetik. Egyébként ha a beteg olyan orvoshoz megy, amelynek nincs szerződése egy adott biz­tosítóval, két lehetősége van: vagy kifizeti a kezelés költsége­it, vagy orvost vált. Nehéz azonban orvost váltani olyan­kor, ha a nagy részüknek eset­leg nem lesz szerződésük va­lamely biztosítóval. Egy másik biztosítónak pedig mindig csak a következő év elején válha­tunk a tagjává, (sán, SITA TASR) A 99% párté lehet idén a legdrágább kampány, a szponzorok listáját nem hozzák nyilvánosságra Kampány: az összköltség a mérvadó ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bár a kampány hi­vatalos kezdetéig önnépszerű­sítésre költött összeget a politi­kai pártok kötelesek nyilvános­ságra hozni, ezek az adatok időben nem mindig fedik a va­lóságot, s több furcsaságot is tartalmaznak. A kiszámlázási idő ugyanis pártonként és szol­gáltatásonként változhat. A pártok kampányfőnökei szerint így a kampány finanszírozását tekintve az összköltség a mérv­adó. A Híd eddigi kampánya pél­dául 276 ezer euróba került - áll a párt pénzügyminisztéri­umba küldött jelentésében. Közben az SNS már másfél mil­lió eurónál tart. A Híd kampá­nyának összköltsége a tervek szerint 750-800 ezer euróra rúg majd. Sólymos László kampányfőnök szerint vannak szolgáltatások, amelyek azért nem kerültek az első jelentés­be, mert csak később számláz­zák ki őket. A pénzügyminisztérium honlapján tegnap délután még csak az SaS az SNS és a Szlovák Vállalkozók Pártjának kimuta­tásai voltak elérhetőek. A legdrágább kampánya várhatóan a 99% nevű pártnak lesz. Vezetői tegnap jelentették be, hogy teljes kampánykiadá­suk nem fogja meghaladni a kétmillió eurót. A 99% az adományozók lis­táját nem teszi közzé, mivel áll- tísa szerint nem szeretné, hogy a környezetükben élők tudo­mást szerezzenek arról, hogy egy adott szimpatizáns mennyivel járult hozzá a kam­pányhoz. A legtöbb esetben nyilvános az adományozók listája. A mi könyvelésünk nyilvános, az ajándékozók pedig megtalál­hatók a párt honlapján, min­denki utánanézhet” - mondta Sólymos. (TASR, vps)

Next

/
Oldalképek
Tartalom