Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-06 / 281. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 6. Sport-régiófoci 23 Három év alatt a területi bajnokság legalsó osztályából a IV. ifiligába került a dunaszerdahelyi Fl< 2007 futballcsapata Fociakadémia-rendszerű utánpótlásképzés Dunaszerdahely. Négy évvel ezelőtt alakult Csallóköz szívében a dél- szlovákiai focitehetségek felkutatására, képzésére szakosodott futballklub, mely az FK Športové gymnázium 2007 nevet viseli. PR-CIKK Ahogy azt már a klub neve is sugallja, a csapattagok zöme Szlovákia egyetlen magyar tannyelvű sportgimnáziumának, valamint a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolának a diákja. Dél-Szlovákia színe-java Dunaszerdahelyen „Specifikus helyzetben vagyunk. Korosztályos csapatainkban Dél-Szlovákia szárnyait bontogató tehetségei, a csallóköziek mellett királyhelmeciek, rimaszombatiak, érsekújváriak, komáromiak és a további délszlovákiai városokból és településekből érkezett fiatalok fejlesztik focitudásukat. Fontos feladatnak tartjuk az esély- egyenlőség biztosítását, ezért arra összpontosítunk, hogy segítségünkkel a legkisebb település tehetségei is eljuthassanak az élsportba. Olyan játékosokat szeretnénk kinevelni, akik nemcsak futballistaként, hanem emberként is megállják a helyüket az életben. Akiből nem lesz profi futballista, az a középiskola elvégzése után egyetemen, főiskolán folytathatja tanulmányait. Utánpótlás-nevelő bázisunk központja a közös igazgatású Dunaszerdahelyi Sportgimnázium és a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szak- középiskola. Az objektum korszerű kiszolgáló létesítményekkel, kollégiumával, tornatermeivel, uszodájával, erősítő termével áll a diákok rendelkezésére. Védenceink nem egy hermetikusan zárt közösségben nevelkednek, tanulnak és sportolnak, hanem a két tanitézményben tanuló fiatalokkal együtt készülnek az érettségire” - nyilatkozta bevezetőjében Lépes György, az ismert és sikeres dél-szlovákiai nevelőedző, aki több neves kollégájával, egykori kiválósággal, Majthényi Lóránttal, Juraj Lazarral, Hegedűs Lászlóval e- gyütt irányítja a tehetségek felkészítését. Kétfázisú edzések, edzőmérkőzések „Az iskolában délelőtt zajló heti nyolc óra futball mellett a délutánonkénti három edzés, valamint egy edzőmérkőzés alkotja a focistaképzés heti műsorát. A klubunk működéséhez szükséges anyagi feltételek biztosításában a kezdetektől nagy szerepet játszik a Közép-európai Alapítvány (CEF) által folyósított támogatás. A csapatok körüli napi szervezőmunkát Hepner Melinda és Hepner Jaroslav végzi. Megjegyzem, játékosaink állandó lakhelyére való tekintettel megkülönböztetett figyelmet fordítunk a mérkőzések szervezésére, a nyári szünidőre tervezett felkészítés ütemtervének a kidolgozására. Az órarendet természetesen az edzések időpontjához igazítjuk” - sorolta a szervezéssel kapcsolatos tudnivalókat a rutinos edző, aki a csapatok eredményeiről is tájékoztatott. Minden évben egy bajnoki elsőség „Eredményeinkre büszkék vagyunk. Évente egy fokkal léptünk feljebb a fociranglétrán. Az A csapatunk a területi bajnokság legalsóbb osztályából a nyugat-szlovákiai IV. ifiligába került. Az őszi szezon befejezése után a második helyről várja a tavaszi folytatást. Nem titkoljuk: szeretnénk újabb elsőséget produkálni, felsőbb osztályba kerülni. Fakócsapatunk pedig a dunaszerdahelyi területi bajnokságban az 5. helyen telel. Természetesen a miénkhez hasonló intézményeknél és a sikeres külföldi fociakadémiáknál bevált módszerekből is merítünk. Rendszeres kapcsolatot ápolunk a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Adémiával, Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb utánpótlásközpontjával, magyar, osztrák és cseh klubokkal. Ennek köszönhetően egyre több nemzetközi mérkőzést játszanak csapataink. Kiemelkedő sikernek tartjuk a kaposvári tornán idén nyáron produkált diadalunkat. Az 1993-as korosztályban német, román, olasz és magyar ellenfelet megelőzve szereztünk elsőséget. Említést érdemel, hogy az U19-es korosztály országos futsal- bajnokságába is meghívást kaptunk. A küzdelemsorozatban, mely jól szolgálja majd legjobbjaink színvonalas téli felkészülését, nyolc szlovákiai alakulat méri össze a tudását. Reméljük, hogy klubunk támogatóinak segítségével, a sportgimnáziummal és a vidékfejlesztési szak- középiskolával közösen sikerül kiépítenünk egy szilárd alapokon álló, futballakadé- mia-rendszerű