Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-08 / 32. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 8. www.ujszo.com Görbüljön a bot! A halfarkasnak is becézett kárókatonák seregei leírhatatlan pusztítást végeznek folyóvizeinkben és tavainkon Vizeink vámszedői: L A kormorán Megállunk az Ipoly mellett. Csak úgy, kötetlenül, nézelődni. Ha már erre járunk, úgymond. Tél van, karácsony előtti csönd, a víztükröt enyhe szél borzolja. A kanyarban szeméthalom ringatózik, rétegekben torlódik egymásra a rengeteg műanyag flakon. Lejjebb ballagunk. Hirtelen nagy loccsanás egy bedőlt fa mellett. Vagy inkább rablás? Összenézünk. Ez elég balinosnak tűnt. Na jó, dobjunk vagy kettőt! Elő a csomagtartóból a kis pergetőbotot, s máris surran a villantó, majd vizet fogva szépen pulzál a felszín alatt. Újra dobok, élvezem, hogy arasznyira centizem meg a túlpartot. Persze, nincs kapás, ha fognék is, visszaengedném. Nem is horgászunk, csak levegőzünk. Akár a túlparti házaspár. Megállnak szemben, előttük kutyus forgolódik, hárman nézik, mit művelünk. Aztán a koma átszól: „Mondja már, milyen hal az, amelyiknek foga van, és a hátúszója kettéválik?” Azt hiszem, rosszul hallok. Lehetséges? „Süllő”, mordulok két dobás közt. „Merthogy olyat fogtam a minap. Lejjebb meg egy nyolckilós csukát.” Még rosszabbul hallok? Vagy csak a bolondját járatja velem? „Maga horgász?”, kérdem. „Hát, csak néha pecázgatok.” Többet nem kérdezek, csak elmélázok. Milyen horgász az, aki nem ismeri a süllőt? Semmilyen. Emberünk csak úgy le-leballag az Ipóra, és mellesleg ki-kikapdos egy-egy nyolckilós csukeszt. Kötetlenül. Nyilván horgászengedély nélkül. Törvény? Rend? Na, rakjuk össze a botot, és menjünk a dolgunkra. A kedvem is elment, a szél is egyre fagyosabb ujjal matat a gallérom mögött. Fázósan kászálódunk be a kocsiba, és indulunk, szembe a tavasszal, amely, jaj, de messze van...- kövi Panaszkodnak a horgászok, hogy kevés, egyre kevesebb a hal. Folyóvizeink állománya a húszharminc évvel ezelőttihez nem is hasonlítható. Ennek több oka van. KÖVESD1 KÁROLY Kezdhetnénk a sort a szaporodó vízi erőművekkel, amelyek akadályozzák a halat az ívóhelyeik elérésében, a mederszabályozásokkal, folytathatnánk a mezőgazdasági termelés hatásával, a villanyozó rabsicokkal, az invazív, idegen fajok elszaporodásával. Nem elhanyagolható az időjárás rapszoditása sem: az enyhe telek legyengítik a halat. Végül, de talán első helyen kell említenünk a kormoránokat, amelyeket sokan egyszerűen halfarkasnak vagy halgyilkosnak neveznek. „Irtani való madár” A kormoránt már Herman Ottó is káros madárként úja le 1901-ben: „Elég jól repülő és jól bukó vizimadár és jaj annak a halgazdaságnak, halászható tónak, a melybe a kárakatna beveszi magát. Három kiló hal egy napra szűkesen elég ennek a telhetetlen halfarkasnak! Eledelét bukva szerzi, mert a víz alatti halászatnak elsőrendű mestere; lába hatalmas evedző, farka hatalmas timon, csőre horog is, kés is, zsákja és bárzsingja pedig nyúlik mint a jó kostök: nagy halat bir befogadni. Folyton falánk. (...) Mindenképpen irtani való madár.” Nyugat-Európában az utóbbi években nem jelenik meg halászati vagy horgászati folyóirat, amely ne taglalná a kormorá- nok okozta károkat. Tájainkon is egyre többen verik félre a harangot, hogy valamit kezdeni kellene a problémával, külön(Fotók: képarchívum) ben egész halfajok pusztulnak ki hamarosan. Európa nyugati felén a vizek hasznosítóit, elsősorban a tógazdákat már kártalanításban részesíti az állam. Nem volt könnyű ezt elérniük. Az első komoly figyelemfelhívás és az emberi türelem elvesztése 1996. október 26-ra esik, amikor az Európa Parlament strasbourgi székháza előtt 15 ezer német és francia halász és horgász tüntetett, követelve a kormorán fokozott védelmének feloldását és állományaik szabályozását. Miért vannak ilyen sokan? 1979-ben még csak 50 ezer kárókatonát számoltak meg Európában. A dán populáció 1980-ban néhány száz egyedet számlált, ezért vált indokolttá a teljes védelem. A holland és a dán területeken a madárfajt ezért fokozottan védetté nyilvánították. Ennek meg is lett az eredménye: Európában 1995- ben 650 ezer, 2001-ben 900 ezer, 2007-ben már 1,8 millió példányt számoltak össze. Hiába engedik lokálisan a kilövést és a riasztást, hiába a gyérítési programok, számuk egyre nő. 2010-ben például 88 000 példányt lőttek ki a kontinensen (csak Franciaországban 30 ezret), a jelenlegi populációt mégis 2 millióra becsülik! Az Európai Unió parlamentje számára készített Kindermann- jelentés szerint ezek a madarak évente több mint 300 ezer tonna halat esznek ki az európai vizekből. (Ez a mennyiség