Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-20 / 42. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 20. www.ujszo.com TOLLVONÁS A zeneipar névjegye PUHA JÓZSEF Nem szívesen hozom elő, morbid dolog ez. Most azonban megkerülhetetlen. Egy amerikai bulvárlap az év elején összeállítja azon hírességek listáját, akik nagy valószínűséggel a következő tizenkét hónapban az örök vadászmezőkre távoznak. Whitney Houston tíz évig a lista állandó szereplője volt. A bulvár gyakran kiteregette a szennyesét, mindenki tudta róla, hogy komoly alkohol- és drogproblémákkal küzd. Erre azt olvasom és hallom a hírekben, hogy a díva váratlanul elhunyt. (Egyébként utálta, ha dívának nevezték.) Ha valamivel, ezzel tényleg lehetett számolni. A zeneipar - miután tizenöt évig csodásán profitált belőle - egyszerűen magára hagyta a világ egyik legjobb énekesnőjét. Ez még annak tudatában is szörnyű, hogy a saját életéért mindenki maga felel. A zenészeknek valóban nem könnyű, karnyújtásnyira vannak tőlük a számukra megfizethető tiltott szerek. A zenei élet élmezőnyéből többen, egykori élmezőnyéből sokan élnek velük. Nemrég egy, a kilencvenes évek első felében hódító énekesnő mesélt a poklok poklát megjárt korszakáról. Az egyedüllétre panaszkodott. Amint beütött a baj, a zeneipari háttérembereknek közömbös lett, csak néhány rajongó tartott ki mellette. Szomorú, hogy a zeneipar milyen gyorsan vált, milyen gyorsan dobja még a legjobbakat is, átadva őket a bulvárnak. Whitneyt most olyanok méltatják, akiket hidegen hagyott a szélmalomharca. Nem véletlenül, megint jövedelmező termék lett. A halálát követően az Egyesült Királyságban felemelték hanghordozóinak árát, amit - miután ez nagy hírverést kapott - adminisztrációs hibával indokolták, s egy kisember vitte el a balhét. Hát igen, a zeneiparban mindenki csak egy termék, ráadásul kizárólag akkor érdekes, ha eladható. AAa lenne 45 éves Kurt Cobain, a Nirvana együttes egykori frontembere. A zenekar áttörését az 1991-esNevermind című album hozta meg, amelyet a kritikusok rendre minden idők legjobb albumai közé sorolnak. 1994. április 8-án holtan Cobaint találták otthonában, a hivatalos vizsgálat szerint fejbe lőtte magát. Szervezetében drogot és gyógyszereket is kimutattak, de a halála körüli bizonytalanságok azóta is vitákra adnak okot. (Képarchívum) Pörgős, szórakoztató, szellemes és elgondolkodtató film született Banksy keze alatt Művészet az, amit annak tartunk Banksy, a titokzatos „világsztár" (Képarchívum) Egy ironikus dokumentumfilm arról, hogyan próbált a világ legismertebb és legtitokzatosabb streetart-művészéről, Banksyről filmet csinálni egy megszállott dilettáns, akit Banksy saját magánál is érdekesebbnek talált, ezért kivette a kezéből a kamerát. JUHÁSZ KATALIN És a szerepek megcserélődnek. A film egy Thierry Guetta nevű franciáról szól, aki kis kézikamerájával kel és fekszik, aztán kiderül, hogy a párizsi utcák sztárja, Invader az unokatestvére. Guetta úgy érzi, végre célja és tétje van a videózásnak, kí- sérgeti Invadert a veszélyes terepen, lelkesen dokumentál, és a jó rokoni kapcsolat biztosítja számára a belépőt a mozgalom titkos berkeibe. Megbíznak benne, hiszen azt állítja, az utcai művészetről forgat dokumentumfilmet. Már csak a legnagyobb név, Banksy hiányzik a gyűjteményéből, de vele is összehozza a sors, olyannyira, hogy nemcsak udvari videósa lesz a britnek, hanem bizalmas baráttá avanzsál. Banksy emberei