Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-21 / 294. szám, szerda
6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 21. www.ujszo.com Az Európai Bizottság elnöke levélben szólította fel a magyar kormányfőt két törvényjavaslat visszavonására Már Barroso is nekiment Orbánnak RÖVIDEN Recesszió Spanyolhonban Madrid. A spanyol parlament tegnap bizalmat szavazott Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnök új kormányának. A kabinet tagjai ma teszik le a hivatali esküt János Károly uralkodó előtt. Kedvező hír: Spanyolországnak sikerült eladnia a tegnap árverésre bocsátott kincstárjegyeit, méghozzá komoly túljegyzés mellett, miközben a hozamok zuhantak, vagyis Madrid olcsóbban kapott hitelt. Ez jelzi: megnőtt a piac bizalma, s az ország képes lesz kezelni államadósságát. Rajoy hétfőn azt mondta, a spanyol gazdaság a negyedik negyedévben recesszióba fordult, és bejelentette, a kormány 16,5 milliárd eurós költségvetési kiigazítást hajt végre 2012-ben. (MTI) Lefejezné az ellenzéket Nicosia. Szíriában hétfőn legéppuskáztak 60-70 szökésben lévő katonát - jelentette tegnap az Emberi Jogok Szíriái Megfigyelő Központja (OSDH). A török határon fekvő Id- lib tartományban lezajlott vérengzésről egy túlélő számolt be. A szökevények állítólag csatlakozni akartak társaikhoz, akik már korábban dezertáltak, és sokan közülük szembe is szálltak a hadsereggel. Bassár el-Aszad legújabb elnöki rendelete szerint az országba fegyvert csempésző, fegyverekkel kereskedő, vagy azokat „terrorista szervezetek” rendelkezésére bocsátó személyeket 15 évtől életfogytig terjedő kényszermunkával sújthatják, vagy akár ki is végezhetik őket. A kormány azt állítja, fegyveres terrorista csoportok szítják a március közepe óta tartó lázadást. (MTI) NATO-ellenes hangulatkeltés New York. Oroszország vizsgálatot követel a NATO líbiai katonai beavatkozásának civil áldozatairól, s azt akarja, hogy a témával már holnap foglalkozzon az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Vitalij Csur- kin orosz ENSZ-nagykö- vet szerint a légi csapásokban több mint 70 polgári lakos is meghalhatott. A NATO korábban sajnálatát fejezte ki minden egyes civil áldozat miatt, ám számokat nem közölt. Csurkin szerint tiszta propaganda volt, amikor a NATO azt állította, hogy bevetéseinek nem voltak civil áldozatai. (MTI) Brüsszel/Budapest. Megerősítette tegnap az Európai Bizottság, hogy Jósé Manuel Durao Barroso EB-elnök levelet intézett Orbán Viktorhoz. A levél tartalmáról sem az EB szóvivője, sem Giró- Szász András kormány- szóvivő nem árult el részleteket. ÖSSZEFOGLALÓ Az Origó hírportál tegnap hajnalban jelentette, hogy Barroso személyes hangvételű levélben a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvény- javaslat visszavonására szólította fel a magyar kormányfőt. Később a brüsszeli szóvivő Phenjan. Az állami média szerint a nép szakadatlanul siratja elhunyt vezetőjét, akinek holttestét mindenki megnézheti a phenjani Kumszuszan Emlékpalotában - egy üvegkoporsóban ravatalozták fel - december 28-ig, akkor lesz a temetése. A szomszédok aggódnak, Kubában viszont háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. Lázas diplomáciai egyeztetések folynak, minden szomszéd, továbbá az USA és Oroszország is a stabilitás fontosságát hangsúlyozza - senkinek sem érdeke, hogy belső válság kísérje a Kim Dzsong II halála utáni hatalomátvételt. Egyrészt azért, mert több milliónyi menekült indulhatna meg a dél-koreai és a kínai határok felé. Másrészt azért, mert nem tudni biztosan, milyen szintre jutott az atomfegyver-gyártásban, de biztosan vannak rakétái, és milliós a hadserege. Barack Obama amerikai elnök telefonon azt mondta Noda Josihiko japán kormányfőnek, hogy az USA teljes mértékben támogatja Japán most meghozott nemzetvédelmi lépéseit. Washington Dél-Korea biztonságát is kész szavatolni. annyit elmondott, hogy a levélben valóban a központi bank függetlenségével kapcsolatos aggodalmakról van szó. Hozzátette: az EB tudatában van annak, hogy a magyar sajtóban számos értesülés megjelent a küldemény szövegéről, ezek valóságtartalmáról azonban nem kívánt - mint fogalmazott - spekulálni. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője korábban szintén megerősítette, hogy a kormányfő levelet kapott az EB elnökétől, de ő sem közölt részleteket, csupán annyit tett hozzá, hogy természetesen Orbán Viktor a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni. Az Origó értesülései szerint Barroso levele azt érzékelteti, ez lehet a feltétele a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EUKína tegnap kulcsfontosságúnak minősítette, hogy „óvatos legyen a politikai átmenet Észak-Koreában”, s ezt Peking garantálni akarja. A Global Times kínai lap vezércikke azt ígérte, hogy Peking erős támogatást fog nyújtani az elhunyt phenjani vezető legkisebb fia, Kim Dzsong Un által vezetett rezsimnek. A lap figyelmeztet: Kim Dzsung Un „viszonylag fiatal, s vannak országok, amelyek radikális változásokat szeretnének (Észak-Koreában), s ennek megfelelően cselekszenek”. Dél-koreai források szerint Kim Dzsong II halálának bejelentése után visszarendelték a laktanyákba az észak-koreai hadsereg számos egységét, amelyek éppen téli hadgyakorlatukat tartották. A hírforrás azt is tudni véli, hogy az északi hadsereg összes alakulatánál szigorították a biztonsági intézkedéseket, s egyelőre nincsenek olyan jelek, amelyek szokatlan csapatmozgásokra vagy provokációkra engednének következtetni. Minden jel arra utal, hogy az utód, Kim Dzsong Un kezébe zökkenőmentesen csúszik át a hatalom, bár még minden megtörténhet. A 28 évesnek monval tervezett kölcsönmegálla- podásnak. „Erőteljesen azt tanácsolnám önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt” - írja az Origó szerint Barroso Orbán Viktornak a hét végén elküldött levelében. Barroso megítélése szerint sem a Magyar Nemzeti Bankról (MNB), sem a pénzügyi stabilitásról szóló törvény nem felel meg a közösségi jognak, ellentmondásba kerülhet az uniós alapszerződéssel és EU ajánlásokkal is. Tehát ha el is fogadja ezeket a magyar parlament, mindenképpen módosítani kell majd őket. Barroso arra kéri Orbánt, ahelyett, hogy „üyen bizonytalan légkört” idézne elő a magyar kormány, „dolgozzunk együtt azon, hogy a jogszabályok kompatibilisek legyenek az európaijoggal”. dott fiatalember Kim Dzsong II harmadik feleségétől, egyjapán táncosnőtől született, aki 2004-ben rákban halt meg. A fiú álnéven egy berni iskolában tanult, és 2000 körül tért haza, ahol a Kim ír Szén Katonai Egyetemen folytatta és 2007-ben fejezte be a tanulmányait. Tavaly négycsillagos tábornoki rangot kapott, és szeptemberben rögtön alelnökként bekerült a Munkapárt központi katonai bizottságába. Kim Dzsong Un kinézetre és személyiségét tekintve is nagyon hasonlít fiatalkori apjára. 168 centiméter magas, 87 kg súlyú. Állítólag beszél angolul, franciául és németül, kedveli a kosárlabdázást és az akciófilmeket. Úgy tudni, 2010-ben feleségül vett egy diáklányt, akitől még abban az évben lánya született. Két súlyos kihívás előtt áll: egyik feladata a leromlott észak-koreai gazdaság rendbetétele, a másik a kitörés a nemzetközi elszigeteltségből. Bár a kommentátorok általában úgy vélik, hogy az utódlást tökéletesen előkészítették, vannak olyan vélemények is, amelyek szerint Kim Dzsong Un hatalmi bázisa nem elég szilárd az országirányításához. (MTI, ú) Barroso részletesen kifejti kifogásait az MNB-törvényről - olvasható az Origó cikkében. „Az EB-nek komoly aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy a (...) törvény összhangban van-e az Alapszerződés 130-as cikkelyével. Sajnálom azt is, hogy a jogszabály legutóbbi tervezeteivel kapcsolatban nem folytak konzultációk az Európai Központi Bankkal, amely pedig több alkalommal is kifejezte aggodalmait” - írja az EB-elnök. A levélben megnevezett cikkely az uniós alapszerződésben a tagállami jegybankok teljes függetlenségét írja elő. Barroso a levélben hangsúlyozza: a két említett jogszabály visszavonását azért is fontosnak tartja, mert az ezekkel kapcsolatos problémák vezettek az EB- vel és a IMF-el folytatott, egy Bagdad. Pár nappal az utolsó amerikai harcoló alakulatok kivonulása