Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-25 / 20. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 25. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Gyakran gondolkodóba ejt, mennyire jó, hogy amióta fejünk fölött felderült az Európai Unió mélykék alapon sárga csillagos ege, s leomlottak a határok, mehet mindenki, amerre lát. Dehogyis sírom én vissza az „átkos” elszigeteltségét; csak éppen mérlegelem, mit tudunk adni magunkból a nagyvilágnak - s az eredmény nem mindig szívderítő. Maradjunk csak a horgászatnál, ami mára a turisztikai ágazat egyik komoly mellékágává nőtte ki magát. Az utazási és túraszervező irodák tálcán kínálják a világ legfelkapottabb, vagy éppen legeldugottabb szegleteit a kalandra éhes sporttársaknak, s tényleg csak pénz kérdése, hogy a viszonylag közeli Montenegróban, Szlovéniában, Olaszországban, esetleg Norvégiában, Kanadában vagy Amazonjában áztatjuk-e a kanócot. Ilyen a biznisz, mondhatnánk, ha időről időre nem érkeznének hírek az egykori keleti tömbből „szalajtott” sporttársak túlkapásairól. Hogy mást ne említsek: az olasz La Repubblica című napilapban minden horgászidényben visszatérő témaként jelenik meg „a Pó folyóhoz Kelet- Európából érkező kalózok” elleni hadjárat, akik „ipari méretekben termelik ki” a halat, főként a harcsát a folyóból, idehaza értékesítve a zsákmány egy részét. Emlékszem azokra az időkre, amikor az Ipoly még za- bolázatlan szakasza mentén élő idős ismerősöm - azon kevesek egyike, akik a horgászatot, a vizet önmagáért szerették - hónapokat töltött azzal, hogy lépre csalja a falu lúdállományát vészesen tizedelő, embemyi harcsamatuzsálemet. Nem bosszúvágyból, nem is a húsa miatt, hanem mert úgy érezhette: horgász-karrierje végén beszédük van egymással. Szakzsargonnal élve „kiseggelte” a nagy fogást, több méretes, ámde szaporodóképes harcsát adva vissza közben a folyónak. Miért idézem meg éppen az ő emlékét? Mert ő még tudott távlatokban, hal- és horgász-nemzedékekben gondolkodni. Ahogyan ma már kevesen tudnak. Lőrincz Adrián Szép Ferenc megrögzött Duna-horgász, aki nem cifrázza, mégis arcpirítóan sok halat fog. Igaz, ügyel a részletekre. A Duna szerelmese Szép Ferenc komáromi horgászra egyik barátom hívta fel a figyelmem. Ha eredményes horgászt keresel, nála megfelelőbbet aligha találsz, tavalyelőtt például 1200 kiló fölötti fogás szerepelt a fogási naplójában. Felcsigázta az érdeklődésem, így arra járva meglátogattam a sikeres horgászt. KÖVESD1 KÁROLY Mi a titka, hogy valaki tizenkét mázsa halat fog egy évben? Helyismeret, vagy rengeteg etetőanyag kell hozzá? Sokat kell etetni, és gyakran kell horgászni. Azért áll az udvaron a kis Panda, azzal járok a Dunára, nem a család kocsijával. A hal azért csak szétrúgja a zacskót, az etetőanyag is kipereg, szétmásznak a nyüvek. Olyan szag van benne, mint egy horgászautóban. Az ezerkétszáz kilóról meg annyit, hogy ha ezt elosztja százhússzal, akkor az csak napi tíz kiló. A tavalyi fogás ennek a fele volt, s tegyem hozzá: csak a megengedett mennyiséget hozom haza. Szerencsés ember, aki eny- nyit horgászhat, vagy boldog nyugdíjas. 1999-ben mentem nyugdíjba a pénzügyőröktől. Pár évet még dolgoztam, de miután bekeveredtünk az unióba, megszűntek a spedíciós állások, szabad lettem. Most az unokákat pátyol- gatom, főzök, és horgászok. Van ugye sokféle, drágábbnál drágább, de ő itt él Gönyüben, s ő tudja, hogy a Dunának ezen a szakaszán mi a jó. És hát az élőanyag a lelke az egésznek, a csonti. Milyen szereléket használ? Műidig feederbottal horgászok, s hozzá a legegyszerűbb szerelékkel. Van ugye a gubancgátló, amely valójában gubancokozó. Amit én szeretek: etetőkosár a főzsinóron (műidig 0,22-es), alatta