Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-30 / 24. szám, hétfő
16 EZ-AZ Egészség ■ 2012. januar 30. www.ujszo.com Sztárok életmódja Még a cicától is meg kellett válnia Súlyos, allergiás tüneteket váltott ki a feszített munkatempó okozta stressz Brózik Klárinál, aki a kezdetektől, immár hét éve szerepel a Jóban Rosszban sorozatban, emellett színházban is játszik. A sorozat Káldor Margitjának, aki ősszel Amerikába ment angolt tanulni, főleg azért volt szüksége a váltásra, mivel a fáradtság makacs betegséget okozott nála, jelezve, hogy baj van a színésznő immunrendszerével. Még a saját macskájára is allergiás lett, pe- '** dig előtte 11 évig éltek együtt barátságban. Bár nehéz szívvel, de meg kellett válnia a cicustól. S nem ez volt az egyetlen változás az életében. Azt mondja, befelé fordulásra és nyugalomra vágyik. t k. - * mm ■ Megijedt, mert megfenyegették Alaposan lefogyott Sárközi Ernő, a Cigánski diabli cimbalmosa. Nem teljesen önszántából adta rá a fejét, bár az üzletekben már nem nagyon tudott magának ruhát venni, ezúttal főleg az döntött, hogy megfogadta az orvosok tanácsát, akik évek óta fenyegették. A kitűnő muzsikus, aki egy mázsánál jóval többet nyomott a mérlegen, s ez a súly már nagyon veszélyes az egészségre, többször is megpróbált „csinosodni”, de rendre csődöt mondott az igyekezete. Ezúttal viszont az egész zenekar támogatja, s csinos felesége, Silvia teljesen megváltoztatta az étrendjét. Ami, persze, nem volt köny- nyű, mert eddig a zöldségfélét félretolta a tányérjáról. Egy kis trükkel azonban sikerült rávenni, hogy megegye. A másik változás az volt, hogy a zenekar tagjaival együtt konditerembe kezdett járni, egyelőre csak hetente egyszer, mert a próbák és a fellépések mellett többre nem jut idő, aminek meg is lett a látszata: négy hónap alatt több mint húsz kilót leadott. Persze, ezelőtt már többször sikerült fogynia, az a legfontosabb, hogy még néhány kilót lefaragjon, s aztán tartsa a súlyát, mert a muzsikusélet nem könnyű. Egyik koncertről a másikra rohanva sokszor valamelyik benzinkúton fogyaszt el egy-egy szendvicset. S a világot járva a fellépések után meg nagyon erős akarat kell, hogy a fogadásokon ellenálljon az ínycsiklandozó falatoknak. Ez sokáig nem sikerült neki, de most fogadkozik, hogy csak gyümölcs vagy zöldség jöhet. Jobbnak látták amputálni a mellét Tavaly ősszel lefutotta Kölnben a félmaratonit, de ez gyerekjáték volt ahhoz képest, amivel egy esztendővel azelőtt kellett megbirkóznia. Patricia Kellyt 40 évesen támadta meg az a betegség, amely édesanyját 36 évesen sírba vitte. A 2008 óta szólóénekesként ténykedő művésznőnél, aki a 90-es években a Kelly Family tagjaként vált híressé, szerencsére korán felismerték a bajt. Ezt talán épp annak köszönheti, hogy édesanyja esetéből okulva rendszeresen járt vizsgálatokra. Az egyik során kiderült, hogy jobb mellében egy nagyon agresszív daganat van kialakulóban - szerencsére kezdeti stádiumban. .Amikor az orvos közölte velem a diagnózist, sokkot kaptam, s mindjárt az futott át az agyamon, hogy az édesanyám ugyanezt élte át.” A mamának műtéttel sem tudták megmenteni az életét, Patrícia 12 éves volt, amikor meghalt. Harminc évvel később örökölte a kórt, ugyanazon a helyen jelentkezett nála is a daganat, de szerencsére a sejtek még nem burjánoztak el, nem keletkeztek áttétek Bár nem törvényszerű, hogy daganatos betegségek egyenes ágon öröklődnek, a genetikai tényezők a daganatos betegségek 5-10%-ában játszanak szerepet, ezért az orvosok Patrícia védelmében úgy döntöttek, hogy okosabb lesz, ha a jobb mellét amputálják Eleinte nehezen barátkozott meg a mellprotézissel, mint minden nő, ő is komoly lelki problémákkal küzdött, később viszont elfogadta, sőt hálás érte. SZEPASSZONY HOLDNAPTAR Január 30. - a Hold a Kos jegyében van Dörzsölje össze a tenyerét, felforrósodik, és statikai energiával töltődik fel. A meleg ujjakkal kb. egy percig ütögesse meg az arcát. Kezdje a homloknál, folytassa a szájjal és az állal. A masz- százs serkenti a vérkeringést és aktivizálja a bőrsejteket, fiatalítja, üdévé teszi az arcot. Jan. 31.-febr. 1. — a Hold a Bika jegyében van A Bika hatással van a nyakra és a vállra. Öltözzön melegen, viseljen sapkát és sálat, megfázhat. Amint érzi a nátha első jeleit, fogyasszon több C-vitamint. Nagyon egészséges a fokhagyma - egész gerezdeket dinszteljen meg olívaolajban, s amikor megpuhultak, kenje kenyérre. A bal tenyerét helyezze a tarkójára, dörzsölje és csipkedje jobbról balra. A jobb kézzeí balról jobbra. A masszázs segít gerinc- és vállfáj dalmak esetén, ha feszültséget érez a koponyájában, ha változik az időjárás, ráadásul javítja a látást. Kerülje a cigarettafüstöt. Február 2-4. - a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek á tüdőre hat. A légzést a helyes testtartás befolyásolja. Nézzen a tükörbe oldalról: egy vonalban kell lenni a fülnek, váll- nak, csípőnek és a bokának. Találjon időt arra, hogy tudatosan lélegezzen, figyelje a ki- és belégzést. Lélegezzen mélyen, rendszeresen és „hasba”. A kézen keresztül haladnak a meridiánok, az energiát szállító pályák, amelyek az egyes szervek valamiféle képei. Masszázzsal javíthatja a test működését - hüvelykujj (tüdő), mutatóujj (vastagbél), középső ujj (szívizom, vérkeringés), gyűrűsujj (a három tűz pályája, légzés, élelemfelvétel, kiválasztás), kisujj (szív, vékonybél). A hüvelykujjal és a mutatóujjal masszírozza meg az ujjait, és végül mindkét oldalról szorítsa meg a körömágyat. Egyen almát, napi egy alma segít megőrizni a tüdő egészségét. Népi gyógyszer megfázás ellen: csirkeleves. Az évszázadok alatt bevált házi gyógyszer hatását most már tanulmányok is alátámasztották. Február 5. - a Hold a Rák jegyében van A Rák hatással van a gyomorra és az emésztésre. A hagyományos kínai orvoslás szerint februárban az epét kell erősíteni. Helyezze előtérbe a könnyen emészthető ételeket, kerülje a füstölt árut, a kövér és sült ételeket. (www.krasnapani.cz) A lövő heti egészség tartalmából Téli bőrápolás Télen bőrünk számos károsító hatásnak van kitéve. Ennek eredménye kipirosodott, száraz, repedezett, viszkető és feszülő bőr lehet. Éppen ezért különösen fontos a téli bőrápolás. A népesség negyede allergiás Az allergológusok és immunológusok figyelmeztetnek: allergiás náthában szenved a világ népességének 25 százaléka. A betegek fele közben az asztmára is hajlamos. Az allergiás náthát sokan lebecsülik, pedig lenne megoldás. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1