után komoly politikai válság robbant ki Irakban. „Ha a parlament nem vonja vissza Száléit al-Mutlak miniszterelnökhelyettes megbízatását, Núri al- Máliki miniszterelnök két napon belül benyújtja lemondását” - idézte egy bagdadi újság a kormányfő egyik bizalmasának szavait. Mutlak a hét végén azt állította, hogy a síita Máliki rosszabb diktátor, mint Szad- dám Húszéin volt, mert az utóbbi legalább jobb állapotba hozta Irak infrastruktúráját. Máliki persze vérig sértődött. Mutlak a szekuláris Ál-Irakija párt színeiben politizál. Közben Dzsalal Talabáni iraki államfő meglepetésének adott hangot, mert a síiták vezette kormány letartóztatási parancsot adott ki a szunnita alelnök ellen. Tárik al-Hasemit azzal gyanúsítják, hogy embereiből terrorista csoportot szervezett, amely merényleteket hajtott végre kormánytisztLondon. Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki vezető szerint a Kreml áll magán-telefonbeszélgetéseinek közlése mögött. Az ügy duplán kínos, hiszen Nyemcov e magánbeszélgetések során más ismert ellenzéki aktivistákat sértegetett. A BBC szerint Nyemcov magán- beszélgetéseit az orosz kormányhoz közelálló Life News hírportál közölte, s ezekben hörcsögöknek és megfélemlített pingvineknek nevezte az aktivistákat. Nyemcov közölte: törvénytelen lehallgatás történt, szerinte a közzétett szöveg egy része valóságos, másik része hamisítvány. Egyes megjegyzéseiért elnézést kért az érintettektől. esetleges kölcsönmegállapo- dásról szóló tárgyalások megszakadásához a múlt pénteken. Barroso kiemeli: a formális tárgyalások ugyan csak 2012 januárjában kezdődnek, az előkészítő megbeszélések hirtelen leállása azonban azért következett be, mert nem kaptak „biztosítékokat Fellegi minisztertől arra, hogy a két sarkalatos törvény (...) elfogadását mindaddig elhalasztják, amíg nem bizonyosodunk meg arról, hogy azok kompatibilisek az európai joggal”. Barroso azt is felrója: az IMF-től úgy kért pénzügyi segítséget Magyarország, hogy előzetesen nem konzultált az Európai Bizottsággal. Az Országgyűlésben tegnap folytatódott a a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény általános vitája. (MTI, ú) viselők ellen. Talabáni, aki a kurd kisebbség soraiból kerül ki, hangsúlyozta, hogy Hasemi ügyét visszafogottan kell kezelni. Az Irakija állami tévécsatorna hétfőn bemutatott egy felvételt, amelyen néhány férfi azt állította, hogy ők Hasemi testőrei, s hogy az alelnök hivatalától pénzt kaptak gyilkosságok végrehajtásáért. Azt nem sikerült ellenőrizni, hogy valóban Hasemi testőreiről van-e szó. Úgy tudni, az alelnök elhagyta a fővárost, és Irak kurdok lakta északi részébe távozott. Abban bízik, hogy a fé- lig-meddig autonómiát élvező kurd régió illetékesei nem fogják kiadni őt Bagdadnak. A legmagasabb rangú szunnita politikus elleni letartóztatási parancs a felekezeti feszültségjelentős növekedésére utal, ismét fellángolhatnak a véres vallási ellentétek. Kad- hum al-Mukdadi politikai elemző szerint Irak egy borzasztó rémálom felé sodródik, a lakosság súlyos árat fog fizetni a politikai tömbök között dúló viszályért. (MTI, ú) Nyemcov ugyanakkor provokációval vádolta meg Vlagyimir Putyin kormányfőt és kabinetfőnökét, Vlagyiszlav Szurkovot. .Arcátlanul és megbocsáthatatlanul megsértik alkotmányos jogomat, és a magánbeszélgetésekhez, valamint a telefonbeszélgetésekhez való jogomat.” Hozzátette: Putyin és Szurkov meg akarja zavarni az ellenzék december 24-ére tervezett gyűlését. A BBC szerint gyakran előfordul, hogy az orosz titkos- szolgálatok belehallgatnak és rögzítenek is telefonbeszélgetéseket, s gyakran vesznek célba vezető kormányellenes aktivistákat. Az azonban szokatlan, hogy hatórányi beszélgetésekről készült felvételeket átadjanak egy honlapnak. Mindenki megbizonyosodhat arról, hogy valóban meghalt. (TASR/AP-feIvéteI) Mindenki stabilitást akar az elszigetelt és kiszámíthatatlan országban Üvegkoporsóban tették közszemlére ÖSSZEFOGLALÓ Máliki kormányfő lemondással fenyegetőzik Irakban máris válság van ÖSSZEFOGLALÓ Putyint támadja az ismert ellenzéki vezető Orosz lehallgatási botrány MTI-HÍR