Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-23 / 18. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJSZÓ 2012. JANUÁR 23. Vélemény És háttér 5 Magyarország erős embere két-három pontban eléggé gátlástalan - fogalmazott a FÁZ „Többé-kevésbé szavahihető” Az IMF-fel és az EU-val folytatott múlt heti tárgyalások kapcsán a külföldi sajtó előkelő helyen foglalkozik Magyarországgal. A The New York Times internetes oldalán az Európai Parlament Magyarországgal kapcsolatban lehetséges lépéseiről jelentetett meg írást, míg a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német újság Orbán Viktorról közölt portrét. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ A The New York Times internetes kiadásának publicisztikai mellékletében megjelent szerkesztőségi cikk egyebek között azt írta, hogy „Orbán Viktor magyar miniszterelnök megnyugtató szavai kevéssé ellensúlyozzák kormányának a magyar sajtó, a bíróságok és a központi bank függetlensége elleni támadásait’. A lap szerint az Európai Parlament „többségi pártjai”, amelyeket „nem hatottak meg” a magyar miniszterelnök „könnyed ígéretei”, most azt akarják a kormányzati vezetőktől: „vegyék fontolóra, hogy felhasználják az EU-szerződés egyik záradékát, amely megfosztaná Magyarországot szavazati jogosultságainak egy részétől, ha Orbán folytatná az európai jog kicsúfolását”. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FÁZ) című vasárnap megjelenő konzervatív német lap Orbán Viktorról közölt portrét véleményoldalán Az emberfogó címmel. A szerző, Georg Paul Hefty írásában úgy vélte, hogy Orbánt „ugyanabból a fából faragták, mint a feltartóztathatatlan győztes típus Jacques Chiracot, Helmut Kohlt, Angela Merkelt, Nicolas Sarkozyt vagy Gerhard Schrö- dert”. E csoport tagjait az köti össze, hogy „céltudatos fel- emelkedésük közben csúfolták, alábecsülték, majd mégis komolyan vették őket, és végül eredménytelenül küzdöttek ellenük. Senki sem tartóztatta fel őket, senki sem korlátozta hatalmi igényüket. Az állam egyes számú vezetői akartak lenni, és azzá is lettek”. Hefty hozzátette: Orbán Viktort diktátornak nevezni „lehet, hogy elmegy a forrongó magyar belpolitikában, a jóval színvonalasabb európai, sőt (európai) parlamenti vitában viszont alaptalan és téves”. A szerző kifejtette: „Magyarország erős embere két-há- rom pontban eléggé gátlástalan: szenvedő országát akár nagyon nagy árat fizetve is rendbe akarja hozni, persze a Fidesz által meghatározott rendnek megfelelően és a Stoiber Bajorországából ismert jelszó alapján, mely szerint »aki le akarja csapolni a mocsarat, az nem kéri ki a békák véleményét«.” Néppárti kollégáinak - Donald Tusknak, Michael Spinde- leggemek - a fellépése az Európa-politika színpadán lélegzetvételnyi szünethez juttatja a magyar kormányfőt - vélekedett kommentárjában a Die Presse. A konzervatív osztrák lap szerint Varsó és Bécs egyúttal lehetőséget ad Orbán Viktornak arra, hogy új fordulatot adjon az ügynek. A magyar miniszterelnök - mint a lap fogalmaz - „többé-kevésbé szavahihetően” azzal érvelhet, hogy az EU-ból indított támadások pártpolitikai háttérnek, hiszen a leghangosabb bírálók a baloldali táborban találhatók. Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével készített interjúban a Die Presse Magyarországról is kérdezte a politikust. Heinz-Christian Strache elmondta: az EU eljárása a 12 évvel ezelőtt Ausztriával szemben elrendelt szankciókra emlékeztet. Megkérdőjelezik az ország szuverenitását, ami igencsak elgondolkodtató - fogalmazott az FPÖ-politikus.- Ha volnának politikai kapcsolatai, fizikai megterhelés nélkül is rabolhatna! (Peter Gossányi rajza) KOMMENTAR A nemzeti 420 ezer LOVÁSZ ATTILA A nemzetiek pártvezérének bej elentése alapján 420 ezer aláírást sikerült összegyűjteni azon petíció alá, amely a kizárólagos szlovák nyelvhasználatot előíró népszavazás meghirdetése céljából íródott. A bejelentés óta tehát tudjuk, hogy a kisebbségi nyelvhasználat még mindig nem elégséges szabályozásának eltörlése kb. 20 mandátumnyi szavazatot hozhat valamely politikai erőnek- feltéve, hogy nem mindegyikhirdeti ugyanezt. A választási matematikán túl egy sokkal szomorúbb tényt vehetünk tudomásul: Szlovákiában legalább420ezer emberéi, aki politikai nézeteit vállalja (tehát politikailag nem passzív), és nem demokrata. Ez több, mint azösszes szlovák választópolgár tíz százaléka. Nem jó hír. Az ezzel összefüggő, s talán még rosszabb hír az, hogy ebből a tíz százalékból (felmérés híján mást nem tudunk megállapítani) sokan, nem tudjuk hányán, de biztos sokan azt gondolják, hogy egyébként demokraták. Azaz, sokan közülük azt gondolják, hogy a szabadság, beleértve annaknyelvi vonatkozásait is, megvan, de azért annyira mégse legyen, hogy... Magyarán: sokak számára a demokrácia igenislehetszelektívértelmezésű. Őkazok, akik azt gondolják, hogy a tiszta nemzetállam lehet demokratikus. Ebben egy olyan beneši hagyományt éltetnek tovább, amelynek az egyik ismérve az volt, hogy az első Csehszlovák Köztársaságdemok- ratikus volt ugyan, de az első nagyobb problémánál (nagyszámú német ajkú közösség, no meg magyar) a megoldást a Mária Terézia korabeli áttelepítések, az irányított migráció kínálja. Ha most valaki azt gondolja, hogy e sorok írója hetet-havat összehord, és egymástól független dolgokat állít kapcsolatba, teljesen legitim módon teszi, csak ki kell mondani végre: téved. Aszabadság nem lehet szelektív, mert akkor nem beszélhetünk szabadságról. Aszabadság egyik alapvető ismérve az, hogy önkorlátozó, azaz: addig élek a szabadságommal, amíg mások szabadságát nem sodrom veszélybe. Erőszakkal csak abban az esetben lehet a szabadságotkorlátozni, ha valaki egy közösség számára kockázatos, ártalmas dolgokat művel - lásd bűnözők szabadságvesztése. De! Vajonkorlátozza-e bárki szabadságjogait (akárnyelvhasználatban), ha egy másikegyénvagy közösség szabadon akarja használni anyanyelvét? Az önmagukat talán demokratáknak tartó aláírók azt gondolják igen, mi meg azt, hogynem. Egy másiknyelvhasználatamégsenkitnem fosztott meg semmitől. Ha az aláírók közt számos olyan akad, akinek a szabadságés a demokrácia távoli fogalom, magasról tesz rá, akkor az bizony olyan ember, aki bármikor kimondhatja: szlováknakjobb lenni, mint szabadnak. E „szabad ötletekjegyzéke” (copyright by József Attila) végén, idekívánkozikegyszomorúmegjegyzés. Bár e sorok írója nem tartja szlovákiai politikai újságíróként feladatának, hogy magyarországi belügyeketkommentáljon (nem is teszi), mégis szomorúan kell megjegyeznünk: egyre több olyan polgártársunkat és barátunkat van módunkban megismerni, aki számárajobb magyarnak lenni, mint szabadnak. E párhuzamban lehetünk ugyan szomorúak a420 ezres számtól, decsodálkoznunknemnagyonvanmin.Apetíció legszomorúbb üzenete éppen ez. A fekália tengerén akkor támad cunami, ha a titkosszolgálatok a rendelkezésükre álló információkat saját érdekeik szerint manipulálják Szippantás a nézőtérről, avagy a Gorilla hónalja sem illatos BARAK LÁSZLÓ Csak az újszülöttek meg az analfabéták kedvéért fontos közölni, a szlovák titkosszolgálattól kiszivárogtatott Gorilla-ügyirat lényege, hogy fel lett találva a melegvíz, avagy ahogy tetszik, a spanyolviasz. Arról szól ugyanis, hogy a hatalom birtokosaival és általában sleppjük- ben sertepertélő lobbistákkal szemben mindenkor felmerülhet és általában fel is merül az umbulda, a korrupció gyanúja. Épp úgy, ahogyan egy szexi bombázó esetében az a lehetőség, hogy előbb-utóbb megkapja valaki. Ami ugye egyáltalán nem azt jelenti, hogy a hatalom valamennyi birtokosa tolvaj és minden szexi bombázó hivatásos vagy amatőr kurtizán lenne. Akkor sem, ha a klubban azt mesélik róluk... Egyébként minden nézőpont kérdése. Vagyis attól függ mindenféle végkövetkeztetés pozitív vagy negatív volta, honnét tekintenek bizonyos információkra, milyen nézőpontból értelmezik azokat. Vegyük például a titkosszolgálati nézőpontot. Az állami titkosszolgálat egyik sarkalatos feladata, hogy titkos - szakzsargonnal szólva operatív - eszközökkel szimatoljon az állami érdekeltségű gazdasági és politikai szereplők után, nem tévednek-e tilosba. A titkosan összegyűjtött vonatkozó információkat aztán annak rendje- módja szerint elemzik, értékelik az efféle melóra szakosodott ügynökök. Hogy abban a pillanatban, amint felmerül a bűncselekmény gyanúja, továbbítsák munkájuk eredményeit az arra illetékes rendőri szerveknek. Amelyek azért vannak fizetve, hogy felderítsék a bűncselekményeket, és bírósági szakaszba tereljék azokat a bűnelkövetőkkel együtt. A többi a politikusokhoz, a titkosszolgákhoz és a zsarukhoz hasonlóan az adófizetők pénzéből fenntartott független bíróságok dolga. Mármint az ítélkezés pro vagy kontra! Ilyennek kellene lennie a normális nézőpontnak. Ha tehát minden így történik, vagyis szakavatottan, pártatlanul és függetlenül az aktuális hatalomtól, akkor bingó. Ha pedig nem, mert, ahogyan a politikusokkal, a holdudvarukba tartozó lobbistákkal, úgy a titkos- szolgálat ügynökeivel, a zsarukkal meg a bírákkal szemben is felmerül a korrupció gyanúja, akkor gáz van. Szájszélig ér a budi tartalma. Utóbbi snassz helyzet akkor áll elő, ha a titkos- szolgálati ügynökök, rendőrök, bírák ugyanúgy pénzzé teszik az általuk összegyűjtött információkat, mint azok a politikusok, lobbisták, akikkel szemben a gyanú felmerül. Vagy éppen bebizonyosodik. így aztán ott is vagyunk, ahol a part szakad. A fekália tengerén akkor támad cunami, ha a titkosszolgálatok illetékesei a rendelkezésükre álló információkat saját érdekeik szerint manipulálják. Azaz fabuláznak, és az így előállított pletykákat teszik pénzzé. Vagyis haszonszerzés céljából olyan sztorikat kreálnak az általuk operatív eszközökkel megszerzett információkból, amelyek a hatalomgyakorlók bizonyos köreire nézvést kompro- mittálóak. Ellenfeleik számára pedig aranyat érnek... Ilyen esetekben kétféle módon hajtható be az arany, vagyis a kenőpénz. Például, ahogy a revolverpublicisták teszik: megír a revolverpublicista egy bizonyos személy, csoport számára kínos információkat tartalmazó cikket, hogy első lépésben elolvastassa azt az érintettekkel. Akikkel egyszersmind közli, mennyibe kerül az, hogy a cikk nem jelenik meg. Ha nem per- kálnak, megkeresi a fazon az általa megzsaroltak ellenfeleit, hogy azok fizessenek... A fenti eszmefuttatás lényege távolról sem az, hogy az ember cinikus módon a hatvanas évek rendkívül szimpatikus, Magüla Gorilla néven közismert rajzfilmhős sztorijává szelídítse a büdös Gorilla-affért. Amelyet nyilván egy állat- gondozó fedőnevű titkosszolga szellőztetett meg. De vigyázat, az a következtetés is hibás, hogy semmi sem az, aminek látszik! Mindössze az volt itt a szándék, hogy a Gorilla hónaljába is belássanak, beszagolhassanak azok, akik felültek a cirkuszi nézőtérre, hogy élvezkedjenek a Gorilla-affér című mutatványon. Ahelyett, hogy belegondoljanak, azokon kívül, akik névvel szerepelnek benne, kiknek és miért árthat még? No és kik, hogyan profitálhatnak belőle leginkább? Meg miért éppen most, konkrétan a parlamenti választások kampányidőszakában lett műsorra tűzve? Ha bizonyíthatóan bűnös valaki, miért nem került rács mögé idejekorán? Ha pedig csak feltételezhetően bűnös, ildomos-e fölötte ítélkezni a vonatkozó bizonyítás híján? Mert hiszen ugye nem lehet igaz, hogy a hatalom valamennyi birtokosa, meg/vagy minden titkosszolgálati ügynök sunyi tolvaj. Ahogyan nem minden szexi bombázó hivatásos vagy amatőr kurtizán!
