Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-03 / 279. szám, szombat
1 www.ujszo.com PRESSZÓ 2011. DECEMBER 3. SZTÁRVILÁG 17 L os Angeles megye seriffjének hivatala hozta nyilvánosságra, hogy ismét nyomoznak az 1981. november 29- én, egy átmulatott éjszaka után a Santa Catalina szigetnél vízbe fulladt sztár ügyében, amit annak idején véletlen halálesetként könyveltek el. A színésznő a West Side Story, a Haragban a világgal és más hollywoodi filmek sztárja, 43 éves korában hunyt el. A nyomozás annak idején kiderítette, hogy Wood aznap éjjel férjével, Robert Wagnerrel és Christopher Walken színésszel egy parti után a házaspár jachtján folytatta a mulatozást. Wood holttestét később a tengerben találták meg, ám arra sohasem derült fény, hogyan és miért esett a vízbe. A seriff hivatalának tájékoztatása szerint a hajó kapitánya mellett más - egyelőre meg nem nevezett - tanúk is új, „hiteles és lényeges” adatokat szolgáltattak a halál körülményeit illetően. A rendőrség azonban, mindaddig, amíg be nem bizonyosodik ennek az ellenkezője, hivatalosan továbbra is véleden okozta fulladásos halálesetként kezeli az ügyet. A nyomozás újraindításáról sajtóértekezletet tartó John Corina hadnagy szerint Natalie Wood férje, Robert Wagner nem gyanúsított. Dennis Davern, aki annak a jachtnak a kapitánya volt, melyről a filmsztár annak idején az óceán vizébe zuhant, viszont az NBC televízióban úgy nyilatkozott: Wagner tehet róla, hogy a színésznő vízbe fulladt 1981-ben. Davern azt mondta, hogy a Wood és Wagner közötti veszekedésnek köze volt a színésznő halálához, és a férj megakadályozta, hogy erőfeszítéseket tegyenek a vízbe esett színésznő felkutatására. „Igen, azt mondanám, hogy igen” - válaszolta Davem arra a kérdésre, hogy felelősnek tartja-e Wagnert Wood halála miatt, és igennel válaszolt arra is, hogy a házaspár veszekedése vezetett-e a tragédiához. „Semmilyen lépést sem tettünk annak érdekében, hogy megpróbáljuk felkutatni őt” - tette hozzá. A kapitány szerint nem tettek erőfeszítést a kutatásra, nem kapcsolták be a keresőreflektort, és - mint azt a CNN-nek elmondta — 4 órán át nem értesítették a parti őrséget sem. Davern nem árulta el, hogy mi volt az az új információ, amelynek hatására a rendőrség ismét megnyitotta a balesetként lezárt ügyet, csak annyit árult el, hogy hosszú évek után végre valaki meghallgatta őt. A CNN szerint egyébként a kapitány és az elhunyt színésznő testvére, Lana Wood már tavaly új nyomozás elindítását kérelmezte. „Szörnyű döntéseket hoztam, és hibákat követtem el. Evekkel ezelőtt hazudtam a vallomásomban” - vallotta be Dennis Davern. A család nevében Wagner ügynöke támogatásáról biztosította a vizsgálatot, és reményét fejezte ki, hogy az új információ megbízható forrásból származik, és nemcsak egy kísérlet a 30. évforduló kiaknázására. Natalie Wood halálával kapcsolatban számos részlet Davern Marti Rulli segítségével, Goodbye Natalie, Goodbye Splendour címmel megírt, 2009-ben megjelent könyvéből is kiderült. (A Splendour - ragyogás - a jacht neve volt.) A volt kapitány erre a kötetre hivatkozva azt állította, hogy nem célja a tragédia kerek évfordulójának a kiaknázása, és hogy az igazság tisztázására törekszik A könyv szerint 1981. november 29-ének éjjelén a jachton a színész Natalie Wood 1981. november 29-én halt meg máig tisztázatlan körülmények között. Az ügyben a napokban kezdődött ismét nyomozás, mert egy tanú szerint a férjnek, Robert Wagnernek köze lehetett a halálesethez. A