meghaladja Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Németország, Magyarország és Csehország együttes éves halgazdasági termelését.) Októbertől északon a költő- és nevelőhelyeken csökken a táplálékmennyiség, így a kormorán megindul a kontinens belseje felé, a halban gazdagabb területekre. Ha hihetünk a statisztikának, 2005-ben 7-8 ezer kormorán telelt Szlovákiában, tavaly pedig 7700 kormoránt számoltak meg az országban. Számuk tehát, az időszakos riasztási és kilövési engedélyek dacára, nem csökken. Érdemes idézni egy bajorországi szaklapból: ,A halászati-horgászati törvényi előírások szerinti halgazdálkodás és vízhasználat mára csak fikció maradt. Méretkorlátozások, tilalmak, engedélyezett és tiltott fogási eszközök-módszerek, védett halfajok, a halak szabad vonulását elősegítő beruházások, mindezek teljesen feleslegesek a halállományokat sújtó kormorán invázió miatt.” Csoportosan halászik, amit szociális halászatnak is neveznek. Ilyenkor 20-30, de olykor 200 madár alkot egy csoportot. A ki- falás mellett tömegesen sebzi a halakat. A természetes vizekben fél kilónyi táplálékára 150-200 gr sebzett hal jut, a tógazdaságokban még rosszabb az arány. Halászmódszere: nyújtott testtel, görbített nyakkal sebesen úszik a víz alatt, kampós csőrét, mint egy horgot, belevágja a halba, azt megragadva a felszínre úszik, és ott nyeli el. Átlagos repülési sebessége 50 km/h, és napi táplálkozási körzete 20-60 km sugarú körre terjed ki. Ha a kormorán egy vízszakaszt tömegesen megszáll, néhány nap alatt hatalmas pusztítást tud végezni, gyakran az ott élő halállomány 50, extrém esetben akár 80%-át is képes kizabálni. Ezt egyetlen halevő állat sem képes megtenni. Ráadásul a kormorá- nok által sűrűn látogatott vízterületről a halak elmenekülnek, elvándorolnak. A halastavak Mi teszi veszélyessé? A falánksága. Egy kifejlett madár napi szükséglete mintegy fél kilónyi hal, ami kb. évi 170 kilogrammnak felel meg. A kormorán, tömör csontozatának köszönhetően 20 méter mélyre képes lemerülni zsákmánya után, de 40-50 m mélyen elhelyezett hálókban is találtak már fogságba esett kormoránt. Gyakorlatilag az egész vízteret végighalássza, és megbirkózik a különböző nagyságú halakkal (50 cm-es testhosszig és 20-25 cm hátmagasságig). Még a nagytestű halakat is megtámadja, és komolyan megsebzi. lehalászásával, majd lefagyásával a kormoránok táplálékukat már egyértelműen a nagyobb természetes vizeken, folyókon keresik. Itt csalhatatlan ösztönükkel keresik meg a vermelő halrajokat, és csoportos búvárhalászatukkal a halakat megszokott vermelő helyeikről szétzavarják, ill. elfogyasztják. Csak egy riasztó példa: Szlovákia északi vizeiben a kormoránok- nak „köszönhetően” a paducok szinte teljesen elfogynak, pedig ők jelentik a fokozottan védett dunai galócának a fő táplálékát. Kérdés: mit tanácsos védenünk: az északi madarat, vagy az őshonos halfajtákat? HETI TIPP Most készítsünk ízesített kukoricát! Ánizsos-narancsos, pálinkás-fokhagymás (A szerző felvétele AJÁNLÓ A legjobb pontycsali még mindig a kukorica, bár a gyártók hihetetlen választékát kínálják a különféle bojliknak, magvaknak és pelleteknek. A boltokban különféle ízesített kukoricákat is vehetünk (epres, vaníliás, mézes stb.). Mindezek kiegészítői a különféle por alakban forgalmazott és folyékony aromák, amelyekbe a csalit mártjuk bevetés előtt. Mégis sokan részesítik előnyben a saját csalikészítést. Egyrészt így olcsóbb, másrészt a saját tapasztalataikra és fantáziájúkra hagyatkozva szeretik kikísérletezni, mi a legfo- gósabb étek az aranyhasúak számára. Ezek elkészítésére éppen a mostani napok a legmegfelelőbbek, hogy mire kitavaszodik, és beindul a szezon, felkészülve induljunk a halastóhoz, folyóhoz. A három-négy hónap alatt ugyanis a különféle lében ázalgó kukorica teljesen átveszi az illat- és ízanyagot, és kellő hatással érvényesül majd a vízben. A legjobb kombinációkat a természetes anyagok adják, ezek közt is az édes, a csípős és a büdös aromák. Jómagam a kissé megfőzött kukoricát leginkább gyümölcspárlatokban (pl. szilvapálinka) tárolom, és minden üvegre ráírom a hozzáadott összetevőket. Ezek összepá- rosításának valóban csak a fantázia szab határt. Saját tapasztalatom szerint nagyon fogós az édes és csípős aromák keverése (méz-paprika, fokhagyma-narancs, vaníliapaprika) . Az ezekből az összetevőkből készített, alkoholos lében ázó kukorica illata és íze a legöregebb pontyok száját is megmozdítja, és csemegézésre készteti. A lényeg: minél előbb készítjük el, annál jobb; annál „érettebbek” lesznek az ízek és illatok. Nekem még tavalyról maradt két üvegben ilyen titkos fegyver, valószínű, hogy ezekkel kezdem majd a szezont. (kk)
