Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-30 / 300. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011, DECEMBER 30. Hasznos tanács 17 A 3559 eurós adómentes részt az adózók jövőre már csak az „aktív" bevételi forrásokból írhatják le Változások az adózók életében Adózni muszáj. Jövőre az adóbevallást legfeljebb április 2-ig halogathatjuk. (Ján Krošlák felvétele) Jó, ha tudjuk az adóbevallási űrlap kitöltésekor Fontos számok 2012-ben A kormány bukása miatt jövőre ugyan mégsem sikerül bevezetni a szuperbruttó bért, az adózókat ennek ellenére 2012-ben is rengetegújdonságvárja. A legfontosabb változás, hogy az emberek egy része nagyobb adókra számíthat, hiszen a kormány több kivételt is eltörölt, és az adóalap csökkentésének a lehetőségét is visszafogta. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az adómentes bevétel az idei évre szóló, 2012 április 2-áig benyújtható adóbevallásban havi 296,60 euró lesz, vagyis az éves adómentes bevétel eléri a 3559,30 eurót - nyilatkozta Beáta Uhrinová, a Központi Adóigazgatóság ügyfélszolgálati osztályának vezetője. Szerinte jövőre ezzel kapcsolatban is egy fontos változásra kell felkészülni. Az adómentes részt ugyanis az adózók már csak az „aktíV’ bevételi forrásokból írhatják le, vagyis azokból, amelyek például a munkáltató által kifizetett munkabérből vagy vállalkozásból származnak. Eszerint, ha például idén a lakás, családi ház vagy garázs bérbeadásából is szert tettek bizonyos összegre, ezt már nem csökkenthetik az adómentes résszel. Ugyanez érvényes azonban a kamatokból, osztalékokból, ingóságok eladásából származó bevételekre is. Azok, a korhatár betöltése előtt nyugdíjba vonulók, akik az idei év elején, vagyis 2011. jaľ nuár elsején már jogosultak voltak a nyugdíjra, az idei évben szerzett bevételeik esetében már nem vehetik igénybe a havonta leírható adómentes tételt. Ha az idén kifizetett korhatár előtti nyugdíjuk nem haladta meg a 3559,30 eurót, a munkáltatójuk az éves elszámolásnál a 3559,30 euró és az idén kifizetett nyugdíjuk közötti különbözeiét írhatja le adómentes részként. Hasonló a helyzet azok esetében is, akik öregségi nyugdíjban részesülnek. Azon egyéni vállalkozók számára, akik nem vezetnek könyvelést, eltörölték a kiadások eddigi kedvezményes, 60%-ig történő leírását. A jövőre benyújtott adóbevallásban már egységes, 40 százalékos költségleírással kell számolniuk az átalányadózóknak. Sokan többet fizetnek Változásokra számíthatnak azok is, akiknek bérbeadásból, időleges mezőgazdasági munkákból, értékpapírok vagy a cégekben birtokolt tulajdonrész átruházásából származnak bevételeik. Ők az új szabályok szerint akkor adóznak, ha az ezekből származó idei bevételeik meghaladják az 500 eurót. A tavalyi bevételek esetében ez a határ még 925,95 euró volt. Azonban nem ez az egyetlen olyan változás, amely negatívan érinti az adózókat, hiszen azoknak is nő majd az adójuk, akiknek életbiztosításuk van, vagy a nyugdíjukra takarékos- kodnak. Ők az adóalapjukból eddig legfeljebb 398,33 eurót írhattak le, amire a jövő évi adóbevallásban már nem lesz lehetőségük. Emiatt 75,68 eu- róval nő az adójuk. A lakáseladás buktatói Ha valaki tavaly adta el a lakását, amelyet az eladás előtt legalább két évig az állandó lakóhelyeként jegyeztek, az ebből származó bevétek után nem kellett adóznia. Ugyanez érvényes a családi házakra is. Aki azonban idén vásárolt lakást vagy családi házat, és ezen öt éven belül túlad, az adófizetést már nem kerülheti el. A kormány ezzel a módosítással a spekulatív lakásvásárlásokat szeretné megakadályozni. ,A lakás vagy családi ház eladásából származó bevételek után csak azoknak nem kell majd adót fizetniük, akik öt évvel a vásárlást követően adnak túl az ingatlanukon. Ha valaki idén örökölt lakást, és még idén el is adja, csak akkor lesz felmentve az adófizetés alól, ha közvetlen örökösnek számít, vagyis a lakást a szülei után örökölte, és a lakás legalább öt éve volt a szülők és az örökös tulajdonában. Április 2. a végső határidő A személyi jövedelemadó esetében a szülők egyike továbbra is igénybe veheti majd a gyerekeik után járó adóbó- nuszt. Hogy ezt melyikük igényli, azt a szülők dönthetik el. Ha nem sikerül megegyezniük, az anya élvez elsőbbséget az apával szemben. Az adóbónusz összege idén januártól havi 20,02, júliustól pedig 20,51 euró volt, az éves bonusz tehát 243,18 euró. Ahhoz azonban, hogy az adózó ezt igénybe vehesse, az idei bevétele nem lehet 1902 eurónál alacsonyabb, ami az idei év januárjától érvényes 317 eurós minimálbér 6-szorosának felel meg. Az adózóknak jövőre az adófizetéssel kapcsolatban is számolhatnak változásokkal, hiszen az adóhivatalok a napokban postázzák számukra az új számlaszámokat. Azoknak a vállalkozóknak, akik havi adóelőleget fizetnek, a bankjuknál meg kell változtatni a rendszeres átutalási felszólításukban szereplő számlaszámot. Változnak egyes adóhivatalok címei is, amelyeket a lenti táblázatban közlünk. Mivel március 31. jövőre szombatra esik, az adóbevallást április 2-áig kell megtenniük mindazoknak, akiknek az idei adóköteles bevételeik meghaladják az 1779,65 eurót. Ez az a dátum, ameddig az adót ki is kell majd fizetni. Az adóbevallás benyújtásának az elhalasztását három hónappal azonban bárki igénybe veheti, erről a hivatalt már elég tájékoztatni, vagyis nem kell külön kérvényezni. Akinek külföldről is voltak bevételei, és ezeket Szlovákiában kell bevallania, az szeptember 30-ig tolhatja ki a bevallás idejét, (mi) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ 189,83 euró - a létminimum összege a jövő év első felében. Ez alapján számítják ki az adóbónuszt, a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt és egy sor egyéb tételt. 3644,74 euró - az adóalap adómentes része a 2012-es bevételek után. Akinek a jövő évi bevételei ennél alacsonyabbak lesznek, annak nem kell adót fizetnie, az ennél többet keresők pedig ekkora összeget írhatnak le az adóalapjukból. 327,20 euró - a januártól érvényes minimálbér, ami az idei évhez képest 10,2 euróval magasabb. A legalacsonyabb órabér 1,88 euró lesz. 47,58 euró - a havi egészségbiztosítás minimális összege az egyéni vállalkozók és az egészségbiztosítást önkéntes alapon fizetők számára. 20,51 euró - ekkora összeget írhat le az adózó minden egyes eltartott gyermeke után 2012 ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ha a jövő évi előrehozott választásokat követően a Smer alakíthat kormányt, valószínűleg búcsút inthetünk az egykulcsos adónak, hiszen a Robert Fico vezette párt valószínűleg mindent megtesz majd annak érdekében, hogy újra bevezesse a progresszív adózást. Vagyis minél magasabb lesz valakinek az adóalapja, annál nagyobb százalékát kell majd adó formájában befizetnie. A magát baloldaliként megfogalmazó párt az évente 33 ezer eurónál többet kereső magánszemélyek számára 25%-os adókulcsot vezetne be, míg a 30 legnagyobb hazai cégre 22%-os adókulcs várna. A Smer ötletét azonban az összes többi párt elveti. Richard Sulik, az SaS elnöke a progresszív adórendszert az irigyek adórendszerének nevezte, amely a sikeres alkalmazottakat és vállalkozókat bünteti. „A legnagyobb cégek számára kiszabott nagyobb adókulccsal csak a befektetőket riasztanánk el” - vallja Sulik, aki szerint az állami költségvetés hiányát nem az adók növelésével, hanem újabb takarékossági intézkedések bevezetésével kellene csökkenteni. A progresszív adózást nem támogatja a KDH sem. „Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy fenntartsuk az egykulcsos adórendszert” - nyilatkozta Miloš Moravčík, a keresztény- demokraták közfinanszírozáselső felében. Az adóbónuszt a minimálbér alapján számítják ki, amely félévente változik. Csak az tarthat igényt erre a lehetőségre, akinek az éves bevételei meghaladják majd a minimálbér hatszorosát, vagyis az 1963,20 eurót. Nem tarthatnak igényt az adóbónuszra azok a vállalkozók sem, akik veszteséggel zárták az évet. 22,54 euró - lesz a havi családi pótlék (prídavok na dieťa). 194,70 euró - lesz a gyermekgondozási segély (rodičovský príspevok). 500 euró - lesz az adómentes összeg a bérbeadásból származó bevételek esetében. Ha a bérebadó ennél kisebb összegre tett szert, nem kell adóznia és adóbevallással bajlódnia. 66,39 euró - a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek fizetett állami prémium felső határa. Hogy ehhez a takarékoskodók hozzájussanak, a jövő év végéig 663,10 eurót kell elhelyezniük a számlájukon, (mi) sál foglalkozó szakértője. Szerinte az államnak nem növelheti az adókat azelőtt, még mielőtt javítana az adóbehajtás hatékonyságán. Hasonló véleményen van az SDKÚ is. „Választási programunkban benne lesz az egykulcsos adó fenntartása, nem szeretnénk növelni a közvetlen adókat, és szeretnénk egyszerűbbé tenni az egész adórendszert” - mondta el Ivan Štefanec, az SDKÚ parlamenti képviselője. Az adók növelése helyett a kiadások csökkentését szorgalmazza a Híd is. Ivan Švejna, a párt alelnöke szerint a járulékok csökkentéséről szóló vitában nem szab'ad megfeledkeznünk a szociális juttatásokról sem, hiszen a járulékok valós csökkentéséről csak akkor lehet szó, ha a szociális juttatásokat lefaragják. Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetője a progresszív adót olyan populista intézkedésnek tartja, amely nem jelentene nagyobb bevételeket a költségvetés számára. „Az egykulcsos adórendszer bevezetésének köszönhetően vált Szlovákia vonzóvá a külföldi befektetők számára” - vallja Matovič, aki szerint, ha bekerülnek a parlamentbe, továbbra is támogatni fogják az adórendszer reformját. Az egykulcsos adó mellett kardoskodnak a nemzetiek is. Rafael Rafaj, az SNS alelnöke jelezte, a jövőben az adókulcs csökkentését szeretnék elérni, (mi, HN) ADÓHIVATALOK, FIÓKOK ÉS ÜGYFÉLFOGADÓ HELYEK Pozsonyi kerület Pozsonyi Adóhivatal, Ševčenkova 32. A beadványokat a következő ügyfélfogadó helyeken is leadhatjuk: Radlinského 37; Račianska 153/A; Dr. VI. Clementisa 10. Fiókok: Szene, Mierové nám. 17; Pezinok, Moyzesova 2; Malacky, Záhorácka 17. Nagyszombati kerület Nagyszombati Adóhivatal, Hlboká 8/1. Fiókok: Dunaszerdahely, Biskupa Kondého 2; Galánta, Hodská 390/4; Senica, Nám. Oslobodenia 6; Skalica, Mallé- ho 56; Pöstyén, Záborského40. Ügyfélfogadó helyek: Diószeg, Fučíkova 96/89 (új cím), Galgóc, Podzámska 39, Nagymegyer, Nám. Mládeže 28; Somorja, Obüná 2, Szered Vonkajší rad 795/4, Šaštín-Stráže, Štúrova 1319 (új cím februártól). Nyitrai kerület Nyitrai adóhivatal, Dam- borského 5 (új cím). Fiókok: Komárom, Dunajské nábrežie 11; Léva, Vajans- kého 5; Érsekújvár, Kukučínova 1; Nagytapolcsány, Krušovská 89; Párkány, Ostrihomská cesta 5. Ügyfélfogadó helyek: Ógyalla, Komárňanská 147; Gúta, Dlhá 2; Zselíz, Komens- kého 8; Verebély, Moravská 294; Nagysurány, Ulica SNP 69; Ipolyság, Rákocziho 7; Aranyosmarót, Hviezdoslavova 183; Vágsellye, Petra Pázmaňa 51/19. Besztercebányai kerület Besztercebányai Adóhivatal, Nová ulica 13 (új cím). Fiókok: Breznóbánya, Laskomerského 14; Losonc, Novohradská 3035/9; Rimaszombat, Francisciho 9; Nagykürtös, Ulica SNP 2/A; Zólyom, Kozačeka 2180/38; Garamszentkereszt, SNP132. Ügyfélfogadó helyek: Fülek, Záhradnícka 2A; Pohár, Železničná 2; Tornaija, Škultétyhol2; Detva, Tajovs- kého 1462/9; Korpona, Kuz- mányho 2191/4; Selmecbánya, Nám. Sv. Trojice 1; Újbánya, Školská 5; Revúca, Ji- lemnického 92/36. Eperjesi kerület Eperjesi Adóhivatal, Hviezdoslavova 7 (új cím). Fiókok: Bártfa, Partizánska 3014; Homonna, Štefánikova 18; Poprád, Štefánikova 3651/13; Ólubló, Prešovská 1; Svidník, gen. Svobodu 720/29; Varannó, Nám. Slobody 968. Ügyfélfogadó helyek: Snina, Vihorlatská 1991; Késmárk, Huncovská 1, Svit, kpt. Nálepku 2; Sabinov, Ružová 63; Lőcse, Ružová 1; Strop- kov, Hlavná 1737/61. Kassai kerület Kassai Adóhivatal, Rozvojová 2 (új cím). Fiókok: Nagymihály, Alexandra Markuša 1; Rozsnyó, Zeleného Stromu 10; Spišská Nová Ves, Školská 24; Tőkete- rebes, Jána Húsa 15. Ügyfélfogadó helyek: Szob- ránc - Švermova 16; Gölnic- bánya, Slovenská 52; Király- helmec, Mierová 2; Nagyka- pos, P. O. Hviezdoslava 75; Szepsi, Hlavná 112. Megjegyzés: A kiemelt adózók számára a cím: Pozsony (Radlinského 37). Az utcaneveket a hivatalokkal folytatott levelezés érdekében a magyar települések esetében is szlovákul közöltük. Ň OVI SlĽSlľVO k T^tr/"PY rvf v rúf vüA ■'/ _____: (Jón Krošlák felvétele' A Smer koncepcióját a többi párt nem támogatja Progresszív ígéretek