egy gyöngyöcske meg egy forgó, ahhoz jön az élőké. Semmi egyéb. Ez legfeljebb akkor gubancolódik, ha fonott az élőké, mert a csonticsokor propellerként viselkedik. Ezért ilyet nem használok. Mi a harmadik titok? Talán a leglényegesebb: rá kell jönni az élőké ideális hosz- szára. Folyóvízen ennél talán nincs lényegesebb. Minimum méteres, méterhuszas élőkét kell használni, hogy a víz sodra szabadon lebegtesse, emelgesse a csalit. Hosszú élőkéből lehet finomabbat is használni, de 0,16- os alá sosem megyek, mert a Dunán azért bármi jöhet. Ez viszont elég rugalmas a feederboton. A szerelék vége: kicsiny horog, amelyen 2-3 csonti mellett egy polisztirén-golyócska van feltűzve. Az etetőanyaghoz jól megszárított agyagos föld kell, amit egy vascsővel jól kisodrok, ehhez megy csonti, egy kis áztatott száraz kenyér és maréknyi konzervkuL Milyen „műfajban”? Kizárólag békés halra pecá- zok. Míg rakósoztam, mindig betettem egy süllőzőt is, jócskán magam fölé, hogy ne zavarjon, s akkoriban mellékesen megfogtam az évi négy-öt süllőt. De a rakósbot úgy igénybe vette a derekam, hogy abba kellett hagyni. Pedig nagyon szerettem. Csukázni sosem jártam, s tavaly egyetlen rablóhalat se fogtam. Csupa dévér, máma, jász. 2010- ben húszegynéhány pontyot adott a Duna, igaz, nem nagyokat, 4,3 kilós volt a csúcs, ak- kor az árvíz sok pontyot hozott le az osztrák meg az itteni halastavakból. korica. A gombócokat kissé meg kell lapogatni, hogy ne guruljanak, és rendszeresen csúzlizni. Bárhol működik ez a módszer? Nyilván egyebütt is, de én a Dunát ismerem. A Dunában rengeteg hal van, csak meg kell találni. Csallóközaranyosi barátommal, Sanyival járunk horgászni, Aranyos és Kolozsnéma közé. Van ott egy sziget, amelynek a külső és a belső oldalán áll az összefolyó víz, s ahol nem túl gyors, nem túl mély a víz. Csakhát eljár az ember szája, hogy megint fogott két-három, vagy éppen tizenhat mámát. A vége az lett, hogy mindenki rászokott, végül már nem fértünk oda. Kénytelenek voltunk két- három barátunkkal megbeszélni, hogy délelőtt ők, délután mi leszünk a helyen. Odamegyünk délután, az ott horgászok éppen csomagoltak. Fogtak fejenként egy-két halat. Leszúrtuk a bottartókat, s még össze sem rakodtam, Sanyi már fárasztotta az első mámát. Még láttuk őket felmenni a töltésre, utánuk füttyentettem: nekem is görbül ám a bot! Visszajönnek, kérdik: mit csináltok? Semmit, csak jó helyre dobálunk. Nem húsz méterre kell horgászni, hanem huszonnyolcra, a medertörésre. A sziget mögötti sodrás ugyanis felrakta a kavicsot, s mögötte voltak a mámák, oda kellett dobálni. Igaz, százhúsz grammos etetőkosárral. Ha meg tudtuk dobni a dombhátat, onnan lehetett fogni a mámát, s nem kicsiket, két-három kilósakat. Van egy másik hely is, amit Sanyival felfuttattunk, itt, Keszegfalunál. Először két-három márnát fogtunk naponta, majd egyszer csak beállt a hal az etetésre. Én fogtam 13-at, Sanyi 14-et. Na, erre is rászoktak az emberek, megint új helyet kellett keresni. Vagyis az etetés mellett a további aranyszabály a mederismeret... Igen, le kell tapogatni a feneket. Mikor rakósoztam, békával mértem a feneket. Kitapogattam egy bukka- nót, és eléje etettem. A bukkanó megfogta az etetőanyagot, de a kioldódó anyag túlsodródott rajta, oda, ahol a hal volt. Egyszóval első az etetés. A Tímár-féle etetőanyag a kedvencem, abból is a Szuper. Szép dunai máma Legfontosabb az élőké hossza (Fotók: Somogyi Tibor, archív felvétel) Aztán volt egy trükköm: megengedtem a szereléket, kissé megrogyott az egész, aztán húztam rajta egy nagyot. Na, akkor vágott oda a dévér! A mozgásra. A negyedik aranyszabályt se felejtsem el: ez a pontos dobás. Általában kinézek egy szemközti