Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-28 / 298. szám, szerda

20 Sport ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 28. www.ujszo.com Varga Erik nem gondol még Londonra, ezekben a hetekben a természetjárás, a vadászatok hozzák lázba az Európa-bajnok traplövőt „Ha meg tudom tartani a formát, nem lehet baj” Varga Erik számára az olimpiai részvétel a csúcs (TASR-felvétel) Fagnanóban junior vi­lágbajnok, Csangvonban Világkupa-győztes, Belg- rádban felnőtt Európa- bajnok lett, Londonban olimpiai babérokra tör­ne. Varga Erik válogatott traplövő Diószegen él, hidaskürti származású, Nagyszombatban a rendőrség kötelékében dolgozik. Világszerte komoly vetélytársként számolnak vele sokkal előkelőbb körülmények között készülő ellenfelei. J. MÉSZÁROS KÁROLY Idén Belgrádban mutatta meg kontinensünk mezőnyé­nek, hogy a versenyszáma legnagyobb ászai közé tarto­zik. Melyik a kedvenc városa? Nehéz kérdés. Miért? Kedvenc városom? Erre nem tudok felelni. Nincs kedvenc városa? Például Belgrad? Amiatt, hogy ott nyertem, még ráfogható, de hogy ked­venc városom lenne, azt nem fogalmaznám meg így. Eb-címe miatt nem ked­velte meg Belgrádot? Érdekes volt látni a háború utáni maradványokat, a bel- ügy- és honvédelmi miniszté­rium épületét. Katasztrofális állapotban hagyták, a többi építményt restaurálták, így eltűntek a háború nyomai. Mit vált ki egy ilyen lát­vány egy sportlövőből? Furcsa érzések kavarogtak bennem, főleg akkor, mikor először jártam a városban. Is­merjük az ottani sportlövőket, meséltek arról, hogyan éltek akkor, hol bujkáltak, mi ho­gyan volt. Nem éltem át, s nem is szeretném átélni. Fur­csa érzés volt már hallani is ró­la. Sportlövőként milyen a vi­szonya a háborúhoz? Ne legyen. Sokat háborús­kodtak már az emberek. Le­gyen béke és egészség, öröm. Nem tudom, ki találta ki a há­borút, de nem tartom jó do­lognak. Bő négy hónap telt el az­óta, hogy Belgrádban Euró­pa-bajnok lett, s egyben olimpiai kvótát is szerzett. Harmincöt éves korában ez eddigi sportolói pályafutása csúcsa? Jelenleg biztosan. De nehéz az összehasonlítás. Mert a pe­kingi olimpia előtt is Világku­pát kellett nyernem, hogy olimpiai kvótát hozzak haza. Ezt hasonlítsuk össze az Eb- vel? Mi nehezebb? Ott az egész világ indul, itt Európa. Viszont mind a két verseny más volt, mindkét mezőnyben nehéz volt boldogulni. En a csúcsnak az olimpiát tartom. Ha ott sikerülne valamilyen helyezést elérni, az lenne pá­lyafutásom csúcsa. Ugyanak­kor szép eredmény a Vk-győ- zelem, az Eb-cím is, előkelő helyre sorolható. Európa-baj- nokság sincs minden évben, hiába vagyok jó. Igen sok do­lognak össze kell jönnie, hogy az ember jó eredményt lőjön, és megnyerje a versenyt. Még a jó eredmény sem garantálja a győzelmet. A döntő után is elsőnek kell maradni. Csak ak­kor van vége, ha a versenyző nyakába akasztják az érmet. A sportlövők racionális emberek, ezért most inkább nem ilyen megközelítésben kérdezném: érzései is azt jelzik, hogy a belgrádi Eb eddigi pályafutása csúcsa volt? Igen. Azt a versenyt nem volt könnyű megnyerni. Ha azt vesszük alapul, hogy az alapszakaszban 124 ponttal győztem, ami egy híján a ma­ximális teljesítmény, már ez önmagában óriási valami. Két legyet ütöttem egy csapásra, hiszen az olimpiai kvótát is megszereztem. Nagyon örülök neki. És az utolsó pillanatban érkezett. Ha ez nem sikerült volna, akkor a világbajnoksá­gon csak idegeskedés lett vol­na belőle. Szerintem sport­águnkban már az nagy fegy­vertény, ha valaki kijut az olimpiára. Persze, még én sem vagyok ott, csak rajtjogot sze­reztem az országnak. Belgrádban minden az utolsó, százötvenedik lövés­nél dőlt el. Azzal nyerte meg a versenyt. Az összesből ez maradt meg a legjobban az emlékezetében? Egyszerű matematika volt a végén. Az utolsó előtti ko­rongnál azt mondtam, ha elta­lálom, megvan a győzelem, de elhibáztam. Elég volt csak erre gondolni, s máris hiba lett a vége. Ekkor jött: az utolsó lö­véssel, ha törik, ha szakad, el kell találnom a korongot. Ak­kor már nincs idő spekulálni, más esélyre gondolni. Ott volt az ember a siker kapujában, és lőni kellett. Az utolsó lövés előtt mi játszódott le a fejében? Ha először történik meg ve­lem, akkor kétségbeesem. De ez már nem kétségbeesés, ha­nem düh volt. Ha a puskatus­sal fogom leütni, akkor is le kell esnie a korongnak, mond­tam magamban. És le is ment. És ha nem lőtte volna le? Akkor a földhöz csapom magamat. Az már az én hibám lett volna. Két napig százszá­zalékosan összpontosítottam, semmilyen más gondolatot nem engedtem magamhoz. Éppen ettől lehet nagyon elfáradni. De még hogyan! Jobban el­fáradhat valaki, mintha vala­milyen fizikai munkát végez­ne. Néha, amikor hazamegyek a versenyekről, teljesen kifa­csart vagyok, végem van. Pe­dig idézőjelben mondva: csak lőttem. Mi használódott el a leg­inkább szervezetében a hosszú évek alatt? Kikezdte már egészségét a verseny­zés? Korábban több volt az ener­giám, most egy nagy verseny után már jelentkezik a fáradt­ság. A konkurencia is meg­emelkedett, egy korong elté­résnél akár tíz hely lehet a kü­lönbség. Nagyon kell összpon­tosítani, semmit sem lehet a véletlenre hagyni, mert ha már lőttem, és elrontottam, utána már nincs javítás. Kovilovo, a belgrádi lőtér egy sikertelen versenysoro­zat végét jelentette önnek. Ősszel ugyanott volt a világ- bajnokság is, de az már nem volt olyan sikeres... Ilyenre nem emlékszem, hogy ugyanazon a lőtéren lett volna a világ- és Európa-baj- nokság. És éppen ettől féltem. Az első verseny sikerült, a má­sodikon is bizonyítani akar­tam, de már nem tudtam olyan jól összpontosítani. Az edzésen nem volt baj, de a versenyen már tudtam, nem lesz jó. Az édesapját nem hívta fel? Ilyenkor jó tanácsot szokott adni... Edzés alatt hívtam őt. Az Eb-n fordítva volt, mert előtte nagyon szenvedtem, nagyon féltem a verseny kimenetelé­től. Hívtam a fatert, és meg­nyugtatott, majd fordult a kocka. A vb-n hetven lövés után nem volt jó érzésem. Bi­zonyítani akartam, de nem ment. Lélekben feladtam, megmondtam az edzőnek, hogy gond van. A maximumot ugyan kiadtam magamból, nem dobtam el a puskát a ku­koricásba, végiglőttem az alapsorozatot, de ég és föld volt a különbség a két verseny között. Ez a sport. Ugyanott versenyeztem, mégsem sike­rült ugyanazt a teljesítményt megismételni. Sokan ezt nem értik meg. Sportágunk legna­gyobb kérdőjelei közé sorolha­tó. Favorit valaki, de hogy nyer-e, az kérdéses. Ilyen versenyek után mit jelentett a szlovák bajnokság megnyerése? Csak ráadás volt, kikapcso­lódás. A haverokkal összejöt­tünk, lőttünk, és megvolt az eredménye. Belgrádi