sem értik, miért hagyja magát munka közben filmezni az, aki eddig mindennemű filmes megkeresést visszautasított. Banksy úgy magyarázza a hirtelen szereplési vágyat, hogy munkái ideiglenesek, bármikor letakaríthatják őket a falakról, és fontos, hogy meg legyenek örökítve. Thierry elkíséri mindenhová, még a Palesztinát Izraeltől elválasztó falhoz is, amelyet Banksy szintén kidekorál - hangos is volt tőle a világsajtó abban az időben. Lelkesen kamerázik Banksy első Los Angeles-i kiállításán is, (a megnyitón ott nyüzsög fél Hollywood), sikerül is ellesnie pár szervezési és reklámötletet a beltéri alkotások sikeres prezentálására. Aztán a szobányi nyersanyagból összevág egy se füle-se farka filmet, amely olyannyira nem tetszik Banksy- nek, hogy elkér néhány száz kazettát, mondván, megpróbál kezdeni velük valamit. Thierry- nek pedig azt tanácsolja, foglalkozzon addig ő is Street arttal. A francia először csak mantricáz és stencilez az utcákon, aztán Mr. Brainwash néven képeket is gyárt, méghozzá iszonyatos mennyiségben és iszonyatosan fantáziátlanul. „Művészete” mások ötleteiből összeharácsolt katyvasz, híján minden eredetiségnek és ízlésnek. Az összes pénzét beáldozza, létrehoz egy „art factory” rendszert, amelyet anno Andy Warhol talált fel, és lényege, hogy a művész adja a koncepciót, ám a kivitelezést a beosztottaira hagyja. Thierry alkalmaz néhány grafikust, kibérel egy épületet, és kicsikarja befolyásos haverjai - köztük Banksy - ajánlását saját kiállításához, ügyesen meglovagolva azt a 2006-2008 táján dívó trendet, amikor a streetartosok munkái dollárezrekért keltek el a Sotheby’s árverésein. Mr. Brainwash kiállítását a sznob műgyűjtők pár nap alatt széthordják, Thierry jókorát kaszál, a művészvilág pedig csak álmélkodik. Még maga Banksy is értetlenül csóválja a fejét. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen, már-már szürreális figura, tehetség, de még kézügyesség nélkül is képes volt megvalósítani az amerikai álmot? A film címe Exit Through the Gift Shop (Kijárat az ajándékbolton át - a nagy nyugati múzeumokban lehet találkozni a látogatók kiengedésének eme agyafúrt módszerével). Az első rész gyorstalpalóként ismerteti magát a művészeti vonulatot, miközben végigrobogunk Guetta életén is, hiszen alanyunk épp elég nyersanyagot halmozott fel ehhez is. A szemfülesebb néző kiszúrhatja, hogy volt azért némi utóforgatás, de ezek a kockák csupán ragasztóként szolgálnak a jelenetek összekötéséhez. Pörgős, szórakoztató, szellemes és elgondolkodtató film született Banksy keze alatt, amely kellően rejtélyes is maradt. A filmes szakma és a közönség azon kezdett agyalni, vajon létező személy-e Guetta, vagy csak a bitang Banksy kreatúrája, egy általa felbérelt színész. Mi van, ha Banksy rajta keresztül akarja nevetségessé tenni a street art jelenséget körülvevő hisztériát, azt, hogy a pénzes, ám dilettáns közönség kritika nélkül mindent bevesz és megvesz, amit feltálalnak neki? A 2010-ben készült film most érkezett el hozzánk. Azóta számos díjat besöpört, tavaly Os- carra is jelölték, teljesen megérdemelten. Talán csak azért nem kapta meg a szobrocskát, mert a filmakadémikusok attól féltek, hogy valaki (persze nem Banksy) kiáll a színpadra, és közli, hogy az egész csak vicc volt, nem igazi dokufilmet láttak, Thierry Guetta szerződtetett színész, egyébként meg mindenki bekaphatja... Nos, tavaly kiderült - ez már nincs a filmben -, hogy félelmük