most 81 éves Wagner ügynöke támogatásáról biztosította a vizsgálatot, és reményét fejezte ki, hogy az új információ megbízható forrásból származik, és nemcsak egy kísérlet a 30. évforduló kiaknázására. ■ fÉjl t ' rwKF* 4 ■-? AJJ r JŠ ... * llkl A színésznő a kaliforniai Santa Catalina-szigetnél egy parti után férjével és Christopher Walken színésszel jachtjukon folytatta a mulatozást, de az éjszaka folyamán Natalie eltűnt, holttestét másnap találta meg a parti őrség. Natalie egy gyermekkori balesete miatt betegesen rettegett a víztől és a vízbefúlástól (SITA/AP- és TASR/AP-felvételek) Bár szinte minden partnerével hírbe hozták, csak egy nagy szerelme volt: Robert Wagner. 19 évesen ment hozzá a filmszínészhez, akitől 1962-ben elvált, de egy rosszul sikerült második házasság után 1972-ben ismét összekötötték életüket. Dennis Davern, a Splendour jacht egykori kapitánya Christopher Walken a nyilvánosság előtt sosem nyilatkozott a történtekről Új vallomások egy rejtélyes halálról Gyilkossági nyomozók kezdtek új vizsgálatot a 30 évvel ezelőtt vízbe fulladt Natalie Wood halálának ügyében, mivel eddig nem ismert információkhoz jutottak a hatóságok. Annak a jachtnak a kapitánya szerint, amelyről a színésznő az óceán vizébe zuhant, a férjnek köze van a halálesethez. 99 Davern azt állította, hogy az eredeti vallomását is a férj utasításainak megfelelően tette meg. házaspár között „szörnyű veszekedés” tört ki, amelyről a haláleset nyomozóinak a tanúk nem számoltak be. Wagner széttört egy borosüveget a kávézóasztalon, ami után Christopher Walken - aki Wood szereplőtársa volt a mozikba csak 1983-ban került Agyhalál című filmben - nyugovóra tért. Amikor az „elgyötört” Wood a kajütjébe távozott, a férje követte, és éles szóváltás bontakozott ki köztük, amely a hajó hátsó fedélzetén folytatódott. A kapitány közbe akart avatkozni, de Wagner elküldte őt. Natalie Wood néhány perccel később eltűnt. A kapitány tűvé tette érte a hajót, majd a vízben is keresni akarta, de, mint mondta, Robert Wagner megakadályozta ebben. Davern az NBC- nek azt állította, hogy az eredeti vallomását is a férj utasításainak megfelelően tette meg. A boncolás eredménye szerint Natalie Wood, aki több üveg bort megivott a halála előtt, megcsúszott, a vízbe esett, és a fejét beütötte a jachthoz kikötött mentőcsónakba. A tragikus sorsú filmsztár vesztét egy, az arcának bal oldalát ért zúzódás okozta, s a testén is több horzsolást találtak. A színésznő egyébként nem tudott úszni, és egy televíziós nyilatkozatában azt mondta, hogy a mély tengertől fél a legjobban. Wood és Wagner először 1957- ben, majd az 1962-es válást követően 1972-ben házasodott össze. A hollywoodi pletykák szerint a férj féltékeny volt Christopher Walkenre, aki a pár hálaadás napi meghívására tartózkodott a jachton. Wagner a 2009-ben megjelent könyvében elismerte a féltékenységet és azt is, hogy a vélt vetélytár- sával folytatott szóváltás közben összetört egy palackot az asztalon. Davern verziójával szemben a férj az állította, hogy Wood visszavonulása után a hátsó fedélzeten próbált meg lecsillapodni Walkennel együtt. Ezután elment megkeresni a feleségét, de az eltűnt, a mentőcsónakkal együtt. A jacht kapitánya saját állítása szerint már 30 éve is gyanúsnak találta Wagner elbeszélését, mert tudta, hogy a színésznő fél a víztől, és aligha ült volna csónakba éjnek idején. Az estélyibe öltözött színésznő holttestét másnap találták meg, messze a hajótól és a csónaktól is. (MTI)