diadala után megnyíltak az olimpiai TOP- team pénzcsapjai is, amelye­ket korábban elzártak. Erre egy ember azt mondta: „Látod gyerek, elvették a leg- jobbtól a pénzt, de most bebi­zonyítottad, hogy megérde­melted volna.” Azelőtt kaptam egy bizonyos összeget. Ezt vi­szont előbb a felére csökken­tették, mert állítólag nem bi­zonyítottam, nem ment abban az évben, azután még a másik felét is elvették. Azóta pénz nincs, nem tudom, mi lesz. Megnyitották- ugyan a pénz­csapot, aláírtam a szerződést, de hogy átutalnak-e az összegből az év elején, vagy mikor kerül rá sor, azt nem tudom. Egyelőre egy centet sem kaptam. Újra a listán va­gyok. Es mivel a versenynap- tárban is minden előbbre ke­rült, mint máskor, hamarabb lesz szükség a pénzre, mert rövidesen nyakunkon az első edzőtáborok. Már májusban lesz az Eb. Februárban elkezd­jük a felkészülést, csak éppen melegebb tájakra kell utazni, az pedig pénzbe kerül. Mennyire foglalkoztatja 2011 decemberében a lon­doni olimpia? Ragaszkodik ahhoz, hogy a kiharcolt kvó­tával ön indulhasson a XXX. nyári játékokon? Eddig úgy volt, aki kiharcol­ta a kvótát, az utazott az olim­piára. Ez egyfajta privilégium volt, de megfelelő forma is kel­lett hozzá. Érez most valamilyen pri­vilégiumot? Hárman nagyon jók va­gyunk az országban, én va­gyok az egyetlen magyar köz­tük. Ha meg tudom tartani a formát, akkor nem lehet baj. Ha nem lesz formám, az már gondot okozhat. London mennyire hozza lázba? Sehogyan. Most a vadásza­tok ideje van. Relaxálok, járok az apámmal a természetbe, gyönyörködök benne. Ha vé­get ér a vadászszezon, akkor már máson fogom tömi a fe­jem. Mi az oka annak, hogy a világbajnokokkal teletűzdelt és roppant erős szlovák traplövők közül egyedül csak ön lőtt olim­piai kvótát? Kovačócy megérdemelte volna, hiszen világbajnok volt, de közvetlenül Peking után változtattak a kijutási szabályokon, és ennek ő is áldozata lett. Most nekem jött ki a lépés. Mindig azt mondom, legalább valame­lyikünknek sikerüljön. Nem vagyunk felkapott sportág versenyzői. Egy dolog hiány­zik még: csapatban nem bír összejönni az arany. Két éve is egy korongnyi hátránnyal lettünk másodikok a vb-n. Mind a hármunknak még egyszer sem sikerült ugyan­ott jól lőni, valaki mindig ki­lóg a sorból. Ez a csapatgon­dunk. Mi lenne akkor, ha a meg­szerzett olimpiai kvótával Kovačócy vagy Filipovič lép­ne a lőállásba Londonban? Szomorú lennék. Roppant nehéz az olimpiára kijutni, meg kell ragadni a lehetősé­get. Harcolni fogok. Nem aka­rok másnak rosszat. Aki a jobb lesz, az utazzon. Forma nélkül fölösleges menni. Annyival nagyobb szerencse kellene hozzá, és az nagyon ritkán jön össze. Az agyaggalamb korong alakú A kívülállók a traplövőket a legkönnyebben úgy azonosítják, hogy azt mondják róluk, ők azok, akik az agyaggalambokra lőnek. „Valamikor élő galambokat engedtek ki, s azokra lö­völdöztek. Azóta már jócskán változott a helyzet, jobb is ez így, mert szegény galambok életben maradnak - mondja idei traplövő Európa-bajnokunk, Varga Erik. - Átváltottak agyaggalambra, ami valójában agyag és aszfalt keverékéből készült korong. Ez egy kidobógépre kerül, s onnan repül a levegőbe. Alakja nem hasonlít a galambéra, gömbölyű, meg­szabott méretei vannak.” (jmk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom