Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-14 / 37. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 14. www.ujszo.com RÖVIDEN Meghökkentő esetek Pozsony. Bánó Attila 55 meghökkentő eset a magyar tör­ténelemből című könyvét mutatják be ma a Pozsonyi Casi- nóban. A szerző kötetében a magyar történelem rejtélyeivel foglalkozik. Az egyes fejezetek meglepő összefüggésekben mutatják be Magyarország történetének egy-egy eseményét. A Németországban született író már korábbi munkáiban is foglalkozott a magyar történelem rejtélyeivel, (ú) Szabó Gyula képeinek tárlata Pozsony. Március elsején nyűik a Pozsonyi Városi Galéri­ában Szabó Gyula (1907-1972) kiállítása, mely a művész utolsó évtizedének alkotói korszakából mutat be válogatást. Szabó Gyula ebben az időszakban szintézisre törekedett, s mind gyakrabban foglalkoztatta az élet és a művészi alkotás értelme, s ennek jele figyelhető meg azokon a munkáin is, melyeket márciustól a Mirbach-palotában láthat majd a kö­zönség. A tárlat kurátora Szabó Kinga, (tb) A Compact Disco megy Bakuba (MTVA-felvétel) Sikert aratott A Dal című műsorsorozat Magas volt a nézettség ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. A közmédia utol­jára tizenöt évvel ezelőtt vállal­kozott hasonló nagyságrendű élő show-műsorra. A Dal című háromrészes műsorsorozat az elmúlt év integrációs folyama­tának egyik kiemelkedő ered­ményeképpen jött létre. A nézők nagy érdeklődéssel követték fi­gyelemmel A Dalt, az ml a két elődöntővel és a döntővel is je­lentős nézettségi sikereket könyvelhetett el. A döntő átla­gos nézettsége 1 miüió 15 ezer fő volt, a tévénézők 20,8 százaléka, azaz minden ötödik néző az m 1 - et választotta szombaton, a Dal közvetítése alatt. Az adatokat kiértékelve kiderült az is, hogy a műsora 18-49 évesek körében is nagyon jó eredményt ért el: a közönségarány a fiatalabb cél­csoportban is 17,1% lett. Magyarországot a Compact Disco képviselheti a májusi Eu­rovíziós Dalfesztiválon Baku­ban, a Sound of our Hearts című számával. (MTVA) Whitney Houston szombati halála beárnyékolta az 54. Grammy Awardsot, a zenei élet ünnepét Adele tarolása - hatból hat A hat jelölést begyűjtők közül kerültek ki az 54. Grammy Awards legna­gyobb győztesei és vesz­tese. Adele mind a hat nevezését díjra váltotta, a Foo Fighters öt kategó­riában diadalmaskodott, Bruno Mars pedig üres kézzel távozott a gáláról. PUHA JÓZSEF A Los Angeles-i Staples Cen­terben vasárnap este tartott díjkiosztó Whitney Houston- emlékműsorrá alakult. Többen fekete ruhába öltöztek. „Halál­eset történt a családunkban, ezt képtelenség megkerülni” - mondta a műsorvezető, LL Cool J rapper. Bejátszották a szombaton elhunyt énekesnő I Will Always Love You című vi­lágslágerét, amelyet Jennifer Hudson élőben is előadott. Ali­cia Keys és Bonnie Raitt pedig a január 20-án meghalt Etta Ja­mes előtt tisztelgett, az ő elő­adásában is ismert A Sunday Kind of Love című dallal. A Grammy Awards legna­gyobb csillaga Adele volt, mind a hat jelölését díjra váltotta. A Rolling in the Deep című sláge­re az év felvétele és az év dala, annak videoklipje a legjobb rö­vid videó lett. Őt kiáltották ki a legjobb popelőadónak a So­meone Like You című slágeré­vel. A 21 című lemezét Az év albuma és a Legjobb popalbum kategóriákban díjazták. Rá­adásul az év popzenei produce­re az a Paul Epworth, aki egyéb munkái mellett a brit énekes­nőt is segítette. Adele a Rolling in the Deepet előadva most tért vissza a színpadra novemberi hangszálműtétje után. Megkö­szönte orvosainak, hogy visszaadták a hangját. Dave Grohl zenekarát, a Foo Fighterst mindössze Az év al­buma kategóriában győzték le, méghozzá Adele, így öt arany­gramofonnal lett gazdagabb. „Nagy megtiszteltetetés ez, mert a Wasting Light egy különleges lemez. Ahelyett, hogy a legjobb stúdióba mentünk volna, a gará­zsomban készítettük néhány mikrofonnal és egy szalagos géppel. Ez azt mutatja, hogy a zenekészítésben az emberi té­nyező a legfontosabb” - nyilat- kozta a frontember. Alegtöbb je­lölést, hetet kapott Kanye West négy kategóriában győzött. Az est egyik szívbemarkoló pillanata volt, amikoratavalyjú- liusban elhunyt Amy Winehouse szülei átvették a legjobb pop­duónak járó díjat, amit a Body and Soul című dalért lányuknak és Tony Bennettnek ítéltek oda. „Mit is mondhatok? Egy gyö­nyörű lányegyüttes van a men­nyországban” - jegyezte meg Mitch Winehouse Amyre, Whit- neyreés EttaJamesreutalva. A tavalyi százkilenc kategóri­ával ellentétben idén csak het­vennyolcban hirdettek győztest. A legtöbb Grammyvel, har­minceggyel az 1997-ben meg­halt Solti György karmester, zongoraművész rendelkezik, őt Alison Karuss követi huszon­nyolc és Quincy Jones huszon­hétdíjjal. Dave Grohl (Képarchívum) (Képarchívum A gála főszereplője A LEGFONTOSABB KATEGÓRIÁK ES DÍJAZOTTAK Az év felvétele, Az év dala - Adele: Rolling in the Deep Az évalbuma, Legjobbpop- album-Adele:21 Legjobb új előadó - Bon Iver Legjobb popelőadó - Adele (Someone Like You) Legjobb popduó - Tony Bennett & Amy Winehouse (Body and Soul) Legjobbhagyományospop- album-Tony Bennett: Duets 11 Legjobb dance vagy elec­troalbum - Skrillex: Scary Monsters and Nice Sprites Legjobb rockelőadó, rock­dal-Foo Fighters: Walk Legjobb rockalbum - Foo Fighters: Wasting Light Legjobb hardrock- vagy metálelőadó - Foo Fighters (White Limo) Legjobb altematívzenei album - Bon Iver: Bon Iver Legjobb reggae-album - Stephen Marley: Revelation Pt. 1: The Root of Life Legjobb r&b-album - Chris Brown: F.A.M.E. Legjobb rapelőadó - Jay-Z & Kanye West (Otis) Legjobb rapdal - Kanye West, John Legend, The-Dre- am, Ryan Leslie, Tony Wil­liams, Charlie Wilson, Elly Jackson, Alicia Keys, Fergie, Kid Cudi, Rihanna, Elton John: All of the Lights Legjobb rapalbum - Kanye West: My Beautiful Dark Twisted Fantasy Legjobb világzenei album - Tinariwen: Tassili Legjobb rövid videó - Adele: Rolling in the Deep Legjobb hosszú videó - Foo Fighters: Back and Forth A némafilmes alkotói a Brit Filmakadémiát is meggyőzték, hét szobrocskával gazdagodtak; Martin Scorsese és John Hurt életműdíjat kapott A Vaslady bevonul (Képarchívum) Sétagalopp lesz így az Oscar? KASZÁS DÁVID A 65. narancssárga gálára február tizenkettedikén, va­sárnap este került sor a londoni Royal Opera House-ban, Mr. Stephen Fry házigazda vezény­letével. A Brit Film- és Televízi­ós Akadémia (BAFTA) inkább tekinthető az Oscar pitvarának, semmint a szaktekintéllyel alig bíró, hangos, részeges, eszege- tős-iszogatós Golden Globe. Mellesleg zajlik a Berlini Filmfesztivál (Berlinale), ám az már a következő idényt érin­ti. A 2011-es felhozatal finisei, az Amerikai Filmakadémia íté­lete előtt még az operatőrök (ASC), a vágók (Ace Eddies) és az írók (WGA) vallanak, majd beköszönt a mozis újév. Ha újjá nem is születünk... London. Szitáló eső, néha köd. Vasárnap filmünnep. A mozgóképes univerzum a brit metropoliszra fókuszált, ahol az előző szezon legjobbjainak vélt alkotásai mérettettek meg. Már amelyik megküldte a ma­ga anyagát a zsűrinek! Az élet fája így maradt ki a felhozatal­ból. Ä többiek többé-kevésbé képviseltették magukat. A vörös szőnyegen zajló za­jos, harsány, vakító bevonulást még élesben követhettük, a gá­la érdemi részét, a lényeget azonban a Twitteren silabizál- gathattuk, mivel élő közvetí­téssel csupán megkésve ked­veskedtek a jogosultak. Sebaj. A szokásos köret és Tom Jones műsorszáma után a Legjobb képi effektusok bajnokát hir­dették ki: Harry Potter és a Ha­lál ereklyéi - II. rész, majd a rö­videk csúsztak le (A Morning Stroll, Pitch Black Heist). All Oscar-díjra felterjesztett A le­leményes Hugo „száguldó ka­merájával és burjánzó dísz­letével” nem forradalmasította ugyan a 3D-t, a Legjobb díszlet- tervező és hang kategóriájában mégis diadalmaskodott. Ren­dezőjét, Martin Scorsesét élet­műdíjjal tüntették ki, akárcsak John Hurtöt. Mindig is tudták, hogy a film sokat jelent szá­mukra, arról azonban fogal­muk sem volt, hogy ők is sokat jelentenek a filmnek... A vágók és dokumentumfil­mesek a Senna című remeket emelték ki, előbbi esetben Gre- gers Sail és Chris King szólítta- tott az emelvényre. A sminke- sek/maszkosok A Vasladyt sü- vegelték meg, azon belül pedig a címszereplőt, Meryl Streepet, aki harminc évvel ezelőtt nyert először. A fájdalmasan eltolt életrajzi szerzeményben remek­lő nagyasszony cipellőjét maga után hagyva rohant az emlék­plakettért. A hazai pálya előnyét élvezhette a Legjobb brit film (Alexander Korda-díj), a „hűvös és elegáns sakkjátszma”, a Susz­ter, szabó, baka, kém is. Adaptált forgatókönyvét (Bridget O'Con­nor - Peter Straughan) ugyan­csak honorálták. Az animációs kínálatból a Rángó, a nem angol nyelvű filmekközül meglepetés­re A bőr, amelyben élek című Almodóvar-mozi került ki győz­tesként. A Tirannoszauruszt és Adam Deacont a legígéreteseb­bekként javadalmazták. A mel­lékszereplők ászának a legidő­sebbként méltányolt Christo­pher Plummer (Kezdők) és Oc- tavia Spencer (A segítség) bizo­nyult. TaroltAnémafilmes, mely tu­catnyi nominációjából hetet hú­zott be. Operatőre (Guillaume Schiffman), jelmeztervezője (Mark Bridges), zeneszerzője (Ludovic Bource) és férfi fősze­replője (Jean Dujardin) együtt ünnepelhetett a rendező/for- gatókönyvíróval (Michel Haza- navicius) a Legjobb film címé­nek tudatában. A némafilmes a britek szerint is a legjobbnak bi­zonyult. Sétagalopp lesz így az Oscar? Ha csak rá nem kérdez­nek az ottaniak: „Kik azok a britek?”

Next

/
Oldalképek
Tartalom