Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-31 / 301. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 31. Vélemény És háttér 7 Mi lesz, ha a pártemberek egyszer úgy gondolják, korlátozni kell az emberek jogait és szabadságát Végre vége A zárszó kétségtelenül az év értékelését Uletí. Főként, ha politikai eseményekben dúskált. Mindegy, milyen jelzővel látjuk el, tehát, hogy érdekes volt-e, dühös vagy boldog. JURAJHRABKO Tény - és ez nem fordul elő minden évben hogy megbukott Iveta Radičová kormánya, hogy a parlament befejezte választási időszakát, kitűzte az előrehozott választások időpontját, úgy módosította az alkotmányt, hogy a kormány tovább kormányozhasson. Aztán megbukott a védelmi miniszter újságírók és politikusok lehallgatása miatt, az országban szükségállapotot hirdettek ki, az év végén a Gorila-ügyre figyelhettünk. A kormány bukásában az az érdekes, hogy a mai napig vitatkoznak azon, ki fektette két vállra a kabinetet - a kormány, amely összekapcsolta az eu- rómentőövről való szavazást a kormány iránti bizalmi indítvánnyal, vagy azok, akik nem szavaztak bizalmat a kormánynak. Senki sem vállalta a politikai felelősséget, és már nem is fogja vállalni. Az alkotmány módosítása, amely azért született, mert a parlamenti pártok attól tartottak, hogy úgynevezett hivatalnok kormány alakul, s mellyel befogták az államfő száját, az év szégyene. Csak Ivan Gašparovič örülhet neki, aki ezáltal olyan kompetenciákat kapott a pártoktól, amilyenekről nem is álmodott. Egyébként az alkotmány módosítása a szó szoros értelmében érdekből született és fölösleges. Félelmetes, hogy néhány órán belül jóváhagyták. Igen, csak a köztársasági elnök és a kormány kompetenciáiról volt szó, de mi lesz, ha a pártemberek egyszer úgy gondolják, korlátozni kell az emberek jogait és szabadságát, nem szólA kormány bukásában az az érdekes, hogy a mai napig vitatkoznak azon, ki fektette két vállra a kabinetet. va a kisebbségek ellen irányuló további támadásokról? Már majdnem elfeledkeztünk arról, hogy a katonai elhárítás lehallgatta az újságírókat és a politikusokat. Felülmúlta az elmúlt évekből fölbukkanó Gorila-ügy, amelynek elsősorban az az érdekessége, hogy nem a pénzügyi csoportok, hanem az állam képviselői mondtak csődöt. És 2011-ben is csődöt mondtak. Ezt igazolja, hogy több alkotmányos intézmény nem úgy működik, ahogyan kellene. Azaz a parlamentben megválasztott vagy a kormány által kinevezett elnökkel az élén. Nincs főügyész, nincs főnöke a Közbeszerzési Hivatalnak, az Állami Számvevőszéknek, a nemzetbiztonsági hivatalnak, az állami tartalékalapnak. Szlovákia olyan helyzetben zárja a 2011-es évet, amilyenben még sohasem volt, pedig sok mindent megélt már. Egyetlen jó hír, hogy 2011 néhány óra múlva véget ér. Abszolút helyénvaló az a kívánság, hogy 2012 jobb legyen, mint amilyen valójában iesz. Ez minden egyes emberre, mindnyájunkra érvényes. Attól tartok, a szilveszteri kabarén nevetünk utoljára, a jövő év siralmas lesz. (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTAR Volt egyszer egy konstrukció SERES LÁSZLÓ Méltó üggyel búcsúzik a szélesebb nyilvánosságtól a Magyar Köztársaság. A karrierjét a továbbiakban szerényen csak Magyarországként folytató projektre igencsak jellemző történetről van szó; itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy kiskorúak vagy a demokráciára érzékenyebb lelkek még itt hagyják abba az olvasást, lesz ugyanis mindjárt sok szemétség, aljasság, emberek megalázása és korrupció. Igyekszem is mindezt egy bekezdésben letudni. Tehát. Az illetékes magyar minisztérium pályázatot hirdet arra, hogy a súlyosan mozgáskorlátozott emberek is tudjanak autózni, éspedig viszonylag kedvezményesen, közel egymillió forint támogatást is kaphatnak az érintettek az új kocsira. A pályázaton győz is egy konzorcium, amely egy hazai autógyárból (Magyar Suzuki Zrt.), egy hazai pénzintézetből (Széchenyi Bank) és egy hazai biztosítóból (Signal) áll, ők együtt alkotják azt a teamet, amely az egészet államilag garantáltan lebonyolítja. Aztán kiderül néhány apró gik- szer. Először is a győztes bank igencsak kormányközelinek tekinthető, hiszen annak alapítója ismert Fidesz-közeli vállalkozó, Töröcskei Istvánnak hívják. Márpedig a deal kizárólag e bankon keresztül bonyolítható, ami azért is kínos, mert mint egy laptudósításból kiderül, ez a bank „a piacinál jóval rosszabb feltételeket kínál” a kocsi megvásárlásához, ennyit ugye a monopolhelyzetekről. Aztán kiderül az is, hogy szó sincs megvásárlásról, készpénzért sem, kizárólag lízingelni lehet a kiskocsikat. Aztán, szinte