Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-07 / 5. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 7. Szalon 21 Joan Didion: A mágikus gondolkodás éve - „Amikor már igazán mindent elvesztettél, legalább te vagy a veszteségek bajnoka" Joan Didion mágikus gondolkodása Joan Didion talán a leg­markánsabb élő ameri­kai esszéíró. Apró, ma­dárra emlékeztető ter­mete csalóka, mert hang­ja és legfőképpen az írá­sai erős, karakán, kitartó embert fednek fel. MOLNÁR MIRIAM Férjével, John Gregory Dun- ne-nal több sikeres filmforgató­könyvet írt, jelentek meg regé­nyei, de hosszú elemző esszéi által lett széles körben is ismert. Az apró, csendes fiatal hölgy megfigyelései során képes volt elfeledtetni a körülötte lévők­kel, hogy jelen van, és hogy nem közülük való, hanem egy beto­lakodó idegen, egy író. Bár munkáiban saját szemé­lye mindig jelen volt - több kriti­ka pont ezt kifogásolta -, Didion magáról vajmi keveset árult el. Stílusa visszafogottan bravúros, mondanivalója és az írás formá­ja egyaránt fontosak számára. Amikor ír, az írógép hangjára fi­gyel, mert szereti hallani a bil­lentyűk ritmusát, amely tovább­viszi az írott szöveget. 2003. december 30-án este, miután férjével hazaértek a kór­házból, ahol lányukat látogatták meg, Dunne 71-éves korában szívrohamban a konyhaasztal­nál hirtelen meghalt. Didion ép­pen salátát készített számára. Amikor megfordult, mert félje nem válaszolt, azt látta, hogy egyik kezét felemelve megme­revedett egy furcsa, fájdalom­mal teli pózban, először azt hit­te, Dunne viccelődik. „Ne csi- náld”-szóltrá. Tíz hónappal férje és írótársa elvesztése után Didion valame­lyest magához tért. Rájött, hogy az előző tíz hónapból csak bizo­nyos dolgokra emlékszik. Mint az írók többsége, ő is úgy tudott csak gondolkodni, magában helyre rakni a történteket, ha le­írta őket. Egy hétig jegyzetelt, és 88 nap alatt megírta a The Year Of Magical Thinking című köny­vét. „Nagyon könnyen ment az írás - nyilatkozta -, mint amikor az ember leül és sír.” A kötet ol­vasóbarát módon van felépítve, rendezett és előrelátható, egy­szerre könnyű és roppant nehéz olvasmány. Didion stílusa és írói érzéke könnyűvé teszi az olva­sást, de csak akkor, ha az olvasó nem figyel oda teljesen arra, amit olvas. A The Year of Magical Thin- kinget milliók olvasták, és több díjat is nyert. A könyv megjele­nése után Didion elindult a meg­tervezett író-olvasó találkozó körútra és meglepődve észlelte, hogy az emberek a reptereken megismerik, megállítják és saját tragikus veszteségeikről akar­nak vele beszélgetni. Hetven­éves korára Didion ismertebb lett, mintvalaha. Amikor férje meghalt, lá­nyuk, Quintana súlyos tüdő- gyulladással feküdt egy New York-i kórházban, ahol egy hó­napra kómába is esett. Didion- nak háromszor kellett apja ha­lálhírét közölnie lányával: az el­ső két alkalom után állapota sú­lyossága miatt nem emlékezett a rossz hírre. Szülei Quintanát születése után néhány nappal fogadták örökbe, miután két évig sikertelenül próbálkoztak a gyermeknemzéssel. A gyönyö­rű, bár sajátos kislány beleillett a Didion-Dunne családképbe. Minden filmforgatásra, írói útra ment a szüleivel. Egészen kis­korában tudta már, hogyan kell ebédet rendelni egy szállodai szobában. Quintana végül felépült, részt vett apja temetésén, és nem sok­kal később saját esküvőjén. Di- dionnal együtt gyászolta Dun- ne-t, és együtt örült férjével ta­lált boldogságának és az új kez­detnek, amelyet Kaliforniában képzelt el a házaspár. Amikor Los Angelesben leszálltak a re­pülőgépről, Quintana össze­esett, és húsz hónappal apja ha­lála után, 2005-ben, 39-évesen, ő is örökre elment. Lánya halála Didiont a The Year of Magical Thinking megje­lenése előtt hat héttel érte. Azok, akik országszerte író-olvasó ta­lálkozókon látták, nem tudták, hogy férje halála óta, amelyről a frissen megjelent könyv szól, egy újabb