Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-18 / 14. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 18. Régió-szülőföld 15 „A szükségesnél, a kívánatosnál jóval kevesebb jelet, nyomot, útmutató irányt hagyunk az örököseinkre..." Tisztelgés Kontár Gyula emléke előtt Somorja. Noha hivatásánál fogva „országjáró életmódot” folytatott, Kontár Gyula egyéni ragaszkodása révén az évtizedek során somorjai- vá vált. A fotóriporter már nincs köztünk, születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából nyílt emlékkiállítás január 13-án a Városi Művelődési Központ Tal- lós Procházka István Kiállítótermében. LŐRINCZ ADRIÁN Sok mindent nem jegyzett fel a nem mindig hálás utókor az 1931 decemberében Felsősze- liben született és 1993 tavaszán 61 éves korában elhunyt fotóművészről. Annyit mindenesetre igen, hogy egyike volt a (cseh)szlovákiai magyar sajtófotó úttörőinek. A filmezéssel és a fényképezéssel az egykori Csehszlovák Filmvállalat munkatársaként ismerkedett meg, fotói az 50-es, 60-as években tűntek fel a hazai lapokban. Rendszeresen publikált a csehszlovákiai magyar nyelvű sajtóban, majd a hetvenes évektől a szakmai körökben csak „csetkának” nevezett Csehszlovák Távirati Iroda (ČTK) fotóriportereként dolgozott. 1962-ben felvételeit már csoParasztarc. Kontár Gyula a fotográfia szinte minden műfajában otthonosan mozgott. portos kiállításon mutatták be Pozsonyban, munkáit a későbbiekben Rózsahegyen, Pös- tyénben, Csicsón, Szencen, Somoiján, Dunaszerdahelyen, majd Hamburgban, Krakkóban, Bruckban és Győrben is láthatta a közönség. Felvételei arról tanúskodnak, hogy - Henry Car- tier-Bressonhoz hasonlóan - hitt a mindent eldöntő pillanatban; abban, hogy a dolgok, jelenségek lényege csak kivételes pillanatokban mutatkozik meg. Tegyük hozzá: csakis kivételes embereknek, akik a megfelelő időben ott vannak a megfelelő helyen, s felismerik ezt a momentumot. Kontár Gyula ezek egyike volt. A kép erejével „Kontár Gyula az emocionálisan is ható eseményekrealista ábrázolásával a fotóművészet tradicionális vonalán halad - méltatta munkásságát 1990-ben Tal- lósi Béla kritikus. - Líraian gyöngéd, sebezhetőén melankolikus, a magány, az elmúlás, az elhasználódás ijesztő jelenléte ellenére is vigaszteljes, érzelemgazdag világot talál maga körül. Ennek megörökítésére nem használ valamiféle új vizuális jelrendszert, látványos, csalóka trükköket. Fotói nem beállítottak, nyőma sincs rajtuk a valóságot valamiféle képzeletben világhoz igazító beavatkozásnak.” A somoijai Városi Művelődési Központban kiállított felvételek egy része a dokumenta- rizmus jegyeit magán viselő fotográfia, melyek egy ma már történelmi korszak mozzanatait ragadják meg, mégpedig a kor képalkotói felfogását tükröző őszinte hangnemben. Kontár Gyula felvételei arról árulkodnak: az adott helyzeteket nem kívülálló szemlélőként örökítette meg, hanem át- és megélte. Ez eredményezi, hogy fotói „magukba zárják”, történetei magukkal sodorják a szemlélőt. Szakírók szerint a dokumentarista fotográfia és az ebből kifejlődött fotóriport erőssége abban rejlik, hogy nyugtalanító kérdések és válaszlehetőségek sokaságát tömöríti egyetlen ikonba, s a szemlélőt a történet továbbgondolkodására készteti. Kontár Gyula munkáiban a kínai mondás