nevelőklubot, melynek legjobbjai a dél-szlovákiai fiatalok példaképének tekintett Borbély Balázs, Ján Ďurica, Straka Gábor, Szabó Ottó méltó utódjaként kerülnek rivaldafénybe”- tájékoztatott elképzeléseikről Lépes György, (ái) Sokat segített az EO.N és a CEF Dunaszerdahely. A dunaszerdahelyi klub vezetői nem ülnek ölbe tett kézzel, minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy tőkeerős támogatók segítségével vonzó nyári programot szervezzenek védenceiknek. ,A csapataink nyári felkészüléséhez ebben az esztendőben nagy segítséget kaptunk az EO.N csoportba tartozó Nyugat-szlovákiai Villamosművektől. A Családi program néven ismert projekt keretében nyolc alkalommal háromnapos edzőtáborozást szerveztünk. A Közép-európai Alapítvány (CEF) anyagi támogatásának köszönhetően vettünk részt a kaposvári nemzetközi focifesztiválon (Youth Footbal Festival)”- nyilatkozta a kánikulai napok műsoráról Lépes György, (ái) Rosszul kezdtek, sorozatban öt nyeretlen meccs után zsinórban öt találkozón győzött, nyolc összecsapáson maradt veretlen a Hodúr-legénység Ősszel előbb vergődtek, majd remekeltek az illésházaiak ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS lllésháza. Elképesztően gyenge rajtot vettek, az 5. forduló után egy ponttal a tabella utolsó előtti lépcsőfokán tanyáztak, az edzőcsere és a játékoskeret feltöltése után azonban rákapcsoltak, s huszonegy ponttal a tizenegyedik helyen telelnek a felső-csallóköziek a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában. A nyári felkészülési időszak eredményei még azt sugallták, hogy az illésházai alakulat jó formában várja a pontvadászat nyitányát. A bajnoki mérkőzéseken mutatott játéka azonban már problémákról tanúskodott. „Visszaütött, hogy a kánikulai napokban a szabadságok miatt futballistáink gyakran kimaradoztak az edzésekről. Olykor csupán heten-nyolcan gyakoroltak. A legnagyobb problémáink a védelemmel voltak. Megsérült az első számú kapusunk, Kunyi, helyettese nem tudta őt megfelelően pótolni. Velünk készült, s júliusban leigazoltuk Petrákot, akinek a játékengedélye csak szeptemberben érkezett meg Ausztriából. Közben elengedtük Bočkót, akit éppen Petráknak kellett volna helyettesítenie. A csallóköztámokiak futballistája, Albert nem teljesítette az elvárásokat, ezért elköszöntünk tőle. Két további játékosunkat formahanyatlás miatt a fakócsapatunkba küldtük. Tomáš Novotnýt játékosedzőnek szerződtettük, de harminchat évesen már nem tudott lépést tartani az ellenfelekkel”- sorolta a kollektíva produkcióját döntő mértékben befolyásoló tényeket Molnár Gyula, az illésházaiak csapatvezetője. A 4. forduló után edzőcserére került sor a klubnál: Tomáš Novotný helyébe Ján Hodúr került. Az egykori DAC-kiválóság vesztes meccsen mutatkozott be, a folytatásban azonban remekelt a Hodúr-legénység, mely sorozatban nyolc meccsen (6-13. forduló) őrizte meg a veretlenségét. „Természetesen Hodúrnak sincs varázspálcája, de irányításával fegyelmezettebben futballoztak a fiúk. Sokat nyomott a latban, hogy csatasorba állt Petrák és a somorjaiaktól vendégjátékra érkezett Fráz. A kapuban remekelt a dénesdi- ektől (Dunajská Lužná) leigazolt Ňinaj. Nekik köszönhetően jól zárt a védelmünk, a csatársorban pedig gólgyártónk, Őszi Zoltán feltartóztathatatlan volt. Zsinórban öt meccset megnyertünk, elkerültünk az alsóházból” - fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő. A hajrában azonban két mécsesét elbuktak. ,A szezon végén sérülések, betegségek sújtották keretünket. A végén már csak tizenegy hadba fogható játékosunk maradt. Az éllovas negyediek elleni balszerencsés meccsünkön a vendégek az utolsó percben küldtek padlóra (0:1) minket, a nyitrai ČFK elleni idegenbeli találkozónkon az első félidőben öt ziccert puskáztunk el, a hazaiak egyszer betaláltak (1:0), ezzel kicsikarták a három pontot. Örülünk, hogy új szerzeményeink beilleszkedtek a gépezetbe, és a gyatra idénykezdés után sikerült talpra állnunk. Ami pedig az egyéni telejesítménye- ket illeti, Petrák és Őszi remekelt, ugyancsak a meghatározó egyéniségek közé tartozott a csupán húszéves saját nevelésű irányító középpályásunk, Nyársik Szabolcs. Tavasszal szeretnénk kisiklások nélkül teljesíteni, a tabellán előbbre, az első öt közé kerülni”- latolgatta a folytatás esélyeit Molnár Gyula, (ái) (Jón Čikovský felvétele) A kezdeti megingások után belelendültek az illésházaiak Nagy siker volt a dunaszerdahelyi klub kaposvári diadala