Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-11 / 35. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 11. Régió-hirdetés 5 Nemzetközi üzleti esetmegoldási programba kapcsolódtak be a Selye Egyetem közgazdászhallgatói Hasznos tapasztalatok egyetemi hallgatók számára Renáta Machová dékánhelyettes és Poór József adták át az okleveleket a programban részt vett hallgatóknak (A szerző felvétele) Több takarékossági intézkedés lépett életbe Elbocsátások a városházán SZÁZ ILDIKÓ Komárom. A Selye János Egyetem - a szlovákiai felsőoktatási intézmények közül egyedüliként - már második alkalommal kapcsolódott be az amerikai Greensboro Egyetem által koordinált nemzetközi üzleti esetmegoldási programba. A két éve indult projektben eddig több mint 20 ország 2200 közgazdász- hallgatója vett részt, a se- lyések közült tavaly hatan, idén pedig 11-en. V. KRASZN1CA MELITTA A Selye Egyetem Gazdaság- tudományi Karán Poór József egyetemi tanár indította el a programot és egyik fő hoza- dékának azt tartja, hogy a közgazdászhallgatók már tanulmányaik során nemzetközi kooperációban megvalósuló problémamegoldó feladatokban vehetnek részt. „Egy ilyen nemzetközi együttműködés nagyon sok újszerű ötletet és megoldást hoz a felszínre az interkulturális kommunikáció, az együttműködés és a menedzselés területén egyaránt” - mondta. Az első évben egy közepes méretű amerikai cég 6 millió dolláros beruházási tervéhez kapcsolódó koncepciót kellett kidolgozniuk a négyfős, nemzetközi összetételű teameknek. Idén, az érdeklődés növekedése folytán már 5-7 fős csoportokban dolgoztak, és üzleti megoldásokat kellett kidolgozniuk olyan nagyvállalatok számára, mint például a McDonald’s gyorséttermi lánc, a Toyota autógyár, az Aldi kereskedelmi konszern vagy a Google informatikai társaság. „Büszkén mondhatom, hogy hallgatóink mindvégig kitartottak, végigcsinálták az igényes programot, pedig számtalan esetben a végére hétből négyen-öten maradtak egy-egy csoportban” - mutatott rá Poór József. A tíz nappali tagozatos - Lő- ce Mária, Czibula Ádám, Kalas Hajnalka, Méri Tamás, Pro- cházka József, Németh Ádám, Dávid Zsuzsa, Egri Máté, Martina Zatkalíková, Čermák Mónika -, valamint az egyeden levelező szakos hallgató Bachman Krisztián a napokban Renáta Machová dékánhelyettestől és Poór Józseftől vehették át az okleveleket az egyetem konferencia-központjában. Valamennyien úgy vélték, sok hasznos tapasztalatot szereztek a projekt kidolgozása közben, például, hogy miként tudnak eltérő gondolkodásmódú, kultúrájú és szakmai tudású emberek problémákat megoldani, közös döntéseket hozni. Az egyik komoly fejtörést az időzónák okozták számukra, sokszor csak az éjszakai órákban tudtak egy konferenciabeszélgetést összehozni a világ különböző pontjain élő hallgatókkal. Voltak, aldk arról is beszámoltak, hogy már szervezik a személyes találkozót a csoportjukat alkotó többi fiatallal. Az angol nyelv gyakorlását szintén a program nagy ho- zadékának tartják a selyés hallgatók. Vágsellye. Új szervezési rend lép életbe májustól a városházán, tíz hivatali alkalmazottal bontják fel a munkaszerződést. A város vezetése 100 ezer eurót takarít meg az egyes osztályok átszervezésével és a leépítésekkel. Akadtak alkalmazottak, akiknek négyhónapi lelépővel véget ér a munkaviszonyuk, mások a három hónapi felmondási idejüket töltik a városházán. Martin Alföldi polgármester a sajtó képviselőinek elmondta, a leépítések minden szakosztályt érintenek. Később a takarítónők, az őrök, a portások létszámának csökkentésére is sor kerülhet. A város eladósodottsága miatt további takarékossági intézkedéseket foganatosítanak. Ebben az évben szüneteltetni fogják a 2006-tól működő SMS-szolgáltatásokat, melyeket eddig mintegy nyolcszáz vágsellyei lakos vett igénybe, ezzel az átmeneti intézkedéssel 1500 eurót takaríthatnak meg a járási székhelyen. Évente 18 ezer euróba került a város önkormányzati havilapjának kiadása, idén egyetlen szám sem fog megjelenni. A társadalmi és kulturális rendezvényekről a lakosokat egy olcsóbb füzetben fogják tájékoztatni, a Kam v Šali kiadása jóval olcsóbb lesz, évi 6740 euróba fog kerülni. A városházán 2012-ben korlátozzák a külföldi szolgálati X A városi hivatal alkalmazottait és a lakosokat egyaránt érintik a takarékossági intézkedések (A szerző felvétele) utakat, amivel 3 ezer eurót sze- retnénekmegtakarítani. A városi tömegközlekedés ésszerűsítésével további, mintegy 10 ezer euró kerül a városi büdzsébe. A takarékossági intézkedések egyike érinti a város zöldterületeit, az utcák, sétányok, füves területek rendben tartására szánt pénzt az eddigi 250 ezerről legalább 200 ezerre szeretnék csökkenteni, kevesebb kaszálással, hatékonyabb és körültekintőbb közbeszerzési eljárással. A városházán takarékoskodni fognak a nyomtatók használatával, az energiafogyasztással, kevesebb sajtóanyagot és szakirodalmat rendelnek a hivatal dolgozói számára, mint az elmúlt években, amivel további 3 ezer eurót takaríthatnak meg. Csökkentik a városi krónikás jutalmát is. További lehetőségeket keresnek a takarékoskodásra a városházán. j■ ..... POSTOVA BANKA Forradalmi betét Prakticky najbližšia Nélkül ŕ K>-os BONUSSZAL! Az Ügyfél a betétből csak készpénzben vehet fel pénzt, de csak a rendelkezési kártya kézhezvétele után. További információt kereskedelmi kirendeltségeinken, az érvényes Kamathirdetményben, és a Díjtáblázatban kaphat. Az az Ügyfél, aki LNHB-t létesít 2011.11.02-tól - 2012.02.29-ig, miközben 2012.03.31-én az LNHB számlaegyenlegén minimum 5 000 EUR-val rendelkezett és 2012.04.01-től - 2014.03.31-ig a LNHB napi egyenlege nem csökken a 2012.03.3l-i összeg alá, 2014.03.31-én az LNHB-jére kifizetésre kerül azegyszeri bonusz, a 2012.03.31 -i LNHB számlaegyenlegéből számított 2,20%-nak megfelelő összegben. Ez az ajánlat a Posta Bank általi visszavonásig érvényes. A visszavonás a vwwv.postovabanka.sk. internetes oldalon kerül közzétételre. tájékozódjanak: j a postahivatalokban és a bankfiókoknál www.postovabanka.sk RE10120019