látszik kiteljesedni, mely szerint egyetlen kép felér ezernyi szóval. Tékozlásról, hagyatékról „Amit okvetlenül fontosnak tartok leszögezni, hogy ez a tárlat nem életmű-kiállítás, hanem egy, sajnos, meg nem élt születésnap, és így a remélhetőnél jóval korábban lezárult pályaív kapcsán rendezett emlékkiállítás - mondta a megnyitó alkalmával a tárlat kurátora, Miklósi Péter közíró. - Ez azért is lényeges, mert szembenézve önmagunkkal látnunk kell, hogy a Csallóköztől a Bodrogközig tékozlókként, pazarló módon bánunk saját örökségünkkel. A szükségesnél, a kívánatosnál jóval kevesebb jelet, nyomot, útmutató irányt hagyunk az örököseinkre, beleértve a szlovákiai magyarok utánunk jövő nemzedékeit. Ezért tartom lényegesnek ezt a mai tárlatot is, mert az országos terítésű szlovákiai magyar sajtó, illetve az egykori Csehszlovák Távirati Iroda remek tehetségű fotográfusának képeit állíthatjuk itt és most közszemlére. Egy alkalmi emlékkiállítás lehetőségei mindig korlátozottak, így ez a tárlat is pusztán arra szorítkozhat, hogy felvillantja Kontár Gyula fotóriporteri arculatát. S a képekből remélhetőleg az szintén kiderül, milyen volt az egyéni látásmódja. Amiképp az is, hogy ő címlapként, riportképként, művészfotóként látta meg mindazt, ami számunkra évtizedekre visszanyúló emlék. A szó eredeti értelmében, mert napjainkban, az internetes kép- lopkodás és a digitális fényképezés korszakában - sajnos - már a képekből van jóval több, nem az emlékekből!” A tárlat munkanapokon 9-től 20 óráig, január 27-ig tekinthető meg. Történeteket mesélő képek (Somogyi Tibor felvétele Vígh Pósa Judit nagy vágya az egyiptológia volt - Az élet úgy rendezte, hogy építész, földmérő lett, de a hobbijában megtalálta régi álmait Régi, megfakult térképek és a Pósa család történetének kutatója SZÁSZl ZOLTÁN Rimaszombat. Régész - egyiptológus - szeretett volna lenni, ám erre nem volt lehetősége, sokkal reálisabb szakma, az építészet felé vitte a sors, így került a Losonci Építészeti Szakközépiskolába, majd némi kitérővel 1991-ben a Rima- szombati Kataszteri Hivatalba. Vígh Pósa Judit azonban nem adta fel régi elképzeléseit, ha az egyiptológiában nem, akkor a családkutatásban és a régi térképek tanulmányozásában találta meg, amit keresett. A rés titúció két hulláma Aki több mint húsz éve foglalkozik régi térképek, iratok tanulmányozásával, annak nem okoz gondot az olykor pecsétes, halványan látható vagy itt-ott elmosódott felirat elolvasása, sőt az sem, ha nincs minden feltüntetve a térképen. „Gimnáziumba szerettem volna menni, de a szüleim tanácsára és némi unszolására mégis az építészetet választottam. Igaz, ott sem adtam fel azt az álmomat, hogy egyszer majd régész lesz belőlem, de akkoriban reálvégzettségű diák nem, vagy csak elvétve kaphatott ajánlást humán felsőfokú képzéshez. Én sem kaptam meg, így maradtam a szakmában. Néhány évnyi keresgélés után A családi címer és okiratok közt (A szerző felvétele' 1991-ben a Rimaszombati Kataszteri Hivatalban kaptam állást, és be kell vallanom, amikor megkaptam az első feladatomat, Méhi község kataszterének identifikációját, bizony majdnem sírva fakadtam. Végül megoldottam a feladatot és megszerettem ezt a munkát, sőt, ma kifejezetten élvezem a régi iratok, térképek közti keresgélést. Egyedül