by the way, még az is kiderül, hogy az érintett típus, a Suzuki Swift 1.2 GLX sok mindenre alkalmas, de a súlyosan mozgáskorlátozottak általi használatra nem, mert nincs benne automata sebváltó, csak kézi, és a kerekes széket sem lehet rendesen belerakni. Kiderül az is, hogy bár a minisztérium az ellenkezőjét állítja, a konstrukció eme nem lényegtelen feltételeiről nem volt előzetes egyeztetés a tárca és a mozgáskorlátozottak egyesülete (MEOSZ) között. És mivel Magyarországon történt mindez, az ügynek természetesen médiabotrány része is van: a köztévé (amelynek hamisítási gyakorlata ellen hetek óta éhségsztrájkol néhány munkatárs az épület előtt) olyan riportot közölt az ügyről, hogy abból kivágta a meginterjúvolt, kritikus véleményét megfogalmazó MEOSZ álláspontját, kivéve egy mondatot, amivel úgy sikerült módosítani a mondandót, mintha az üdvözölte volna ezt a korrupt és működésképtelen konstrukciót. A riport ráadásul a szervezet közleménye szerint „speciális, a mozgáskorlátozottaknak tervezett” modellnek mutatta be a kiskocsit, holott nagyon nem az. És végül a történet fénypontja: később leadták külön, mindenféle kontextusba helyezés nélkül a ME- OSZ-os ember álláspontját, anélkül, hogy megkövették volna őt vagy a szervezetet a hamisításért, így ér véget egy igencsak tipikusnak mondható magyar konstrukció. Bár, az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy lényegében az egész Magyar Köztársaság (1990-2011) egy nagy konstrukció volt. Nyugodjunk békében. A szerző a Hírszerző munkatársa. ELÍRTUK Fennakadt a hálón Az újságíró ír, azt hiszi, azt írja, amit gondol, de a komisz billentyűket - az írás hevében, no meg az idő szorításában - nem mindig a legmegfelelőbb sorrendben nyomja le. A helyesírás-ellenőrzőnek sem kapcsol, mert a leírt szavak értelmesek. És ekkor jön a korrektor a hálójával. ♦ A városi képviselő-testület a múlt héten/ogadta ajövő évi költségvetést. ♦ Az ördög tálcával aKárpát- medence régi tánctípusainak megjelenését tematizálja. ♦ A kisebbségi nyelvek használatáról szóló örvényügye... 4 Az elnököt jelenleg a tagországok vezetői jelölik ki, egyhangúan. 4 Tisztántúli református gyűjtemény- dokumentumfilm 4 .... - véli Ján Budaj, a rendszerváltás egyik néptribunusa. 4 Az önkormányzat azzal fordult a közeledésügyi tárcához, hogy vezessék be az útdíjat. 4 Néhány hete egy idős férfit csapott agyon a villamos. 4 Még köztünk élnek annak a generációnak az élő tanúi, akik a saját bőrükön tapasztalták a 20. század tragédiáit. 4 Az alacsony részvét a Smernek felel meg a választásokon. 4 Kerüljük a strasszt! 4 Az első Dzurinda-kabintere azt szokták mondani... 4 A most átadott 12 lakással együtt a község 32 bélrakással rendelkezik... 4 Két egymás után következő három évben... 4 Dörzsöltem a kenyerem... 4 Az est hátigazdája... 4 Vágfarkasdon összedőlt egy család. 4 Forma-1. Kanadai agydíj. 4 Szárcsapatból sztárcsapatba kerültem. 4 Klein Ottokár szívesen lép fel hahai közönség előtt. 4 Andruskó Imre szerint egyesek még mindig a párból való kizárásán munkálkodnak. 4 A Radičová-kabinet megszüntette a (...) NATO-miniszterek ülésének előkészítéséért felelős kormánybiztosokat. 4 Az iskolalapító igazgató... 4 A teherautó a helyszíni alkoholszondás vizsgálat szerint nem fogyasztott alkoholt. 4 Egyelőre tisztázatlan okból vesztette életét a község csalási házában. 4 A magyarországi médiának Vitray Tamás és Szepesi György voltak az első mohikánjai. 4 Ezeréves árvízszint sem önti el Pozsonyt. 4 A párok képviselői megegyeztek, hogy úgynevezett tiszta minisztériumokat hoznak létre. 4 A jövő héten születik döntés az árvízkárok helyreállításáról. 4 A ribizliolaj megnyugtatja az érzékeny bort. 4 A „ha nekik szabad, nekem miért nem” felfogás válik uralkodóvá, ami tovább romolja az erkölcsi normákat. 4 Nagyon fontos az iskolatáska, az a legjobb, ha hátizsák. 4 Árvízügyi kormánybiztost hozna létre Iveta Radičová. 4 A verseny győzteseit a melléklet október 25-i számában teszikközzé. 4 Földalatti bunkert emeltek. 4 A kátrányos helyzetű roma gyerekek... 4 Ez a mennyiség rongálhatja az ember idegrendszerét - magyarázta a Greenpeace to- xikológósa. 4 Nem ritka, hogy fáj a talpa, a bikája... 4 A legnagyobb nő által irányítottváros... 4 Senkinek sem sürgős - állatja Labaš. 4 A kapunknak adott interjúban azt mondta... 4 A tegnap összehívott ölésen is csak négyen jelentek meg, ismét határozatképtelen volt az önkormányzat. 4 Öt pár izgulhat a választásokon. 4 Értékelte a kudarcot a sző- gyéniekjátékosedzője... 4 ...még a lista hátsó részében levőknek is fizetniük kell...