célpontot, vagy alkoholos filccel megjelölöm a zsinórt. Ez végtelenül fontos. Tóra nem is jár soha? Szezon elején kimegyek a nyitásra, hogy megfogjam a két pontyot, vagy azt se, aztán oda se neki. A folyóvíz az igazi. A tavalyi évre mindenki panaszkodik. Hetvenkét mámát fogtam összesen, olyan százhatvan kiló összsúlyban, a többi apró keszeg meg dévérek. Ponty egy szál sem. De nem panaszkodom. Csak egy ideje már unom a hal- pucolást, így egyre többet engedek vissza. Amit hazahozok, azt megeszi a család, nálunk mindenki szereti a halat. Honnan ered a horgászszenvedélye? A gyerekkorból. Nagykeszin éltek a nagyszüleim. Tízéves koromban hajnali kettőkor jártam nagyapámmal a Dunára. Ő még táplizott; felrakta a biciklire a négy kávát, a főrudat, én meg utána. Kolozsnémához jártunk, akkoriban még két sziget volt ott, ahol ma egy van. A két sziget közt láttam a román és bolgár köteles vontatóhajókat. Aztán a sziget eltűnt, de mostanában kisvíznél előtűnt egy pad; ez volt az egykori sziget, amit elmosott a víz, időközben ugyanis csináltak itt három nagy ruganyt. Na, ott is sok halat fogtunk valamikor. Hal nélkül a Dunáról még nem jöttem haza, bár a mai állapot csak árnyéka a régi halbőségnek. Egyszer olvastam a magyar szaksajtóban egy cikket, amelyben azt írták, hogy a dévér a lassú, mély vizeket kedveli. De mivel ezt a dévér nem olvassa, a sekély, gyors vizekben is ott tartózkodik. Az aranyosi víz nagyon gyors. Még amikor rakósoztunk, vagy bolognaival horgásztunk, húsz grammos ólom kellett, hogy meg tudjuk tartani az úszót, amikor jött föl a víz, már negyvenes kellett, végül már az úszót is levettük, és negyvenes cseppólommal kopogtattuk a feneket. Úgy is jött a hal. A vízállást az öregapámtól tanultam. Ö minden nap figyelte a Petőfi Rádióban a vízállásjelentést. Amikor úgy látta, hogy fönt Inn-nél pezsdülés van, mehetett pecázni. Igaz, akkor még nem volt Bős. Bős mekkora zavart okozott? Kevesebb lett a hal, a gát elvágta az utat a hal régi ívóhelyéhez. Most is van, de a negyede-fele a régi bőségnek. Valamikor elég volt két-három kilót, most harmincat kell etetni. HETI TIPP Téli karbantartás gyi eljárással élezik a gyártók, és nincs szükség külön reszel- getni, fenni őket. Egyébként aranyszabály: a horgászfelszerelést egész évben igyekezzünk karban tartani és óvni a piszoktól, sérüléstől, s akkor nem lesz szükség beavatlan „barkácsolásra”. (- kk -) AJÁNLÓ Télen sokan félreteszik a pe- cabotot, és az aktív horgászat helyett a tavaszt tervezgetik. Ilyenkor van idő a horgász- felszerelés karbantartására, a hibák kijavítására. A leggyakoribb tennivaló a botok és orsók tisztítása, zsinórcsere, vagy aki maga szereti csinálni: úszók, villantok fabrikálása, legyek kötése stb. A botok esetében a legfontosabb, hogy tisztán tartsuk őket. Leggyakrabban elég nedves ronggyal áttörölgetni a bottagokat, a zsinórvezető füleket. Vigyázzunk, ne nagyon használjunk vegyszereket, mosószereket, mert több kárt okozhatunk, mint hasznot. Hasonló a helyzet az orsókkal, amelyeket a tavalyi szezon megviselt. Az orsók zsírozása, olajozása otthon is elvégezhető, de kézügyesség mellett némi szakértelmet is igényel a dolog, ezért jobb, ha ezt is szakemberre bízzuk. A nem megfelelő olaj, zsír használata károsodást okozhat! Télen, tavasz kezdete előtt ajánlatos lecserélni a tavalyi zsinórt, hiszen az intenzív napsütés, a víz alatti kagylók, akadok elég sok galibát okozhatnak. Aki spórolni akar (vagy kénytelen), új zsinór helyett legalább csévélje fel fordítva az orsón levő tavalyi zsinórt - bár nem ez a legjobb megoldás. Sokat olvasni a szaksajtóban a horgok élesítéséről, fenéséről. Ezzel is ajánlatos óvatosan bánni, hiszen a modem horgokat ve-