a statisztikai kimutatás részét nem szeretem máig sem a munkánknak, de ezt is el kell végezni becsületesen. Ügyfelekkel nem kellene foglalkoznom, de ha olyan kérés érkezik, amelyhez szükség van a szaktudásomra, automatikusan részt veszek a probléma megoldásában” - mondta Judit. Azt is hozzáteszi, hogy bizony egyáltalán nem egyszerű dolog a régi telekkönyvekben tájékozódni, Rimaszombatban még a 18. század elejéről származó térképeket is használnak. Régebben 1:2280 méretarányú térképeket használtak, ma pedig 1:2000 vagy 1:5000 méretarányúakat, így nem egyszerű sem az összehasonlítás, sem a parcellák azonosítása, nagy türelmet, odafigyelést kíván ez a munka. A kataszteri hivatalokban jelenleg úgynevezett műszaki-gazdasági térképészeti módszerrel dolgoznak, e szerint folyt le a termőföldek restitúciója is, miközben a régi tulajdonlapok még a régi formátumú térképeken voltak rögzítve. Vígh Pósa Judit a restitúció két hullámát is végigdolgozta, számos idős embert segítve jogos tulajdona visszaigénylésében. Vonzása a családfának Judit évek óta behatóan foglalkozik családfakutatással, a Pósa család történetével. „Ne- mesradnót jeles szülöttje, Pósa Lajos, a költő az én felmenő ági rokonom. Amikor csak lehetőségem és időm van rá, szívesen kutatom a család történetét, Pósa Lajos gömöri emlékeit. Jelenleg Kun Miklós Jenővel együtt egy nagyobb lélegzetű munkán dolgozunk közösen, ami Pósa Lajos halálának centenáriumára, 2014-ben jelenne meg. Órákig tudnék mesélni erről a gazdag hagyományokkal bíró családról, a legendákról, és igaz történetekről, Pósa bácsi imáiról, szegedi, hódmezővásárhelyi, budapesti kapcsolatairól. Egy szekrényben csupa Pó- sa-könyvet és -emléket őrzünk, ebben néhai édesapám, Pósa Dezső volt a legnagyobb segítségemre. Most éppen a Feszty Árpád tulajdonában lévő Kin- gyes pusztát látogató társaság történetére bukkantam, természetesen ez is kapcsolatban áll Pósa Lajossal és baráti körével. Egy legenda úgy tartja, s ha jobban megnézzük az alakot, talán van is valóságalapja, hogy az Ópusztaszeren látható Feszty körképen Árpád vezér W Legközelebb Dikácz Ferenc léggömbmodellező mutatjuk be. alakját a festő Pósáról mintázta. Akár így van, akár csak mese, akkor is szép történet” - meséli lelkesen Judit. Egyiptomhoz visszatérve azt is elmondta Vígh Pósa Judit, ha már nem lehetett régész, 1988-ban elment Egyiptomba, legalább megnézni. Akkoriban ez nem volt olcsó mulatság és nehéz volt egy ilyen helyre eljutni. 17 napos úton vett részt, ami akkor 17 ezer koronába került. Mivel a szülei nem értettek egyet az utazással, így nem volt más megoldása, pluszmunkát kellett vállalnia, takarított a cégnél. Számítógép és hobbi 1992-ben Judit az elsők közt vett részt számítógépes képzésen, egy ideig rendszergazda volt a hivatalban, ma a jogi osztályon dolgozik. A térképészet és a családfakutatás, irodalmi és helytörténeti búvárkodások mellett azt is el kell mondani róla, hogy kiváló cukrász és szakács, ez szintén a hobbija. „Elégedett ember vagyok, még ha a sors nem is volt mindig kegyes hozzám. A szakmámat szeretem, a hobbiban pedig kiélhetem gyerekkori álmaimat, és ha nem is egyiptológiával, de a hozzám nagyon közel álló családtörténeti kutatással gyarapítóm Gömört” - tette hozzá Vígh Pósa Judit.