alaptalannak bizonyult. Egy művész ugyanis beperlete Mr.Brainwash-t néhány ötlet eltulajdonításáért. A bíróságon derült ki teljes bizonyossággal, hogy Thierry Guetta valóban létezik. Mostanra tehát mindent tudunk, és úgy nézhetjük, mint egy önjelölt művész és egy jobb sorsra érdemes művészeti ág bizarr, ám hiteles történetét. Banksy mesélőként szerepel, arcát kapucni takarja, hangját eltorzították. Továbbra is csak annyit tudunk róla, hogy 35 év körüli brit férfi, aki tizenöt éve sikeresen bujkál a világ elől, melyet hol dühödten és kíméletlenül, hol pedig szellemesen csú- folódva dekorál. Illetve most már azt is tudjuk, hogy remek filmrendező. Művészet pedig az, amit annak tartunk. A magyarországi romagyilkosságok hatására született alkotást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium brosúrában „magyarázta" Berlinben Fliegauf filmje kapta a zsűri nagydíját ÚJ SZÓ-HÍR Fliegauf és főhősei (AP/SITA felvétel Berlin. A zsűri nagydíjával, az Ezüstmedvével jutalmazták Fliegauf Benedet Csak a szél című vilmját a Berlinalén. Ez a fesztivál második legrangosabb díja. A film a magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr szereplőkkel, és további két elismerést is kapott: az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet díját, és Peace Film Award Initiative díjat. A Berliner Zeitung kritikusa ezt írta magyar-német-francia koprodukcióban készült alkotásról: „A rendező végig egyenletesen tartja fenn a feszültséget, minden bokor mögött ellenséget sejtünk, és minden pillanatban az az érzésünk, most fog eldördülni a sortűz, most csapnak le az orvgyilkosok, és nem csak a szél az.” Fliegauf a díjátadón fontosnak tartotta elmondani a következőket: „Nem az a jellemző Magyarországon, hogy embereket csak úgy lelőnek. Nem szeretnék bekapcsolódni a politikai játszmákba. Ez a film művészi reflexió a történtekről, nem pedig politikai állásfoglalás.” A rendező szavainak értelmezéséhez fontos tudni, hogy a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a film bemutatóját követő sajtótájékoztatón minden székre egy brossúrát helyezett, amelyben az állt, hogy a film csak fikció, és a magyar kormány sokat tesz a romaintegrációért. A német újsárírók furcsállták az akciót, amiről az alkotók nem tudtak. A Reuters is beszámolt arról, hogy a rendező mennyire meglepődött a minisztérium partizánakcióján. A magyar sajtó érdeklődésére így magyarázták a történteket: ,A film egy önálló művészi alkotás, ami nem a valóságot követi. Az általunk megírt háttéranyag viszont részletesen ismerteti a valós történéseket, valamint a kormány romaintegráció kapcsán végzett tevékenységeit. Ezzel is elejét kívántuk venni annak, hogy a filmet félremagyarázva, a valós történéseket nem ismerve, a film hátteréről nem tájékozódó újságírók valótlanságokat írjanak le az ügy és Magyarország kapcsán. Az utóbbi időben a nyugat-európai sajtóban több esetben jelent meg számtalan valótlanság, így fontosnak tartottuk a tényeket is bemutató háttéranyag eljuttatását.” A 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó elismerést a német Christian Petzold kapta a Barbara című alkotásért. A német kritikusok ezt a filmet is Aranymedve-esélyesnek tartották. Az 1980-as évek elején játszódó film egy keletnémet orvosnőről szól, aki át akar települni Nyugatra. Az Ezüstmedvét, azaz a zsűri nagydíját másodszor kapja magyar rendező, tavaly Tarr Bélának ítélték oda A torinói ló című filmért, (juk)