tragédia érte az író­nőt. Didion belevetette magát a munkába. A több hónapos uta­zás után elfogadott egy megbí­zást, hogy színdarabot formál­jon a The Year of Magical Thin­king című könyvből. A darabot Vanessa Redgrave főszereplésé­vel mutatták be New Yorkban 2007-ben. A próbák alatt a társu­lat egy kis sarkot alakított ki Di­dion kedvenc ételeivel, amelyet Cafe Didionnak becéztek, mivel aggódtak, hogy Didion nem eszik eleget. Az írónő Quintana halálát is belevette a darabba, és minden egyes előadást végigné­zett, mert, ahogy nyilatkozta, az alatt a napi másfél óra alatt Quintana még élt. A darabot ké­sőbb Berlinben, Londonban és Sydney-ben is bemutatták. 2011 őszán újabb könyve je­lent meg a már 77-éves Joan Di­dionnak. A Blue Nights lánya el­vesztésével foglakozik. Sokkal kevésbé stilizált, mint a férje ha­lálát feldolgozó előző kötet. A kötet címe a kora nyári égbolt színére utal. Didion sok estét töl­tött egy manhattani kórházban, Quintanát látogatva, és megma­radt benne az ég furcsa kék szí­ne. A könyv őszinte, szókimon­dó és sok olyan kérdést tesz fel, amelyre nincs válasz. Didion vé­gigjárja azt a kérdést, hogy jó anya volt-e, hogy ő volt-e az oka lánya mentális problémáinak, hogy tehetett-e volna mást, másként. Megtudjuk, hogy mikor har­mincas éveiben Quintana úgy érezte, gyógyszerek és terápia segítségével végre egyenesbe ért, mert szerette munkáját és kapcsolata is volt, egy szombat reggelen egy vastag borítékot kapott, amelyben az egyik, álta­Az író 2008-ban a brooklyni könyvfesztiválon. Magyarul megjelent művei: Imádságoskönyv, Európa Könyvkiadó, 1981; Salvador, Eu­rópa Könyvkiadó, 1985. (Kép:em.wikipedia.org/DavidShankbone) J ( D I 3 D o , __ . \——Á _ j T 11 V. Y E A R 0 F M A G I C A L T 11 J N . lv ING la addig nem ismert biológiai testvére kérte arra, vegyék fel a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel több szakasza érzelmileg szétzi­lálta Quintanát, aki a végén arra kéri biológiai anyját, ne hívja őt fel naponta a munkahelyén. Vá­laszul az anya kikapcsoltatja a telefonját, és minden kapcsola­tot megszüntet örökbefogadás­ra adott lányával. Lánya halála után Didion lel­kileg és testileg is összetört. Egy­szer elájult a hálószobájában, és amikor visszanyerte eszméletét, nem volt képes felállni, nem érte el egyiket sem a sok telefonja kö­zül. Többnapos kórházi kezelés alatt sem jöttek rá az orvosok ar­ra, mi okozta az ájulást. Didion szembesül egyedüllétével, sze­rettei hiányával, azzal a kiszol­gáltatottsággal, amit egy páci­ens érez az orvosokkal és nővé­rekkel szemben. Nem lett volna szabad, hogy vele ez történjen, mondogatta magában Didion, amikor Quintana szenvedett, amikor kórházba került, amikor kómába esett, amikor biológiai családja miatt kínlódott, és ami­kor meghalt. Ennek velem nem lett volna szabad megtörténnie - ezt is mondogatta magában, amikor félje és az élet minden területén társa, majd lánya is el­hagyta. Néha úgy érezte, nem mer kimenni az utcára, mert a sok gyorsan gyalogló vagy bicik­lin száguldozó fiatal egyike ne­kimegy és fellöki őt. „Maga nem alkalmazkodik eléggé a korához” - közölte vele orvosa. „Nem. Én egyáltalán nem alkalmazkodom az öre­gedéshez ! ” - vágta rá Didion, aki felháborítónak tartja, hogy kora miatt nem hordhatja már ked­venc magas sarkú cipőjét. A Blue Nights néhány történet erejéig tárgyalja ezt a témát is, és ismer­ve az írónő munkabírását, meg­figyelőképességét és újonnan felfedezett önanalízisét, nem kétséges, miről szól majd követ­kező kötete. ROBERT REDFORD MICHELLE PFEIFFER Egyebek közt A hírek szerelmesei című 1996-os film forgatóköny­vét is Joan Didion és John Gregory Dunne írta Vanessa Redgrave (férjével, Franco Néróval), aki a The Year of Magical Thinking főszerepét alakította, szintén elvesztette lányát (Kép:TASR/AP PHoto/Joel Ryan) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom