Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-07 / 282. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 7.. Vélemény és háttér 5 Lipšic kemény kiállása egy közepesen nagy súly ráhelyezése a billegő, de balra húzó mérlegre KDH-s intermezzo A 2010 júniusában rendezett parlamenti választások nem a voksolás éjszakáján dőltek el, hanem akkor, amikor a jobboldal pártjai úgy döntöttek, összezárnak és elutasítják Robert Fico és a Smer közeledését. RAVASZ ÁBEL Hasonló lehet a helyzet jövő márciusban is: bár előfordulhat, hogy Fico önmagában is képes lesz kormányt alakítani, de sokkal valószínűbb, hogy koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányzáshoz. Elég valószínűtlen, hogy a Smer ismét az SNS-re építene: a párt ugyanis egy mérsékelt, európai erő képzetét szeretné kelteni, ezért vezető politikusai aligha rajonganak a több szinten is szalonképtelen nacionalisták újbóli félfogadásának ötletéért. A választásokat szinte biztosan hozó Smer éppen ezért óriási nyomást fog kifejteni a jobboldali pártok irányába annak érdekében, hogy elfogadható partnert találjon magának a második Fico-kor- mány megalakításához. Bár a ,jól értesültek” már hónapok óta egy Smer-SDKÚ nagykoalíció előjelét látják minden egyes politikai eseményben - beleértve a kormány bukását -, Mikuláš Dzu- rinda pártja egyelőre nem adta jelét annak, hogy erre a megoldásra törekszik. Annál nyilvánvalóbb a mozgás a 2010-ben is billegő KDH-ban. A párt választási listájának elfogadása előtt Dániel Lipšic ki is borította a bilit: a miniszter akkor úgy látta, hogy a Smert támogató káderek előbbre, a közös koalíciót ellenzők pedig hátrább kerültek a listán. Miután Lipšic még a lemondását is belengette, kompromisszum született a párt berkem belül: ő a harmadik, a vele szövetséges Jana Žitňanská a nyolcadik, a pozsonyi alapszervezet által jelölt Radoslav Procházka pedig a tizedik helyet kapta - igaz, Lipšic további „emberei” még a listára sem kerültek fel. Ennek a meccsnek a végeredménye korántsem mellékes: hiszen ha a szokásos kétarcú kommunikációs vonalat hozó Figeľ-Hrušovský páros végül a Smer karjaiba vezeti a KDH-t, akkor könnyen elvesztheti a Lipšic-féle szárny három (esélyes) mandátumát, vagy még többet. Adott esetben ez akár a Smer-KDH alkut is veszélyeztetheti, különösen, ha annak nemcsak szimbolikus jelentősége lenne (a kormányzás legitimálása), hanem ha az valóban a parlamenti többség megteremtésére szolgálna Ficóéknak. Árulkodó jel az is, hogy Procházka a pozsonyi szervezet jelöltje: arra utal, hogy a KDH és a Smer, amely sok kérdésben kompatibilis, a kulcsfontosságú Pozsonyban nem lesznek puszipajtások. Ha Lipšic szakít pártjával, maga után húzhatja a kereszténydemokraták pozsonyi támogatóit is. Ez pedig fenyegető a KDH szempontjából: a potenciális koalícióval eleve bázisát, sőt a Smerben és az SDKÚ-ban való feloldódását kockáztató párt a Pozsonyról való kényszeredett lemondással tovább rontaná túlélésének esélyeit. Ezt természetesen Figef és emberei is tudják: éppen ezért Lipšic kemény kiállása - melyet az eddig gondosan felépített „kemény zsaru” imidzsének bevetése is előrevitt - nem egy felesleges gesztus volt, hanem egy közepesen nagy súly ráhelyezése a jelenleg billegő, de balra húzó mérlegre. Az, hogy ezzel sikerült-e - legalább átmenetileg - megváltoztatni az egyensúlyt, döntő kérdés lesz a következő évek szlovákiai politikai irányvonalával kapcsolatban. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha rajza) Borítékolható, hogy a legádázabb küzdelem éppen az MKP és Híd között alakul ki Testvérháború HORBULÁK ZSOLT A rendszerváltozás utáni két évtized alatt a közvélemény számára az egyik legelutasítot- tabb szó a pártpolitika lett. A mindennapos viták, hetente felbukkanó korrupciós ügyek, a képviselők átülése és a gyakori előrehozott választások kiábrándítóan hatnak az egész lakosságra még akkor is, ha ezek egy része a demokrácia természetes velejárója. Van olyan politikus, aki bevallja, hogy a saját érdekek szem előtt tartása miatt a politikában annyi szennyel találkozik, ami még őt magát is meglepi. Közhely, hogy a politikában nincsenek értékek, csak érdekek. A Híd megalakulását sokan a szlovákiai magyar társadalom politikai pluralizálódása- ként értékelték. Való igaz, a leginkább az egypártrendszer korrumpál, és az elvek degenerációjához is vezet. Az új párt a szó szoros értelemben választási lehetőséget kínált a megújulásra, és a választási eredmények láttán nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az alternatíva megnyerte a választók bizalmát. Bebizonyosodott viszont az is, hogy hiába lehet szlovák ajkú polgárokat is a magyarok ügye mellé állítani, az adott választási feltételek, illetve a felvidéki magyarság lélekszáma mellett továbbra is csak egy párt kerülhet be a parlamentbe. Az, hogy a szlovákiai magyar közösségben csak féllábú pluralizmust lehet kialakítani, az 1992-es választások után 2010-ben újra bebizonyosodott. Érezték ezt maguk a pártok is, hiszen két éve a kezdő Híd, most pedig a parlamentből kiesett MKP forszírozta jobban az együttműködést. Mivel nem lett a két- pártrendszert megőrző közös lista, így a realitások alapján inkább kiszorítósdi lesz, mint pluralizmus. Szinte bizonyos, hogy megint mintegy százezer magyar szavazat megy veszendőbe. A szlovák politikai élet dzsungelháború, ahol mindenki harcol mindenki ellen. Habár a kampány előtt valamennyi szereplő tisztességes megmérettetésről beszél, nyugodtak lehetünk, ez nem így lesz. Ugyanis az érdekek nem ezt kívánják. A történelemből tudjuk, hogy a legádázabb küzdelmek mindig a polgárháborúk voltak. így volt az antik Görögországban és így a magyar múltban is. Ahogy az SD- KÚ szereti vagy nem szereti a Smert vagy az SNS-t, pontosan olyan viszony alakul ld az MKP és a Híd között. Borítékolható, hogy a legádázabb küzdelem éppen az MKP és Híd között alakul ki, hiszen mindketten azonos választói csoportot szólítanak meg. Habár lesz választási lehetőség, mégis előfordulhat, hogy a magyar választók a nagyobb aktivitás helyett inkább kiábrándultabbak és passzívabbak lesznek. KOMMENTÁR Hangulatos idők NAGY IVÁN ZSOLT A kínos bejelentések tele ez Magyarországon. Ott volt ugye az, amikor valahogy ki kellett dumálni, miért érvéget a gazdasági szabadságharc, s miért kell minden korábbi szlogen dacára a Nemzetközi Valutaalaptól kunyerál- ni. És hát igen, bő két héttel az után, hogy a szaktárca beismerte ennek szükségszerűségét, még mindig annál a magyarázatnál tartunk, mely szerint azért tárgyalunk majd hitelprogramról, mert iszonyatosan sikeresek vagyunk. Aztán sajnos állandó napirendi pont ebben az időszakban a jövő évi növekedési prognózis. Ä kormány - hivatalosan - kitart a 1,5 százalék mellett, de az EU csak 0,5 százalékot jósol Magyarországnak, az OECD pedig egyenesen recessziót, így aztán a kabinet is érzi, hogy sokáig már nem hitegethet. Hibát beismerni azonban képtelen, tehát közli: a magyar gazdaság a némettől függ, ha tehát Berlinben rontanak az előrejelzésen, akkor kénytelen lesz Budapest is. De tényleg csak a németek miatt, teszik hozzá még vagy nyolcvanszor. És hát keményen dolgozik a kormányzati kommunikációs stáb azon is, hogy valami elfogadhatót mondjanak a legutóbbi fejleményekről is. Arról tudniillik, hogy miután gyorsasági világcsúccsal összetákoltak az új alkotmányt, hirtelen éppen azzal ellentétes törvényt akamak/kell elfogadni. Az alaptörvény ugyanis lényegében azt mondja ki, hogyjelen- leg csak olyan költségvetést lehet elfogadni, amely csökkenti a nemzeti össztermékhez viszonyított államadósságot. Csakhogy ez láthatóan nem fog menni. Kínos. Most akkor vagy azt kellene elismerni, hogy botorság volt ilyesmit alkotmányba rögzíteni, vagy a választott gazdasági stratégia kudarcát kell megvallani. Máshol. Itt ugyanis annyi történik, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által benyújtott, úgynevezett stabilitási törvény egyszerűen 2015-re halasztja az eddig fő ellenségnek tekintett államadósságot kordában tartó szabály bevezetését. Azaz, mondjon bármit az alkotmány, a 2016-os büdzséig mindent szabad. Ezek után azon már meg sem lepődtünk, amikor - szintén egy remek bejelentés - néhány fideszes megyei önkormányzati elnökről kiderült, hogy ebben a nyomorult őszi időben véletlenül pont az Azori-szigetekre kellett továbbképzésre menniük, ráadásul a megyék pénzén. Meglepő legfeljebb nekik volt, amikor mindez kiderült és saját pártjuk befizettette velük az út árát egy-egy alapítványba. Ami nyüvánva- lóan helyes döntés volt, de egy dolgon mégsem változtat: valamiért ezek az emberek - ráadásul a 19 megyéből tizenkettőnek a vezetői - merészelték ezt megtenni. Ehhez ugyanis olyan hangulat kell, amelyben ezt elfogadhatónak tartották. Hát megvan. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ GAZETA WYBORORCZA Európa problémáit nem oldja meg sem az új alapszerződés, sem büntetések a 3 százalékos államháztartási hiányt túllépő tagállamokkal szemben - kommentálta a Merkel-Sarkozy találkozó főbb döntéseit a Gazeta Wy- borcza. Továbbra sem lehet tudni, honnan lesz pénz a bajba jutott euróövezeti országok megsegítésére. Az Európai Központi Bank feladata csak az infláció szemmel tartása, nem „országmentő” pénznyomtatás - írta a lengyel napüap. Az euró válsága a hitelesség válsága. Újjá kell építeni a bizalmat, de ez évekre szóló feladat. A piacok ezt elveszítették, mert a stabüitá- si paktumot a tagországok több mint 60-szor törték meg az elmúlt években. A tagállamok nem bíznak egymásban, egyik becsapja a másikat, a kormányok nem bíznak az Európai Bizottságban, mert az szemet hunyt a görög és olasz adósság felett - írta a lap. Az EU lassan már nem a békével, szolidaritással és útlevél nélküli utazásokkal fonódik össze, hanem válsággal, civakodással, zűrzavarral és tehetetlenséggel. Az uniónak mélyebb integrációra van szüksége. A nemzetállamoknak le kell mondaniuk szuverenitásuk további szeleteiről. Legkevesebb négy országban - Írországban, Franciaországban, Nagy-Britannjában és Dániában - népszavazásnak kell jóváhagynia az alapszerződésmódosítását. Habármelyikük nemet mond, lefékeződik az integráció. Lengyel- országnak az a legfontosabb, hogy az új európai alapszerződés nyitott legyen az euró- övezeten kívüli tagállamok felé. Varsó kívül marad azon a klubon, ahol a kulcsfontosságú döntések születnek, beleértve az uniós költségvetést. A brüsszeli támogatások a lengyel növekedés egyik pillére. Az unió fennmaradhat Lengyelország nélkül, de Lengyel- országnak nehéz lenne fejlődnie az unió nélkül. (MTI)
